A daidaraboccsi egy hatalmas, emberszerű jókai, akinek kopasz feje a papokéra emlékeztet, innen az elnevezése. Dülledő szeme, hosszú, lelógó nyelve és fekete bőre van. Hasonlít az ónjúdó-ra vagy az umi bózu-ra, azonban messze ő a legnagyobb, óriástermetű jókai a japán folklórban.
A daidaraboccsi hatalmas termetével, ha megmozdul, átformálja a világot – földet felhalmozva hegyeket épít, vagy épp átrakja őket egyik helyről a másikra. Lába nyomán tavak és völgyek keletkeznek. Emiatt számos helyről tartják úgy, hogy a daidaraboccsi hozta azt létre.
A Fudzsi hegyről is azt tartják például, hogy a daidaraboccsi teremtette meg – az óriás Kai tartomány (Jamanasi prefektúra) földjét túrta, ásott és ásott mind mélyebbre, mígnem a kotort földből létrejött a Fudzsi – ezért van az, hogy a hegy körüli terület egy nagy sík medence.
Más helyeken is megtalálható a mítosz, hogy a daidaraboccsi hegyeket „ásott ki”, például Omi tartományban (Siga prefektúra), ahol a Biva tó jött ekképp létre.
Az Ibaraki prefektúrában található Szenba-tó mítosza szerint a daidaraboccsi egy különösen nagy lábnyomában felgyűlt víznek köszönhetően keletkezett, a Nagano Jacugatake Nemzeti Park Takaboccsi fennsíkja pedig állítólag annak köszönheti létrejöttét, hogy az óriás hanyatt feküdt kicsit, hogy megpihenjen.
Több település nevében találkozhatunk a daidaraboccsi nevével, melyek teremtésmítosza az óriáshoz köthető; ilyen Daita vagy Daitakubo.
A Hét Szerencseisten egyike, a jó egészség, boldogság és jólét kami-ja, a földművesek védelmezője, Ebiszu apja. Vidám, kerekarcú férfiként, jellegzetesen vastag, húsos fülcimpákkal, csapott sapkában, kezében kalapáccsal szokták ábrázolni, sok esetben két-három rizses-zsákon üldögélve. Kalapácsa minden ütésekor aranyérmék záporoznak, és vállán átvetett vászonzsákjában mindenféle jó lapul. Daikokut gyakran kísérik patkányok, akik kirágják a rizses-zsákokat, és abból lakmároznak – ez viszont cseppet sem zavarja az istenséget, mivel boldogság és gazdagság az attribútuma. Ebiszuhoz hasonlóan ezért a kereskedők körében is népszerű isten, sok boltban megtalálható az őt ábrázoló figura vagy kép.
Kitagava Utamaro, „Ebiszu és Daikoku egy fiatal lánynak manzai táncot ad elő”, 1806-1810, forrás
Forrás: Michael Ashkenazi, Handbook of Japanese Mythology, Oxford University Press Inc,New York, United States, 2008. W. Sadler, „O-Kagura”. Field Notes on the Festival Drama in Modern Tokyo, Asian Folklore Studies, Vol. 29 (1970), pp. 275-300, Published By: Nanzan University, URL: https://www.jstor.org/stable/1177614?seq=1
A háztartások és buddhista templomok közt fennálló kölcsönös kapcsolati rendszer, mely a Heian kortól (794-1185) kezdve létezett. A kezdetekben önkéntes alapon működő rendszer alapját képezte, hogy egy adott háztartás anyagilag hosszú távon támogat egy templomot, mely cserébe biztosítja a hagyományos ceremóniákat, rituálékat, lelki gondozást. A templommal támogatói viszonyban álló háztartást hívták danka-nak 檀家. A danka-rendszer a Simabarai felkelést követően (1638-tól) változott meg, amikor is a kereszténységet tiltó intézkedések kivitelezésére használták fel. Kötelezővé tették a családok bejegyzését egy adott buddhista templomhoz, mely terauke-t寺請, vallásigazolást adott ki arról, hogy az adott személy nem keresztény. Az igazolásokról hivatalos nyilvántartást, súmon aratame-t (shūmon aratamechō 宗門改帳/ shūmon ninbetsuchō 宗門人別改帳 / shūshi aratemechō 宗旨改帳) készítettek évente, mely dokumentumot a felsőbb hatóságoknak a templom köteles volt átadni. A kötelező danka-rendszert a Meidzsi korszakban (1868-1912) törölték el.
A Daruma egy kívánság-baba, amit a zen szerzetesről, Bódhidarmáról – japánul Bodai Daruma – mintáztak. A legenda szerint a szerzetes éveken át meditált folyamatosan egy falat bámulva, anélkül, hogy lehunyta volna egy pillanatra is a szemét – a meditáció hetedik évében azonban lecsukódtak a szemei, ere pedig olyan mérges lett magára, hogy levágta a saját szemhéját. A földre hullott húsból zöld teanövény hajtott ki – állítólag innen ered, hogy a szerzetesek zöld teát fogyasztanak annak érdekében, hogy éberek maradjanak. A további meditáció során, mely összességében kilenc évig tartott, a lábai és karjai is elsorvadtak, és leestek testéről.
A Daruma-baba a legenda ezen elemeit mind magán viseli; a babának nincs se keze, se lába, kitágult szemek ülnek kissé mérges arcában. Szemöldöke két darut mintáz, a bajsza pedig teknőst – mindkét motívum a hosszú élet szimbóluma Japánban. Ahogy a közhiedelem tartja; „a daru 1000, a teknős 10.000 évet él”. A baba hasán kandzsival a „szerencse” vagy „kitartás” szavak szoktak szerepelni. Az emberek, mikor kívánságukat elmondják a babának, annak egyik üres szemét megfestik, majd amikor a kívánság teljesült, így tesznek a másikkal is.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
