福禄寿 [Fukurokuju] (v. Fukurokudzsin)

Neve a „fuku” – boldogság, „roku” – gazdagság és „ju” – hosszú élet szavakból tevődik össze. A Sicsifukudzsin azaz a Hét Szerencseisten egyike, a hosszú élet és a bölcsesség istene. Dzsuródzsinhez hasonlóan a taoizmushoz kötik eredetét. Öregemberként, nagyon magas homlokkal szokták ábrázolni, kínai tudós-viseletben, bottal a kezében. Kísérője gyakran valamely hosszú életet szimbolizáló állat, mint a daru vagy a teknős.

Szeret sakkozni és a mondás, miszerint „nagy ember az, aki megjegyzés nélkül tud végignézni egy sakkjátszmát” hozzá köthető. Ehhez kapcsolódó történet; egyszer egy földműves, hazafelé tartó útján két idős férfi mellett haladt el, akik sakkoztak. A gazda megállt, és csendben figyelni kezdte játszmájukat. Egyik lépés követte a másikat, mígnem a földműves azt vette észre, hogy az egyik játékos szakálla hosszabb lett. A hosszú mérkőzés alatt a szakállas játékos valami furcsa ízű ételt adott neki, hogy elűzze éhségét. Jóval később a gazda észrevette, hogy már jócskán eltelt a nap, így búcsút vett a sakkozóktól. Hazasietett, de az otthonát már hiába kereste. Miután körbeérdeklődött derült ki számára, hogy mialatt a sakkjátszmát nézte, 200 év telt el.

Forrás:

Reiko Chiba, The Seven Lucky Gods of Japan, Charles E. Tuttle Company, 1987.
Fukurokuju 福禄寿 URL: https://www.onmarkproductions.com/html/fukurokuju.shtml
https://www.britannica.com/topic/Fukurokuju

踏み絵 [fumi-e], „taposó-kép”

Az Edo-korban (1603-1868), a Tokugava sógunátus betiltotta a kereszténység gyakorlását a szigetországban (1613). A kereszténység terjedésének megfékezéséért, valamint a már megtértek „visszatérítéséért” különböző intézkedéseket vezettek be, pl. vallásigazolás rendszerét (ld. danka-rendszer, simabarai felkelés), vagy a fumie szokását, mely során egy sárgarézből készült, Jézust vagy Szűz Máriát ábrázoló képet, vagy feszületet kellett szertartás-jelleggel megtaposni, ezzel bizonyítandó, hogy az illető nem keresztény. A fumie gyakorlatát először Kjúsún, Nagaszakiban vezették be, mivel itt jelentős keresztény közösség élt.

Forrás:
Gy. Horváth László, Japán kulturális szótár, Corvina, 2018.
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
https://www.bbc.com/news/world-asia-50414472

船幽霊 [funayûrei], „tengeri szellemek”

A tengerbe veszett lelkekből születik meg a funajúrei, a tengeri bosszúálló szellem.

A mítosz szerint halott matrózok árnyai vadásznak ilyen formában életben maradt társaikra, hogy magukkal ragadják őket. Fehér temetési kimonóban jelennek meg, leggyakrabban egy szellemhajó fedélzetén. Teli- vagy újhold ilyen jönnek elő, valamint különösen viharos és ködös éjszakákon, és az Obon fesztivál idején.
A funajúrei kísérteties, foszforeszkáló köddel jelenik meg, mely egyre közeledik és közeledik, míg ki nem bontakozik a szellemhajó, a kísértet legénységgel.

A szellemhajó különféleképp támadhat; néha bevág a kiszemelt hajó elé, mely kénytelen élesen elkanyarodni, ennek köszönhetően pedig felborul. Más esetben a hajó mellé húzódik, és a szellemek megpróbálják lehúzni a védtelen hajót a víz alá – a kísérteteknél nagy merőkanalak és vödrök vannak, amik segítségével vízzel töltik fel a kiszemelt hajót, hogy az elsüllyedjen, és ezáltal újabb lelkekkel bővüljön funajúrei-legénység.

Esetenként a funajúrei nem emberméretű, hanem sok lélekből összetevődött óriás, aki vödröket követel a legénységtől, hogy aztán azzal süllyessze el őket. (Ezt az óriást gyakran összetévesztik az umi bózu-val.) Az okos legénység azonban átverheti ezt a szellemet, ha lyukas vödröt ad neki, mert akkor hiába próbálja az óriás elsüllyeszteni a hajót, nem jár majd sikerrel.
A szellemhajóval való ütközést pedig egy bátor lépés előzheti meg, mégpedig ha ahelyett, hogy az „emberi” hajó elkanyarodna, merészen nekimegy és áthalad a szellemhajón. A menekülés harmadik módja, ha a legénység ételt rak ki a fedélzetre a szellemeknek felajánlásként, hogy azt egyék meg az emberek helyett.

Forrás: http://yokai.com/funayuurei/

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
                                      The Hour of Meeting Evil Spirits
                                      The Book of Hakutaku

ふらり火 [furaribi]

ふらり(+と) – [furari (+ to)] – céltalanul, váratlanul
火 [hi] – tűz

Ez a kis, madártestű, kutyafejű jókai, a hi-no-tama, azaz „tűzgolyó jókai” típusba tartozik – apró lángnyelvekkel koszorúzva, váratlanul tűnik fel és bóklászik késő éjjel céltalanul a folyópartokon. (Innen is ered a neve.)
A furaribi olyan lélekmaradványból születik, mely nem kapott megfelelő végtisztességet, vagy a japán szokás szerint, a halott tiszteletére meghatározott időnként tartandó ceremóniákat nem végezték el. A furaribi ezeknek az elveszett lelkeknek a kivetülése.

Eredetének legendája szerint, a 16. században, Tojamában élt egyszer egy Szassza Narimasza nevű hadúr, aki egy napon egy gyönyörű ágyast vitt a házába, Szajurit. A lányt azonban nem fogadták be a ház női lakói, sem a szolgák, sem a szamuráj többi szeretője – féltékenyek voltak szépségére, és Narimasza szerelmére a lány iránt, ezért összeesküvést szőttek Szajuri ellen a ház asszonyai. Álnokul, hazug pletykát kezdtek terjeszteni, miszerint Szajuri megcsalta Narimaszát egy másik férfival. Narimaszán a pletyka hallatán őrült féltékenység lett úrrá, és fellángoló dühében meggyilkolta Szajurit, a lány testét pedig a Dzsinzú folyóba vetette. Ez azonban nem volt elég a feldühödött férfinak, és Szajuri egész családját kiirtotta (18 embert ölt meg). A szerelmi düh, féltékenység és hazugságok áldozatául esett, megkínzott lelkek pedig ezután a folyóparton, furaribiként kezdtek bolyongani céltalanul.

Úgy tartják, ha az ember lemegy a folyópartra, és az éjszakába kiáltja háromszor Szajuri nevét, a nő levágott feje sikoltva, haját tépve megjelenik. Narimaszát a későbbiekben Tojotomi Hidejosi győzte le, a hadakozó fejedelmek korának vége felé (1574-1600) – állítólag Szajuri bosszúálló szellemének segítségével.

Forrás: http://yokai.com/furaribi/

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
                                      The Hour of Meeting Evil Spirits
                                      The Book of Hakutaku