Az Adacsi Művészeti Múzeum 1970-ben nyitotta meg kapuit, az agilis vállalkozó és műgyűjtő Adacsi Zenko (足立全康 1899-1990) jóvoltából, Jaszugiban, Simane prefektúrában.
A kert 2002 óta tartja első helyét a The Journal of Japanese Gardening c. amerikai szaklap „Japán legszebb kertjeinek” rangsorában. A választás során 30 nemzetközi szakértő közel 1000 japánkertet tekint meg, mielőtt összeállítaná a top 50-es listát.
A múzeumkert négy különálló térből áll: Száraz Tájkert, Fehér kavics- és fenyőkert, Mohakert, Tókert. Az Adacsi Múzeumkert a sakkeiegyik mintapéldája, azaz a környező tájat „beépítették” a kert kompozíciójába.
Naponta nyolc kertész gondozza a kerteket, mely menete óraműpontossággal történik. A kerteket a múzeumból, üvegablakon keresztül lehet megtekinteni – különböző szezonális arcot mutatnak, egyensúlyban a környező természetes hegyekkel, mint egy „élő japán festmény”.
Akai tori 赤い鳥 – Vörös madár gyermekmagazin (1918 – 1936)
Az Akai tori magazint annak érdekében indította Miekicsi Szuzuki 1918-ban (Tokió), hogy minőségi irodalmi alkotásokkal, „megőrizve tisztaságukat” fejlesszék a gyermekeket és ennek érdekében platformot kívánt biztosítani a legjobb kortárs íróknak és illusztrátoroknak. Az Akai tori jelentős szerepet játszott a dó-jo [dōyo 童謡] (gyermekvers) és dó-va [dōwa 童話] (gyermekpróza) irodalmi műfajok kibontakozásában. Számtalan neves író és költő publikált az Akai toriban, többek között Akutagava Rjunoszuke, egyébként magyar nyelven is olvasható, Pókfonál c. novellája is megjelent a lapban.
Az Akai tori tehát egy olyan mozgalom része volt, mely céljául tűzte ki, hogy minőségi, művészi értékű műveket adjanak a gyermekek kezébe. Az Akai torit sorra követték más magazinok, melyek hasonló célzattal jelentek meg, mint például a Kin no fune és a Dóva [Dōwa].
Japán akvarista, akinek nevéhez fűződik a Nature Aquarium, a természetes víz alatti világot imitáló művészi akvarisztika. Alapfilozófiája a „természettől tanulás”, azaz a növényekkel gazdagon beültetett akvárium rendezésekor elsődleges szempont a természetes folyamatok elősegítése, esztétikailag pedig a realisztikus tereprendezés. Egy olyan vízi világ megteremtése a cél, ahol a halak úgy élhetnek, mint természetes közegükben – azaz a természetes ökoszisztéma újrateremtését jelenti a Nature Aquarium.
Számos természetfotót készített, bejárta az Amazonas vidékét, Nyugat-Afrika három legnagyobb őserdejét, és Japán érintetlen területeit, és a vad természetből inspirálva teremtette meg műalkotásait. Ő alapította az ADA (Aqua Design Amano) céget, mely a mai napig csúcsminőségű akvarisztikai termékeket gyárt. A rendkívül hatékony kis „akváriumtisztogató” rák, az Amano garnéla (lat. caridina japonica) az ő nevét viseli.
A Lisszaboni Óceánáriumban látható Takashi Amano munkája; 160 köbméter térfogatú a teljes szobában körbefutó akvárium – 40 méter hosszú, 2,5 méter széles és 1, 45 méter magas.
12 tonna homok, 25 tonna vulkáni kőzet és 78 fatörzs biztosítja az élővilág alapját, melyben 40 édesvízi trópusi halfaj, és 46 féle vízinövény található. Rendkívül impozáns, és magával ragadó látvány, mintha az ember tényleg a víz mélyére merülne.
Esős éjjeleken jelenik meg, hogy gyermekeket raboljon el és szipolyozzon ki. Elvetemült, megcsonkított nő képében, esőtől áztatottan járja az utcákat.
Az ame onna maga is képes esőt idézni, így habár akárcsak az eső-istenségek, képes lenne megmenteni egy falut például az aszálytól, jövetelének súlyos ára van. Az eső leple alatt az ame onna a falvat járja, és újszülött leánygyermeket keres, akit magával ragadhat egy másik világba.
Az az anya, akinek gyermekét elrabolja az ame onna, elkeseredésében maga is eső-asszonnyá változik. Nagy zsákkal oson a falu utcáin a viharos éjszaka leple alatt, hogy pótolja, ami elveszett… Olyan házakba lopakodik be, ahol keservesen síró gyermek hangját hallja, hogy magával vigye az újszülöttet.
Utagava Josiiku, „Hjakumonogatari Ameonna”, forrás
Forrás: Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
The Hour of Meeting Evil Spirits
The Book of Hakutaku
Az adzuki babot (小豆) megtörik, megfőzik, cukorral összekeverik és pépesítik – így készül az anko, mely önmagában is ehető, de leginkább édességek töltelékeként használják.
A Kamakura korban (1185-1333) az adzuki babot még sóval keverték össze cukor helyett, aztán később az Edo korban (1603-1868) mivel megnőtt a cukortermelés, így az anko készítésénél a só helyét átvette a cukor. Ekkoriban azonban az anko még luxus ételnek számított, csak a nemesség fogyaszthatta.
Az elkészítési módok szerint többféle anko is létezik:
– cubuan: a babot csak enyhén törik meg, esetenként a héja is rajta marad, így durvább textúrával rendelkezik,
– kosian: a babot itt szűrőn keresztül préselik, így rendkívül sima, lágy paszta lesz a végeredmény.
Tradicionális japán édességek (vagasi 和菓子 [wagashi]), melyeket klasszikusan anko-val töltenek meg:
Ragacsos rizslisztből készült mocsi 餅 [mochi], melyet gyakran töltenek anko-val. Egyik variációja például az icsigo-daifuku, melyben egy egész szem epret (ld. tocsiotome) vonnak be anko-val, és ezzel töltik meg a mocsit.
Ez a vízben élő pufók, fénylő pikkelyekkel borított jókai a tengeri csikóra hasonlít a leginkább. Az arie azonban négy lábon jár és vékony, hosszú farka van. Felfelé nyúló nyaka, teste közepéből indul ki, amin hosszú sörény húzódik végig. A segítő szellemek közé tartozik és óriási erőkkel bír – csupán a látványa elég ahhoz, hogy az összes gonosz szellemet és betegséget elűzze. Próféciákat mond azoknak, akik meghallgatják szavaikat. Sajnálatos módon azonban egyetlen egy feljegyzett alkalom van csupán arról, hogy ariét látott – 1876-ban. Egy élő legenda szerint, az emberek megrettentek amikor meglátták, majd mikor felsőbb körökből valaki kivonult megnézni, miről is van szó, a jókai megszólította őt. 6 évnyi jó termést és kolerajárványt jósolt meg, de védelmet biztosított mindenkinek, aki imádkozik hozzá egy, a házban róla kihelyezett kép segítségével.
A 19. század második felében megjelenő profetikus vízi jókaiok mind szisztematikus alapokra épültek, ahogy az arie is. Főbb jellemzőik, hogy a vízből bukkannak elő, próféciákat mondanak, a róluk készült festményhez kell imádkozni, és mind épp olyan hirtelen tűnnek el, miként felbukkantak.
További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:
Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons The Hour of Meeting Evil Spirits The Book of Hakutaku
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
