A taiwaniak akár kérdezhetnék is: „Mit adtak nekünk a japánok?” (A Monty Python: Brian Élete c. film után szabadon) I.

Gotō Shinpei munkássága és élete

Írta: Vadász Fruzsina, 2021. 08. 24.

Habár a Monty Python színtársulat életművét nagyon kedvelem, a Brian Élete c. film, habár ugyancsak kedvelem, nem tartozik a kedvenceim közé, most ezt a cikket mégis a film egyik híres jelenetével, és egyik híressé vált szállóigéjével kezdem – „Mit adtak nekünk a rómaiak?” – ami, az 1995-ös Bandungi Konferencia, és a 2004-es Pekingi Konszenzus megállapításai és politikai állásfoglalásai óta egy szatirikus vita-provokációs forrássá vált a korábbi gyarmatosító és a korábbi gyarmati országok vitái és nézeteltérései között. A jelen cikk nem kívánja az említett politikai terület vitás kérdéseit feszegetni, se igazat adni egyik félnek sem, csupán egy cikksorozat első része, amely sorozat Japán Taiwan feletti gyarmati uralmába, és a sziget fejlődéstörténetéhez való hozzájárulásába szeretne betekintést nyújtani.

Taiwan szigetről és a japán gyarmatosításról

Taiwan szuverenitását és nemzetközi elismertségét tekintve az egyik legvitatottabb nemzetközi entitás a Földön, 2018-ban 23,78 mill. fő lakosságával, 36.197 km2 területével, 2020-ban 1350 mrd USD (PPP) GDP-jével és 2017-ben 57.000 USD (PPP) egy főre számított GDP-jével a világ egyik vezető gazdasága, Ázsia hetedik legnagyobb gazdasága, vásárlóerő-paritásosan, összességében a világ 22. legnagyobb gazdasága, egy főre tekintve, vásárlóerő-paritásban mérve viszont a 18. legnagyobb a világon. A „Taiwani Gazdasági Csodát” tekintve, még a gyarmatosítást ellenzők körében sem vitatható az a tény, hogy a jelenlegi mutatók eléréshez, és a mai gazdasági struktúra megalapozáshoz jelentős részt járult hozzá az ötven éves japán gyarmati uralom, mely 1895-től 1945-ig tartott.

Taiwan, Ilha Formosa – Alt om Taiwan: Taiwan the Complicated, forrás

Taiwan az eredeti japán szándékokkal ellentétesen, kárpótlásként került az országhoz az 1895. ápr. 17-én, a Shunparno Palotában aláírt Shimonoseki Békeszerződésnek megfelelően, mivel a Japán által áhított Liaotung-félsziget megszerzéséhez a többi nagyhatalom nem járult hozzá. Mindettől eltekintve azonban, ahogy Salát Gergely Tanár Úr is megemlíti, a taiwani japán gyarmatosítás a japán gyarmatosítások sorában egy pozitív kivételnek számít, mivel a taiwaniak a japán gyarmatosításra nem mint valami rosszra tekintenek, hanem nosztalgiával, barátsággal gondolnak vissza az említett ötven évre. A kettő fél között szoros emberi kapcsolatok is megfigyelhetőek, nincs olyan japán-ellenesség, japán-utálat, mint más korábbi, Japánhoz tartozó gyarmat esetén. Mindennek az oka az, hogy Taiwan volt Japán első gyarmata, és mint „elsőszülött gyermeket”, mintagyarmattá szerette volna tenni, demonstrálva ezzel azt, hogy japán gyarmatnak lenni jó.

Taiwannak a japán uralom ideje alatt 19 kormányzója volt, akikből az első hét és az utolsó három katonai kormányzónak, a nyolcadiktól a tizenhatodikig pedig civil kormányzónak, vagyis polgári hivatalnoknak számítottak. A Kabayama Sukenori által igényelt, sokszor támadott 1896./LXIII. Törvény biztosította a teljhatalmat a kormányzóknak a sziget felett, ugyanis a törvény megengedte a kormányzók számára, hogy csak a szigetre vonatkozó törvényeket hozzanak. Választott törvényhozás, vagyis parlament, nem létezett ebben az időszakban Taiwanon, az adott hatalomkör a mindenkori japán kormányzó kezében összpontosult, gyakorlatilag egészen a II. világháború végéig.

A Negyedik Főkormányzó – Kodama Gentarō

Taiwan negyedik kormányzója, Kodama Gentarō [兒玉 源太郎] Főkormányzó 1898. febr. 26. – 1906. ápr. 14. tevékenykedett a jelölt pozícióban a szigeten, akinek a neve a konszolidációs politikája, és az ún. „korbács és mézesmadzag” gyarmatpolitika miatt kiemelendő.

Kodama alapvetően katonai kormányzó volt, azonban az első a kormányzók között, aki az igazgatási-polgári ügyekre is kiterjesztette az intézkedéseit, ez a kettősség meglátszott a kormányzói tevékenységén is. Egy korabeli francia lap állítása szerint Kodama Gentarō Tábornok vázolt fel egy részletes tervet arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne ugródeszkaként felhasználni Taiwant egy gyors támadásra a délkelet-ázsiai francia birtokok, főleg Hanoi és Saigon ellen. A katonai vonatkozások mellett azonban a közigazgatási aspektusok is vitathatatlanul jelentősek a Kodama-kormányzást tekintve. Ahogy a híres szerző, Jordán Gyula is megemlíti, Taiwan japán uralom alatt álló, Kodama előtti első három évében katonai igazgatás érvényesült és csak ezután, vagyis Kodama idején épült ki a polgárinak nevezhető igazgatás a szigeten. Az ő ideje alatt szakított a gyarmat a korábbi katonai, katonai rendőrségi és katonai-rendőri vegyes ellenőrzéseken alapuló „háromszoros éberség” rendszerével, amely az őslakos bennszülöttek által lakott, nyugtalan nyugati hegyi körzeteket szigorúbb ellenőrzés (katonaság és katonai rendőrség) alá vonta. Helyette megerősítette a rendőrség szerepét, bennszülött rezervátumokat hozott létre az őslakosok számára, és kínai-japán minták nyomán megerősítette és kiterjesztette a (kínaiul) baojia [保甲], vagyis a (japánul) hoko [保甲制度] rendszert. Ennek az ősi kínai intézményrendszeren alapuló rendszernek az alapjai azon kölcsönös megfigyelésre épülő kölcsönös felelősségi csoportok voltak, amelyek kollektívan viselték a büntetések és egy-egy milícia-tag kiállításának a terhét. Egy-egy ilyen csoport tíz családi háztartásból állt.

A Negyedik Főkormányzó jobb keze – Gotō Shinpei

Mivel Kodama Gentarō a taiwani ügyek helyett sokkal inkább a japán belügyekkel foglakozott szívesen, a taiwani ügyek tényleges kezelését és irányítását Gotō Shinpeire, [後藤 新平] személyes és szakmai barátjára bízta. Gotō Shinpei volt a taiwani gyarmati közigazgatás tényleges kiépítője, és az első olyan japán személyiség a japán gyarmatpolitika történetében, aki az etnográfia módszereit is alkalmazta a meghódított területeken a helyi népesség megértése érdekében.

Gotō Shinpei (1857. júl. 24. – 1929. ápr. 13.) életműve a taiwani ügyeken felül is legendás. Eredeti foglalkozása szerint orvos volt, azonban volt ő a Takushoku Egyemen a Rektor, volt ő Tokyō Polgármestere is, és szintén ő volt a Japán Cserkészmozgalom Főcserkésze. A Taiwani Kormányzatban ő felelt a polgári ügyekért.

Gotō Shinpei Főcserkész egyenruhában, Warrick L. Barrett: Shinpei Goto. In.: Find a Grave, forrás

Tudományos munkásságának egyik legfőbb műve a „Biológiai Elvek”, vagyis a „Seibutsugaku No Gensoku” [生物学の原則]. Az írása szerint a taiwani ügyek kezelésekor a taiwani lakosok természetéből kellett kiindulni annak a megválaszolására, hogy hogyan érdemes jól kormányozni a szigetet. Tehát ennek érdekében meg kellett ismerni az ő szokásaikat, és mivel nem lehetett őket „japánokká tenni”, emiatt sajátos szabályokat kellett hozni a taiwaniakra vonatkozólag, és azokat az ő természetük és szokásaik alapján kellett meghozni. Mindennek érdekében egy tudományos alapokon működő tanácsot is felállított „A Taiwaniak Régi Szokásait Vizsgáló Tanács” néven.

Portré – egy legendás orvos és egy legendás politikus életútja

Gotō Shinpei Iwate Prefektúrában született 1857. júl. 25-én, [forrás-eltérés a korábbiakhoz képest] a Mizusawa Klán egyik samurai harcosának fiaként. Az akkori szülőfaluja, Shiogama-mura, ma már város, és Oshu névre hallgat. A kortárs, nemzetközi politikában is ismert politikusok közül a karrierje leginkább a német vegyészmérnök Angela Merkel Kancellár Asszonyéra[1] hasonlít, ugyanis Gotō Shinpei is a természettudományok terén vált naggyá a tudományos pályafutását tekintve.

Gotō Shinpei, Nagoya University School / Graduate School of Medicine Main Portal, forrás

A Sukagawa Orvosi Iskola elvégzése után 1881-ben az Aiichi Prefekturális Kórház munkavállalója lett, amelynek aztán 24 évesen igazgatójává, és ugyanekkor vált az Aiichi Orvosi Iskolának a vezetőjévé is. 1883-ban pedig megvetette a lábát a közigazgatásban is, a Naimu-shōnak, [内務省] vagyis az akkori Belügyminisztériumnak a Tisztaságügyi Hivatalának az egyik munkatársaként. Ennek az irodának lett az igazgatója 1892-ben, németországi tanulmányai után. Németországban a nyugati pszichológia és fiziológia ismereteivel gazdagodott. Az 1883-as év nemcsak karrierszempontok miatt volt kiemelkedő Gotō életében, hanem magánéleti okokból is, ugyanis ekkor házasodott össze feleségével, Kazukoval is Minato városban. Később a Minato városhoz tartozó Shibakoenben alapította meg egy kollégájával a Fertőző Betegségek Intézetét.

Amikor 1882-ben, az akkori Miniszterelnököt, Itagaki Taisuket [板垣退助] egy merénylő majdnem halálos módon megsebesítette Gifu városban, Gotō Shinpeit kérték fel egy telegramos távirat formájában arra, hogy látogassa meg a sebesült miniszterelnököt és adjon róla orvosi diagnózist. Azonban az utazásra csak hosszas huzavona után kerülhetett sor, ugyanis nem kapott rá azonnal prefekturális engedélyt. A későbbi sikeres utazás és orvosi diagnózis után Gotō azt állapította meg, hogy a miniszterelnök szervezete kellően ellenálló és erős volt ahhoz, hogy a sérülésből felgyógyuljon – „Uram, Önnek büszkének kellene lennie erre a sérülésre!”.

1898-ban nevezte ki őt a Polgári Igazgatás Hivatal Igazgatójának a már kormányzóságot betöltő Kodama Gentarō. 1903-ban egy császári rendelkezés nyomán beválasztották az akkori Felső-Ház, vagyis a Kizoku-in [貴族院] tagjai közé. A későbbiekben Katsura Tarō [桂太郎] Miniszterelnök kormányaiban (második és harmadik Katsura-kormány) a Kommunikációs Miniszter és a Vasúti Osztály Igazgatója pozíciókat is betölthette. A későbbi miniszterelnök, Terauchi Masatake [寺内正毅] kormányában a Belügyminiszter és a Külügyminiszter pozícióját is ő töltötte be. A személyisége nemcsak a taiwani gyarmatosítás során vált meghatározóvá, hanem Mandzsúria gyarmatosítása során is, ugyanis az itt létrehozott japán vasúti vállalat, a Dél-Mandzsúria Vasút Kft. első elnökévé is őt választották meg 1906-ban. 1920-ban Tokyō Város Polgármestere lett, amit később egy elég elfoglalt időszak követett az életében, ugyanis az 1923-as Nagy Kantói Földrengés után Belügyminiszterként és a Császári Város Újjáépítési Osztályának Elnökeként neki lett a feladata Tokyō város újjáépítési tervének kidolgozása. Mindez Yamamoto Gonbee [山本権兵衛] Miniszterelnök második kormányának idején történt. Gotō Shinpei később a Szovjetunióval való diplomáciai kapcsolatfelvétel során is kulcsszerepet töltött be.

Tartalmas, alkotó és elfoglalt élete nemcsak az előbb említettek miatt legendás, hanem amiatt is, mert a mai NHK, vagyis a mai Japán Hírügynökség elődjéül szolgáló Tokyo Hoso-kyoku enkaku shi [東京放送局遠隔し] elnökeként ő adta le az első rádióadást a japán rádiózás történetében, 1925-ben, az Atago-hegyről.

Gotō Shinpei, National Diet Library, Japan, forrás

1929-ben távozott el az élők sorából, felesége mellé temették el Aoyama Reienben. Gotō Shinpeire nem csak a temetkezési helyén lehet emlékezni, amely ma síremlék, hanem az életéről szóló emlékmúzeumban is, a Gotō Shinpei Emlék Múzeumban, amely Iwate Prefektúra Oshu városában található, vagyis Gotō Shinpei szülővárosában.

A Főorvos Úr taiwani munkássága

Gotō 1898 – 1906 időszakban, vagyis Kodama teljes kormányzói ideje alatt felelt a taiwani gyarmat polgári igazgatásáért, amelynek a feje is ő volt, ráadásul az egyéb ügyekben, főként a katonaiakban, Kodama helyetteseként is szolgált. Sok forrás nem is a kormányzó Kodama Gentarōhoz, hanem Gotō Shinpeihez köti a már említett baojia, vagyis hoko rendszer intézményesítését. Az ő munkássága során a gyarmat földbirtoklási és adózási rendszerét is újjászervezték, és egy sor közegészségügyi intézkedést is hoztak. Támogatta a vasutak, utak, kikötők kiépítését, segítette a könnyűipari fejlesztéseket, különös tekintettel a cukorfinomító üzemekre, valamint egységes valuta-, és mértékegységrendszert vezetett be. Gotō bátorította azokat a japán intézkedéseket a szigeten, amelyek a japán társadalmi és nyelvi dominanciához járultak hozzá. Tehát a KodamaGotō páros a közös hatéves gyarmati együttműködésük során teljes egészében átszervezte a taiwani közigazgatást, gazdaságot és társadalmi életet, amely alól egyetlen taiwani család sem képezett kivételt. Jelentős intézkedésnek számított a taiwani bankrendszert tekintve az 1899-ben felállított Bank of Taiwan, ami a gyarmatosítás utáni időszakban nagy segítséget jelentett a Kuomintang Párt (Guomindang) [国民党] által vezetett Kínai Köztársaság gazdaságának a helyretételéhez a II. világháborút követően.

Gotō még érkezése előtt 1898-ban átfogó felterjesztést intézett a kormány felé összegezve a taiwani egészségügyi helyzetet, ami hozzájárult ahhoz, hogy a sziget Főorvosának a tisztségét elnyerte. Taiwanra érkezése után igyekezett a sziget lakóinak életkörülményeit, hagyományos szokásait, egyéb viszonyait is megismerni, egyfajta „orvosi diagnózist” felállítani. A Németországban szerzett pszichológiai ismeretei nagy segítségére voltak, hogy megállapítsa a taiwani lakosságról, hogy az itt élő emberek gyengék a kényszerítő, fenyegető intézkedésekkel szemben, félnek a haláltól, szeretik a pénzt, könnyen kísértésbe esnek, és a hiúságukat tápláló pozíciók csábításának is könnyen engednek. Emiatt gyakran rendezett ünnepségeket; voltak évente csak egyszer megtartott nagyobb ünnepségek, illetve bankettek is, ez utóbbiak közül jelentős volt a 80 éven felüliek tiszteletére rendezett esemény, melyen 1900-ig Kodama Kormányzó is megjelent. Ugyanennek az évnek a márciusában egy nyolcnapos konferencia keretén belül a taiwani lakosság meghívott képviselőivel tárgyalva egy olyan együttműködésre hívta a sziget lakosságát, aminek a lényege egy újfajta oktatási rendszer bevezetése volt, amely ötvözte a neokonfucianizmust a Meiji-Rendszer saját oktatási rendszerével. Gotō tehát nem kívánta teljes mértékben ráerőszakolni a lakosságra a japán szokásokat és ismereteket, hanem azokat ötvözve a helyi sajátosságokkal, fokozatosan igyekezett megismertetni a lakossággal. Vagyis Gotō nem asszimilálni, hanem integrálni akart. Meglátása szerint Taiwanon egy olyan helyi elitre kellett támaszkodnia a gyarmatosító Japánnak, ami japán nevelést kapva nőtt fel.

Gotō egyik legfőbb feladatának egy centralizált bürokratikus szervezet kiépítését tartotta, amely kiépítése során személyesen vállalt szerepet a legfelsőbb szintű vezetők kiválasztásában: Japánból jól képzett, fiatal, becsületes szakértőket toborzott. Rövid távú döntések helyett a hosszú távú politikát helyezte a középpontba. A legfelsőbb döntéshozó szerv, a Minsebu [民せ部] mellett kettő tucat hivatal működött, és maga az igazgatás három szinten valósult meg, ahol a központi szint alatt helyezkedtek el a prefektúrák, és azok alatt a kisvárosok és a falvak. A hatalom külső megjelenítésével igyekezett hatni a taiwaniak pszichéjére is: a hivatalnokok egyenruhát viseltek és elkülönített elit-lakóhelyeken éltek, amelyek saját egészségügyi ellátással rendelkeztek Egy tekintélyes kormányzati palota építése mellett széles körutak, parkok kiépítését rendelte el. A helyi és regionális igazgatás feladata lett az adók begyűjtésének ellenőrzése, az egészségügyi, tisztaságügyi intézkedések kikényszerítése, a bennszülött őslakosok mozgatása.

A baojia, vagyis hoko rendszer alkalmazása 1902-re a bennszülött őslakos körzeteket leszámítva általánossá vált a szigeten. A rendszer megfelelt a korábbi kínai konfuciánus társadalom felfogásának, ahol a család feje a rend, a tekintély és a morál megtestesítője volt, a rendszer a kollektív felelősség elvén működött, vagyis egy-egy jia-n belül a tagok bűn elkövetése esetén minden háztartásfőt megbüntettek. Ezen a rendszeren belül valósult meg háztartások felmérése, az érkezés és a távozás megfigyelése, a természeti katasztrófák és a bűnözők veszélyére való figyelmeztetés, az ópiumfogyasztók leszoktatása, a jótékonysági segélyek nyújtása, az adók begyűjtése, és minden más hasonló tevékenység. A baojia rendszer keretein belül valósult meg a milíciatagok toborzása is, aminek alapvető funkciója a bűnözők és a természeti katasztrófák elleni védekezés volt. Négy bao, együttesen hozott létre egy-egy milíciacsoportot, amely általában 40 főből állt, 17 és 40 év közötti férfiakból. A milíciatagok a szolgálati idejükben csak a japánok által jóváhagyott egyenruhát viselhették, a szolgálatuk azonban nem maradt jutalmazás nélkül, az üzleti életben, az oktatásban, a kormányzati posztokra való kinevezésekben kedvezményes lehetőségekben és előnyökben részesültek. A meggyökeresített rendszernek hála, 1902-ben helyreállt a sziget társadalmi rendje, amelyre a japán gyarmatosítás előtti időszakokban a békétlenség volt jellemző. Mindez később, a II. világháborút követően nagy segítséget jelentett a Kuomintang-rezsim számára, hogy a Kínai Köztársaság rendjét egy már korábban, a japánok által megszilárdított rendre alapozza.

A baojia rendszert egészítette ki azon társadalmi mozgalom, amely Gotō Shinpeire, Japán Cserkészmozgalom Főcserkészére tipikusan jellemző volt, és aminek a szellemi atyja is Gotō volt. Az Ifjúsági Alakulat 16 év feletti fiatalok szervezete volt, ami rendőri felügyelet mellett tevékenykedett. A kiválasztott fiatalokba igyekezett egyfajta elittudatot nevelni, fegyelmezett, fegyvertelen cserkészcsapatokként a patkányirtást és a kötelező háztartási nagytakarításokat bátorító kampányokban jelentős szereplőkként vettek részt. Mindemellett segítettek a népszámlálásokban, a gazdasági adatgyűjtésben, az erdősítési akciókban, utak, hidak, gátak javításában, a szokatlan tevékenységek felderítésében és jelentésében.

A baojia, vagyis hoko rendszer kiépítése mellett nagy kérdést jelentett a fejvadász bennszülött, vagyis őslakos törzsek pacifikálása, amelyre egy különlegesen képzett hegyi rendőrséget szerveztek japánok és taiwaniak bevonásával: 5000 fő rendőr a vidéken, és 3000 fő különlegesen kiképzett rendőr az erdős határon és a bennszülöttek, vagyis az őslakosok által lakott területeken. 1901-ben Gotō amnesztiát adott a megmaradt bennszülött gerilláknak annak fejében, hogy leteszik a fegyvert. Az amnesztia sikeres volt, 1903-ban az utolsó csoport is megadta magát, habár a küzdelem áldozatainak a száma az őslakosok irányából 12.000 fő volt, a japánok irányából 2124 fő, 1898, ill. 1985 és 1902 között.

Gotō Shinpei munkássága nem csak a közigazgatási és az etnográfiai területeken ért el magas sikereket, hanem a taiwani közegészségügy alapjainak lefektetésében is, orvosként erre nagy hangsúlyt fektetett. Minderre a korábbi történelmi tapasztalatok miatt is szükség volt, ugyanis egy korábbi, 1874-es japán expedíció során, melynek leplezett szándéka volt a gyarmatosítás, az expedíciós hadtest 3600 fő résztvevőjéből 500 fő, vagyis a hadtest egynyolcada meg is halt a bennszülöttek támadásaiban és olyan járványokban, amelyek Taiwanra a japán gyarmatosítás előtt jellemzőek voltak: pestisben, kolerában és maláriában. Ráadásul a sziget lakosságának 20-50%-a volt ópiumfogyasztó. Alapvetően a kötelező oltások és egészségügyi szűrések bevezetése, a taiwani kórház-hálózat kiépítése és az egészségügyi oktatás meghonosítása Gotō Shinpei kezdeti törekvéseinek és intézkedéseinek későbbi eredményei lettek. 1936-ra 270 kórház épült fel, és míg 1895 előtt az 1000 főre vetített halálozási ráta 40 fő volt, addig 1941-1943-ra ez a szám 18,5 főre csökkent, a várható élettartam is a férfiak esetében 13,4 évvel, a nők esetében 16,7 évvel nőtt. A japán intézkedések nem csak az említettekben merültek ki, hanem többek között olyan kampányokban, amelyek a családi háztartásokban a takarítást félévenként kötelezővé tették, elrendelték a patkányirtást, artézi kutakat ástak, hogy a fertőzött helyett friss vizet fogyasszanak az emberek, igyekeztek a hagyományos kínai halottkultuszt, vagyis a holttest több hónapos családotthoni kiállítását és tárolását felszámolni, mindemellett szennyvíztisztító telepeket is létrehoztak. Az ópium-előállítást és forgalmazását állami monopóliumba vették, aminek következtében az említett ópiumfogyasztás csupán néhány százalékra esett vissza, 1921-ben 1,3%-ról beszélhetünk csak. Ópiumot csak az államilag ellenőrzött ópiumbarlangokban lehetett fogyasztani, és az előállítás pedig a Taipei-i Állami Ópiumgyárban történt.

Engedélyezett ópiumbarlang, Salát Gergely: Taiwan története – Egészségügy a japán időszakban.
Állami Ópiumgyár, Salát Gergely: Taiwan története – Egészségügy a japán időszakban.

A kínai lányokat érintő szokást, a lábelkötés szokását sem kímélte a KodamaGotō páros, ők kezdeményeztek egy olyan hatásos kampányt az említett szokás ellen, aminek az eredménye a későbbi kormányzói időszakban, pontosan 1915-ben, a lábelkötés szokásának a teljes betiltásához vezetett. Ugyancsak Gotō Shinpei nevéhez kötődik a Taipei-i Orvosi Iskola felállítása, mely az első ilyen jellegű intézmény volt a szigeten. Az orvostudományok egyetemi szintű oktatása is Gotō Shinpei hatására valósult meg 1934-ben, amit már 1898-ban megelőzött egy orvosi szaklap megjelentetése Taiwanon, ami később egy folyamatosan megjelenő szakfolyóirattá terebélyesedett. Az intézkedések következtében valamivel több, mint egy évtized alatt majdnem teljesen kiirtották a pestist, megakadályozták a kolera terjedését, és a malária kezelése érdekében egy maláriakutató központot is létrehoztak. Gotō Shinpei hatására az 1930-as évek végén évente már több mint 3 millió vérvizsgálatot végeztek, aminek eredményeképpen a járványok további kitörését sikerült megakadályozni.

Gotō Shinpei intézkedéseinek a hatékonyságát és eredményességét mutatta az a későbbi epizód is, amikor a Népszövetség Kábítószer-ellenőrző Bizottsága 1930 február-márciusában vizsgálóbizottságot küldött Taiwanra a kábítószer gyártásának, elosztásának, illegális használatának a helyzetét kivizsgálni. A Bizottság a jelentésében kiemelte a taiwani ópiumellenes intézkedések hatékonyságát, amit az is mutatott, hogy a kábítószerfüggők száma 50.000 fő alá esett, ami a japán gyarmati korszak előtti időszak ópium-fogyasztásának az egyharmadát jelentette a jelentés szerint.

„Mit is adott nekünk Gotō Shinpei?” – az intézkedések hosszú távú jótékony hatásai

Taiwan egy olyan hely volt még a XVIII. századi kínai Qing fennhatóság alatt, amire egy korabeli kínai mondás szerint „Egy kis zavargás minden harmadik évben, egy nagy felfordulás minden ötödik évben” [„三年一小反, 五年一大亂”] volt a jellemző, vagyis nagy volt a társadalmi békétlenség és sok volt a fegyveres felkelés, vagyis a polgárháború.

Gotō Shinpei, Nagoya University School / Graduate School of Medicine Main Portal, forrás

Gotō Shinpei intézkedéseinek a jótékony hatásai pont ezeket a társadalmi tendenciákat ellensúlyozták, tehát elsősorban a társadalom olyan alszektorainak a területén érhetőek tetten, mint a stabil igazgatási struktúra, a stabil társadalmi rend, a stabil közegészségügy. Taiwan „Főcserkész Apukája”, vagyis a Főorvos Úr különleges odafigyelésével, a „Biológiai Elvek” alapján történő tudatos kezelési módokkal egy olyan szemléletet hozott be a japán gyarmatosítási elméletekbe és gyakorlatokba, amit a taiwaniak a mai napig megköszönnek Japánnak. A taiwani sajátosságokra alapozott közigazgatási struktúrával a korábbi békétlenség helyett a taiwaniak tekintélytiszteletet, felelősségtudatot, ezáltal öntiszteletet tudtak tanulni, ami mellett a sziget rengeteg egészségügyi rákfene-problémáját is a Gotō Shinpei-hagyaték oldotta meg. Ennek a szellemiségnek a következtében, és a létrejött társadalmi-igazgatási-egészségügyi stabilitásnak köszönhetően Taiwan lett az egyetlen olyan gyarmata Japánnak, amely a gyarmatosításra nem keserűséggel, hanem egyfajta pozitív nosztalgiával tekint vissza. Ugyancsak ennek a társadalmi stabilitásnak köszönhette később a kínai Kuomintang Párt azt is, hogy nem egy képlékeny, instabil alapon kellett újjászerveznie a Kínai Köztársaság [中華民國] rendjét és önmaga pártstruktúráját.

Taiwan történetében korábban nem valósult meg ilyen mély társadalompolitika megtervezése és megvalósítása, sem nem a holland gyarmatosítás (1624-1662) időszakában, sem nem a kínai Qing-Dinasztia (1644-1911) reformhivatalnokainak, vagyis Shen Baozhen [沈葆禎], Ding Richang [丁日昌] és Liu Mingchuan [刘铭传] időszakaiban.

A Gotō Shinpei-örökség már említett társadalom-politikájának, vagyis demográfia-politikájának a „képzeletbeli i-betűjére az tette fel a pontot”, hogy Taiwan történetében teljes és modern eszközöket is bevető népszámlálást a KodamaGotō páros időszakában, pontosan 1905-ben hajtottak végre, az akkori han taiwaniak lakosság-főszámát 2.890.485 főben adva meg.

Akit egy kis korabeli japán nyelvű animációs némafilm érdekelne Gotō Shinpei etnicitás-politikájáról, az alábbi filmarchívumban tudja megtekinteni:

Film Address „Ethicization of Politics” by Shinpei Goto, 1926
Junichi Kouchi 1926

 

Szerzői Megjegyzés:

A jelen sorok szerzője tiszteletben kívánja tartani az 1992-es Konszenzus [九二 共识 / 九二 共識] politikai és jogi eredményeit, a későbbi vonatkozó megállapítások vívmányait.

A jelen sorok írója a jelen sorok írása és publikálása után vette észre azt, hogy Rácz Gábor Tanár Úr is írt hasonló témában egy hasonló című tanulmányt, habár a jelen publikáció és az adott tanulmány tartalmilag nem fedik egymást. Az említett tanulmány és elérhetősége: Rácz Gábor: Mit adtak nekünk a japánok? Taiwan és Korea fejlődése a Japán uralom időszakában. In.: Salát Gergely – Szilágyi Zsolt: Traumák és Tanulságok. A II. világháború öröksége a Távol-Keleten. Typotex-Panta Kiadó, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 2017

 

Felhasznált irodalom:

Bandung Conference Asia-Africa [1955]. In.: Encyclopӕdia Britannicahttps://www.britannica.com/event/Bandung-Conference

Dustin R. Turin: The Beijing Concensus: China’s Alternative Development Model. In.: INQUIRIES, 2010, VOL. 2 NO. 01. – http://www.inquiriesjournal.com/articles/134/the-beijing-consensus-chinas-alternative-development-model

Salát Gergely: Taiwan története – Bevezetés. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.

Salát Gergely: Taiwan története – Alapvető adatok. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.

Salát Gergely: Taiwan története – A japán gyarmati uralom kezdetei. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.

Jordán Gyula: Tajvan Története. Kossuth Kiadó Budapest, 2005.

Portaits of Modern Japanese Historical Figures: Goto, Shinpei 後藤新平 (1857-1929). In.: National Diet Library, Japan, 2013. – https://www.ndl.go.jp/portrait/e/datas/79.html?c=5

1876 GOTO Shinpei. In.: Nagoya University School / Graduate School of Medicine Main Portal.https://www.med.nagoya-u.ac.jp/medlib/history_en/archive/print/1876gotousinpei.html

1940 Statue of GOTO Shinpei on the hilltop in Hoshigaura. In.: Nagoya University School / Graduate School of Medicine Main Portal.https://www.med.nagoya-u.ac.jp/medlib/history_en/archive/print/1940dairen.html

Prominent People of Minato City. Shimpei Goto. In.: Minato City Library.https://www.lib.city.minato.tokyo.jp/yukari/e/man-detail.cgi?id=40

Gotō Shimpei. Japanese political leader. In.: Encyclopӕdia Britannica. https://www.britannica.com/biography/Goto-Shimpei

Warrick L. Barrett: Shinpei Goto. In.: Find a Grave. – https://www.findagrave.com/memorial/6135010/shinpei-goto

Oshu City Tourist Guide Maphttps://www.city.oshu.iwate.jp/uploaded/attachment/16592.pdf

Salát Gergely: Taiwan története – Egészségügy a japán időszakban. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.

Salát Gergely: TAIWAN A 18. SZÁZADBAN – 2/2: Elégedetlenség és konszolidáció. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.

 

[1] Azok számára, akik a Kancellár Asszony életútjára kíváncsiak, ajánlom a következő kettő életrajzi könyvet: Stefan Kornelius: Angela Merkel – Az Életrajz. TranzPress Könyvek Kiadó, Budapest, 2014.; Pietsch Lajos: Angela Merkel, az első. Kossuth Kiadó 2014.

A legrégebbi uralkodói család a Földön, és a családot érintő társadalmi viták a XX.-XXI. században – A Japán Császári Ház

Írta:  Vadász Fruzsina,  2020. 11. 14.

 

Miért is különleges a Japán Császári Család?

A Japán Uralkodói Családot szokták a legrégebb óta folyamatos vonalban uralkodó családnak nevezni, és kb. 2700 évvel ezelőttre datálják a család uralkodásának a kezdetét. A Japán Császárság pont emiatt egyedülálló, ráadásul az egyik legősibb monarchia, mert a dinasztia egyszer sem szakadt meg a története során. És mivel a Japán Császári Család uralkodása töretlen, a családot sem a médiában, sem a társadalomban nem szokták a családnevén említeni, ami a Yamato.

A japán mitológia szerint az első uralkodó Amaterasu Főistennőtől született. Mindez azonban inkább hagyomány, mint történelmileg bizonyított tény, ugyanis a Kr.e. 660-ban uralkodó Jimmu (Jinmu-Tennō), és az őt követő 14 császár valódi létezéséről csak a japán legendák és szájhagyomány révén van ismeretünk, a történelmi bizonyítottság a mai napig vitatéma, a hiteles forrásként emlegetett Nihon Shoki is csak homályosan ír erről a kérdésről. Azok, akik a hagyományban hisznek, azt mondják, hogy a Yamato Dinasztia több mint 2670 éves, amivel a világ legrégibb uralkodócsaládjának számít. A kínai krónikák által „wa országként” emlegetett ország sok helyen Yamatai Kokuként kerül említésre, ami az önmaga elnevezésében is szemantikailag tartalmazza a dinasztia nevét.

Mindezt tovább bővíti az a tény, hogy a történelem során más és más volt a Császári Családnak, vagyis a Yamato Családnak, és magának a Császárnak a szerepe is, azonban mindig a nemzet egységének a szimbólumát jelentette, és ez a mai napig is a legfontosabb szerepe. Elég hosszú ideig, a shōgunátus 675/682 éve [forráseltérés!!] során a Császári Ház a politikai vitáktól relatíve háttérben maradva biztosította az ország egységét és folytonosságát, ami 1868. január 4-én megváltozott, ekkor kapta vissza a Meiji Császár az uralkodói jogait, és azóta a Császári Család újra előtérbe került.

A Császári Család, és az általuk betöltött trón, a Krizantém Trón jelképe a krizantém virág, ami a nyugalom és az örök élet szimbóluma is. Emiatt nem csak a Yamato Család, hanem egész Japán szimbóluma is, a hatósági okmányokon, az útlevélen is szerepel a krizantém stilizált alakja.

Tulajdonképpen alig lehet töréspontról beszélni a család életében és történetében, volt egy olyan töréspont, ami de iure nem jelentett töréspontot, de facto viszont igen, és volt egy olyan töréspont, ami de facto nem számított töréspontnak, de iure viszont igen. Az első ilyen a shōgunátus hatalomváltása volt 1185-ben, vagy 1192-ben [forráseltérés!!],  a másodikként megemlített töréspontot pedig a II. Világháború vége jelentette, hogy a Császár maga, és a Császári Család is lemondott isteni származásáról, isteni mivoltáról. Mindez azonban nem jelent genealógiai töréspontot, ami alapján nyugodtan kijelenthető, hogy a Föld egyik legöregebb, vagy a legöregebb uralkodói családja.

A Császári Család, The Imperial Houshold Agency: Genealogy of the Imperial Family

 

A Császári Család megerősödése és a szerepkörök, a „felhatalmazás”, vagyis a legitimáció megváltozása

A shōgunátus időszaka után a Meiji Restauráció idején (1868-1912) került vissza a háttérből Japán központi igazgatási pozíciójába a Császár, egyfajta személyi kultuszt építve köré, ami megnövelte a nemzet ütőképességét és hatalmi kapacitásait. Ugyanis a Meiji Restauráció idején, a központosított császári hatalom segítségével győzte le Japán Oroszországot az Orosz-Japán Háborúban (1904-1905), és sikerült a Koreai-félszigetet is bekebeleznie.

Az is elmondható erről az időszakról, hogy minél dominánsabbá vált a császári hatalom, annál inkább túlsúlyba került a shintō is, főleg az Állami Shintō, amely államvallássá vált, és amely „isteni felhatalmazásként” adott erőt a japánok számára mindahhoz, amit a Császári Ház jóváhagyott és támogatott.

Mindez később, a II. Világháború után megváltozott, és az úgynevezett Szövetséges Főhadiszállás Alkotmánytervezet, vagyis a „GHQ Draft of Constitution” a Császár személyét kifejezetten csak szimbolikusra korlátozta le, vagyis megfosztotta a Császárt az isteni származásától, és megtiltotta a Császári Család számára a politikai ügyekbe való beavatkozást.

Mindezek ellenére a mai napig a Császár vallási személye központi, vannak olyan vallásos szertartások, amiket ő vezet, és ma is alkotmányos módon az ő személye szimbolizálja a „nemzet egységét”, tehát az ő szimbolikus szerepe a nemzet egységének a kifejezése. Mondjuk, ez utóbbit Akihito Császár uralkodása idején (1989-2019) sokan kétségbe vonták az alkotmányos határok miatt.

A leköszönő Császár és a Császárné

Akihito Császárnak az apja, Hirohito, vagyis a Shōwa Császár örökségével kellett szembe néznie, mivel az apja megítélése a II. Világháború árnyékában eléggé vitatott volt, főleg azon országokban, amelyeket Japán a megszállása alatt tartott. Akihito pont ezeket az országokat látogatta meg uralkodásának ideje alatt, bűnbánó, mentegetőző és bocsánatkérő diplomáciai retorikát követve.

A leköszönő Császárt 1989. november 12-én koronázták meg, és így lett Japán 125. uralkodója.

Akihito, a „Béketeremtő” Császár, egy szokatlan diplomáciai manőverrel kezdte meg uralkodását, ugyanis egy általa összehívott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Japán hadba lépése a II. Világháborúban apja, Hirohito szándékával ellenes módon történt meg. A sajtónyilatkozata során kijelentette, hogy a múlton változtatni nem lehet, azonban Japán igyekezni fog, hogy levonja a tanulságokat.

Akihito nem csak a külfölddel kapcsolatos dolgokban igyekezett enyhíteni az apja örökségeként rá maradt ellentéteket, hanem belföldön is. Ő és a felesége első belföldi útja, még koronaherceg korában, Okinawára vezetett, ahol a megszálló amerikai hadsereg és a megszállt japánok között a mai napig ellentét húzódik. Az útját nem mindenki támogatta a japánok közül; egy szélsőséges baloldali merénylő Molotov-koktélt dobott a látogatást végző császári párra, akik azonban a merényletet szerencsésen túlélték, nagyobb egészégi kár nélkül. Jellemző maradt Akihito Császár és Michiko Császárné kései működésére, hogy II. világháborús kegyhelyeket látogatták meg idős koruk ellenére is. Az egyik császári anekdota szerint Palauba is ellátogattak, a hozzá tartozó Peleliu-szigetre, azonban ott megfelelő szálláshely hiányában egy hadihajón kellett tölteniük az éjszakát.

Akihito nem csak amiatt számít a japán császárok sorában „újhullámos” császárnak, mert önálló diplomáciai irányvonalat alakított ki, hanem amiatt is, hogy szakított a párválasztási szokásokkal, és rangján aluli, „közember” státuszban lévő feleséget választott magának, Michiko-t, akivel 1957 augusztusában, Karuizawa városban találkozott először teniszezés közben. A kapcsolat állítólag szerelem volt első látásra, és az 1957-es tenisz-meccs Michiko győzelmével és aranyérmével végződött. A leköszönő Császári Pár kapcsolata amiatt is szakított a hagyományokkal, mivel a konzervatív japán párkapcsolati normáktól eltérően ők keresték a romantikát, szerettek együtt kirándulni is, az Asama-hegy környéke kifejezetten kedvelt kirándulóhelynek bizonyult a pár számára.

Akihito nemcsak a diplomáciai szerepvállalásával forradalmasította a Császári Ház megítélését és imázsát, hanem közvetlenségével is. Korábban például nem volt szokás a néphez közel kerülve, gyakori rendszerességgel császári szónoklatokat tartani, amit nem a császári-tiszteleti nyelven intéznek a nép felé, hanem a nép nyelvén – azonban ő megtette.

Mindez olyan népszerűséget szerzett neki, amivel egy olyan döntéséhez is támogatást tudott szerezni a néptől, amire 200 év óta nem volt példa a japán Császári Család történetében, ezelőtt legutóbb 1817-ben történt ilyen eset. Akihito ugyanis 2016-ban bejelentette, hogy lemond a trónról, egészségügyi okokra hivatkozva, a rádióbeszédet követően pedig a népe túlnyomó részt támogatta őt a döntésében. Az akkoriban 82 éves Akihito már túl volt egy szívműtéten, és prosztatarákkal is kezelték. A lemondásnak jogi kihívásai akadtak, ugyanis a hatályos Alkotmány nem rendelkezett arról, hogy a Császár lemondása esetén mi is a teendő.

Ma az ő fia, Naruhito a regnáló Japán Császár, a Reiwa Császár. A mostani időszak neve Reiwa, vagyis a „nemesen prosperáló-fejlődő béke” időszaka. Akihito császárságának a neve Heisei volt, vagyis a „béketeremtés” korszaka.

A lemondással kapcsolatosan egy eléggé feszegető, fennálló kérdést kell megválaszolnia a japán társadalomnak és a kormányzatnak. A törvények azt mondják ki, hogy az éppen uralkodó Császárnak tilos beleszólnia a politikába, azonban a lemondott Császárról nem rendelkezik a törvény, és Akihito-ról köztudott, hogy nem támogatja a liberális gazdaságpolitikát és a balliberális pártpolitikát, ami viszont befolyásolhatja, hogy Japán milyen módon küzd meg az „elvesztegetett évtizedeinek” a kezelésével.

Akihito Császár és Michiko Császárné, The Imperial Houshold Agency: Their Majesties the Emperor Emeritus and Empress Emerita

 

Az öröklésrend kérdése, és a XX., XXI. század nagy vitái

A Császári Udvar öröklésrendje szigorúan férfi-központú. A császári hatalom átadásakor az új Császár átveszi az uralkodásának jelképeiül szolgáló pecséteket, a kardot és az ékszert, amelyek a jogszerű trónöröklés bizonyítékai. A probléma és viták alapját az adja, hogy a császári szabályok szerint azok a lányok, akik közrendű férfiakkal házasodnak, elveszítik a címüket és a címükkel járó jogosultságaikat is.
Ez a parancs akkor vált  egyre növekvő problémává, amikor az akkori koronahercegnőnek, Masako-nak csak egy lánya született, Aiko Hercegnő, és emiatt Masako-ra nagy társadalmi nyomás nehezedett, hogy fiúgyermeket is szüljön.

A japán jogrendben különleges törvények, úgynevezett „császári családra vonatkozó törvények”, vagyis koshitsu tempan rendelkeznek a Császári Család működéséről, mindezek egy sajátos japán szokásrenden, a japán szokásjogon alapulnak. Az egyik legjelentősebb ilyen törvényt 1947-ben fogadták el;
Az 1947-es Császári Háztartási Törvény a Császári Család 11 ágát írta le, vagyis szűntette meg, anyagi-praktikus és költséghatékonysági megfontolásokból. Viszont a Törvény meg is nehezítette az öröklések kérdését. Habár Akihito Császár és Michiko Császárné három gyermeke közül ketten voltak fiúk, az őket követő Naruhito-nak nem született fia, ami nagy gondot okozott a Császári Háztartási Ügynökség, más néven a Császári Udvari Hivatal, vagyis a Kunaichō számára.

Az Ügynökség, vagy Hivatal egy olyan tanácsadó testületet hívott össze, ami még azt is megoldásnak találta volna, hogy lányok is örökölhessék a trónt, amit egy 1889-es törvény megtiltott. Az 1947-es Alkotmány is azt támogatja, hogy ha egy császári hercegnő egy közrendű férfival házasodik, akkor az a hercegnő a címét, és a címével járó jogosultságokat is elveszíti, ami konkrétan meg is történt Sayako Hercegnő esetében, aki a jelenlegi Császár testvére. Ugyan a férje, Kuroda Yoshiki, egy befolyásos és gazdag japán család tagja, és felmenői között daimyōk, vagyis nemes földesurak is megtalálhatóak, mégsem nemesi származású, emiatt a ma már Kuroda Sayako nevet viselő hölgy sem nemes 2004, vagyis a házassága óta. Kuroda Yoshiki a Fővárosi Önkormányzati Hivatalban tisztviselő.
A néhai Takamado Herceg másodszülött lánya, Noriko is közrendbeli személyhez ment feleségül 2014-ben, és ezzel lemondott a császári családi tagságáról. Férje, Senge Kunimaro, az Izumo Szentélyt vezető papok 85. leszármazottjaként tevékenykedik, a Szentély Főpapja.
Ugyanez a sors vár Akishino Herceg lányára, Mako Hercegnőre is, aki már eljegyezte magát a kedvesével.

Az 1947-es Törvény miatt a lányok családi ága leválik a központi Császári Családról, emiatt rájuk a császári cím elveszítése és az örökségükként egy hozomány-átalányösszeg kifizetése vár. Ezek a lányok vagy arra koncentrálnak, hogy nemesi férjet találjanak maguknak, hogy a nemesi címüket ne veszítsék el, vagy ha úgy döntenek, hogy közemberrel szerelemből házasodnak, akkor felkészülnek a polgári életmódra, ami nagy változást jelent a hagyományos császári életmóddal szemben. Sayako Hercegnő emiatt tanult meg vezetni, és emiatt intézte az élelmiszer-bevásárlását saját maga, hogy megszokhassa a polgári élet mindennapi teendőit.

Az örökléssel kapcsolatosan konkrét viták is kibontakoztak. Az egyik ilyen Koizumi Junichiro miniszterelnöksége (2001-2006) alatt zajlott; felállítottak egy szakértői bizottságot, amelynek tagjai történészek, politikusok, de gazdasági csoportosulások vezetői is voltak, úgymint Okuda Hiroshi, a Toyota volt vezérigazgatója. A tervezet szerint a Császár elsőszülött gyermeke örökölte volna a trónt, nemi hovatartozásra való tekintet nélkül, azonban ezzel kivívták egyes konzervatívabb történészek ellenszenvét, mivel így valakinek a Császári Család hagyományainak megváltoztatásáért felelősséget kellett volna vállalnia. Abe Shinzo, a későbbi miniszterelnök egy későbbi vitában pedig azt a javaslatot tette, hogy hívják vissza külföldről a Császári Család azon fiúgyermekeit, akik a II. Világháború után elhagyták az országot.

Az örökléssel kapcsolatos rémüldözéseket és vitákat az enyhítette, hogy 2006-ban Akishino Herceg és Kiko Hercegnő bejelentették, hogy fiúgyermeket várnak, Hisahito Herceg személyében, ő a generációjának egyetlen fiú tagja.

A lányok öröklésének a kérdése azonban nem kerülhet le a napirendi témákról, hiszen a Császári Család 18 tagja közül 13-an nők, és ha ezek közül azok, akik nem a férjük, hanem születésük jogán császári hercegnők, és közrendű férfival házasodva elveszítik a címüket és a jogaikat, nos ebben az esetben elég erősen megfogyatkozna maga a Császári Család is. Nemcsak Naruhito Császár, hanem a Kabinetfőtitkár is támogatja a kormányban, hogy ezt a kérdést kormányzati szinten is kezeljék.

További felmerült kérdés és vitatéma volt, hogy az összes nőági öröklési ágat levágják Hisahito családjának a javára, azonban ezáltal további kérdésként felmerült, hogy így csak egyetlen egy családra fog szállni a Császári Házat érintő összes feladatkör elvégzése, ami viszont túl nagy terhet róna egyetlen egy családra.

Akihito Császár és fia Naruhito, a jelenlegi Császár, Kazuhiro Nogi. AFP. (Bártfai Gergely: Császárváltás egy szívszorító dráma árnyékában. Népszava, 2019. 04. 29.)

 

A Császár és a Császárné szerepvállalása, teendői, feladatai

A II. Világháború előtt a Császárt, és a Császári Családot istenségként tisztelték és kezelték, tényleges politikai hatalommal is rendelkezett. Mindez megváltozott a II. Világháborút követően, az Alkotmány megfosztotta a Császárt a politikai szerepvállalástól, és az isteni mivolttól is, viszont fontos szimbolikus feladatkört rótt rá, a Császár ugyanis a nemzet egységének a szimbóluma, és ő az államfő a mai napig.

Feladatai közé tartozik az Országgyűlés megnyitása, a miniszterelnök és a miniszterek kinevezése, a törvények kihirdetése, a diplomáciai egyezmények ratifikálása, a külföldi nagykövetek fogadása és búcsúztatása, a japán nagykövetek megbízólevelének átadása vagy a fontos személyeknek tartott audiencia. Ezeken felül többek között a külföldre történő baráti célú látogatások, a nagy nemzetközi események megnyitása, a természeti katasztrófák helyszínének meglátogatása, a károsultak vigasztalása és bátorítása is a feladatkör része.

A Császár szimbolikus személyiségéből fakadóan ezeket a tevékenységeket formalitásból végzi, és nincs jogköre megtagadni a miniszterek kinevezését, vagy egy nemzetközi szerződést, törvényjavaslatot visszaküldeni az Országgyűléshez. Azonban ha valamilyen eseményen felszólal, akkor annak nagyobb súlya van, mintha azt egy politikus, vagy akár a Miniszterelnök tenné.
Jelentősek a hagyományőrző tevékenységek is, amelyek legtöbbje vallási kötődésű, és leginkább a shintōhoz köthető. Maga a Császár és a Császári Család tagjai, néha-néha papi szerepet is betölthetnek, amelyek igen változatosak.
Az Ise Szentélyben hagyományosan fontos szerepet töltenek be a Császári Család azon női tagjai, akik házasságuk révén lemondtak a császári címükről. Egy vonatkozó, és már korábban említett, hasonló példa az, amikor az Izumo Szentély papja egy császári hercegnővel kötött házasságot.

A Császári Ház tagjai által elvégzett vallásos szertartások menetrendjét a már említett Kunaichō, vagyis a Császári Háztartási Ügynökség honlapján (https://www.kunaicho.go.jp/eindex.html) lehet megtekinteni, és ez számít a leghitelesebb forrásnak is a Császári Ház tevékenységeit illetően.

A három legjellemzőbb császári shintō rítus a Niiname-sai, a Saitan-sai és a Shiho-hai. A Niiname-sai alkalmával a Császár a Shinka-den Szentélyben az év új rizstermését ajánlja fel a császári család őseinek és a többi istenségnek, a szertartás végén maga is fogyasztva a rizsből. A másik kettő említett szertartás az újévhez köthető, ekkor a Császár a bőséges termésért és a nemzet védelméért imádkozik a négy égtáj istenségeihez. A vallási rítusok javarészt az évszakokhoz kötődnek, azonban ezek többsége nem publikus az emberek felé, nem látható nép számára, csak az említett honlapon lehet róluk ismeretet szerezni.

A Császár szerepe a rizsültetésben, rizsaratásban is szimbolikus. A Császárnak van egy kisebb rizsföldje a Császári Palota kertjében, amely beültetésében, learatásában, gondozásában maga is részt vesz személyesen, és az általa termesztett rizst shintō áldozati ajándéknak ajánlja fel, majd maga is fogyaszt belőle, illetve, a fontos külföldi vendégeket is a saját maga által termesztett rizsből kínálja meg. Hagyományosan akkor kezdődik meg Japánban a rizsültetés, amikor a Császár is elkezdi a saját ültetvényén az ültetési munkálatokat, és akkor kezdődik meg az aratási időszak, amikor a Császár is elkezdi azt a saját rizsföldjén.

Míg a Császár szerepe a rizstermesztésben szimbolikusan központi és kezdeményező, addig a Császárné szerepe a hagyományos japán selyemszövésben meríti ki ugyanezt a funkciót. Selyemhernyókat tart, eteti őket, összegyűjti a gubókat és legombolyítja azokat. Hasonló a Császárné selymének a felhasználása is, mint a Császár rizsének. Az elkészült selyemszálból asztalterítőt szőnek, majd felajánlják azt a shintō oltáron, végül a magas rangú külföldi vendégeknek adják ajándékba.

Újévkor tartják az udvari tanka-versenyt, az Utakai hajimet is, ami az új évben a verselésre buzdítja az embereket. A tanka 5-7-5-7-7 morás (japán szótagegység) sorokból álló vers, ami összesen 31 morából áll. A verseny témáját egy előre meghatározott kanji, vagyis japán írásjel-karakter adja, és a Császári Család tagjai is ehhez a kanjihoz igazodva írják a verseiket, ugyanis a család tagjai is részt vesznek a versköltésben. Évente kb. 20.000 vers érkezik be az országszerte megírt és elküldött művekből. A legjobbakat egy rendezvény keretén belül felolvassák. Ezt az összejövetelt a TV is közvetíti, és a meghívott vendégek ezután fogadásban részesülnek.

De nem csak ez az esemény az, amit elsőként a Császári Házban rendeznek meg újévkor. Általában a jelentősebb „első” események mind a Császári Házhoz tartoznak, mint az „első szentélylátogatás”, vagyis a Hatsumoude, vagy a az „első kalligráfia írása”, vagyis a Kakizome.

Azokat a kevésbé szimbolikus társadalmi eseményeket, amelyeken a Császár is megjelenik, tenrannak nevezik, és ezek lehetnek kiállítások, hangversenyek, sportrendezvények, vagy hasonlók, ilyenkor ezek az események a híradásokba is bekerülnek.

Vannak olyan események is, ahol a hangszeren játszani tudó családtagjai a Császári Családnak maguk is hangszert fognak, és a zenekarral együtt zenélnek. Michiko például zongorázik, Naruhito pedig brácsázik, és zenekarban is játszik.

A kitüntetéseket, magas rangú kulturális díjakat is a Császár személyesen adja át.

Mindezek mellett a Császár Születésnapja is ünnepnap. Ezen a napon a Császári Család tagjai megjelennek a Császári Palota erkélyén, és az erkélyt övező kertbe beengedik a népet. Az erkély üvegfalán át köszöntik ilyenkor Japán népét a Császári Család tagjai, és mivel az üvegfal az egész erkélyt lefedi, a családtagokat teljes testnagyságban/valójukban láthatják a japánok. Az üvegfalnak tehát protokolláris és szimbolikus szerepe is van.

A Nemzetalapítás Napjának az ünnepén, ami a Meiji naptárreform óta február 11-re esik, hasonló módon megjelenik a Császári Család a nép számára, és ennek az ünnepnek a keretében emlékeznek meg a japánok a nemzet születéséről és az Uralkodó Ház megalapításáról. A Nemzetalapítás Ünnepének, vagyis a Nemzetalapítás Napjának a neve későbbi találmány, és a névváltoztatás oka a II. Világháborúig militáns Japán pacifikálása volt, eredetileg a Császár Napja néven vált ismertté az ünnep, ami egy kb. 130-135 éves hagyomány, és Jimmu Császár trónra lépését ünnepelték általa.

Naruhito Császár saját rizsföldjén, The Imperial Houshold Agency: Activities of Their Majesties the Emperor and Empress

 

A császárnők, és a Császárnő mint intézmény kérdése

Az ősi időkben ténylegesen is léteztek császárnők, azonban relatíve kevés, mivel csak nyolc főről tudunk beszámolni, közülük is hatan tevékenykedtek a VI.-VIII. században, tehát ez az időszak tekinthető a császárnők csúcsidőszakának. Az ezt követő időszakokban a császárnők uralkodása csak átmeneti volt, és a trónörökös nagykorúságáig töltötték be a pozíciót.

Az első Császárnő, aki saját jogán foglalhatta el a Krizantém Trónt, Suiko Császárnő volt 593-ban. Bidatsu Császár felesége volt eredetileg, akinek hét gyermeket is szült, azonban az említett császár halála után trónra kerülő Yōmei Császár is elhunyt egy betegségben, amit a Soga-Mononobe rivalizálás és egy véres polgárháború követett, aminek a kompromisszumos megoldásaként és lezárásaként került a trónra Suiko Császárnő. Az ő uralkodásának az idején kapott régensi pozíciót az a Shōtoku Herceg, aki Japán első írott alkotmányát szövegezte meg, és akiről egy korábbi cikkünkben már említést tettünk.

A legutolsó Császárnő Japánban Mária Terézia kortársa volt, II. Sakuramachi, vagy más néven Go-Sakuramachi, aki az öccse, Momozono lemondását követően került a trónra 22 évesen, az unokaöccse, Hidehito, a későbbi Go-Momozono Császár trónra kerüléséig.

A nemi egyenjogúsági tendenciák miatt a női trónöröklés kérdése egy máig lezáratlan vitát kavart a társadalomban. A viták középpontja a Császár és a Császárné eltérő feladat-, és kötelességköre, és az utódlási rend köré csoportosulnak első sorban. Hagyományosan más a Császár és Császárné feladata, amit már korábban is bemutattunk. Felmerül a kérdés, hogy ha a Császár nő, akkor ő intézi azokat a feladatokat, amelyeket eddig a férfi Császár intézett? Ez esetben azonban azokat a feladatokat, amelyeket eddig a Császárné látott el, ki fogja ellátni? És mi legyen a szerepe a Császárnő Férjének? (A „Császárnő Férje” is egy új intézménynek számítana, ha bevezetnék ezt az új rendszert.) Mindemellett, ha legitimálnák a Császárnő intézményét is, azzal lehetővé tennék a női öröklési rendet, ami eddig nem volt lehetséges, mivel egy hercegnő az esetleges házasságával kiírta magát a Császári Családból is. Ha azonban a Császárnő intézményének a legitimálásával legitimálnák a női öröklést is, azzal ennek a szokásrendnek vetnének véget, ami megnövelné az állami költségvetés kiadásait is.

További vitapont a shintō rituálék kérdése, mert számos olyan esemény van, amelyben a nők nem vehetnek részt, emiatt is kérdéses a Császárnő intézménye. Példa erre a sumō küzdősport, amelynek küzdőterére a mai napig nem tehetik be a lábukat nők.

Ugyan nem egy császárnőről, hanem egy császárnéról beszélünk, azonban a császárnői intézményt érintő viták egyik szimbolikus alakjává, tulajdonképpeni szimbólumává Masako, Naruhito Császár felesége vált. Kayama Rika Professzor megfogalmazásában „Masako jelképpé vált”.[1] A jelenlegi Masako Császárné korábban egy Oxfordon és Harvardon végzett, tehetséges diplomata volt a Külügyminisztériumban, és abban az évben, amikor a Külügyminisztériumba felvételizett, a Külügyminisztérium vizsgáján a nyolcszáz jelentkező közül csak három nőnek sikerült felvételt nyernie, és Masako volt az egyik közülük. Naruhito-tól az első kettő lánykérést elutasította, a harmadikat elfogadta, azonban az addig tehetséges és sikeres diplomatát lelki nyomás alá helyezte az Udvar, hogy fiú örököst szüljön, aminek a végeredménye az lett, hogy hosszabb időre elvonult a protokolláris feladataitól, és közbeszéd témája lett – az akkor még – hercegnő mentális és idegrendszeri állapota is.

Érdekes és szimbolikusan jelentős az is, hogy a trónöröklési szertartáson a leköszönő és a jövőbeli Császárnén kívül a család egyetlen női tagja sem vehet részt, kivételt képez persze, ha Császárnőről van szó. Az is jelentős, hogy a modern kori Japán történetében először vett részt „külsős nő” Naruhito Császár trónutódlási ceremóniáján, Katayama Satsuki, az akkori Abe-kormány egyetlen női minisztere.

Naruhito Császár és Masako Császárné, Kanshiro Sonoda. Yomiuri. (Bártfai Gergely: Császárváltás egy szívszorító dráma árnyékában. Népszava, 2019. 04. 29.)

 

A japán időszámítás

Japánban 1872. nov. 9-én vezették be a Gergely-naptárat egy Császári Rendelet keretében. A Rendelet alapján 1872. dec. 2-át követően vette kezdetét az új év, azaz másnap 1973. jan. 1-je következett. Mindezt megelőzően Japánban holdnaptárt alkalmaztak.

Japánban ma ugyan a Gergely-naptárat használják, az időszámítás hagyományosan azonban mindig a Krizantém Trón betöltéséhez kötődött, és a koronázáskor egy új időszámítás vette és veszi kezdetét. Az, hogy a Gergely-naptárhoz kötötték az időszámítást, egy újabb időszámítási módszer bevezetését jelentette a korábbi holdnaptár-használat helyett.

A modern-kori és a poszt-modern Japán császárai és uralkodásuk nevei
Császár Uralkodás évszámai Uralkodói név / Uralkodási Időszak elnevezése (időszámítás)
Mutsuhito 1967-1912 Meiji (Császár)
Yoshihito 1912-1926 Taishō (Császár)
Hirohito 1926-1989 Shōwa (Császár)
Akihito 1989-2019 Heisei (Időszak)
Naruhito 2019-… Reiwa (Időszak)

 

 

Felhasznált Irodalom:

Emese Schwarcz: The Oldest Imerial Family in the World. In.: Antall József Knowledge Centre: In Focus: Japan – The Legacy of the Heisei Era (2019. 3rd Issue)
Umemura Yuko: A japán császári család szerepe és annak változásai a mai Japánban. In.: Salát Gergely, Szilágyi Zsolt (szerk.): Kulturális hagyomány a modern Kelet-ázsiai államban. L’Harmattan Kiadó, 2016, Budapest.
Seres Attila: A Krizantém trón meséi. A japán uralkodóház az egyik legkülönlegesebb, s egyben a legősibb dinasztia Ázsiában. In.: La Femme, 2013 január. – http://www.lafemme.hu/emberek/228_krizantem_tron_mesei
Conrad Totman: Japán Története. Osiris Kiadó, 2006, Budapest
Bártfai Gergely: Császárváltás egy szívszorító dráma árnyékában. Népszava, 2019. 04. 29. 19:10. – https://nepszava.hu/3034187_csaszarvaltas-egy-szivszorito-drama-arnyekaban
Múlt Kor Történelmi Magazin: Nyolc hercegnő, aki Japán krizantém trónjára ülhetett a történelem során. 2017. május 22. 16:47. – https://mult-kor.hu/nyolc-hercegno-aki-japan-krizantem-tronjara-ulhetett-a-trtenelem-soran-20170522?pIdx=1

A Császári Háztartási Ügynökség, más néven a Császári Udvari Hivatal, vagyis a Kunaichō honlapja: https://www.kunaicho.go.jp/eindex.html

 

[1] Bártfai Gergely: Császárváltás egy szívszorító dráma árnyékában. Népszava, 2019. 04. 29. 19:10. – https://nepszava.hu/3034187_csaszarvaltas-egy-szivszorito-drama-arnyekaban