SANSAI (山菜) – A természet ajándéka

Gál Tamás, 2020. 04. 17.

 

A japán nép természettel való sajátságos viszonya legendás, elég ha kifinomult kertművészetükre, vagy a cseresznyefa virágzás iránti rajongásra gondolunk, vagy arra a tényre, hogy milyen sok szép nemzeti parkjuk van.

A japán ipar- és képzőművészetnek is kedvelt témái a tájak, növények, hegyek, s az ukiyo- e mesterei gyakorlatilag botanikai illusztrációnak beillő munkákat alkottak egyes növényekről, csupán a gyönyörködtetés céljából. Erre kiváló példa Katsushika Hokusai, akinek híres művei a „Mályvacserje és veréb”, a „Nőszirmok és szöcske”, vagy a „Krizantém és méhecske”.

Hokusai, Mályvacserje és veréb

Mindez arra utal, hogy a japánoknak hagyományosan kiemelkedő természetszeretete, és növényismerete van.
A hegyek, völgyek azonban nem csak szépségükkel nyűgözték le egykor Japán lakóit, hanem tüzelővel, építőanyaggal, ruhaalapanyaggal, gyógynövényekkel és élelemmel is. A sansai [szanszai] szó szerint „hegyi zöldséget” jelent, s egyúttal a szokást is, hogy – főként a múltban – az emberek az erdők, mezők szezonális gyűjthető élelmét szedegették.
Az évet a természet változásai alapján hagyományosan 72 mini évszakra osztották, s ezen időszakoknak megvannak a sajátságos gyűjthető élelmei is.

Némely növények kimondottan nevezetesek, így a versekben, irodalmi alkotásokban is dicsőített „hét tavaszi fű”, haru-no-nanakusa (春の七草) is. E hét növényből (valójában nem fűfélék) az újév hetedik napján szokás egy kását főzni, ez a nanakusa gayu (七草粥). A következőket tartalmazza:

  • daikon/suzushiro (蘿蔔) – japán retek (Raphanus sativus)
  • hakobera – a nálunk is ismert tyúkhúr (Stellaria media)
  • seri (芹), azaz ázsiai borkóró (Oenanthe javanica)
  • nazuna (薺) – a hazánkban is honos pásztortáska (Capsella bursa- pastoris)
  • gogyó, vagy hahakogusa (母子草) – ennek nincs ismert magyar neve (Pseudognaphalium affine)
  • kabu/suzuna (菘) – kerekrépa, vagy tarlórépa (Brassica rapa ssp. rapa)
  • koonitabirako/hotokenoza (仏の座)– közönséges bojtorjánsaláta (Lapsana communis).

Ezen étel fogyasztása egészséget, erőt, legyőzhetetlenséget ad a hagyomány szerint.

Nanakusa gayu, órajárásával a növények: suzuna, hotokenoza, gogyó, nazuna, seri, hakobera, suzushiro

 

Tavasszal gyűjthetők még többek közt páfrányok, mint a warabi és kogomi, valamint a tara no ki, azaz „mandzsu arália” (Aralia elata) hajtások,  majd év közben különféle levelek, gombák, virágok, bogyók, ősszel pedig többek közt olajos magvak az erdők ehető ajándékai.

Tara no ki

A kashi (Quercus myrsinifolia örökzöld tölgy makkja), shii (Castanopsis cuspisata makkja) és kaya (a Torreya nucifera nagymagvú tiszafa magja) magvak egykor fontos tápláléknak számítottak. Említésre érdemes még a japán vadgesztenye (Aesculus turbinata), melyet szintén fogyasztottak.

Minthogy a hagyományos japán étrendben igen fontosak a leveles zöldségek, több, nálunk csak díszként tartott évelő és cserje rügyét és levelét is gyűjtik, mint a japán csodalevél (Helwingia japonica), a japán szőlő (Vitis coignetiea) vagy az árnyékliliomok (főként a Hosta montana).

Japán csodalevél

Az ehető, petrezselyemhez hasonló ízű gyökeréért, és zsenge leveleiért Japánban már kertekben is termesztett gobo, azaz „közönséges bojtorján” (Articum lappa) is vad zöldség eredetileg.

Gobo

Világszerte egyre többfelé telepítik a finom termésű mézbogyót (Lonicera caerula), ez is sansai gyümölcs, ennek angolszász területen elterjedt neve „haskap” az ainu hasukappu szóból ered.

Egyes terményekért ugyan hosszabb útra is indultak, de a hagyományos japán falvak rendszerint eleve erdős hegyoldalak mentén alakultak ki (ezt a tájmozaikot, ahol a kis rizsföldek, kertek, lakóházak, öntöző csatornák, és az ápolt erdők és füves területek szerves egysége található meg,  satoyamának [szatojama] nevezik), így könnyen elérhetők voltak az ehető vadnövények.

Satoyama

Bár nem erdei növény, de a sansaiba sorolják a nanohanát, amely a hazánkban is jól ismert repce bimbós virágszára.

Ma már Japán lakosságának döntő többsége városlakó, de a sansai ma is ismert fogalom. Sokan szívesen utaznak vidékre gyűjtőutakra, és exkluzív éttermek kínálatában is megtalálhatók a vad zöldségek. Levesekbe, párolva, és persze tempuraként is népszerűek e különleges növények, melyeket ízük mellett sok esetben gyógyhatásuk miatt is kedvelnek.

Sansai tempura

Mindenképp érdemes megjegyezni, hogy ha kedvünk támadna a sansaira, akár itthon, akár Japánban, föltétlenül bizonyosodjunk meg a gyűjteni kívánt növényről, hogy biztosan ehető- e, nem csak egy hasonló, de mérgező növényt találtunk esetleg (hazánkban a medvehagymát szokták például sajnos a mérgező gyöngyvirággal összetéveszteni).

Szintén lényeges, hogy míg a kogomi, azaz „struccpáfrány” (Matteuccia struthiopteris) minden különleges eljárás nélkül főzhető, addig a mérgező warabi, magyarul „saspáfrány” (Pteridium aquilinum) csak speciális kezelés után (például fahamu kerül a főzővízébe) válik biztonsággal fogyaszthatóvá.

Sansai

 

 

Felhasznált irodalom:
Gabrielle Fahr- Becker, Japanese Prints, Taschen, 1994.
Robert Ketchell, Japánkertek egy hétvége alatt, Bioenergetic, 2006.
Charlotte von Verschuer, Rice, agriculture and the Food Supply in Premodern Japan, Routledge, 2016.

Képek:
Hokusai, Mályvacserje és veréb
Nanakusa gayu
Satoyama

A Tara no ki, a Japán csodalevél, a Gobo és a kosárnyi Sansai, mely a képeken látható, a szerző saját termesztése, a Sansai tempurát pedig házilag készítette.

Még több japán növény a szerzőtől:
SZETA – Japán növények és Bio praktikák a termelőtől,
https://www.facebook.com/pg/szetajapannoveny/about/?ref=page_internal

Császárok virága, a krizantém (kiku, 菊)

Gál Tamás, 2020. 02. 24.

 

Az utóbbi évek új krizantémnemesítései lassacskán az alkalmi csokrokban is megjelennek, de legtöbb hazánkfia talán nem is gondolná, hogy az általánosan temetővirágnak tekintett krizantémok, milyen nagy kulturális jelentőséggel bírnak Japánban. Mint oly sok japán dolog esetében, itt is legalább részben kínai eredetet feltételez a tudomány.
Hogyan is került a kertekbe, vázákba, majd címerre Japánban a krizantém?

Chrysanthemum x indicum

A mai vágott és cserepes virágként ismert krizantémot a kertészeti nevezéktan Chrysanthemum x indicum, illetve Dendranthema hortorum néven is nevezi. Rokonai a napraforgó, a kamilla és a margaréta. E növény valójában kultúrfaj, ami azt jelenti, hogy több faj is részt vett a kialakításában, ezek közül a két jelentősebb a Chrysanthemum indicum vad alakja, ami Közép-Kínában (és egyes szerzők, pl. Incze Ferenc szerint Japánban is) honos réti virág, és mely apró, sárga, margarétaszerű virágait közel egyméteres, gyéren leveles szárain hozza. A másik fontos szülőfaj a Chrysanthemum morifolium, melyet kínai ehető levelű krizantémként is ismernek (de ami nem azonos a shungikuval!).

Chrysanthemum morifolium

E faj Kínán kívül Mongóliában és Japánban is honos (ott var. gracile változata található meg).

Wild chrysanthemum morifol


A Chrysanthemum morifolium var. gracile levelei vastagok, merevek, az egész növény erőteljes növekedésű, sugárvirágai fehérek, rózsaszínűek vagy akár lilák, és a virágfészek keresztmetszeténél gyakorta hosszabbak.

Kínában már több ezer éve bizonyosan termesztik,  és i.e. 1500-ban már várost is neveztek el róla. Konfuciusz írásaiban a krizantém (chü) az ősz dicsőséges arany virága. A kínai kultúrában az ősz és a 9. holdhónap jelképe, az erényesség, elkülönülés, szerénység, előkelőség és hosszú élet szimbóluma (sőt, a C. morifolium életelixírek alapanyaga is). Nem csak díszként értékelik a kínaiak a kerti krizantémot, hanem teakeverékek, italok, balzsamok és illatszerek összetevője is.

Wu Changshuo, 1844-1927

Japánban valószínűleg a Nara korszakban (710-794) jelentek meg az első kínai nemes fajták, melyek már mutatós virágúak voltak. A japán kertészek igen hamar kiaknázták a krizantém (kiku vagy giku – 菊) könnyű nemesíthetőségét, keresztezték a Japánban honos krizantémokat a kínai fajtákkal, kiaknázták e fajnak mutációkra való hajlamát, s nem sok idő után le is előzték a kínaiakat. A japán nemesítés egyébként a kínaitól eltérő esztétikai elvek miatt aszimmetrikusan nyíló, bozontos, kusza és csüngő virágformákat is létrehozott,  a jól ismert pompom, tűszirmú és más megszokott formák mellett,  ezen különleges fajták eredeti formájukban a nyugati ízlés számára kissé furcsának hathatnak, bár nemesítési anyagként később az angol kertészek is fölhasználták őket. A „pókvirágú” krizantém egyébként jellegzetesen japán virágtípus, hazánkban is viszonylag kedvelt.

Pókvirágú krizantém

Európába, Japánból kerültek az első kerti krizantémok, vélhetően 1608-ban, ekkor még „felfedezésük” helye után a Matricaria japonica nevet adták neki, majd Linné 1670 körül már Chrysanthemum indicumnak nevezte el. A japán és kínai krizantémok az egész világon elterjedtek mint különleges, ősszel nyíló virágok. Ma nemzetközi szinten a japán fajták nem jelentősek, legföljebb gyűjteményekben szerepelnek, de a nyugati nemesítők évről évre újabb és újabb fajtákat hoznak létre ma is.

A japán krizantémtermesztés jelentőségére és magas színvonalára az utal, hogy a virágok, Japánba érkezésük után alig 200 évvel annyira népszerűek lettek, hogy Uda császár már krizantém fesztivált vezetett be, mely valóságos népünnepély volt, és ahol már a virágnevelők versenyeztek a „legszebb virágok termesztője” címért.

Idővel a krizantém szorosan a császársághoz kapcsolódott, ennek pontos ideje és oka nem tisztázott, de valószínűleg mint az örök élet szimbóluma lett az „isteni származású” japán császári család címere a kikumon, a Krizantém Címer, s lett a császári trón, Krizantém Trónus. A stilizált virágfej némiképp változott az idők során, de nagyjából az eredeti formában maradt.

Inró, japán orvosságos doboz kiku díszítéssel

Az 1318-1339 közt uralkodó Go-Daigo  császár érdekes módon 17 szirmú kikumont használt. A jelenleg is használt uralkodói címer 16 „fő” szirmú, 16 másik csak részben látszódó szirommal.

Yasukuni szentély, Tokyo

Egy ideig bizonyos formában a krizantém más családok mon-jában (címerében) is megjelenhetett, de a Meiji korszakban már tilos volt a császári családon kívül másnak is a krizantémot címerként használnia.

Bélyeg, kiku mintával

A japán államnak is, mely formálisan máig a császár fennhatósága áll, a kikumon a címere, és a japán útlevelektől kezdve, igen sok helyen megjelenik.

A krizantém mint virág, ma is kedves a szigetország népének. Csakúgy, mint régen, festmények, fametszetek és textilminták népszerű témája.

A sok száz éves krizantémtermesztői és nemesítő hagyományok ma is elevenen élnek Japánban, sok száz őshonos fajtával büszkélkedhetnek, és bámulatos tökéletességgel nevelt virágaiknak napjainkban is versenyeket rendeznek, sőt, nálunk alig ismert krizantém struktúrákat, fákat, tájakat, épületeket, alakokat képesek krizantémokból nevelni.

Krizantém pagoda, Hirosaki kiku és momiji fesztivál, okt. közepe – nov. eleje

Természetesen a klasszikus virágrendezés művészete,  az ikebana is szívesen használja e virágokat. Népszerűek Japánban a kaszkádkrizantémok is, melyeket úgy nevelnek, hogy akár több méter hosszan „csüngjenek”.

Említésre érdemes még a shungiku (Chrysanthemum coronarium), a „tavaszi krizantém”, melyet a japán konyha nagyon kedvel, és hasonlóképp használja, mint nálunk a petrezselyem zöldjét szokás. A shungiku érdekes módon az európai mediterrán térségben őshonos, és a Selyemúton került Kínába, majd Japánba, ahol az évszázadok alatt különböző levélformájú és ízű fajtákat alakítottak ki.
Japánban honos még egy törpe krizantém faj is, a Chrysanthemum weyrichii, melyet sziklakertekben néha hazánkban is ültetnek. E fajnak rózsaszín szirmú, margarétaszerű virágai vannak, s az egész növény csupán 10-20 cm magas.

Bízom benne, hogy aki csak egy kicsit is megismeri a kiku virág történetét és szépségét, nem csak a halottak napjának nálunk jellegzetes virágjaként tekint majd a krizantémra.

 

Még több japán növény a szerzőtől:
SZETA – Japán növények és Bio praktikák a termelőtől,
https://www.facebook.com/pg/szetajapannoveny/about/?ref=page_internal

 

Felhasznált irodalom:
Kósa Géza, Kína kerti virágai, Móra kiadó, 1986.
Incze Ferenc, A krizantén, Mezőgazdasági kiadó, 1966.

Képek:
Chrysanthemum x indicum
Chrysanthemum morifolium
Wild chrysanthemum morifol
Wu Changshuo, 1844-1927
Pókvirágú krizantém
Inró, japán orvosságos doboz kiku díszítéssel
Yasukuni szentély, Tokyo
Bélyeg, kiku mintával
Krizantém pagoda, Hirosaki kiku és momiji fesztivál, okt. közepe – nov. eleje