Címke: irodalom

Beküldve:

Japán szerzők tollából… – 7 könyv, amit az idei év hozott el

Írta: Varga Lilla, 2021. 12.04.

Kis évösszesítőnek is lehet tekinteni az alábbi listát, melyből a kedves Olvasó ezúton kedvére válogathat – és mely reményeink szerint így Karácsony tájékán több szempontból is hasznosnak találtatik.

Murakami Haruki, Egyes szám első személy

Murakami Haruki több művét is újfent kiadta a Geopen kiadó – az író munkásságát követők nagy örömére – így némi kihagyás után újra a polcokon üdvözölhetjük:

  • Kurblimadár krónikája
  • Köddé vált elefánt
  • Birkakergető nagy kaland
  • Kafka a tengerparton
  • A határtól délre, a naptól nyugatra
  • Világvége és a keményre főtt csodaország
  • Férfiak nők nélkül
  • Miről beszélek, ha a futásról beszélek

A szenszei, reggel 4 órai kelést követő napi 5-6 órányi munkájának gyümölcseként, hű olvasói hálájától kísértve, pár évente újabb és újabb ínyencséggel is előrukkol. Mi pedig itthon, a villámkezű fordítóknak köszönhetően az utóbbi években a japán megjelenésre nem sokkal, ugyancsak vihetjük is haza a Murakami regényeket a boltokból, melyeket aztán otthoni édes magányban, egy jó dzsessz és egy bögre tea mellé, kurblikon merengve fogyaszthatunk el.

Az idei újdonság az Egyes szám, első személy.

„Az Egyes szám, első személy ezúttal nem száraz nyelvtani kategória, hanem Murakami Haruki új novelláskötetének sokatmondó címe. Nyolc remekbe szabott történetet rejt egyes szám első személyben elmesélve. A meg nem nevezett narrátor magányos, már nem fiatal ember, aki hol nosztalgikusan tekint vissza a gyerekkorára, fiatalságára és felnőtté válására, rég elillant kapcsolatokon, szerelmeken, veszteségeken, halálon merengve, máskor bizarr történetet mond el úgy, mintha magától értetődő valóság lenne. S hogy ez az elbeszélő maga a szerző-e, vagy valaki más, azt döntse el az olvasó, miközben elmerül a különös hangvételű, hol bölcs, hol szeszélyes, finom érzékletességgel megírt történetekben, amelyekből persze nem hiányzanak a világhírű japán íróra jellemző csavarok sem.”

Fordította: Mayer Ingrid
Kiadja: Geopen, 2021.
Megrendelhető: https://www.geopen.hu/termekek/egyes-szam-elso-szemely

Kazuo Isiguro, Vigasztalanok, Klara és a Nap

Kazuo Isiguro a harmadik japán származású szerző, akit irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki (2017), Óe Kenzaburó (1994) és Kavabata Jaszunari (1968) után. A kritika elismerése szerint; „nagy érzelmi erejű regényeiben feltárta az ember világgal való illuzórikus kapcsolatának mélységeit”.

Idén két művét is üdvözölhettük magyar nyelven:

Vigasztalanok

Az eredeti megjelenését tekintve 1995-ös regény most először olvasható magyarul, Greskovits Endre jóvoltából.

„Ryder, a világhírű zongoraművész megérkezik egy közép-európai városba, ahol nagy koncertet kell adnia. Ezen kívül is sűrű program vár rá: meglepetten érzékeli, hogy bár azt sem tudja pontosan, hol van, de valami csodát várnak tőle – hogy jelenlétével és művészetével kimozdítsa a várost a válságból. Rydernek most meg kellene értenie e válság természetét, de fő feladatától minduntalan eltérítik: hol a felesége (vagy szeretője?) és a fia (ha egyáltalán ők azok), hol különféle gyerekkori barátok, akiket a sorsuk ebbe a városba vetett, hol a szállodainasok (akik a Magyar kávéházban tartják fergeteges táncos gyűléseiket) – hol pedig az egykori híres karmester, az alkoholista vénemberré züllött Brodsky ügyei, aki szintén a nagy koncertre, a diadalmas visszatérésre készül. S közben Ryder szorongva kóborol egy olyan világban, amely álmokból, gyerekkori emlékekből és a tudattalan félelmeiből épül fel, és kiszámíthatatlanul változik.
Ishiguro talányos regényét azóta sokféleképpen elemezték – sokan az életmű csúcsának tartják, s ha az, akkor egészen bizarr alakú csúcs: egyes olvasók szerint megmászhatatlan, míg mások a mászás minden pillanatát élvezik.”

Fordította: Greskovits Endre
Kiadja: Helikon, 2021.

A Helikon Kiadó új Isiguro-életmű sorozatának nyitódarabja volt a Vigasztalanok, mely sorozat második darabja ugyancsak idén került a könyvesboltokba;

Klara és a Nap

„Klara, a gyermekek számára kifejlesztett Robotbarát az üzlet kirakatában várja leendő tulajdonosát. Addig is az utca épületeit, a járókelők viselkedését és a Nap járását, áldásos tevékenységét szemléli. A humanoid tulajdonságokkal rendelkező robot gyermeki ártatlansággal próbálja megérteni a körülötte zajló eseményeket. Miután otthonra lel, legjobb tudása szerint igyekszik Josie és családja segítségére lenni; naiv világlátásának köszönhető páratlan optimizmusa reményt ad a beteg lány szüleinek. Klara megfigyelései a változó világról és az emberi természetről nem csupán a robot racionalitásáról, hanem érzelmeiről is tanúskodnak. Klara feltétel nélkül hisz az általa mindenhatónak vélt Nap jóságában, amelynek fénye és melege végigkíséri a történetet.”

Fordította: Falcsik Mari
Kiadja: Helikon, 2021.
Megrendelhető: https://helikon.libricsoport.hu/szerzoink/ishiguro-kazuo/

Yei Theodora Ozaki, Japán tündérmesék

Yei Theodora Ozaki (születési nevén Eiko Seodora Ozaki (1871-1932)) fordítói munkásságával a hagyományos japán népi hiedelemvilágon alapuló mesék népszerűségét alapozta meg az angolszász országokban.

A Japán tündérmesék a szerző első könyve, mely anno 1903-ban az EP Dutton New Yorki kiadó gondozásában jelent meg, és olyan nagy sikert aratott, hogy 1904-ben, 1096-ban és 1908-ban is újranyomták. Titka abban rejlett, hogy Ozaki a japán mesék szövegét úgy dolgozta át, hogy azok a nyugati gyermekek számára is könnyen befogadhatóak legyenek. Ezt az igyekezetét az is indokolta – miként az Előszóban kifejti -, hogy a könyvben szereplő mesék némelyike, mint például „A bambuszvágó és a hold-gyermek” alapjául szolgáló Taketori monogatari is, valójában a japán irodalom egy klasszikus műve, előfordulnak tehát olyan történetek, melyek eredetije stílusát vagy nyelvezetét tekintve nem tündérmese. A Japán tündérmesék c. könyv jelentősége abban áll, hogy a meséken keresztül Ozaki fordításában az angolszász országok gyermekei az európaitól eltérő kultúrkör világát egy olyan személy tolmácsolásában ismerhették meg, aki mint méltatói mondták róla; „szívében a Kelet, tanításában a Nyugat gyermeke”.

http://www.meiji-portraits.de/meiji_portraits_o.html#20090527093426562_1_2_5_13_1

Idén ezzel a gyöngyszemmel is bővült az itthon megjelent japán népmesekínálat.

Fordította: Dr. Bujtor László
Kiadja:  Digi-Book Mo.Kiadó és Ker.Kft. 2021.
Megrendelhető: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Ozaki_Yeitheodora_Japan_tundermesek&type=22&id=328613

Kinkin szenszei álmától a jó és rossz lelkek küzdelméig – Három edói kibjósi a XVIII. század végi Japánból

Ugyancsak idén jelent meg egy igazi különlegesség. A Kinkin szenszei… c. műben Csendom Andrea japán gondolkodás-történet kutató fordításában megismerkedhetünk a XVIII. század jellegzetes edói műfajával, a kibjósival. A kibjósi a városi közeg irodalmi csemegéje volt, esszenciája a csipkelődő gúny, amivel a szerző az emberek és társadalom hiányosságát illette előszeretettel. 1775-1803 között élte virágkorát, és célközönsége az edói polgárok voltak, elsősorban a férfiak. Fő motívumai az Edoban dívott szórakozások, a kabuki, a szumo és az örömnegyed. A kötetben szereplő korabeli történetek képzeletben elrepítik az olvasót az Edo-kori Japánba.

„A kora újkori Japán (1603-1868) fővárosának, Edónak (a mai Tokiónak) egy különleges, képregény stílusú, ám felnőttek szórakoztatására kialakult élcelődő irodalmi műfaja a kibjósi. Bár eredetileg egy más kor, más népe szórakoztatására készült humoros könyvecske, a fordításokon keresztül a magyar olvasót is megnevettetik azok az alapvető emberi tulajdonságok és személyiségjegyek, amelyek a művek gúnyának céltábláit adták. Mi történik, ha túl mohóvá válunk? Vagy félreértve a politikai szándékot a nevetés központjába kerülünk? Esetleg, ha a rosszabb énünk kerekedik felül rajtunk!? A kibjósi európai nyelvű fordításai mindössze angol és német nyelvterületen ismertek, ezért ez a magyar fordításkötet nemcsak ritka, de úttörő is ezen a téren. A fordításokat kiegészítő tanulmány és bőséges jegyzetanyag betekintést enged a műfaj sajátosságaiba és az edóiak gondolkodásmódjába is.”

Fordította: Csendom Andrea
Kiadja: Ráció Kiadó, 2021.
Megrendelhető: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Kinkin_szenszei_almatol_a_jo_es_rossz_le&type=22&id=328321

Nacukava Szószuke, Rintaró és a könyvek útvesztője

A Macskavendég (Hiraide Takashi), Ha a macskák eltűnnének a világból (Genki Kawamura), és Az utazó macska krónikája (Hiro Arikawa) után újabb „macskás regény” érkezett, ezúttal Nacukava Szószuke író tollából.

„Rintaró csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól.
Nacukava Szószuke varázslatos meséje lélegzetelállító világokba kalauzol, ahol újra és újra megtapasztalhatjuk, mennyire nehéz, ugyanakkor felemelő küldetés valódi olvasóvá válni. Kivételes alkotás, amely magával ragadó hangulatával Murakami Haruki és Michael Ende legkülönlegesebb munkáit idézi.”

Fordította: Mayer Ingrid
Kiadja: Libri Könyvkiadó Kft., 2021.
Megrendelhető: https://www.libri.hu/konyv/nacukava_szoszuke.rintaro-es-a-konyvek-utvesztoje.html

Misima Jukio, Élet eladó

A Jelenkor kiadó gondozásában 2018-ban megjelent Egy maszk vallomásai után újabb Misima Jukio regény látott napvilágot magyar fordításban, Mayer Ingrid jóvoltából. A halálvágy és élni-akarás abszurdan kicsavart története ez a könyv, melyben az író jellegzetes motívumaival a társadalmi konvenciók hálójából menekülő embert festi le egy – miként a fülszövegben találóan jellemzik – „Tarantino-filmeket idéző” fordulatos, bizarr keretben.

„Amikor a reklámszövegíróként dolgozó Jamada Hanio egy nap ráébred, hogy a jövő semmi érdemlegeset nem tartogat számára, öngyilkosságot kísérel meg. A kórházban ébred fel, egy „légüres, ám csodálatosan szabad világ”-ra. Ekkor dönt úgy, hogy egy tokiói újságban eladásra kínálja az életét. Hamarosan kopogtatnak az ajtaján a leendő ügyfelek, és elképzelhetetlen események sorozata veszi kezdetét: gyilkos banditák, rejtett kamerák, egy vámpírasszony, mérgező sárgarépák, kémek és titkos szervezetek, egy narkós örökösnő, házi készítésű robbanóanyagok és csapdák világa tárul fel a mit sem sejtő Hanio előtt.”

Fordította: Mayer Ingrid
Kiadja: Jelenkor Kiadó, 2021.
Megrendelhető: https://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/elet-elado/

 

Beküldve:

A pacifista mangakaharcos – Mizuki Sigeru munkássága

Írta: Varga Lilla, 2021. 10. 30.

Mizuki Sigeru, forrás

Mizuki Sigeru 水木しげる (1922-2015) mangaművész, író. Tottori prefektúra Szakaiminato városában született, ahol a róla elnevezett utcában több mint 150 különböző méretű, a mangáiban szereplő jókaiokról mintázott bronzszobor áll. Éjszakai kivilágításban az utca varázslatos hangulata a szobroknak köszönhetően nem eviláginak tetszik, és a Mizuki Sigeru utca fontos turistacélponttá is vált. Itt található a Mizuki Sigeru múzeum, ahol a mester életével és eredeti kézirataival ismerkedhet meg a látogató.

Csócsin kozó szobra a Mizuki Sigeru úton, forrás

De ki is volt Mizuki Sigeru?

Egyik részről híres mangaművész, aki a japán hiedelemvilág szereplőit elevenítette meg munkáiban. A jókaiok, azaz a különböző szellemek és nem evilági, de legtöbbször valamilyen úton-módon az emberi világhoz kötődő lények beemelése a populáris kultúrába hozzájárult, hogy a közfigyelmet a japán folklór és klasszikus népi hiedelemvilág felé fordítsa. A japán kultúra ilyesfajta népszerűsítése a japánok körében rendkívül fontos volt. Nem csupán a mangák terén foglalkozott a népi hiedelemvilággal, hozzá köthető a Mudzsara 妖鬼化 [mujara] c. 12 kötetes mű, mely Japán egyes területeinek és a világ különböző térségeinek folklór-szereplőit illusztrálja. Néprajzkutatói tevékenysége miatt beválasztották a Japán Kulturális Antropológiai Társaságba.

Josza Buszon haiku költő nevéhez kötődik a Buszon Jókai Emaki (蕪村妖怪絵巻), mely képtekercsen a jókaiok különböző fajtáit ábrázolta a költő. Megjelennek köztük olyan teremtmények is, melyek eredettörténete kétséges, ilyen például a Bake icsó no szei, amely lénynek Mizuki Sigeru alkotott eredettörténetet és a ginkgo szelleme, általa vált közismertté.

Bake icsó no szei, Buszon Jókai Emaki, forrás

Számos díjjal ismerték el munkásságát, köztük megkapta a nívós Kodansa Manga díjat, és Mizuki Sigeru volt az első japán alkotó, akinek odaítélték az Angoulême Nemzetközi Képregény Fesztiválon a legjobb képregénynek járó díját.
A jókai kultúra népszerűsítéséhez kapcsolódó talán legismertebb műve a GeGeGe no Kitaro (1959) c. mangája, melyből több anime-sorozatot is készítettek. A történet főszereplője egy félig jókai fiú, aki megmenti a természetfeletti bajba jutott embereket, és igyekszik fenntartani a jókaiok és emberek közti egyensúlyt.

GeGeGe no Kitaro, forrás

Mizuki Sigeru hírnevét felhasználva azonban nem csupán a japán folklór népszerűsítéséért és köztudatba-emeléséért tett, hanem szatirikus hangvételű, háborús történeteivel jelentős háború-ellenes küzdelmet folytatott.
Karikaturisztikus, stilizált figuráit realisztikusan megrajzolt környezetbe helyezte, ezzel is hangsúlyozva az abszurditást, hátteret teremtve a műveiben megfogalmazott társadalomkritikának.

War and Japan, forrás

Pacifista nézőpontja nagyban befolyásolta művészetét. Számos munkája készült azzal a céllal, hogy szembemenve a korabeli politikai hangokkal, felhívja a figyelmet a háború borzalmaira, ne vesszen feledésbe mindaz, ami a háborúk folyamán történt. Amellett, hogy felhívta a figyelmet Japán II. világháborús szereplésének negatívumaira, felszólalt a vietnámi háború ellen is.
Háború-tematikájú munkái közül érdemes megemlíteni a „Gekiga Hitler” (1971) c. munkáját, mely Hitler szatirikus életrajza, illetve az „Előre a nemes halálunk felé” (1973) c. önéletrajzi ihletésű művét, mellyel kapcsolatban így nyilatkozott:
„Valahányszor a háborúról írok egy történetet, nem tudok mit kezdeni a vak dühvel, ami felcsap bennem. – Azt hiszem, ezt a dühöt az összes elesett katona szelleme plántálta belém.”

Gekiga Hitler, forrás

Nagy port kavart a nyolc kötetes „Showa: Japán történelme” (1988-89) c. munkája, melyben ugyancsak a Császári Hadseregben szerzett saját háborús tapasztalatai adják a kritika alapját.

Showa: Japán történelme, forrás

Mizuki Sigeru maga is a háború áldozata volt. Egy bombázás során elveszítette bal karját, számos bajtársa halálát nézte végig, a katonaságban ért atrocitások és felettesei túlkapásai mind olyan élmények voltak, melyekről úgy érezte, beszélni kell, nem szabad a szőnyeg alá söpörni a háború okozta traumákat.

Előre nemes halálunk felé, forrás

Az országot a II. világháború felé sodró agresszív militarizmus, a katonaság jelenléte a politikában, a nemzeti nacionalista ideák, a császári intézmény iránti hagyományos tisztelet kihasználása a katonaság által, a gyermekek militarista hangvételű központosított nevelése mind a kollektív emlékezet olyan szeletét képezik, melyről Hirosima és Nagaszaki tragédiája után, a háborús évtizedek végével, miután az ország rohamtempóban a gazdasági stabilitás megteremtéséért küzdött, senki nem beszélt szívesen. Például a Nankingi mészárlás, a „komforthölgyek intézménye”, a hadifoglyokkal való kegyetlenkedés, vagy az okinavai civilek öngyilkosságra való kényszerítése nem szívesen emlegetett témák voltak, és a II. világháború utáni propaganda inkább csúsztatott Japán háborús bűnei és a felelősségvállalás kapcsán.
Napjainkig problematikus kérdés a szigetország és szomszédjai közt a XX. század háborús évtizedeit érintő katonai agresszió, túlkapások és kegyetlenkedés a japán katonaság részéről, mely problémának egyik szimbóluma a Jaszukuni szentély, és a Jusukan múzeum.

Kunyan, forrás

A II. világháború után, a ’40-es, ’50-es évektől már számos költő és író foglalkozott az előző generáció háborús tevékenységével, a nacionalista ideával megvezetett, de valójában értelmetlen háborúskodásokba sodró militarista propaganda érdekeit szolgálók felelősségre vonhatóságának és a háborús tapasztalatok feldolgozhatóságának kérdéseivel.

„- Hol vannak most azok, akik az olyanokat, mint Kendzsi, a hősi halálba küldték? Szép nyugodtan élik tovább az életüket, nagyjából ugyanúgy, mint azelőtt. Sokan még sikeresebbek is lettek, mert rendesen viselkednek az amerikaiakkal, pedig éppen ezek az emberek vezettek katasztrófába minket. És mégis az olyanokat kell gyászolnunk, mint Kendzsi. Hát ez dühít fel engem. Bátor fiatalemberek ostoba ügyért halnak meg, a valódi bűnösök pedig még mindig itt vannak köztünk. Félnek megmutatni, kik is ők valójában, félnek elismerni a felelősséget. (…) Szerintem ennél nagyobb gyávaságot elképzelni sem lehet.” (Kazuo Ishiguro, A lebegő világ művészete, 62-63)

„- Nem. Nem volt rossz ember. Csak olyasvalaki volt, aki nagyon keményen dolgozott valamiért, amit jó célnak gondolt. De tudod, Icsiró, amikor vége lett a háborúnak, a dolgok nagyon megváltoztak. Nagucsi úr dalai valamikor nagyon híresek voltak, nemcsak ebben a városban, hanem egész Japánban. Gyakran játszotta őket a rádió, előadták a kocsmákban. És az olyanok, mint Kendzsi bácsikád, ezeket a dalokat énekelték menetelés közben vagy csata előtt. A háború után pedig Nagucsi úr úgy gondolta, hogy a dalaival… nos… hibát követett el. Azokra az emberekre gondolt, akiket megöltek a háborúban, az olyan kisfiúkra, mint te vagy, Icsiró, akiknek nem voltak többé szüleik, végiggondolta mindezeket a dolgokat, és úgy látta, hogy dalaival talán hibát követett el. És úgy érezte, bocsánatot kell kérnie. Mindenkitől, aki életben maradt. (…) Mindenkitől bocsánatot akart kérni. Azt gondolom, ezért ölte meg magát. Nagucsi úr egyáltalán nem volt rossz ember, Icsiró. Bátor volt, mert beismerte a hibáját. Nagyon bátor volt és tiszteletre méltó.” (Kazuo Ishiguro, A lebegő világ művészete, 162)

 „Aztán mintha újjáéledne benne a vért és nedvet facsaró érzés; a húst valamiféle erő megszaggatja, magába szívja. Nem létező dereka helyén egy dimenzió nélküli, megnevezhetetlen tárgy csúszkál. Ő, Ojokava Rjuicsi, tudja, hogy az elkövetkezőkben múltja egy olyan darabkája fog feltörni az emlékezetrétegek legaljáról, hogy bizonyítsa lényének eredendően undorító lényét.” (Naoma Hirosi, Az összeomlás érzése, 336)

 „Kis termetű, idős ember mászott elő. Két kezébe fogta Maszakicsi fejét, s keményen a szemébe nézett:
– Úgy látszik, ez a nyomorult képtelen a bocsánatkérésre – mormogta. – Az ilyen marha mindent eltol, kint minduntalan elkapják, elkontárkodik mindent, éhen döglik. Én már harmincöt évet lehúztam itt, nem véletlenül kaptam a Sarki Öregúr nevet. Ha csak elébem kerül egy ilyenfajta taknyos, én mindjárt embert akarok faragni belőle. Csakis Császárunk iránti hálából. Hát jól fülelj! – rázta meg a fiút, s ezzel kezdetét vette az okítás: – Ha már lebuktál, tudni kell bocsánatot kérni. Olyan marha vagy, hogy nagy dolgot úgysem követhettél el. Ha azonnal bocsánatot kérsz, még megúszhatod. De persze, minden a bocsánatkérés mikéntjétől függ. Szépen a földre tenyerelsz, homlokod a földhöz dörzsölöd. Ez az egész, ennyit még a leghülyébb is képes megtenni! (…)
Maszakicsi a földre bolrult:
– Vétkeztem, bocsánatot kérek – harsogta.
– Burokban születtél – harsant a Császár hangja. – Ha nem volnál hülye, megfojtanálak.
(…)
– Mert te, te marha, mert te ide kerültél, fölkavartál bennem mindent… emlékezni az eltelt harmincöt évre, mikor már sikerült elfelejtenem rég… – Torkát sírás fojtogatta, és kétségbeesetten püfölte a fiú fejét. Talán észre sem vette, hogy Maszakicsi szemébe karmolt. – Légy átkozott, pusztulj el! – lihegte, olyan közel a fiú fejéhez, mintha harapni készülne. – Éppen harmincöt éve, hogy én, akár te most, olyan bűnt vallottam be, amit el sem követtem. Ezért vagyok itt. Harmincöt éve. S éppen erre kell, hogy emlékeztess. Pusztulj!” (Fukazava Hicsiró, Árnyjáték, 528, 536)

Mizuki Sigeru is olyan hang volt a művészek közt, aki szembeállva a politikai propagandával, mely szívesebben nyilatkozott a háborús eseményekről az elkövetett bűnök említése nélkül, saját háborús tapasztalatait feltárva a nyilvánosság előtt, igyekezett felhívni a figyelmet a háború tragédiájára.
Emellett erőt fektetett a klasszikus japán kultúra, tradíció és folklór népszerűsítésére, felelevenítésére. E két tevékenységének azért is volt jelentősége, mert Mizuki Sigeru ezzel is ellensúlyozta azt az attitűdöt, miszerint a katonai propaganda az 1900-es évek elejétől a klaszikus japán kultúra egyes elemeit és a kulturális múlthoz is gyökeresen kötődő császári intézményt a militarizmus szolgálatába állította.
Mizuki Sigeru munkásságával bebizonyította, hogy a japán népi hagyományok szeretete, a klasszikus folklór népszerűsítése nem kell, hogy bármiféle ideológia fátyla alatt történjen.

Mizuki Sigeru, forrás

 

 

Felhasznált irodalom:

Modern japán elbeszélők, ford. Sz. Holti Mária, Európa, 1967.

Kazuo Isiguro, A lebegő világ művészete, ford. Todero Anna, Cartaphilus, 2013.

Jeff Kingston, A modern Japán kihívásai, Antall József Tudásközpont, 2018.

Matt Alt, Shigeru Mizuki’s war-haunted art and life, in: The New Yorker, 2015. URL: https://www.newyorker.com/culture/culture-desk/shigeru-mizukis-war-haunted-creatures

Zack Davisson, The life and death of Shigeru Mizuki, 1922-2015. in: The Comics Journal, 2015. URL: https://www.tcj.com/the-life-and-death-of-shigeru-mizuki/

Matthew Penney, War and Japan: The Non-Fiction Manga of Mizuki Shigeru, in: The Asia-Pacific Journal, 2008. URL: https://apjjf.org/-Matthew-Penney/2905/article.html

Buszon Jókai Emaki: 蕪村が描いた妖怪絵巻 URL: https://manabi-japan.jp/culture/20191215_17186/

Hakaba Kitaro (az anime és a manga) – Egy kis Kitaro történelem: https://kikaitekicirkusz.wordpress.com/2010/03/05/hakabakitaro-anchan-kikaiteki-cirkusz-anime-blog/2/

Beküldve:

A felkelő nap Bóbitája

A japán gyermekirodalom kiemelkedő alkotója,
Kaneko Miszuzu (1903-1930)

Írta: Varga Lilla, 2021. 04. 28.

Kaneko Teru néven született Jamagucsi prefetúrában, egy kis halászfaluban, 1903. ápr. 11-én. Egy bátyja és egy öccse volt, akinek születése után nem sokkal, édesapjuk sajnálatos módon elhunyt. Apjuk halála után édesanyjuk húga beházasodott az Uejama családba, akiknek könyvkereskedésük volt – így vágott bele a Kaneko család is a könyvüzletbe. 1907-ben az Uejama család aztán örökbe fogadta öccsét, Maszaszukét, hogy a fiú majd felnőve átvegye a könyvesboltot. Kaneko már a gimnáziumi éveiben járt, mikor nagynénje is eltávozott, és édesanyja vette át húga helyét az Uejama családban. Kaneko így tanulmányai végeztével 1923-ban az Uejama könyvesboltba tért haza, és a családi vállalkozásban segédkezett.

Kaneko Miszuzu

Ekkoriban küldte be első verseit a Dóva gyermekirodalmi magazinnak, Kaneko Miszuzu 金子 みすゞ írói álnéven. Mindegyik művét pozitívan bírálták el, és innentől kezdve a Dóva volt az elsődleges platform, ahol publikálta verseit. Szaidzsó Jaszo, a korszak egyik kiemelkedő költője és dalszerzője is különösen ragyogó tehetségnek tartotta.

A japán gyermekirodalomhoz köthető műfajok, mint a dó-jo [dōyo 童謡] (gyermekvers) vagy dó-va [dōwa 童話] (gyermekpróza) és dó-ga [dōga 童画] (gyermekrajz) a 20. század elején kezdték térhódításukat (az Akai tori magazin 1918-as, első megjelenéséhez szokták kötni a gyermekirodalom-divatot).

1926 februárjában nagybátyja ajánlására feleségül ment a család könyvkereskedésében dolgozó fiatalemberhez. Egyrészt azért hozta meg ezt a döntést, mert elérve a házasulandó kort, édesanyja aggódni kezdett jövőjéért, másrészt pedig tudta, ha megbízható férjet visz a házhoz, akkor lesz ki átvegye nagybátyjától a könyvüzletet és így öccse, Maszaszuke folytathatná zenei pályáját. Azonban Mijamoto nem bizonyult megbízható férjnek. Kiderült, hogy rendszeresen látogatja a bordélyházakat, kétes üzletekben vesz részt, egy alkalommal kettős öngyilkosságot kísérelt meg egy prostituálttal, mely kísérlet után aztán csak ő maradt életben. Kaneko azonban igyekezett kötelességtudó, jó feleség lenni.

Az év tavaszán, nem sokkal az esküvő után, Kaneko-t az a megtiszteltetés érte, hogy verseit beválogatták az évente megjelenő Nihon Dojosu antológiába, a Japán Gyermekvers Gyűjteménybe, melyben a kor olyan kiemelkedő írói kaptak helyet, mint Izumi Kjóka vagy Simazaki Tószon, és melyet Joszano Akiko és Szaidzsó Jaszo szerkesztett. Kaneko arra is meghívást kapott, hogy csatlakozzon az írói csoporthoz. Ez utóbbi esemény azért is volt jelentős, mert Joszano Akiko költő után ő volt a második nő, aki belépett ebbe az irodalmi közösségbe.

Nihon dojosu, 1926

Ekkoriban azonban gondok adódtak a magánéletében. A könyvesboltban férje és öccse közt a viszony különösen megromlott, és habár Kaneko próbált békítően fellépni a felek közt, ez sajnos nem sült el jól. Mijamoto gőgös és öntelt módon, a vele látott nőket meginvitálta a könyvesboltba is, mely cselekedete mondhatni, az utolsó csepp volt a pohárban – a család elbocsájtotta állásából, és azt javasolták Kaneko-nak, hogy váljon el férjétől, azonban Kaneko ekkor már terhes volt. Így végül annak ellenére, hogy családja marasztalta, férjével tartott. Ősszel, 1926. november 14-én megszületett lányuk, Fuszae. Mijamoto vállalkozásai sorra kudarcot vallottak, többször kényszerültek továbbköltözni. A legnagyobb baj mégis az volt, hogy férje gonorrheával fertőzte meg Kaneko-t, mely betegséget akkoriban nem tudták megfelelően kezelni, ráadásul  szégyenében senkinek nem mert beszélni róla. A férje emellett megtiltotta neki, hogy verseket írjon, valamint hogy levelezzen szerzőtársaival és öccsével.

Forrás

Kaneko 1929 októberében összeállította addig írt verseit egy kéziratba, öccse és Szaidzsó Jaszo számára. Ekkor már nagyon szenvedett betegségétől.

Végül 1930-ban úgy döntött, elválik férjétől. Lányával anyjához és nagybátyjához, hazaköltözött. Miután azonban véglegesítették a válást, a férfi ragaszkodott gyermekfelügyeleti jogához. Azt tervezte, hogy a felügyeleti jogért cserébe pénzt csikar ki a családból. Kaneko-hoz írt levelében azt ígérte, hogy márc. 10-én eljön a lányukért.

Az érkezése előtti napon, Kaneko miután megfürdette és lefektette Fuszae-t, nyugtatóval túladagolta magát és öngyilkos lett. 26 éves volt ekkor. Egy levelet hagyott maga után volt férjének, melyben könyörgött, hogy a gyermekfelügyeleti jogot adja át az édesanyjának.

Ezek után 50 évre elfelejtkeztek Kaneko írói munkásságáról.

1966-ban egy fiatal író, első éves egyetemista, Jazaki Szecuo, egy régi antológiában aztán felfigyelt Kaneko Miszuzu egyik versére. Ez volt a „Nagy fogás”.

„Amikor először olvastam a „Nagy fogást”, ledöbbentem. Teljesen elhalványult mellette az antológia többi 300 verse. A mindössze 10 sorával teljesen felborította az antropocentrikus világnézetem. Egész addig a pillanatig természetesnek vettem, hogy a szardíniák és más élőlények lényegében azért léteznek, hogy táplálékkal lássanak el minket. Hirtelen megváltozott a perspektíva és megértettem, hogy mennyire függünk más élőlényektől; hogy a mi létezésünk a tengerből kihúzott halak értékes áldozatának köszönhető.” – Idézi fel Kaneko versével való első találkozásának élményét évtizedekkel később Jazaki. https://www.nippon.com/en/japan-topics/c09201/amp/#

Jazaki ezek után mindent megtett, hogy felkutassa a költemény szerzőjét. Szató Josimi-től, szintén gyermekdal-írótól megtudta, hogy Kaneko mindig Jamagucsi prefektúra Simonoszeki városából küldte be kéziratait. Ezek után viszont a kutatás többször zsákutcába futott. 16 évvel később, a Simonoszeki könyvesboltból végül sikerült eljutnia Kaneko még élő rokonaihoz. Öccsét, az akkor már hetvenes éveiben járó Maszaszuke-t (Kamijama Gaszuke néven volt szövegíró és rendező), Tokióban lelte meg, aki szerencsésen megőrizte Kaneko három kötetes kéziratgyűjteményét. A három kis könyv 512 verset tartalmazott.

Kaneko teljes életművét a Japán Gyermekirodalmi Intézet JULA kiadója adta ki 1984-ben, azóta pedig Kaneko Miszuzu az egyik legkedveltebb írója a műfajnak, több költeménye megtalálható iskolai tankönyvekben is.

Gyermekkori otthonában 2003 óta a Kaneko Miszuzu Emlékmúzeum működik, melynek igazgatója Jazaki Szecuo.

A 2011-es Tóhoku földrengés és cunami tragédiája után Kaneko utolsó költeményét, „Visszhang vagy?” c. sugározták a közmédiában.

Kaneko Miszuzu
Visszhang vagy?

„Játszunk!” mondom, „játszunk” feleled.
„Buta” mondom, „buta” feleled.
„Nem játszom többet veled!” mondom, „nem játszom veled” feleled.
Később, mikor magányos lettem…
„Bocsánat.” mondom, „bocsánat” feleled.
Visszhang vagy? Nem. Bárki lehetek.
A televízióban lejátszott verset egy sorral kibővítették:
やさしく話しかければ、やさしく相手も答えてくれる。
„Ha kedvesen beszélsz, kedvesen válaszolnak neked.

„Are You an Echo?” címmel 2016-ban egy gyönyörűen illusztrált, gyermekeknek szóló képeskönyv látott napvilágot, mely Kaneko élettörténetét, költeményeivel kísérve meséli el.

A narrációt írta és a verseket fordította: David Jacobson, Sally Ito, Michiko Tsuboi, Illusztrálta: Toshikado Hajiri, 2016

 

Forrás:

Yazaki Setsuo, Kaneko Misuzu: Rediscovering the Life and Work of Japan’s Poet for Children, nippon.com, 2021. márc. 10. URL: https://www.nippon.com/en/japan-topics/c09201/amp/#

Sally Ito, Forgotten Woman: The life of Misuzu Kaneko, Electric Literature, 2016. szept. 20. URL: https://electricliterature.com/forgotten-woman-the-life-of-misuzu-kaneko/#.mhgbe1q7o

http://misuzukaneko.com/index.php/are-you-an-echo/

Beküldve:

„A halál árnyékának völgyében járva…”

A kiszolgáltatottság esztétikája Jamamoto Takato művészetében

Írta: Varga Lilla, 2021. 03. 30.

Jamamoto Takato 山本タカト [Yamamoto Takato]

1960-ban született Akita prefektúrában (Honsú északi része). Tizenéves korában magával ragadták a vámpírkultusz jellegzetességei, ez lett később egyéni stílusának gyökere. Tanulmányai folyamán olyan századvégi művészek foglalkoztatták leginkább, mint Gustav Klimt vagy Aubrey Beardsley, és magával ragadta a szimbolizmus, az esztétizmus, a dekadens művészet, írók közül Poe és Baudelaire állt hozzá közel. A Tokiói Zokei Egyetemre járt, tanulmányai folyamán absztrakt festészetet tanult, hatással voltak rá a kortárs művészetek, a pop-art jelentősen inspirálta pl. Jasper Johns vagy Andy Warhol. Miután befejezte egyetemi tanulmányait, nem tudott elhelyezkedni, így egy curry-boltban dolgozott részmunkaidősként, mellette pedig másodállásban illusztrációs munkákat vállalt. Voltak kisebb önálló kiállításai, de ekkor még a szakma nem reagált rá feltűnően. Végül teljes állású reklámillusztrátor lett (Fujitsu reklámfilmek). Később, a 90’-es években, mikor a japán gazdasági buborék kipukkadt, a reklámszakma is hanyatlásnak indult, illetve ekkorra már megcsömörlött a reklámillusztráció határaitól is. Ekkoriban kezdett irodalmi műveket és folyóiratokat illusztrálni, valamint felelevenítette (pl. Tacuhiko Sibuszava hatására) fiatalkori érdeklődési körének szereplőit, irányzatait és kísérletezni kezdett, mely munka gyümölcse lett az általa Heiszei-esztétizmusnak aposztrofált művészeti stílus.

A kiszolgáltatottság gondolatisága a Heiszei-esztétizmusban

Heiszei-esztétizmus, Heiszei tanbisuki 平成耽美主義 [heisei tanbishuki]

A festmények kompozíciójára általánosságban jellemző a szimbolikus ellentét. A fiatalság és szépség jegyében ábrázolt alakok szoros kontaktusba kerülnek a halál különböző motívumaival. Számos festményen a megjelenő belső szervek kaotikus és groteszk csapdájába esett babaszerűen szép testek egyszerre vizualizálják az életerőt és az elmúlást.

A stílusára jelentősen ható vámpírkultusz, mely tizenéves korában kezdett hatni rá, és mely művészetének érlelődése közben, folyamatában alakult, ugyancsak az élet és halál ellentétének és összefonódásának szimbolikáját erősíti.  A képek gótikus hangulata, illetve a vámpírkultusz rajtuk megjelenő különböző attribútumai mellett, a kultusz egyik alapvető lélektani jegye általánosságban határozza meg Jamamoto művészetét, ez pedig a kiszolgáltatottság élménye. A vámpírkultusz szimbolikus kiszolgáltatottságának  alapját képezi, hogy az ember kiszolgáltatott a halál és élet mezsgyéjén létező, változatlanul egy adott állapotban megragadt lénynek, amely nem evilági létezése azonban függ az emberi áldozattól, az életből kell táplálkoznia, hogy ő maga újra és újra életre keljen. A vámpírkultusz továbbá magában hordozza a gyönyör és erőszak keveredését, a vágyak szabad, tekintet és gátlás nélküli áramlását, mely ugyancsak egyik alapvető jellemzője Jamamoto festészetének.

A szemlélő a vonzás, taszítás, szépség relativitásának, az erőszak és gyengédség ambivalens keveredésének kavalkádjába kerül. A dekadencia és szimbolizmus stílusjegyei a szexualitás ábrázolásmódján érhetőek tetten talán leglátványosabban. Miként jellemzik stílusának ezen aspektusát, festényein a „szexualitás, mint az életen és halálon, a téridőn túli jelenik meg”.

Az ember kiszolgáltatott önnön vágyainak és lényének, tehetetlen nézője, cselekvője és áldozata saját és mások belső feszültségeinek. A tehetetlenség és kiszolgáltatottság szimbolikus jelenléte a képeken szereplő formákban is tetten érhető. Jamamoto elmondása szerint a fák gyökérzetének játéka szerepet kap a képek megkomponálásakor, a gyökerek absztrakt mozdulatlanságba merevedő, szemmel érzékelhetetlen, de folyton jelenlevő mozgásának és életerejének ambivalenciája ihleti meg.

Több európai valamint japán, tragikus történelmi és/vagy irodalmi alak is megjelenik képein. Ilyen például Salome, akiről készült festményét Oscar Wilde azonos című drámája is ihlette, vagy Amakusza Siró, a japán keresztényüldözések híres áldozata, a Simabarai felkelés egyik legendás harcosa, vagy Szent Sebestyén, akit egy oszlophoz kötöztek és halálra nyilaztak, így szenvedett vértanúhalált.

Szent Sebestyén, Misima Jukio, Egy maszk vallomásai című énregényének is meghatározó, szimbolikus alakja. A főszerepelő vonzalma saját neméhez, a tragikumhoz, az erőszakhoz először Szent Sebestyén vértanúhalálát ábrázoló festménnyel kapcsolatban tör felszínre és bontakozik ki egészében (Guido Reni, „Szent Sebestyén”, Palazzo Rosso, Genova). Az ember legbensőbb vágyainak, gondolatainak és érzelmeinek ütközése a társadalmi konvenciókkal és normákkal a regény egyik lényeges kérdésköre. Azonban ez az ütközés elsősorban a főszereplőben megy végbe. Neki kell szembesülnie azzal, hogy amit elvárnak tőle, és amit elvárna saját magától, az messze áll attól, ami az igazi valója. Ez a belső konfliktus, az öngyűlölet és önelfogadás közti harc mutatja meg különböző arcait a regény folyamán. Szent Sebestyén festménye a főszereplő szemében visszatükrözi a szenvedés és mártíromság általi megdicsőülést, a megtisztulás extázisát. A főszereplő vívódása, kiszolgáltatottsága saját természetének, ösztöneinek és vágyainak különös párhuzamban áll Jamamoto festményeinek témájával, hangulatával és gondolatiságával.
Tisztaság és tisztátalanság, vonzalom és taszítás, halál és feltámadás, extázis és szenvedés, megfelelni akarás és a szabadság utáni vágy tapasztalata tükröződik Szent Sebestyén szimbólumában.

„Hirtelen azt kérdeztem a szívemben: „Nem ugyanaz a fa ez, amelyhez az ifjú szentet béklyózták hátrakötött kézzel, amelynek törzsén eső utáni erecskeként patakzott végig szent vére? Nem az a római fa, amelyen ő vonaglott, tündökletesen a halál végső agóniájában, amelynek kérgén felhorzsolódott ifjú teste, mintegy a földi gyönyörök és fájdalmak végső bizonyítékaként?” (…) Az ő sorsa nem szánalmat érdemelt. Semmiképpen nem szánandó sors volt. Inkább büszke, tragikus; olyan sors, amely ragyogónak mondható. Ha meggondoljuk, valószínű, hogy sokszor, még egy édes csók pillanatában is ráncba vonhatta homlokát a fájdalom röpke árnyával a halál agóniájának előérzete.” (Misima 2018: 43-44. ford. Gy. Horváth László)

Szintén a kiszolgáltatottság egy direktebb szimbóluma a kinbaku 緊縛 és sibari 縛り kultúra jelenléte számos festményén. A kinbaku jelentése szó szerint „erős, szoros megkötözés”. A japán BDSM (kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség, szadizmus-mazochizmus) egyik válfaja ez, mely során a kötözés, a művészi szintre emelt csomózási technika kapja a főszerepet. A kinbaku gyökerei az Edo-korig (1603-1868) nyúlnak vissza, amikor is egy kínzási módszer volt. A kínzások és büntetések ábrázolása a korban mind nagyobb szerepet kapott, és a szenvedés maga, egy fajta művészi élvezettel ambivalens módon találkozott. Ennek a találkozásnak a hagyományát idézi meg több modern kori művész is, mint például Nobujosi Araki.

A Heiszei-korszaka 平成 (1989-2019) a „béke” elnevezést kapta. A második világháborút, az utána következő bűntudat és vereség pszichológiájával fémjelzett esztétikai irányvonalat és az ezzel párhuzamosan épülő „gazdasági csodát” magába foglaló Sóva kort (1926–1989) követte a Heiszei. A Heiszei-kort az „Elveszett Évtized” jelentősen meghatározta, a „gazdasági csoda” nem bizonyult fenntarthatónak, a klasszikus foglalkoztatási modell megroppant. A médiának és az információs törvényeknek köszönhetően felszínre kerültek a kormányzati szinteken folyó visszaélések, és közéleti vita tárgyát kezdte képezni a kakusza sakai 格差社会 [kakusa shakai] (egyenlőtlenségek társadalma), ami azt jelentette, hogy nyíltabban problémaként merült fel a családon belüli erőszak, az öngyilkosságok magas aránya, a gyermekbántalmazás, korrupciós ügyek, a munkások elszegényedése (Kingston 2018: 50).

Az egyén kiszolgáltatottsága az adott társadalmi működésnek, a technológiai környezetnek, a természetrombolás következtében beálló környezeti változásoknak, már a 20. századtól kezdve, globálisan a művészetek egyik lényegi témája. A fent említett okok miatt a Heiszei-korban különösen előtérbe került ez a jellegű kiszolgáltatottság-érzés, többek közt innen is eredhet Jamamoto stílusának elnevezése, a Heiszei-esztétizmus.

A Heiszei-esztétizmus a kiszolgáltatottság különböző aspektusaira épít, több oldalról közelítve meg annak gondolatiságát, az egyén belső és külső erőkkel szembeni tehetetlenségének és küzdelmének tapasztalatát tárja elénk.

 

Képek forrásai, ahol további festmények megtekinthetőek:

Takato Yamamoto

https://dangerousminds.net/comments/death_is_my_lover_the_decadent_erotic_art_of_takato_yamamoto
– https://www.juxtapoz.com/news/news/takato-yamamotos-heisei-estheticism/
– https://www.juxtapoz.com/news/the-work-of-takato-yamamoto/

Források:
https://www.artpedia.asia/takatoyamamoto/
http://www.gei-shin.co.jp/comunity/07/01.html
Jeff Kingston, A modern Japán kihívásai, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2018.
Misima Jukio, Egy maszk vallomásai, ford. Gy. Horváth László, Jelenkor, Budapest, 2018.
https://maimanohaz.blog.hu/2020/01/14/a_kotozes_muveszete_egy_japan_fotos_meghokkento_kepei

Beküldve:

Bepillantás egy démon típusú nó mögé – Cucsigumo

Írta: Varga Lilla, 2021. 02. 01.

Gondolatok a nóról

A Kamakura kor (1185-1333) vége felé az addig elsősorban szórakoztató funkcióval rendelkező szarugaku és dengaku zenés-táncos műfajok lassan kiforrtak, majd miután tartalmuk is irodalmi szintre emelkedett, ún. „nemes művészetekké lettek”. Az így kialakult szarugaku no nó és dengaku no nó összeolvadásával pedig létrejött a ma is ismert nó színház.[1]
A nó főszereplője a site. Attól függően, hogy a site milyen szerepet játszik, beszélhetünk isten, harcos, asszony, őrült és démon típusú nó darabokról. A klasszikus nó előadás során mind az öt típus színpadra került egymás után, egyszer megszakítva egy szórakoztató, könnyed hangvételű ai kjógen (azaz ’köztes’ kjógen) előadással, melyben egy mesélő közérthető módon összefoglalta, mi történt eddig a darabban. Ez alatt a nem valós – de lényegében szünetnek tekinthető idő alatt (nakairi) van ideje átöltözni a sitének a jelenet előtt, melyben előadja utolsó táncát, a szatorit (melynek eredete a kagurához köthető), ami a darab megvilágosodást rejtő katartikus pontja.

A tánc rendkívüli erővel hat a nóban, mivel a színész „a maszk segítségével a testbe szorítja le a gondolatot” (Vihar 1994: 54.), tehát míg az arc adott jelentéstartalommal bír, az érzelmi és gondolati sokféleséget, változást és dinamikát a test fejezi ki. A kettő együtt transzcendens hatást kelt, és a néző aktív figyelmét követeli, aki a tömör és monoton szöveg mellett a site és vaki (mellékszereplő) non-verbális jelrendszerét értelmezve nem csak a cselekménysort vizualizálja, hanem már eleve a cselekmény, érzelem és morál hármasa a maga komplexitásával egyszerre aktivizálja az értelmet. A minimalizmus a nóban azt is jelenti, hogy mindennek jelentése van. A színészek legapróbb mozdulataitól, a maszkon és jelmezeken – azok felvételével, levételével, viselésével kapcsolatos szokásokon át, a színpad kialakításáig, mindenben megtaláljuk a szertartásossággal karöltött szimbolikusságot.

2001 óta a Nógaku 能楽, az ének és tánc alapú nó, valamint a párbeszéden alapuló, humoros kjógen párosa az UNESCO Kulturális Világörökség része.

Maharoba Karamatsu Nó Színház, Daisen-shi, Akita pref., forrás

A Cucsigumo eredete

A „cucsigumo” 土蜘蛛 [tsuchigumo] eredetét ha tekintjük, a Jamato-korig (i.sz. 3-4. szd. – 7. szd.), a japán ókorig kell visszamennünk. Azon lakosok elnevezése volt ugyanis a cucsigumo, akik nem tartoztak a Jamato-udvarhoz. A Kodzsiki és a Nihonsoki leírása szerint (mely két forrás, tartsuk szem előtt, a Jamato-udvar szemszögéből szemléli a helyzetet), a cucsigumók különböztek a Jamato-udvarbeliektől, hosszabb karjuk és lábuk volt, szívesen éltek barlangokban – ezért is hívták őket „földi póknak” –, és kevésbé művelt, barbár bennszülötteknek tartották őket. A cucsigumo törzs egyébként békében élt, mígnem azonban a Jamato-udvar felszámolta őket. A Hizen no kuni Fudoki ír arról a történetről, miszerint Keikó császár hosszú üldöztetés után végül megölte Jaszome hercegnőt, a törzs vezetőjét az Omina hegyekben – ezek az információ-töredékek valószínűleg mind hozzájárultak a Cucsigumo, az alakváltó, és gyönyörű nő képét is felöltő szellem-pók történetének kialakulásához.

A Cucsigumo szósi emaki 土蜘蛛草紙絵巻 [Tsuchigumo sōshi emaki] egy, a 14. században született képtekercs, mely a „földi pók” történetét meséli el. A lenti képen az a jelenet látható, melyben Minamoto no Raikó (Jorimicu 948-1021) és Vatanabe no Cuna (953-1025) legyőzvén a pók-szellemet felvágják azt, és a Cucsigumóból számtalan koponya ömlik ki.

Cucsigumo szósi emaki

A képtekercsen olvasható történet eredetileg otogibanasi, おとぎ話 [otogibanashi], majd miután illusztrálva lejegyezték otogizósi お伽草子[otogizōshi] volt. Az otogizósi rövid japán prózai művek gyűjteménye (mintegy 400 darab), melyeket elsősorban a Muromacsi korszakban (1392-1573), de a 14. század elejétől a 17. század elejéig bezárólag jegyeztek le. Az eredetileg szájhagyomány útján terjedő szórakoztató történeteket (otogibanasi), illusztrációval együtt vetették papírra.  Az otogizósi történetek közt változatos témákat találunk; a nemességhez, a papokhoz és valláshoz, harcosokhoz, a hétköznapokhoz, idegen világokhoz, vagy természetfeletti lényekhez kapcsolódó történeteket meséltek el. A Cucsigumo szósi a harcos és a természetfeletti kategóriához köthető.

A 15. században aztán megszületett a Cucsigumo c. nó darab is, mely forrásainak a Nihonsokit és a Heike monogatariban olvasható Curugi no makit, a „Kard fejezetét” tekintik. A nó darab, az alakváltó gonosz „földi pók” története a későbbiekben számos műre lett hatással.

Cukioka Kogjo, „Noh-gaku Hyaku Ban – Tsuchigumo”, ukijo-e, 1922-25.
Cucsigumo szósi képtekercs története:

„Egy napon, két bátor harcos, Minamoto no Raikó és Vatanabe no Cuna egy levegőben lebegő koponyát láttak. Követve a különleges jelenséget egy ősi, lepusztult kúriába jutottak, ahová először Raikó egymaga lépett be. Különös teremtményekkel találta szemben magát; egy 290 éves öregasszonnyal, egy három láb (kb. 1 m) magas, feltűnően nagyfejű nővel, és számos állatnak tetsző teremtménnyel. De ezen nőneműnek tűnő lények közt volt egy igazán gyönyörű asszony, akinek szépsége Raikó-t rögtön elkápráztatta. Az asszony viszont egy fehér, felhő-szerű gömbölyded labdád dobott a férfi felé. Raikó válaszul előrántotta kardját, és megsebezte az asszonyt, mire az köddé vált. Cuna, Raikó segítségére sietett, és meglepetten vették észre az asszony hűlt helyén a padlón csillanó hófehér, hatalmas vértócsát. Követve a vérnyomokat végül Raikó és Cuna eljutottak messze a nyugati hegyekbe, ahol egy hatalmas, 200 láb (kb. 61 m) magas teremtménnyel találkoztak. A szörnynek mintha nem lett volna nyaka, és számos láb meredt elő a testéből. „Szörnyű fájdalom ég a testemben kardod nyomán.” Mondta a teremtmény, majd a nekitámadó két férfi támadásait kivédve, harcba elegyedtek egymással. A harc a teremtmény halálával végződött, akit Raikó egy csapással lefejezett. Amikor felnyitották a teremtmény lágyékát, számtalan kisebb, hat-nyolc éves korú gyermek méretével egyező nagyságú pók ömlött ki a húsból. A lény hasából pedig számos koponya került elő. A harcosok sírt ástak, melyben tisztelettel eltemették a koponyákat, végezetül pedig felgyújtották a lény fészkét.” (Reider 2013: 57-58.)

Cucsigumo no szósi emaki
A Cucsigumo c. nó darab története:

A nó darab kiinduló pontja Raikó ismeretlen eredetű betegsége. Egy Kocsó nevezetű szolgáló, aki valójában maga a Cucsigumo, [2] Raikónak nap-nap után gyógyszert hoz, ami azonban nemhogy segítene, de tovább ront a harcos állapotán, mindeközben pedig a férfit megbabonázza a szolgáló szépsége. Egy éjjel aztán egy érdekes pap tűnik fel Raikó ágya mellett, és selyemszállal igyekszik betekerni Raikó testét, aki viszont híres kardjával, a démonölő Hizamaruval (melyet a szörny halála után Kumokirinek (pók-vágónak) nevez át) megsebzi a papot. Kiderül, hogy Raikó betegségét ez a furcsa lény okozta, akinek valós alakja egy pók-szellem, melyet Kacuraki hegyeiben ölt meg a császár serege még réges-rég. Raikó harcosa követi a sérült pók nyomát, és megöli a pók szellemét.

Kanze Motomasa, 1943.

A pókot bosszúszándék vezérli, azért betegíti meg és próbálja megölni a híres harcost, hogy ezzel meggyengítse a császár erejét. Minamoto no Raikó legendás harcosként maradt fenn az irodalomban, állítólag démonűző és szörnyvadász is volt, számos történet őrizte meg hőstetteit, ezeknek egyike a Cucsigumo legyőzése.

A cucsigumo, ez a pókszerű, alakváltó jókai jelképezi a helyi törzset, Minamoto no Raikó és harcosai, a császár emberei, pedig a jamato-udvart képviselik. A két – érdekeiben és valószínűleg szokásaiban eltérő – oldal harca elevenedik meg és válik időtlenné a nó darabban, mely időtlenségnek köszönhetően más-más korokban ugyanúgy aktualitást nyerhet a történet. A régi feljegyzések, mint a Nihonsoki, Kodzsiki, vagy Heike monogatari történeteinek egyike tehát ekképp, a művészet vadregényes útján a mai napig elevenen él.

 

Ajánló:
A japán színház Magyarországon, bibliográfia, összeállította: Koósz István
Nó, kjógen, rakugo, bunraku, kabuki… Japán színi előadásokról nyújt bőségesen adatot az alábbi mű, melyben megtalálható a japán színházhoz köthető hazai recenziók, valamint az itthon szerepelt japán tematikájú darabok előadásainak listája.
A könyv az alábbi linken érhető el:
A japán színház Magyarországon_Koósz István

 

Felhasznált Irodalom:
– Noriko T. Reider, Tsuchigumo sōshi The Emergence of a Shape-Shifting Killer Female Spider, Asian Ethnology Volume 72, Number 1, 2013, 55–83, ©Nanzan Institute for Religion and Culture, URL: https://asianethnology.org/downloads/ae/pdf/AE%20Reider.pdf
– Keiko Kimura, A Female Monster in Medieval Japan: The influence of Otogizōshi “Tsuchigumo Sōshi” on noh play Tsuchigumo, 学習院女子大学 紀要 第19号, URL: https://core.ac.uk/download/pdf/292915996.pdf
– Doma Petra, Európai drámák „japán” színpadon – Ninagawa Yukio Médeia, Macbeth és A vihar rendezése, megjelent: Farkas György (szerk.): Kelet/Nyugat, Doktoranduszok Országos Szövetsége, Budapest, 2015, 27–41. URL: https://www.academia.edu/31108866/Eur%C3%B3pai_dr%C3%A1m%C3%A1k_jap%C3%A1n_sz%C3%ADnpadon_DomaP_pdf
– Vihar Judit, A japán irodalom rövid története, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.
– Kokubu Tamocu, A japán színház, Gondolat, Bp., 1984.
– Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, Bp., 1989.
– https://www.unesco.emb-japan.go.jp/htm/nogaku.htm

 

[1] Kokubu Tamocu, A japán színház, Gondolat, Bp., 1984.
[2] Keiko Kimura, A Female Monster in Medieval Japan: The influence of Otogizōshi “Tsuchigumo Sōshi” on noh play Tsuchigumo, 学習院女子大学 紀要 第19号, URL: https://core.ac.uk/download/pdf/292915996.pdf

Beküldve:

Kuzunoha (葛の葉)

A róka-szellem, és az Abe család története

Írta: Varga Lilla,  2020. 12. 26.

葛 -くず [kuzu] – Kudzu nyílgyökér (Pueraria montana). A pillangósvirágúak családjába tartozó faj, futó/terülő növény. Erős napfényben és árnyékos helyen is könnyedén megél, a szárazságot és a fagyot is jól bírja. Még ha a fagy el is pusztítja a növény nagy részét, mélyen a föld alatt az akár 1 méteres tárológyökérből újból képes kihajtani.

葉 -は [ha] – levél

Kuzunoha a japán mítosz-kultúra egy igen fontos alakja, ő volt ugyanis a híres onmjódzsi (jós, mágia-értő, szelleműző),  Abe no Szeimei édesanyja.

Utagava Hirosige: „Kuzunoha és az Abe gyermek”, 1845-48.

Történetét eredetileg 1734-ben I. Takeda Izumo írta bunraku (bábszínház) színpadra Asija Dóman Óucsi Kagami címen, és mivel a darab hatalmas sikert aratott, már egy évvel később, 1735-ben bemutatták kabuki darabként is.

A hadakozó fejedelmek korszakának végével, hosszú idő után béke köszöntött Japánra. Tokugava Iejaszu országegyesítése véget vetett a kisebb uradalmak közti állandó harcoknak, viszonylagos nyugalmat nyújtva a népnek. Ennek következményeképp volt idő, energia és pénz arra, hogy a művészet és kultúra kibontakozhasson, az urbanizációs folyamatok pedig kiváló hátteret nyújtottak a színházi, képzőművészeti és irodalmi élet fellendülésére. Természetesen a korszak-kritikának ugyancsak teret engedett a hosszú, nyugalmasabb időszak, melyet az Edo-kor fémjelez, és 1603-tól 1868-ig, a Tokugava sógunátus bukásáig, a Meidzsi restauráció kezdetéig szokás datálni.

Az ukijo-e 浮世絵 (fanyomat) festészeti stílus virágzása is az Edo-korhoz köthető. Az ukijo-e képek témájukat tekintve is reprezentálják a művészeti fellendülést – a „lebegő világ” múlékony, törékeny, titokzatos csodáit elevenítik meg, és a legendák a kabuki színpad mellett az fametszeteken is életre keltek.

浮く [uku] – lebegni, vidámmá, bizonytalanná válni
世 [yo] – világ, élet, korszak, időszak, társadalom
絵 [e] – festmény, kép

Kuzunoha története ebben a korban terjedt el, és vált rendkívül népszerűvé. A róka-szellem fájdalmasan végződő szerelme az ördögűzővel, harmonikus életük, sorsban rejlő múlékonysága nem véletlenül vált a színpad, és a festészet kedvelt témájává.

Kuzunoha szerepében: Kodzsiro Nakamura, 2004. Kabukiza

Az Abe-család

Az Abe, egy nagyon régi klán, már a Nihonsoki-ban (720) is említésre kerül az eredetük. A Heian korban (794-1185) jutottak először jelentős politikai szerephez, mely a kor elején felfelé, majd a közepe táján lefelé ívelt. Az Abe család Észak-Honsún telepedett le, és fokozatos erősödésével idővel függetlenségre törekedett. A 11. század közepére nyíltan szembeszegültek az udvarral, és megtagadták az adófizetési kötelezettséget Kiotó felé. 1051-ben végül a császári udvar a Minamotókat küldte az Abe lázadás elfojtására, ezt nevezték később a „korai kilenc éves háborúnak”, mely során fontos fordulat volt 1057-ben Abe no Joritoki halála, akivel Minamoto no Jorojosi végzett. A „kései hároméves háborúban” újfent felütötte fejét a lázadás az Abe család részéről, Joritoki fiai, Munetó és Szadató próbálták visszaszerezni a család dicsőségét, azonban ez is vereségükkel végződött 1062-ben, és Észak-Honsú felett a Fudzsivara család vette át az uralmat.
Innentől kezdve a történelem további sodrásában számos más család is Abe névvel rendelkezett, így nehéz megmondani, kik azok, akik ennek a főágnak a leszármazottai. Az Abe név az Edo korban merült fel ismét fontos politikai szerepben, mivel a Tokugava sógunátus egyik központi tisztségét, a ródzsú-t azaz „vének tisztségét” viselte a család több tagja is.

Abe no Szeimei, az egyik leghíresebb tagja volt a családnak, és a Heian kor elején tevékenykedett, amikor is még az Abe család karrierje felfelé ívelt. A korszak egyik hivatalának, az onmjórjó-nak a vezetője volt, mely hivatal adott teret a jóslást, okkultizmust, természettudományokat keverő kozmológia, az onmjódó számára. Alakját számtalan legenda övezi, melynek oka részben az is lehet, hogy a kor jellemzőivel ellentétben, ő elég sokáig, több mint hatvan évet élt; 921-1005 között.[1] Személyét övező legendák egyike az is, ami születéséről szól, mégpedig, hogy nem emberi anya szülte, hanem egy hófehér rókaszellem, azaz kicune adott neki életet.

Felmerülhet a kérdés, volt-e szándékoltság, vagy politikai utalás abban, hogy Kuzunoha és Abe no Szeimei története olyan sikert futott be a 18. században – abban a korban, mikor az Abe család újra politikai szerepet töltött be a sógunátusi rendszerben, mely a császársággal szemben a valódi hatalmat gyakorolta.

Kuzunoha története

Az „Asija Dóman Óucsi Kagami” a következőképp meséli el a rókaszellem és Abe no Szeimei születésének történetét:

Abe no Jaszuna, Kamo no Jaszunari onmjódzsi tanítványa volt, és szándékában állt feleségül venni mestere örökbefogadott lányát, Szakaki no Mae-t. Azonban valaki (Szeimei későbbi nagy ellenfele Asija Dóman) ellopta Jaszunari értékes varázstekercseit, melyek Szakaki no Mae gondjaira voltak bízva. A lány azért, hogy tisztára mossa becsületét a lopás miatt, öngyilkosságot követett el. Abe no Jaszuna-t megőrjítette a bánat, hogy elvesztette kedvesét, és magányosan vándorútnak indult, mely útja során az elméje fokozatosan kitisztult. A Sinoda erdőben aztán Jaszuna megmentett egy hófehér rókát, akit vadászok üldöztek. A róka hálából Szakaki no Mae húgának, Kuzu no Ha-nak alakját magára öltve kereste fel Jaszuna-t, aki végül beleszeretett és feleségül vette a lányt. (Más feldolgozásokban ez a rész úgy is szerepel, hogy Jaszuna sebet kapott, mikor megmentette a rókát a vadásztól, és hálából, hogy megmentette, a róka asszony-alakot felöltve ápolta a férfit. Jaszuna ezen időszak alatt szeretett bele a róka-asszonyba, majd miután felgyógyult, feleségül vette.)

A házaspárnak később fia született, Dódzsi (Szeimei gyermekkori neve). A fiú eleven volt és akaratos, örömét lelte a vadászatban, egyre-másra apró rovarokat és állatokat kapott el és evett meg. Kuzunoha szomorúan látta be, hogy ez annak a jele, fia megörökölte tőle a róka ösztöneit. Egy nap aztán a sors bekopogott az ajtón – az igazi Kuzu no Ha és szülei meglátogatták Jaszuna-t, ezáltal pedig lelepleződött a róka-asszony titka. Kuzunoha búcsúlevelében azt írta; „Ha keresni akarsz, gyere el a Sinoda erdőbe” – írás közben az asszony keze már manccsá alakult, szájába vette az ecsetet és úgy fejezte be az írást. (Más feldolgozás szerint a róka-asszony titka úgy lepleződik le, hogy fia megpillantja egyszer, mikor átalakul.)

Utagava Kuniszada, „Kuzunoha”, ukiyo-e, 1856.
Utagava Kunijosi:  Abe no Jaszuna és Kuzunoha, a „A Kiszokaidó 69 állomása”(Kisokaidô rokujûkyû tsugi no uchi) sorozatból, 1852.

Jaszuna és a fiúk felkeresték az asszonyt, és könyörögtek neki, hogy térjen vissza, azonban a róka, aki istenek hírnöke, nem maradhatott tovább az emberek világában. Megígérte viszont fiának, hogy mindig figyelni, ügyelni fogja a lépéseit. A darab végül Szeimei és fő ellensége, Asija Dóman közti csatával zárul.

Utagava Kuniszada, Kuzunoha a Sinoda erdőben, 1852.

A teljes színdarabot ritkán játsszák le egészében, leggyakrabban kultikussá vált jeleneteket mutatnak be, mint mikor Kuzunoha elválik fiától, vagy Jaszuna őrületét, mely külön tánccá alakult az idők során, és a kijomoto-stílus egyik jellegzetes példája.

Az oszakai Kuzunoha szentélyt, melyet a rókaszellemnek ajánlottak, a mai napig látogatják, és gyakran imádkoznak itt a gyermekekért.

Kuzunoha Inori szentély, Sinoda no Mori, Izumi prefektúra

 

Felhasznált irodalom:
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
Shigeta Shin’ichi, A Portrait of Abe no Seimei, Japanese Journal of Religious Studies 40/1: 77–97, © 2013 Nanzan Institute for Religion and Culture, https://nirc.nanzan-u.ac.jp/nfile/4240
Louis Frédéric, Japan encyclopedia, The Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, London, England, 2002.
George Sansom, A history of Japan to 1334, Stanford University Press, Stanford, California, 1958.
http://www.kabuki21.com/adok.php
Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons, The Hour of Meeting Evil Spirits, The Book of Hakutaku, http://yokai.com/kuzunoha/
https://osaka-info.jp/en/page/kuzunohainarijinja

 

[1] Shigeta Shin’ichi, A Portrait of Abe no Seimei, Japanese Journal of Religious Studies 40/1: 77–97 © 2013 Nanzan Institute for Religion and Culture, https://nirc.nanzan-u.ac.jp/nfile/4240

Beküldve:

A Dódzsódzsi templom legendája – Kijo hime története

Varga Lilla, 2020. 10. 13.

 

Vakan Hjaku Monogatari, Kijo-hime, Cukioka Jositosi munkája, 1865.

Kijo hime (清姫 [Kiyo-hime]) az egyik leghíresebb negatív figura a japán irodalomban. A japán folklór e hölgye egy hannja [hannya], azaz olyan démonnő, akit emberi életében őrült féltékenység és düh gyötört. Több típusú hannja is létezik, beszédünk tárgya egy honnari, aki a legfélelmetesebb és legerősebb démonnő a hannják közül, akinek kígyó teste van, és tüzet okád.

Hannja maszk, 18. szd.

Figurája megjelenik több helyen, mint például a Vakajama prefektúra ősi legendájában, Kijo hercegnő tragédiáját elmesélő történetben is;

Réges rég, Go-Daigo császár uralkodása (1318-1339) alatt történt az eset. Egy Ancsin [Anchin] nevezetű pap, Mucuból Kumanóba utazott. Minden évben megtette ezt az utat, és minden évben Maszago no Sódzsi uradalmában szállt meg. A jó vágású fiatalember egyszer aztán, egy ilyen vendégeskedés alkalmával, megpillantotta az uradalom hercegnőjét, Kijo himét. A fiatal lány cserfes és engedetlen volt, ezért Ancsin azzal viccelődöt, hogyha jól viselkedik, elveszi majd feleségül, és magával viszi Mucuba. A lánynak nagyon megtetszett a pap, ezért szótfogadott neki. Kijo aztán minden évben várta Ancsin érkezését, majd mikor nagykorú lett, emlékeztette a férfit ígéretére. Ancsin zavarba jött, hogy a lány komolyan vette akkori szavait, és azt hazudta neki, hogy majd ha befejezte zarándoklatát, érte jön és magával viszi. Visszafele úton azonban messzire elkerülte a Maszago kastélyt, és így vette az utat Mucu felé.
A lány azonban hamar tudomást szerzett a kerülőről, és bánatában mezítláb Ancsin után eredt, elhatározva, hogy mindenképp eléri, hogy a férfi feleségül vegye.

Ancsin hiába menekült, a lány utolérte őt a Dódzsódzsi templom felé vezető úton. Ott azonban Ancsin megint hazudott. Úgy tett, mintha nem ismerné a lányt, és azt mondta, hogy le fog késni egy rendkívül fontos találkozót, ha nem engedi útjára. Kijo hime szomorúsága dühöngésbe csapott át. Megtámadta a papot, aki Kumano Gongenhez imádkozott, hogy megmeneküljön. Az imára válaszul isteni fény vakította el Kijo himét, elég időt hagyva így a papnak, hogy elmenekülhessen.
Kijo hime gyűlölete azonban ekkor már olyan erős volt, hogy nem állíthatta meg semmi. Óriási kígyóvá alakult át, és így vette üldözőbe a menekülő papot, aki átkelve a Hidaka folyón, a Dódzsódzsi templomba menekült. Kijo hime Ancsin nyomába eredt. A szörnyű kígyót látva, a Dódzsódzsi templom szerzetesei elrejtették Ancsint egy nagy bronz templomharang alá, azonban a kígyó megérezte a férfi szagát.

Dódzsódzsi Engi Emaki

Dühödten körbefonta testével a harangot, és tüzet lehelt rá, míg a bronz harang fel nem forrósodott. A forró harangban ragadt Ancsin élve elégett. A férfi halála után Kijo hime a folyóba vetette magát és megfulladt.

Cukioka Jositosi, Kijo-hime és a kígyó, 1870.

Kijo hime történetét némiképp máshogy, de a Dódzsódzsi című híres nó darab is elmeséli. A darabban a hercegnő ugyancsak beleszeret a jóképű férfiba, aki mivel pap, elutasítja a lány szerelmét. A lány ezért megdühödik, démonná változik, és a Dódzsódzsi harangjába bújt férfit hasonlóképp a fent leírtakhoz, megégeti, majd magával is végez. A darabban itt viszont nincs vége a történetnek; ettől az esettől kezdve, a Dódzsódzsiba tilos volt nőknek belépni. Mégis egy napon, mikor új harangot avattak fel a templomban, egy gyönyörű fiatal lány jött el, hogy megkérje a papokat, táncolhasson az új harang tiszteletére. Először vonakodtak, majd engedtek a lány kérésének, aki gyönyörű táncával elkápráztatta őket. A papok felidézték Ancsin és Kijo hime történetét, és el akarták űzni a lányt, aki azonban csak mosolygott rajtuk, és mikor felmászott a harang tetejére, derült ki a papok számára, hogy a lány valójában Kijo hime szelleme.

A Dódzsódzsi templom, Vakajama prefektúra

 

Forrás:
http://yokai.com/kiyohime/
https://www.kabuki21.com/musume_dojoji.php
Dódzsódzsi Engi Emaki, Muromacsi kor (1336-1573); https://www.hyogo-c.ed.jp/~rekihaku-bo/historystation/digital-exhibitions/ebanashi/ka0004_en.html

Beküldve:

Nagyító alatt: Oszen és Urazato (Izumi Kjóka, Oszen és Szokicsi c. műve alapján)

Varga Lilla, 2020. 03. 31.

 

„Mikor az étel elkészült, megfújta, hogy ne legyen olyan forró, s közben elmesélte Szokicsinek a szép Urazato történetét. Oszen még gyönyörűbb volt, mint a történet főhősnője. És bár a hó sem hullott, mint a mesében, az apró hátsókert nedves salakja felett kavargó cseresznyevirág- szirmok tán még szívszorítóbb látványt nyújtottak.„
/Izumi Kjóka, Oszen és Szokicsi/

Izumi Kjóka novellájában olvashatjuk a fenti idézetet, Szokicsi és Oszen tragikus szerelmi történetének egy jelenetét, mikor Szokicsit, a tizenhét éves, elveszett ifjút, Oszen az otthonába viszi, és miután megeteti az éhező fiút, elmeséli neki Urazato tragikus meséjét. Oszen és Urazato, mindketten az irodalmi/színpadi művek jellegzetes, tragikus sorsú hősnői, gyönyörű, kitartott kurtizánok, akik alávetettei a sorsnak, melyben a halál és a szerelem, elválaszthatatlanul fonódik össze.

Curuga Vakasza-no-dzsó (1712-1786) Akegaraszu jume no Awajuki (Hajnali varjúszó álma: szállingózó hó, ca. 1772) című sinnai balladáját idézi itt meg a szöveg.
Urazato, aki Oszenhez hasonlóan, szintén kurtizán volt, megpróbált megszökni a bordélyházból, azonban menekülési kísérelte nem járt sikerrel. Büntetésképp a havas kertben, egy fenyőfa törzséhez kötözték, és otthagyták. Míg élete a téli hidegben lassan elszállt, szerelméről, Tokidzsiróról álmodott. Álmában a férfi, háztetőkön lopakodva jött el, hogy megmentse őt.

A fenti kép Konisi (Utagava/Goszótei) Hiroszada alkotása, mely egy jelenetet ábrázol az Akegaraszu jume no Awajuki-ból. A bal oldali panelen Tokidzsiró látható, ahogy igyekszik megmenteni a szerelmét. Középen, a fenyőhöz kötözve áll Urazato, jobb oldalt pedig a kurtizán segédje (kamuro) próbálja védeni „nővérét” a dühös szeretőtől.

Urazato meséje, több verzióban is napvilágot látott a későbbiekben. Egy másik történet szerint  Urazatót bár kiszabadítja Tokidzsiró, kettős öngyilkosságot követnek el, mert csak ekképp menekülhetnek meg és maradhatnak örökké együtt. De van olyan befejezés is, melyben megmenekülnek, és boldogan élnek együtt tovább.

Mi is a sinnai ballada, a műfaj, melyben az eredeti történet született? A sinnai, egy narratív dalstílus, a dzsóruri (samiszenen kísért dal) egy fajtája, mely az Edo korban (1603-1868) virágzott. A sinnai elődje a bungo-busi (a busi [節] karakteres beszédmódot is jelent), melynek szomorú dalai öngyilkossági hullámot indítottak, ezért az edoi hatóságok betiltották 1740-ben. Bungo-busit tanult eredetileg Curuga Vakasza-no-dzsó, aki a tilalom után új dalokat kezdett komponálni, tehetséges tanítványával, Curuga Sinnai-al, akiről a későbbiekben a műfaj is a nevét kapta.

Izumi Kjóka (1873-1939), a kései japán romantika meghatározó szerzője. Nagy hatással volt rá a kuszazósi, mely több fajtája (akahon, aohon, kurohon, kibjósi, gókan) az Edo-kori kommersz irodalmat öleli fel, ukijo-e képekkel illusztrált kis könyvek formájában. Izumi Kjóka által képviselt dekadens romanticizmus, a borzongás, a téboly és a groteszk állandó jelenléte kísérteties történeteiben, Edgar Allan Poe művészetét juttathatja az olvasó eszébe.

 

Felhasznált Irodalom:
Izumi Kjóka, Szentek és Démonok, ford. Szabó Nóra, Quattrocento, Bp., 2013.
Izumi Kyõka, Japanese gothic tales, ford. Charles Shirõ Inouye, University of Hawai’i Press, Honolulu, 1996.
Alison McQueen Tokita, Japanese singers of tales: Ten Centuries of Performed Narrative, Routledge, 2016.
Christopher Y. Blasdel, Tales of romance and bloodshed come alive in Shinnai song
Michael Cooper, Monumenta Nipponica, vols. 26-52:1, Sophia University

Kép:
Konisi (Utagava/Goszótei) Hiroszada, Akegaraszu jume no Awajuki

Beküldve:

Észak ösvényein II. – Nikkó

Varga Lilla, 2020. 02. 27.

 

Nikkó, japánul 日光市, annyit tesz, a fény városa.

Nikkó

Három hatalmas hegy zárja közre, mely hegycsúcsokat mind a sintó, mind a buddhizmus szent helynek tart. A három hegyet jelképezi a Rinnódzsi főtemplomának, a Szanbucudonak három, óriás, aranyozott fa Buddha szobra.

Három Buddha Terme

Úgy tartják, a Három Buddha Termének szobrai a hegyek kamijainak (isteneinek) manifesztációi. A város történetének jelentős alakja volt Sódó buddhista szerzetes, aki megalapította a Rinnódzsi templomot, és a hegyek isteneinek ajánlotta a Futaraszan szentélyt (i.u. 782). Futaraszan a Nantai hegy (2484 m) egyik alternatív elnevezése is, mivel ő a legszembetűnőbb a három hegy közül. (A másik két hegy a Njoho és a Taro.)

A Futaraszan, a Rinnódzsi és a később (17. szd.) melléjük épült Tósógú szentély 1999 óta az UNESCO Világörökség részét képezik.

Futarasan szentély

A Nikkó Nemzeti Park számos hegyet, völgyet, tavat, vízesést tartogat a látogatóknak. Itt lehet megcsodálni például Japán három legmagasabb vízeséseinek egyikét, a Kegon vízesést (97 m), vagy az 1269 méteren fekvő Csúzendzsi tavat, és többek közt a Kinugava Kavadzsi meleg vizű forrást is.

A legenda szerint mikor Sódó szerzetes a Nantai csúcs felé vezető útján nem tudott átkelni a gyors folyású Daija folyón, letérdelt imádkozni és segítségért folyamodott az istenekhez. Kérését meghallgatták, és két kígyót küldtek az égből, akik összefonódva hidat alkottak, így a szerzetes át tudott kelni a folyón. Ez a híd a Sinkjó, az Istenek Hídja, ami a Futaraszan szentély bejáratához vezet.

Shinkyó, az Istenek Hídja

Ide látogatott hát el utazása harmincadik napján Basó, a hegyek, völgyek és folyamok szent földjére.
„… ma  ennek a szent hegynek a ragyogása bevilágítja az egész eget, áldása betölti a világmindenséget, minden népnek békességes életet biztosít, s bölcs nyugalmat áraszt szerteszét.”  Írja útinaplójában, megindultan a természet lehengerlő szépségétől.

Nantai csúcs és Csúzendzsi tó, 1920

Szorával, a társával felmásztak az Urami vízeséshez, a kristálytiszta vízzuhatag mellett az alábbi haikut írta, aminek sorait az egyik Basó emlékmű is őrzi Nikkóban.

Bashó emlékműve

„egyedül ülök
vízesés tövében –
böjt nyár idején”

 

Nikkó

 

Margóra:

Nikko –日光市
日光 –  にっこう [nikkõ] – napfény
市 – し[shi] – város
Futarasan – 二荒山
Rinno-ji – 輪王寺

Az idézett haiku:
しばらくは滝にこもるや夏の初

 

Felhasznált irodalom:
Macuó Basó, Észak ösvényein, Egy 17. századi japán költő verses útinaplója, szerk. és ford.: Vihar Judit, Vince kiadó, Budapest, 2011.
日光:
http://nikko-travel.jp/fanti/attract/sightseeing.html#attract_sightseeing_23
https://www.japan-guide.com/e/e3800.html
https://www.wonderful-japan.com/en/nikko/
http://nikko-travel.jp/assets/files/english/nikko_historical_walking_map.pdf

Képek:
Nikkó
Három Buddha Terme
Futarasan szentély
Rinno-ji
Shinkyó, az Istenek hídja
Nantai csúcs és Csúzendzsi tó
Bashó emlékmű

Beküldve:

Szansu no Dzsingi – A három szent császári ereklye

Kazu Tabi, 2020. 02. 20.

 

Japán első istenpárjának, Izanaginak és Izanaminak sokadik gyermekei, Ama Teraszu Opo Mi Kami (továbbiakban Amateraszu) a Mennyei Napistennő, Cuku Jomi no Mikoto a Holdisten, és  a Viharisten, Take Paja Szusza no wo no Mikoto (továbbiakban Szuszano), aki rosszindulatú és erőszakos természetű volt. Egyszer, egy versengés közepette úgy érezte, végre legyőzte nővérét, és e felett érzett mámoros jókedvében először tönkretette Amateraszu rizsföldjeinek árkait, majd pedig bemocskolta a termet is, ahol az istennő az első termést elfogyasztotta. Amateraszu megpróbálta szelíden lecsillapítani öccsét, ám az egyre féktelenebbé vált, és mikor nővére bement a szent szövőházba – ahol az istenek ruháit szőtték –, a megvadult Viharisten egy nagy lyukat ütött a tetőn, és azon keresztül egy megnyúzott pónit dobott be a házba. Az égi szövőnő rémülten ugrott fel, de olyan szerencsétlenül, hogy a vetélő belefúródott a testébe és meghalt. A napistennő bemenekült az Égi sziklabarlangba, és amint annak ajtaját magára zárta, a világ sötétbe borult.

Amaterasu a barlang előtt

Az istenek összegyűltek, hogy megoldást találjanak, ám még az sem segített, hogy isteni kakasokat kukorékoltattak a barlang előtt. Amateraszu nem jött elő. Ezért aztán, megbízták az Égi kovácsot egy fémtükör elkészítésével, egy istennőtől pedig rendkívül hosszú füzért kértek drága, görbe ékkövekből (feltételezhetően jáde). Miután elkészültek a tárgyak, az Égi tüzes hegyről hoztak egy szép fát, aminek az ágaira akasztották a láncot és a tükröt, egyéb áldozati tárgyakkal együtt. A felékesített faágat felállították a barlang kijáratának közelében, a hajnal istennője pedig táncolni kezdett. Révületbe esett, a tánca egyre inkább elfajult, ami a többi istenből nevetést váltott ki. Amateraszu meglepődött, mikor meghallotta a kintről beszűrődő dobolást és hangokat. Kíváncsian kilesett, hogy megtudja a nagy örvendezés okát. Amikor meglátta a tükröt, nem tudta megállni, hogy ne lépjen ki a barlangból. A ravasz istenek csak erre vártak! Egyikük megragadta a kezét, nehogy visszameneküljön, egy másik pedig kifeszített mögötte egy varázserejű szalmakötelet, ami lezárta a barlang felé az utat, a világ pedig újra világossá vált. A Viharisten ezúttal kénytelen volt elviselni a rá kirótt szigorú büntetést, ami többek közt az égből való száműzetést jelentette számára.

Az ékszer és a tükör, a császári jelvények közül kettő, ebben a történetben bukkan fel először az írott japán történelemben, míg a kard, az alábbi legendához fűződik.

Szuszano, száműzetése alatt, egyre távolabb vándorolt a Földön. Mikor egy folyóhoz ért, észrevett néhány evőpálcikát úszni a hullámok tetején, amiből arra következtetett, hogy feljebb emberek élnek. Elindult hát megkeresni őket. Hamarosan rájuk is talált – egy öregemberre, a feleségére és a lányukra. Mindhárman hangosan zokogtak. A Viharisten megtudta, hogy már nyolc éve, minden évben eljön egy nyolcfejű sárkány, és elragadja az öregember egyik lányát. Hamarosan pedig újra megérkezik, hogy az utolsó lányt is elvigye magával és megegye. Szuszanót nem ijesztette meg a bestia szörnyű külseje, hanem felajánlotta, hogy a lányért cserébe végez a sárkánnyal. Az öregek megtisztelve érezték magukat, hogy a napistennő fivére elveszi a lányukat, így örömmel beleegyeztek. Ezután Szuszano egy tervet eszelt ki. Nyolc jókora dézsát készítetett, a ház körül egy hosszú és erős kerítést építetett nyolc nyílással, és nyolcszoros párlatú szakét főzetett, amit az elkészült dézsákba öntött. Hamarosan megjelent a sárkány, és megérezte a szaké illatát. Átdugta mind a nyolc fejét a kerítés nyílásain és mohón szürcsölni kezdte az erős italt, ami gyorsan a fejébe szállt. Teste elnehezedett és hamarosan hangosan hortyogni kezdett. A Viharisten csak erre várt. Vadul vágni kezdte a nyakakat, majd nekiesett a nyolcágú sárkányfaroknak. Mikor a középsőt szabdalta, kardja pengéje hirtelen valamin kicsorbult, és a következő pillanatban meglátta a sárkány testében egy kard hegyét. Felhasította hát a farkat, és egy csodálatos kardot talált benne. Mivel nagyon különösnek találta az esetet, később beszámolt róla a nővérének és bocsánatkérésképp nekiajándékozta a kardot.

Később, mikor Amateraszu leküldi a Földre az unokáját, Ninigit, hogy uralkodjon Japán népe fölött, nekiadja a császári hatalom jelképeit: a tükröt, az ékszert és a kardot.

A három szent ereklye

E három tárgy Japán császári jelvényei, szent kincsei. A bátorság, bölcsesség és jóakarat szimbólumai.
A kardot Kuszanagi no Curugi-nak, az ékszert Jaszakani no Magatama-nak (magatama – meggörbült, „komma” formájú drágakövek elnevezése), Jata no Kagami-nak nevezik.
E három szent tárgy csakis és kizárólag a Tennó, azaz a császár és az általa személyesen felhatalmazott személyek részére megközelíthető.  Egyes források szerint az ékszer Kókjo-ban van, a császári palotában Tokióban; a Kuszanagi no Curugi az Acuta szentélyben, Aicsi-ben, míg a tükör, Jata no Kagami az Isze szentélyben, bár vannak, akik úgy vélik, hogy az eredeti elpusztult egy tűzvészben.

Egyetlen tudós, vagy egyéb személy sem láthatta ezeket az ősrégi és misztikus tárgyakat a császáron és az ő meghatalmazottain kívül. A császári udvar soha nem bocsátott ki semmiféle információt ezekről az ereklyékről semmilyen formában. Ezen kevés személyen kívül senki sem tud ezekről a tárgyakról adatot szolgáltatni, valójában azt sem tudni, hogy ezek a tárgyak egyáltalán léteznek-e (még).

Naruhito első fogadása

Érdekesség, hogy néha előhozzák őket, mint például Akihito császár koronázási ünnepén 1993-ban, illetve legutóbb az új császár, Naruhito első fogadásán, de jól letakarva, vagyis a titok, titok marad…

 

Felhasznált irodalom:
Kojiki
Die mythologische Entstehungsgeschichte
Miranda Aldersley, The dawn of a new era…

Képek:
Amaterasu a barlang előtt, Utagawa Kuniyoshi, Amaterasu Cave (1857)
A három ereklye
Naruhito első fogadása

Adatvédelmi irányelvek Köszönjük WordPress!