Japán szerzők tollából… – 7 könyv, amit az idei év hozott el

Írta: Varga Lilla, 2021. 12.04.

Kis évösszesítőnek is lehet tekinteni az alábbi listát, melyből a kedves Olvasó ezúton kedvére válogathat – és mely reményeink szerint így Karácsony tájékán több szempontból is hasznosnak találtatik.

Murakami Haruki, Egyes szám első személy

Murakami Haruki több művét is újfent kiadta a Geopen kiadó – az író munkásságát követők nagy örömére – így némi kihagyás után újra a polcokon üdvözölhetjük:

Kurblimadár krónikája
Köddé vált elefánt
Birkakergető nagy kaland
Kafka a tengerparton
A határtól délre, a naptól nyugatra
Világvége és a keményre főtt csodaország
Férfiak nők nélkül
Miről beszélek, ha a futásról beszélek

A szenszei, reggel 4 órai kelést követő napi 5-6 órányi munkájának gyümölcseként, hű olvasói hálájától kísértve, pár évente újabb és újabb ínyencséggel is előrukkol. Mi pedig itthon, a villámkezű fordítóknak köszönhetően az utóbbi években a japán megjelenésre nem sokkal, ugyancsak vihetjük is haza a Murakami regényeket a boltokból, melyeket aztán otthoni édes magányban, egy jó dzsessz és egy bögre tea mellé, kurblikon merengve fogyaszthatunk el.

Az idei újdonság az Egyes szám, első személy.

„Az Egyes szám, első személy ezúttal nem száraz nyelvtani kategória, hanem Murakami Haruki új novelláskötetének sokatmondó címe. Nyolc remekbe szabott történetet rejt egyes szám első személyben elmesélve. A meg nem nevezett narrátor magányos, már nem fiatal ember, aki hol nosztalgikusan tekint vissza a gyerekkorára, fiatalságára és felnőtté válására, rég elillant kapcsolatokon, szerelmeken, veszteségeken, halálon merengve, máskor bizarr történetet mond el úgy, mintha magától értetődő valóság lenne. S hogy ez az elbeszélő maga a szerző-e, vagy valaki más, azt döntse el az olvasó, miközben elmerül a különös hangvételű, hol bölcs, hol szeszélyes, finom érzékletességgel megírt történetekben, amelyekből persze nem hiányzanak a világhírű japán íróra jellemző csavarok sem.”

Fordította: Mayer Ingrid
Kiadja: Geopen, 2021.
Megrendelhető: https://www.geopen.hu/termekek/egyes-szam-elso-szemely

Kazuo Isiguro, Vigasztalanok, Klara és a Nap

Kazuo Isiguro a harmadik japán származású szerző, akit irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki (2017), Óe Kenzaburó (1994) és Kavabata Jaszunari (1968) után. A kritika elismerése szerint; „nagy érzelmi erejű regényeiben feltárta az ember világgal való illuzórikus kapcsolatának mélységeit”.

Idén két művét is üdvözölhettük magyar nyelven:

Vigasztalanok

Az eredeti megjelenését tekintve 1995-ös regény most először olvasható magyarul, Greskovits Endre jóvoltából.

„Ryder, a világhírű zongoraművész megérkezik egy közép-európai városba, ahol nagy koncertet kell adnia. Ezen kívül is sűrű program vár rá: meglepetten érzékeli, hogy bár azt sem tudja pontosan, hol van, de valami csodát várnak tőle – hogy jelenlétével és művészetével kimozdítsa a várost a válságból. Rydernek most meg kellene értenie e válság természetét, de fő feladatától minduntalan eltérítik: hol a felesége (vagy szeretője?) és a fia (ha egyáltalán ők azok), hol különféle gyerekkori barátok, akiket a sorsuk ebbe a városba vetett, hol a szállodainasok (akik a Magyar kávéházban tartják fergeteges táncos gyűléseiket) – hol pedig az egykori híres karmester, az alkoholista vénemberré züllött Brodsky ügyei, aki szintén a nagy koncertre, a diadalmas visszatérésre készül. S közben Ryder szorongva kóborol egy olyan világban, amely álmokból, gyerekkori emlékekből és a tudattalan félelmeiből épül fel, és kiszámíthatatlanul változik.
Ishiguro talányos regényét azóta sokféleképpen elemezték – sokan az életmű csúcsának tartják, s ha az, akkor egészen bizarr alakú csúcs: egyes olvasók szerint megmászhatatlan, míg mások a mászás minden pillanatát élvezik.”

Fordította: Greskovits Endre
Kiadja: Helikon, 2021.

A Helikon Kiadó új Isiguro-életmű sorozatának nyitódarabja volt a Vigasztalanok, mely sorozat második darabja ugyancsak idén került a könyvesboltokba;

Klara és a Nap

„Klara, a gyermekek számára kifejlesztett Robotbarát az üzlet kirakatában várja leendő tulajdonosát. Addig is az utca épületeit, a járókelők viselkedését és a Nap járását, áldásos tevékenységét szemléli. A humanoid tulajdonságokkal rendelkező robot gyermeki ártatlansággal próbálja megérteni a körülötte zajló eseményeket. Miután otthonra lel, legjobb tudása szerint igyekszik Josie és családja segítségére lenni; naiv világlátásának köszönhető páratlan optimizmusa reményt ad a beteg lány szüleinek. Klara megfigyelései a változó világról és az emberi természetről nem csupán a robot racionalitásáról, hanem érzelmeiről is tanúskodnak. Klara feltétel nélkül hisz az általa mindenhatónak vélt Nap jóságában, amelynek fénye és melege végigkíséri a történetet.”

Fordította: Falcsik Mari
Kiadja: Helikon, 2021.
Megrendelhető: https://helikon.libricsoport.hu/szerzoink/ishiguro-kazuo/

Yei Theodora Ozaki, Japán tündérmesék

Yei Theodora Ozaki (születési nevén Eiko Seodora Ozaki (1871-1932)) fordítói munkásságával a hagyományos japán népi hiedelemvilágon alapuló mesék népszerűségét alapozta meg az angolszász országokban.

A Japán tündérmesék a szerző első könyve, mely anno 1903-ban az EP Dutton New Yorki kiadó gondozásában jelent meg, és olyan nagy sikert aratott, hogy 1904-ben, 1096-ban és 1908-ban is újranyomták. Titka abban rejlett, hogy Ozaki a japán mesék szövegét úgy dolgozta át, hogy azok a nyugati gyermekek számára is könnyen befogadhatóak legyenek. Ezt az igyekezetét az is indokolta – miként az Előszóban kifejti -, hogy a könyvben szereplő mesék némelyike, mint például „A bambuszvágó és a hold-gyermek” alapjául szolgáló Taketori monogatari is, valójában a japán irodalom egy klasszikus műve, előfordulnak tehát olyan történetek, melyek eredetije stílusát vagy nyelvezetét tekintve nem tündérmese. A Japán tündérmesék c. könyv jelentősége abban áll, hogy a meséken keresztül Ozaki fordításában az angolszász országok gyermekei az európaitól eltérő kultúrkör világát egy olyan személy tolmácsolásában ismerhették meg, aki mint méltatói mondták róla; „szívében a Kelet, tanításában a Nyugat gyermeke”.

http://www.meiji-portraits.de/meiji_portraits_o.html#20090527093426562_1_2_5_13_1

Idén ezzel a gyöngyszemmel is bővült az itthon megjelent japán népmesekínálat.

Fordította: Dr. Bujtor László
Kiadja: Digi-Book Mo.Kiadó és Ker.Kft. 2021.
Megrendelhető: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Ozaki_Yeitheodora_Japan_tundermesek&type=22&id=328613

Kinkin szenszei álmától a jó és rossz lelkek küzdelméig – Három edói kibjósi a XVIII. század végi Japánból

Ugyancsak idén jelent meg egy igazi különlegesség. A Kinkin szenszei… c. műben Csendom Andrea japán gondolkodás-történet kutató fordításában megismerkedhetünk a XVIII. század jellegzetes edói műfajával, a kibjósival. A kibjósi a városi közeg irodalmi csemegéje volt, esszenciája a csipkelődő gúny, amivel a szerző az emberek és társadalom hiányosságát illette előszeretettel. 1775-1803 között élte virágkorát, és célközönsége az edói polgárok voltak, elsősorban a férfiak. Fő motívumai az Edoban dívott szórakozások, a kabuki, a szumo és az örömnegyed. A kötetben szereplő korabeli történetek képzeletben elrepítik az olvasót az Edo-kori Japánba.

„A kora újkori Japán (1603-1868) fővárosának, Edónak (a mai Tokiónak) egy különleges, képregény stílusú, ám felnőttek szórakoztatására kialakult élcelődő irodalmi műfaja a kibjósi. Bár eredetileg egy más kor, más népe szórakoztatására készült humoros könyvecske, a fordításokon keresztül a magyar olvasót is megnevettetik azok az alapvető emberi tulajdonságok és személyiségjegyek, amelyek a művek gúnyának céltábláit adták. Mi történik, ha túl mohóvá válunk? Vagy félreértve a politikai szándékot a nevetés központjába kerülünk? Esetleg, ha a rosszabb énünk kerekedik felül rajtunk!? A kibjósi európai nyelvű fordításai mindössze angol és német nyelvterületen ismertek, ezért ez a magyar fordításkötet nemcsak ritka, de úttörő is ezen a téren. A fordításokat kiegészítő tanulmány és bőséges jegyzetanyag betekintést enged a műfaj sajátosságaiba és az edóiak gondolkodásmódjába is.”

Fordította: Csendom Andrea
Kiadja: Ráció Kiadó, 2021.
Megrendelhető: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Kinkin_szenszei_almatol_a_jo_es_rossz_le&type=22&id=328321

Nacukava Szószuke, Rintaró és a könyvek útvesztője

A Macskavendég (Hiraide Takashi), Ha a macskák eltűnnének a világból (Genki Kawamura), és Az utazó macska krónikája (Hiro Arikawa) után újabb „macskás regény” érkezett, ezúttal Nacukava Szószuke író tollából.

„Rintaró csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól.
Nacukava Szószuke varázslatos meséje lélegzetelállító világokba kalauzol, ahol újra és újra megtapasztalhatjuk, mennyire nehéz, ugyanakkor felemelő küldetés valódi olvasóvá válni. Kivételes alkotás, amely magával ragadó hangulatával Murakami Haruki és Michael Ende legkülönlegesebb munkáit idézi.”

Fordította: Mayer Ingrid
Kiadja: Libri Könyvkiadó Kft., 2021.
Megrendelhető: https://www.libri.hu/konyv/nacukava_szoszuke.rintaro-es-a-konyvek-utvesztoje.html

Misima Jukio, Élet eladó

A Jelenkor kiadó gondozásában 2018-ban megjelent Egy maszk vallomásai után újabb Misima Jukio regény látott napvilágot magyar fordításban, Mayer Ingrid jóvoltából. A halálvágy és élni-akarás abszurdan kicsavart története ez a könyv, melyben az író jellegzetes motívumaival a társadalmi konvenciók hálójából menekülő embert festi le egy – miként a fülszövegben találóan jellemzik – „Tarantino-filmeket idéző” fordulatos, bizarr keretben.

„Amikor a reklámszövegíróként dolgozó Jamada Hanio egy nap ráébred, hogy a jövő semmi érdemlegeset nem tartogat számára, öngyilkosságot kísérel meg. A kórházban ébred fel, egy „légüres, ám csodálatosan szabad világ”-ra. Ekkor dönt úgy, hogy egy tokiói újságban eladásra kínálja az életét. Hamarosan kopogtatnak az ajtaján a leendő ügyfelek, és elképzelhetetlen események sorozata veszi kezdetét: gyilkos banditák, rejtett kamerák, egy vámpírasszony, mérgező sárgarépák, kémek és titkos szervezetek, egy narkós örökösnő, házi készítésű robbanóanyagok és csapdák világa tárul fel a mit sem sejtő Hanio előtt.”

Fordította: Mayer Ingrid
Kiadja: Jelenkor Kiadó, 2021.
Megrendelhető: https://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/elet-elado/

2021.10.30.2021.11.01.

A pacifista mangakaharcos – Mizuki Sigeru munkássága

Írta: Varga Lilla, 2021. 10. 30.

Mizuki Sigeru 水木しげる (1922-2015) mangaművész, író. Tottori prefektúra Szakaiminato városában született, ahol a róla elnevezett utcában több mint 150 különböző méretű, a mangáiban szereplő jókaiokról mintázott bronzszobor áll. Éjszakai kivilágításban az utca varázslatos hangulata a szobroknak köszönhetően nem eviláginak tetszik, és a Mizuki Sigeru utca fontos turistacélponttá is vált. Itt található a Mizuki Sigeru múzeum, ahol a mester életével és eredeti kézirataival ismerkedhet meg a látogató.

Csócsin kozó szobra a Mizuki Sigeru úton, forrás

De ki is volt Mizuki Sigeru?

Egyik részről híres mangaművész, aki a japán hiedelemvilág szereplőit elevenítette meg munkáiban. A jókaiok, azaz a különböző szellemek és nem evilági, de legtöbbször valamilyen úton-módon az emberi világhoz kötődő lények beemelése a populáris kultúrába hozzájárult, hogy a közfigyelmet a japán folklór és klasszikus népi hiedelemvilág felé fordítsa. A japán kultúra ilyesfajta népszerűsítése a japánok körében rendkívül fontos volt. Nem csupán a mangák terén foglalkozott a népi hiedelemvilággal, hozzá köthető a Mudzsara 妖鬼化 [mujara] c. 12 kötetes mű, mely Japán egyes területeinek és a világ különböző térségeinek folklór-szereplőit illusztrálja. Néprajzkutatói tevékenysége miatt beválasztották a Japán Kulturális Antropológiai Társaságba.

Josza Buszon haiku költő nevéhez kötődik a Buszon Jókai Emaki (蕪村妖怪絵巻), mely képtekercsen a jókaiok különböző fajtáit ábrázolta a költő. Megjelennek köztük olyan teremtmények is, melyek eredettörténete kétséges, ilyen például a Bake icsó no szei, amely lénynek Mizuki Sigeru alkotott eredettörténetet és a ginkgo szelleme, általa vált közismertté.

Bake icsó no szei, Buszon Jókai Emaki, forrás

Számos díjjal ismerték el munkásságát, köztük megkapta a nívós Kodansa Manga díjat, és Mizuki Sigeru volt az első japán alkotó, akinek odaítélték az Angoulême Nemzetközi Képregény Fesztiválon a legjobb képregénynek járó díját.
A jókai kultúra népszerűsítéséhez kapcsolódó talán legismertebb műve a GeGeGe no Kitaro (1959) c. mangája, melyből több anime-sorozatot is készítettek. A történet főszereplője egy félig jókai fiú, aki megmenti a természetfeletti bajba jutott embereket, és igyekszik fenntartani a jókaiok és emberek közti egyensúlyt.

Mizuki Sigeru hírnevét felhasználva azonban nem csupán a japán folklór népszerűsítéséért és köztudatba-emeléséért tett, hanem szatirikus hangvételű, háborús történeteivel jelentős háború-ellenes küzdelmet folytatott.
Karikaturisztikus, stilizált figuráit realisztikusan megrajzolt környezetbe helyezte, ezzel is hangsúlyozva az abszurditást, hátteret teremtve a műveiben megfogalmazott társadalomkritikának.

Pacifista nézőpontja nagyban befolyásolta művészetét. Számos munkája készült azzal a céllal, hogy szembemenve a korabeli politikai hangokkal, felhívja a figyelmet a háború borzalmaira, ne vesszen feledésbe mindaz, ami a háborúk folyamán történt. Amellett, hogy felhívta a figyelmet Japán II. világháborús szereplésének negatívumaira, felszólalt a vietnámi háború ellen is.
Háború-tematikájú munkái közül érdemes megemlíteni a „Gekiga Hitler” (1971) c. munkáját, mely Hitler szatirikus életrajza, illetve az „Előre a nemes halálunk felé” (1973) c. önéletrajzi ihletésű művét, mellyel kapcsolatban így nyilatkozott:
„Valahányszor a háborúról írok egy történetet, nem tudok mit kezdeni a vak dühvel, ami felcsap bennem. – Azt hiszem, ezt a dühöt az összes elesett katona szelleme plántálta belém.”

Nagy port kavart a nyolc kötetes „Showa: Japán történelme” (1988-89) c. munkája, melyben ugyancsak a Császári Hadseregben szerzett saját háborús tapasztalatai adják a kritika alapját.

Mizuki Sigeru maga is a háború áldozata volt. Egy bombázás során elveszítette bal karját, számos bajtársa halálát nézte végig, a katonaságban ért atrocitások és felettesei túlkapásai mind olyan élmények voltak, melyekről úgy érezte, beszélni kell, nem szabad a szőnyeg alá söpörni a háború okozta traumákat.

Az országot a II. világháború felé sodró agresszív militarizmus, a katonaság jelenléte a politikában, a nemzeti nacionalista ideák, a császári intézmény iránti hagyományos tisztelet kihasználása a katonaság által, a gyermekek militarista hangvételű központosított nevelése mind a kollektív emlékezet olyan szeletét képezik, melyről Hirosima és Nagaszaki tragédiája után, a háborús évtizedek végével, miután az ország rohamtempóban a gazdasági stabilitás megteremtéséért küzdött, senki nem beszélt szívesen. Például a Nankingi mészárlás, a „komforthölgyek intézménye”, a hadifoglyokkal való kegyetlenkedés, vagy az okinavai civilek öngyilkosságra való kényszerítése nem szívesen emlegetett témák voltak, és a II. világháború utáni propaganda inkább csúsztatott Japán háborús bűnei és a felelősségvállalás kapcsán.
Napjainkig problematikus kérdés a szigetország és szomszédjai közt a XX. század háborús évtizedeit érintő katonai agresszió, túlkapások és kegyetlenkedés a japán katonaság részéről, mely problémának egyik szimbóluma a Jaszukuni szentély, és a Jusukan múzeum.

A II. világháború után, a ’40-es, ’50-es évektől már számos költő és író foglalkozott az előző generáció háborús tevékenységével, a nacionalista ideával megvezetett, de valójában értelmetlen háborúskodásokba sodró militarista propaganda érdekeit szolgálók felelősségre vonhatóságának és a háborús tapasztalatok feldolgozhatóságának kérdéseivel.

„- Hol vannak most azok, akik az olyanokat, mint Kendzsi, a hősi halálba küldték? Szép nyugodtan élik tovább az életüket, nagyjából ugyanúgy, mint azelőtt. Sokan még sikeresebbek is lettek, mert rendesen viselkednek az amerikaiakkal, pedig éppen ezek az emberek vezettek katasztrófába minket. És mégis az olyanokat kell gyászolnunk, mint Kendzsi. Hát ez dühít fel engem. Bátor fiatalemberek ostoba ügyért halnak meg, a valódi bűnösök pedig még mindig itt vannak köztünk. Félnek megmutatni, kik is ők valójában, félnek elismerni a felelősséget. (…) Szerintem ennél nagyobb gyávaságot elképzelni sem lehet.” (Kazuo Ishiguro, A lebegő világ művészete, 62-63)

„- Nem. Nem volt rossz ember. Csak olyasvalaki volt, aki nagyon keményen dolgozott valamiért, amit jó célnak gondolt. De tudod, Icsiró, amikor vége lett a háborúnak, a dolgok nagyon megváltoztak. Nagucsi úr dalai valamikor nagyon híresek voltak, nemcsak ebben a városban, hanem egész Japánban. Gyakran játszotta őket a rádió, előadták a kocsmákban. És az olyanok, mint Kendzsi bácsikád, ezeket a dalokat énekelték menetelés közben vagy csata előtt. A háború után pedig Nagucsi úr úgy gondolta, hogy a dalaival… nos… hibát követett el. Azokra az emberekre gondolt, akiket megöltek a háborúban, az olyan kisfiúkra, mint te vagy, Icsiró, akiknek nem voltak többé szüleik, végiggondolta mindezeket a dolgokat, és úgy látta, hogy dalaival talán hibát követett el. És úgy érezte, bocsánatot kell kérnie. Mindenkitől, aki életben maradt. (…) Mindenkitől bocsánatot akart kérni. Azt gondolom, ezért ölte meg magát. Nagucsi úr egyáltalán nem volt rossz ember, Icsiró. Bátor volt, mert beismerte a hibáját. Nagyon bátor volt és tiszteletre méltó.” (Kazuo Ishiguro, A lebegő világ művészete, 162)

„Aztán mintha újjáéledne benne a vért és nedvet facsaró érzés; a húst valamiféle erő megszaggatja, magába szívja. Nem létező dereka helyén egy dimenzió nélküli, megnevezhetetlen tárgy csúszkál. Ő, Ojokava Rjuicsi, tudja, hogy az elkövetkezőkben múltja egy olyan darabkája fog feltörni az emlékezetrétegek legaljáról, hogy bizonyítsa lényének eredendően undorító lényét.” (Naoma Hirosi, Az összeomlás érzése, 336)

„Kis termetű, idős ember mászott elő. Két kezébe fogta Maszakicsi fejét, s keményen a szemébe nézett:
– Úgy látszik, ez a nyomorult képtelen a bocsánatkérésre – mormogta. – Az ilyen marha mindent eltol, kint minduntalan elkapják, elkontárkodik mindent, éhen döglik. Én már harmincöt évet lehúztam itt, nem véletlenül kaptam a Sarki Öregúr nevet. Ha csak elébem kerül egy ilyenfajta taknyos, én mindjárt embert akarok faragni belőle. Csakis Császárunk iránti hálából. Hát jól fülelj! – rázta meg a fiút, s ezzel kezdetét vette az okítás: – Ha már lebuktál, tudni kell bocsánatot kérni. Olyan marha vagy, hogy nagy dolgot úgysem követhettél el. Ha azonnal bocsánatot kérsz, még megúszhatod. De persze, minden a bocsánatkérés mikéntjétől függ. Szépen a földre tenyerelsz, homlokod a földhöz dörzsölöd. Ez az egész, ennyit még a leghülyébb is képes megtenni! (…)
Maszakicsi a földre bolrult:
– Vétkeztem, bocsánatot kérek – harsogta.
– Burokban születtél – harsant a Császár hangja. – Ha nem volnál hülye, megfojtanálak.
(…)
– Mert te, te marha, mert te ide kerültél, fölkavartál bennem mindent… emlékezni az eltelt harmincöt évre, mikor már sikerült elfelejtenem rég… – Torkát sírás fojtogatta, és kétségbeesetten püfölte a fiú fejét. Talán észre sem vette, hogy Maszakicsi szemébe karmolt. – Légy átkozott, pusztulj el! – lihegte, olyan közel a fiú fejéhez, mintha harapni készülne. – Éppen harmincöt éve, hogy én, akár te most, olyan bűnt vallottam be, amit el sem követtem. Ezért vagyok itt. Harmincöt éve. S éppen erre kell, hogy emlékeztess. Pusztulj!” (Fukazava Hicsiró, Árnyjáték, 528, 536)

Mizuki Sigeru is olyan hang volt a művészek közt, aki szembeállva a politikai propagandával, mely szívesebben nyilatkozott a háborús eseményekről az elkövetett bűnök említése nélkül, saját háborús tapasztalatait feltárva a nyilvánosság előtt, igyekezett felhívni a figyelmet a háború tragédiájára.
Emellett erőt fektetett a klasszikus japán kultúra, tradíció és folklór népszerűsítésére, felelevenítésére. E két tevékenységének azért is volt jelentősége, mert Mizuki Sigeru ezzel is ellensúlyozta azt az attitűdöt, miszerint a katonai propaganda az 1900-es évek elejétől a klaszikus japán kultúra egyes elemeit és a kulturális múlthoz is gyökeresen kötődő császári intézményt a militarizmus szolgálatába állította.
Mizuki Sigeru munkásságával bebizonyította, hogy a japán népi hagyományok szeretete, a klasszikus folklór népszerűsítése nem kell, hogy bármiféle ideológia fátyla alatt történjen.

Felhasznált irodalom:

Modern japán elbeszélők, ford. Sz. Holti Mária, Európa, 1967.

Kazuo Isiguro, A lebegő világ művészete, ford. Todero Anna, Cartaphilus, 2013.

Jeff Kingston, A modern Japán kihívásai, Antall József Tudásközpont, 2018.

Matt Alt, Shigeru Mizuki’s war-haunted art and life, in: The New Yorker, 2015. URL: https://www.newyorker.com/culture/culture-desk/shigeru-mizukis-war-haunted-creatures

Zack Davisson, The life and death of Shigeru Mizuki, 1922-2015. in: The Comics Journal, 2015. URL: https://www.tcj.com/the-life-and-death-of-shigeru-mizuki/

Matthew Penney, War and Japan: The Non-Fiction Manga of Mizuki Shigeru, in: The Asia-Pacific Journal, 2008. URL: https://apjjf.org/-Matthew-Penney/2905/article.html

Buszon Jókai Emaki: 蕪村が描いた妖怪絵巻 URL: https://manabi-japan.jp/culture/20191215_17186/

Hakaba Kitaro (az anime és a manga) – Egy kis Kitaro történelem: https://kikaitekicirkusz.wordpress.com/2010/03/05/hakabakitaro-anchan-kikaiteki-cirkusz-anime-blog/2/

2021.06.30.2021.06.30.

A Napistennőről, Amaterasu Ōmikamiról, a Yamato-Dinasztia Anyjáról és Japán Főistennőjéről

Írta: Vadász Fruzsina, 2021. 06. 30.

Az elmúlt pár napban (a jelen sorokat 2021. jún. 25-én írom) a japán popkultúrával kapcsolatos közösségekben elég sokszor merült fel Amaterasu Ōmikami, [天照大神] a Napistennő neve, kérlelve őt viccesen vagy kedvesen, hogy egy icipicit nyugodtabb és kíméletesebb módon mosolyogjon ránk. (A MondoCon Közösség oldalán az egyik ilyen bejegyzés ITT található.) Magyarország ugyanis az ő hathatós segítségével 2021. jún. 23-án és jún. 24-én megdöntötte a saját júniusi melegrekordját, az Időkép.hu oldalán Fülöpházáról jelentettek 40°C meleget, a Magyar Nemzet vonatkozó írásában is úgy kommentálta az esetet, miszerint „Százhúsz éve nem volt ilyen meleg júniusban, új napi melegrekord”, vagyis az Országos Meteorológiai Szolgálat 1901 óta nem mért ilyen magas hőmérsékletet júniusban, mint csütörtökön. A Telex ezzel szemben csak 37,8°C-ról írt, azonban arról is, hogy a meleg és a légkondicionáló berendezések használatának hatására sikerült megdöntenünk az eddigi nyári áramfogyasztási rekordunkat is.

天照大神、どうもありがとうございました!
Köszönjük szépen, Amateraszu Főistennő!

Amaterasu Ōmikami mint istenség és az ő születése, isteni megbízatása

Amaterasu Ōmikami a japán shintō vallás főistene, akiről ugyan a hivatalos Genealógia-Jegyzékében nem tesz említést a japán Császári Háztartási Ügynökség, vagyis a Császári Udvari Hivatal, vagyis a Kunaichō; Conrad Totman-tól azonban tudhatjuk róla, hogy „Yamato urai […] az istennőtől származtatták magukat”, és hogy a legenda szerint az első császár, Jinmu Császár nagymamája is Amaterasu Ōmikami volt. [Forráseltérés a későbbiekben leírtakhoz képest.]

Születésének különlegessége, hogy a férfi ősisten, Izanagi [伊邪那岐 / 伊弉諾] gyászából született meg, aki a női ősisten, Izanami [伊弉冉尊 / 伊邪那美命] elvesztése felett érzett gyászában hozta e világra a legfontosabb három istenség egyikeként. Izanagi ugyanis leszállt az Alvilágba (Yomi – a halottak sötét földje), hogy visszahozza Izanamit, aminek egyetlen feltétele az volt, hogy Izanami úgy követheti Izanagit az evilágra vezető úton, hogy Izanagi nem fordulhat hátra megnézni szeretett kedvesét. Ezt a tabut azonban Izanagi nem tartotta be, és Izanami porladó testét meglátva elmenekült az Alvilágból, egy követ torlaszolva annak bejáratához. Az Alvilágban tisztátalanná vált Izanagi evilágra érve a Woto folyóban megmosakodott, és a mosakodásából lecseppenő vízből született meg a japán shintō istenvilág három legfontosabb istensége, a Napistennő Amaterasu, a Holdisten Tsukiyomi, [月読み] és a Viharisten Susanō. [須佐之男 / 建速須佐之男命] Amaterasu az Izanagi bal szeméből lecseppenő vízcseppből született meg. Az ő megszületésükkel a shintō vallás kettő meghatározó fogalma is megszületett, vagyis a misogi, [禊] a megtisztulási szertartások, és a kegare, [穢れ / 汚れ] ami a tisztátalanságot jelenti.

Izanagi a három gyermeke közül Amaterasura hagyta a nyakláncát, és felelőssé tette a Magas Égi/Mennyei Síkság, vagyis a Takamagahara / Takama-no-Hara [高天原] felügyeletére. Mivel minden isten engedelmességgel tartozott a Takamagahara irányába, ez a megbízatás egyet jelentett a főisteni kinevezéssel.

Utagawa Toyokuni III: Amaterasu. In.: Timothy Takemato: Illustration Amaterasu. World History Encyclopedia, forrás

A fiatal Amaterasu Ōmikami

A shintō vallásnak nemcsak a szakrális-liturgikus elemei, hanem a tárgyi elemei is jelentős részt Amaterasu Ōmikamihoz kötődnek. Történt ugyanis, hogy a vad Susanō megsértette Amaterasut, aki emiatt egy barlangba bújva sötétségbe borította a világot. (Susanōt leküldték, hogy uralja a sík tengereket, és még előtte Amaterasutól való elbúcsúzásképpen, jóhiszemű cselekedetként közösen szerettek volna gyermekeket nemzeni úgy, hogy Amaterasu megrágja és kiköpi a Susanōtól kapott kard-részeket, és Susanō is megrágja és kiköpi az Amaterasutól kapott ékszereket. Az esemény során azonban Susanō elkezdett egyre gorombább módon viselkedni, kárt téve a rizsültetvényekben és a Napistennő Palotájában.) Az istenek megpróbálták előcsalogatni a barlangból a Napistennőt, emiatt kakasokat vittek a barlang elé, ugyancsak tükröt akasztottak a barlang szája elé, a környező sakaki fára gyöngyöket akasztottak. Ame-no-Uzume, a hajnal, a vidámság, a meditáció és a mulatozás istennője komikus-erotikus (vetkőzős) táncával nevetésre bírta a többi istent, akiknek hangos nevetése kíváncsiságot ébresztett Amaterasuban, aki a barlangból kilesve meglátta a tükörképét, és az elkáprázott Amaterasut egy erős isten, Ame-no-Tajikarao kihúzta a barlangból, amit Tuto-Tamu egy szent kötéllel bezárt. A kakasok kukorékolása jelezte, hogy Amaterasu kilesett a barlangból. Mindezek hagyatéka a mai shintō tárgyi elemeiben a shimenawa, [標縄 / 注連縄 / 七五三縄] vagyis a tisztátalanságokat távol tartó szent kötél, és a shintō szentélyek bejárataként szolgáló vörös torii kapu [鳥居] is, ami egy japán kakas-ülő vagy madárülőke formáját ölti. Ame-no-Uzume említett komikus-erotikus tánca pedig a hagyomány szerint a kagura [神楽] rituális shintō táncműfaj alapját adta, amely jelentése „az istenek szórakoztatása”, és a célja az istenek kielégítése, kiengesztelése.

Utagawa Toyokuni III: Amaterasu Emerging From Exile. In.: Utagawa Toyokuni III: Illustration Amaterasu Emerging From Exile. World History Encyclopedia, forrás

Az idősebb Amaterasu Ōmikami, és Japán megszületése

Amaterasu Ōmikami később a fiát, Ame-no-Oshihomimit [天之忍穂耳命] kérte fel, hogy a Magas Égi/Mennyei Síkság Királysága felett uralkodjon. Azonban amikor ő rálépett az Ama-no-Hashidate Hídra, [天橋立] amely a Mennyet kötötte össze a Földdel, és meglátta a Földön uralkodó rendetlenséget, visszautasította anyja felkérését. Amaterasu ekkor Takami-Musubi [高御産巣日神], és egy isteni tanács segítségét kérte, ez　utóbbi úgy határozott, hogy Ame-no-Hohit küldik le a Földre. Tőle azonban három éven keresztül nem érkezett válasz, emiatt egy második isteni tanácsot hívtak össze, akik Ame-no-Wakahikot [天若日子 / 天稚彦] választották ki a feladatra, akit isteni nyilaival és íjával fegyvereztek fel. Ő azonban kevésbé volt megbízható, mint az elődje, mivel a feladata teljesítése helyett inkább feleségül vette Shitateru-himet, és teljesen elfelejtette a küldetését. Nyolc év elteltével, híradás hiányában, az isteni fácánt, Na-naki-met küldték Ame-no-Wakahikoért, hogy találja meg. Ez utóbbi lenyilazta a szerencsétlen madarat, akinek a lelke a Mennybe szállva találkozott Takami-Musubivel, aki a nyilat mérgében a Földre hajítva eltalálta vele Ame-no-Wakahikot, aki belehalt a találatba. Ezek az események tették szükségessé egy harmadik isteni tanács összehívását, amin úgy döntöttek, hogy ezúttal Take-Mikazuchit, [建御雷 / 武甕槌] a Mennydörgés Istenét, és Futsunushit, [経津主神 / 布都怒志命 / 布都努志命] a Tűz Istenét küldik le a Földre, felfegyverezve a kardjaikkal, hogy Ōkuninushit, [大国主] (archaikus nevén Ohokuninushit,) a Földi Uralkodót meggyőzzék arról, hogy fogadja el Amaterasu igényét a Föld feletti szuverenitás irányába. Ōkuninushi kettő fia ellentétes nézeten voltak. Az idősebb fiú, Kotoshironushi [事代主] azt javasolta az apjának, hogy fogadja el Amaterasu kívánságát. A fiatalabb fiú, Takeminakata [建御名方神] ellenállásra és elutasításra kérte az apját, és kiállt egy párbaj-csatára Take-Mikazuchival, a Mennydörgés Istenével, azonban ez utóbbi ellenében veszített a párbajban. Ōkuninushi ekkor döntött úgy, hogy átengedi a hatalmat Amaterasu Ōmikaminak.

Az emberi világra és Japánra, mint országra és nemzetre való kihatásuk az előbb leírt időszakban kezdődött meg, vagyis amikor az istenek ki akarták terjeszteni a hatalmukat a Földre is, ennek érdekében pedig követeket küldtek ide. Amikor Ōkuninushi átadta a földi hatalmat Amaterasu Ōmikaminak, a Főistennő újból megkérte a fiát, Ame-no-Oshihomimit, hogy uralkodjon a Föld felett, ő azonban másodszorra is visszautasította a felkérést, azonban önmaga helyére a saját fiát, Ninigi-no-Mikotot [瓊瓊杵尊] javasolta. Amaterasu Napistennő ennek megfelelően ide küldte unokáját, Ninigit, a három isteni regália, más elnevezés szerint a három isteni relikvia, [ezen megnevezések között szokásbeli különbség van a különböző szakirodalmakban, egy korábbi cikkünkben a második elnevezést alkalmaztuk, a jelen cikk további forrásai az első megnevezést tüntették fel] avagy egy tükör, egy kard és egy gyöngy (egy gyönggyel ékesített nyaklánc) kíséretében. Az említettek közül a gyöngy, vagyis az ékszer neve a Yasakani, [八尺瓊勾玉 / 八尺瓊曲玉 / 八坂瓊曲玉] amely azon gyöngy-ékszerek maradványa, amelyeket Susanō rágott meg és köpött ki a már említett búcsúzás során. A tükör neve Yata, [八咫鏡] és pont az a tükör, amivel előcsalogatták Amaterasu Ōmikamit a barlangból. A kard neve Kusanagi, [草薙 / 草薙の剣] és az eredete szintén Susanōhoz kötődik, aki a kardot egy szörny farkából rántotta ki. Az ő leszármazottja lett később az a Jinmu Császár, [神武天皇] aki először egyesítette a különböző japán nemzetségeket, Kr.e. 660 – Kr.e. 585, és alapította meg a Japán Államot Kr.e. 660-ban. Amikor Amaterasu három darabba törte, megrágta és kiköpte Susanō kardját, abból három női istenség született meg. Amikor Susanō rágta meg, és köpte ki Amaterasu 500 ékszeréből álló nyakláncát, öt férfi istenség jött a világra. Ezen nyolc istenség alkotta a japán nemesi családok és a nemesi osztály őseit a japán hagyományok szerint. [Forráseltérés a korábbiakban leírtakhoz képest Forrás: Vörös Erika és Mark Cartwright]

Toyohara Chikanobu: Susanoo. In.: San Diego Museum of Art: Illustration Susanoo. World History Encyclopedia, forrás

Szentélyek és szertartások

Amaterasu Ōmikaminak saját császári shintōista szentélye van, ahol a japán Császári Család mutat be áldozatot, a Kashikodokoro Szentély. [賢所] Az említett áldozatbemutatás azon húsz rituális szertartásnak, vagyis ceremóniának az egyike, amelyek bemutatása a Japán Császári Család és a Császári Udvar feladata. Ezen kívül a leghíresebb és legjelentősebb shintō szentélyt, az Ise Nagyszentélyt [伊勢神宮] is Amaterasu Főistennőnek ajánlották fel, itt (a Belső Szentélyben) található a három isteni regália közül a tükör. Ez utóbbi, tehát az Ise Nagyszentély Mie Prefektúrában található, Honshū szigetén. A 4 mérföldes, vagyis 6 kilométeres szentély egy belső és egy külső részre oszlik, ezek közül az elsőt Kr.e. 4-ben építették, és a későbbi formáját a Kr.u. III. században nyerte el, míg a másodikat csak a Kr.u. V. században alapították. A Belső Szentélyt Amaterasu Ōmikaminak, a Külső Szentélyt pedig Toyouke-Ōkaminak, [豊宇気毘売神 / 豊受気媛神 / 登由宇気神 / 等由気太神] az ételek, a ruházkodás, a háztartás, a mezőgazdaság és az ipar istennőjének ajánlották fel. A kettő szentélyt végül a Kr.u. VII. század elejétől kezdték fokozatosan összekötni és eggyé építeni.

Amaterasu ábrázolása a művészetekben, és jelképei a shintōista hiedelemvilágban

A japán művészetekben Amaterasu Istennőt egy jóságos természetű istenként ábrázolják, és gyakran ül háttal Tsukiyominak, a Hold Istenének. Az ő kapcsolatuk sokkal kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb, mint Amaterasu kapcsolata Susanōval. A kakasok a japán hiedelemvilágában Amaterasu beharangozó hírnökei, a hollók pedig a japánok hite szerint Amaterasu hírvivői. A már említett Ise Szentély is azért a legfontosabb szentély Japánban, mert azt Amaterasu Ōmikaminak ajánlották fel, és az Istennő legfőbb jelképét, a nyolcoldalú tükröt, vagyis a Yata Kagamit [八咫鏡] is itt őrzik a mai napig a hagyomány szerint, habár vannak eltérő források, melyek a tükör jelenlegi tartózkodási helyeként a Kashikodokoro Szentélyt jelölik meg.

Felhasznált irodalom:

Kunaichō: Genealogy of the Emperors of Japan – https://www.kunaicho.go.jp/e-about/genealogy/pdf/keizu-e.pdf

Conrad Totman: Japán Története. Osiris Kiadó, 2006, Budapest

Vörös Erika: Japán vallástörténet (ELTE BTK Koreai Tanszék) – PDF Anyag, Kelet-Ázsia Vallásai és Kultúrája, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Kelet-Ázsia Tanulmányok Szak, Budapest, 2020.

Amaterasu. Shintō deity. In.: Encyclopӕdia Britannica – https://www.britannica.com/topic/Amaterasu

Mark Cartwright: Amaterasu. Published on 17 December 2012. In.: World History Encyclopedia – https://www.worldhistory.org/Amaterasu/

Kunaichō: The Ritual Ceremonies of the Imperial Palace – https://www.kunaicho.go.jp/e-about/kyuchu/saishi.html

Kenneth Pletcher: Ise Shrine. In.: Encyclopӕdia Britannica – https://www.britannica.com/topic/Ise-Shrine

Sebők Tünde: Kagura – Az istenek tánca. In.: Sűdi & Co., 2019. február 27. – https://sudy.co.hu/kagura-az-istenek-tanca/

Kazu Tabi: Szansu no Dzsingi – A három szent császári ereklye. In.: Hibiki Japanisztikai Folyóirat, 2020. 02. 20. – https://www.hibiki.hu/2020/02/20/szansu-no-dzsingi-a-harom-szent-csaszari-ereklye/

Varga Sándor: 40 fokkal tetőzött a hőség. Sosem volt még ilyen meleg júniusban. A fülöpházi homokbuckáknál jártunk. 2021. június 24. Időkép.hu. – https://www.idokep.hu/hirek/a-fulophazi-homokbuckaknal-jartunk-a-legnagyobb-forrosagban

Százhúsz éve nem volt ilyen meleg júniusban, új napi melegrekord. In.: Magyar Nemzet, 2021. június 25. Péntek 09:50. – https://magyarnemzet.hu/eletstilus/szazhusz-eve-nem-volt-ilyen-meleg-juniusban-uj-napi-melegrekord-9991223/

Iván András: 37,8 fok: megdőlt az országos napi melegrekord. 2021. június 23. – 19:12. Telex. – https://telex.hu/belfold/2021/06/23/hoseg-melegrekord-celsius-fok-meteorologiai-szolgalat

2021.02.03.2021.02.05.

Bepillantás egy démon típusú nó mögé – Cucsigumo

Írta: Varga Lilla, 2021. 02. 01.

Gondolatok a nóról

A Kamakura kor (1185-1333) vége felé az addig elsősorban szórakoztató funkcióval rendelkező szarugaku és dengaku zenés-táncos műfajok lassan kiforrtak, majd miután tartalmuk is irodalmi szintre emelkedett, ún. „nemes művészetekké lettek”. Az így kialakult szarugaku no nó és dengaku no nó összeolvadásával pedig létrejött a ma is ismert nó színház.[1]
A nó főszereplője a site. Attól függően, hogy a site milyen szerepet játszik, beszélhetünk isten, harcos, asszony, őrült és démon típusú nó darabokról. A klasszikus nó előadás során mind az öt típus színpadra került egymás után, egyszer megszakítva egy szórakoztató, könnyed hangvételű ai kjógen (azaz ’köztes’ kjógen) előadással, melyben egy mesélő közérthető módon összefoglalta, mi történt eddig a darabban. Ez alatt a nem valós – de lényegében szünetnek tekinthető idő alatt (nakairi) van ideje átöltözni a sitének a jelenet előtt, melyben előadja utolsó táncát, a szatorit (melynek eredete a kagurához köthető), ami a darab megvilágosodást rejtő katartikus pontja.

A tánc rendkívüli erővel hat a nóban, mivel a színész „a maszk segítségével a testbe szorítja le a gondolatot” (Vihar 1994: 54.), tehát míg az arc adott jelentéstartalommal bír, az érzelmi és gondolati sokféleséget, változást és dinamikát a test fejezi ki. A kettő együtt transzcendens hatást kelt, és a néző aktív figyelmét követeli, aki a tömör és monoton szöveg mellett a site és vaki (mellékszereplő) non-verbális jelrendszerét értelmezve nem csak a cselekménysort vizualizálja, hanem már eleve a cselekmény, érzelem és morál hármasa a maga komplexitásával egyszerre aktivizálja az értelmet. A minimalizmus a nóban azt is jelenti, hogy mindennek jelentése van. A színészek legapróbb mozdulataitól, a maszkon és jelmezeken – azok felvételével, levételével, viselésével kapcsolatos szokásokon át, a színpad kialakításáig, mindenben megtaláljuk a szertartásossággal karöltött szimbolikusságot.

2001 óta a Nógaku 能楽, az ének és tánc alapú nó, valamint a párbeszéden alapuló, humoros kjógen párosa az UNESCO Kulturális Világörökség része.

Maharoba Karamatsu Nó Színház, Daisen-shi, Akita pref., forrás

A Cucsigumo eredete

A „cucsigumo” 土蜘蛛 [tsuchigumo] eredetét ha tekintjük, a Jamato-korig (i.sz. 3-4. szd. – 7. szd.), a japán ókorig kell visszamennünk. Azon lakosok elnevezése volt ugyanis a cucsigumo, akik nem tartoztak a Jamato-udvarhoz. A Kodzsiki és a Nihonsoki leírása szerint (mely két forrás, tartsuk szem előtt, a Jamato-udvar szemszögéből szemléli a helyzetet), a cucsigumók különböztek a Jamato-udvarbeliektől, hosszabb karjuk és lábuk volt, szívesen éltek barlangokban – ezért is hívták őket „földi póknak” –, és kevésbé művelt, barbár bennszülötteknek tartották őket. A cucsigumo törzs egyébként békében élt, mígnem azonban a Jamato-udvar felszámolta őket. A Hizen no kuni Fudoki ír arról a történetről, miszerint Keikó császár hosszú üldöztetés után végül megölte Jaszome hercegnőt, a törzs vezetőjét az Omina hegyekben – ezek az információ-töredékek valószínűleg mind hozzájárultak a Cucsigumo, az alakváltó, és gyönyörű nő képét is felöltő szellem-pók történetének kialakulásához.

A Cucsigumo szósi emaki 土蜘蛛草紙絵巻 [Tsuchigumo sōshi emaki] egy, a 14. században született képtekercs, mely a „földi pók” történetét meséli el. A lenti képen az a jelenet látható, melyben Minamoto no Raikó (Jorimicu 948-1021) és Vatanabe no Cuna (953-1025) legyőzvén a pók-szellemet felvágják azt, és a Cucsigumóból számtalan koponya ömlik ki.

A képtekercsen olvasható történet eredetileg otogibanasi, おとぎ話 [otogibanashi], majd miután illusztrálva lejegyezték otogizósi お伽草子[otogizōshi] volt. Az otogizósi rövid japán prózai művek gyűjteménye (mintegy 400 darab), melyeket elsősorban a Muromacsi korszakban (1392-1573), de a 14. század elejétől a 17. század elejéig bezárólag jegyeztek le. Az eredetileg szájhagyomány útján terjedő szórakoztató történeteket (otogibanasi), illusztrációval együtt vetették papírra. Az otogizósi történetek közt változatos témákat találunk; a nemességhez, a papokhoz és valláshoz, harcosokhoz, a hétköznapokhoz, idegen világokhoz, vagy természetfeletti lényekhez kapcsolódó történeteket meséltek el. A Cucsigumo szósi a harcos és a természetfeletti kategóriához köthető.

A 15. században aztán megszületett a Cucsigumo c. nó darab is, mely forrásainak a Nihonsokit és a Heike monogatariban olvasható Curugi no makit, a „Kard fejezetét” tekintik. A nó darab, az alakváltó gonosz „földi pók” története a későbbiekben számos műre lett hatással.

Cukioka Kogjo, „Noh-gaku Hyaku Ban – Tsuchigumo”, ukijo-e, 1922-25.

Cucsigumo szósi képtekercs története:

„Egy napon, két bátor harcos, Minamoto no Raikó és Vatanabe no Cuna egy levegőben lebegő koponyát láttak. Követve a különleges jelenséget egy ősi, lepusztult kúriába jutottak, ahová először Raikó egymaga lépett be. Különös teremtményekkel találta szemben magát; egy 290 éves öregasszonnyal, egy három láb (kb. 1 m) magas, feltűnően nagyfejű nővel, és számos állatnak tetsző teremtménnyel. De ezen nőneműnek tűnő lények közt volt egy igazán gyönyörű asszony, akinek szépsége Raikó-t rögtön elkápráztatta. Az asszony viszont egy fehér, felhő-szerű gömbölyded labdád dobott a férfi felé. Raikó válaszul előrántotta kardját, és megsebezte az asszonyt, mire az köddé vált. Cuna, Raikó segítségére sietett, és meglepetten vették észre az asszony hűlt helyén a padlón csillanó hófehér, hatalmas vértócsát. Követve a vérnyomokat végül Raikó és Cuna eljutottak messze a nyugati hegyekbe, ahol egy hatalmas, 200 láb (kb. 61 m) magas teremtménnyel találkoztak. A szörnynek mintha nem lett volna nyaka, és számos láb meredt elő a testéből. „Szörnyű fájdalom ég a testemben kardod nyomán.” Mondta a teremtmény, majd a nekitámadó két férfi támadásait kivédve, harcba elegyedtek egymással. A harc a teremtmény halálával végződött, akit Raikó egy csapással lefejezett. Amikor felnyitották a teremtmény lágyékát, számtalan kisebb, hat-nyolc éves korú gyermek méretével egyező nagyságú pók ömlött ki a húsból. A lény hasából pedig számos koponya került elő. A harcosok sírt ástak, melyben tisztelettel eltemették a koponyákat, végezetül pedig felgyújtották a lény fészkét.” (Reider 2013: 57-58.)

**A Cucsigumo c. nó darab története:**

A nó darab kiinduló pontja Raikó ismeretlen eredetű betegsége. Egy Kocsó nevezetű szolgáló, aki valójában maga a Cucsigumo, [2] Raikónak nap-nap után gyógyszert hoz, ami azonban nemhogy segítene, de tovább ront a harcos állapotán, mindeközben pedig a férfit megbabonázza a szolgáló szépsége. Egy éjjel aztán egy érdekes pap tűnik fel Raikó ágya mellett, és selyemszállal igyekszik betekerni Raikó testét, aki viszont híres kardjával, a démonölő Hizamaruval (melyet a szörny halála után Kumokirinek (pók-vágónak) nevez át) megsebzi a papot. Kiderül, hogy Raikó betegségét ez a furcsa lény okozta, akinek valós alakja egy pók-szellem, melyet Kacuraki hegyeiben ölt meg a császár serege még réges-rég. Raikó harcosa követi a sérült pók nyomát, és megöli a pók szellemét.

A pókot bosszúszándék vezérli, azért betegíti meg és próbálja megölni a híres harcost, hogy ezzel meggyengítse a császár erejét. Minamoto no Raikó legendás harcosként maradt fenn az irodalomban, állítólag démonűző és szörnyvadász is volt, számos történet őrizte meg hőstetteit, ezeknek egyike a Cucsigumo legyőzése.

A cucsigumo, ez a pókszerű, alakváltó jókai jelképezi a helyi törzset, Minamoto no Raikó és harcosai, a császár emberei, pedig a jamato-udvart képviselik. A két – érdekeiben és valószínűleg szokásaiban eltérő – oldal harca elevenedik meg és válik időtlenné a nó darabban, mely időtlenségnek köszönhetően más-más korokban ugyanúgy aktualitást nyerhet a történet. A régi feljegyzések, mint a Nihonsoki, Kodzsiki, vagy Heike monogatari történeteinek egyike tehát ekképp, a művészet vadregényes útján a mai napig elevenen él.

Ajánló:
A japán színház Magyarországon, bibliográfia, összeállította: Koósz István
Nó, kjógen, rakugo, bunraku, kabuki… Japán színi előadásokról nyújt bőségesen adatot az alábbi mű, melyben megtalálható a japán színházhoz köthető hazai recenziók, valamint az itthon szerepelt japán tematikájú darabok előadásainak listája.
A könyv az alábbi linken érhető el:
A japán színház Magyarországon_Koósz István

Felhasznált Irodalom:
– Noriko T. Reider, Tsuchigumo sōshi The Emergence of a Shape-Shifting Killer Female Spider, Asian Ethnology Volume 72, Number 1, 2013, 55–83, ©Nanzan Institute for Religion and Culture, URL: https://asianethnology.org/downloads/ae/pdf/AE%20Reider.pdf
– Keiko Kimura, A Female Monster in Medieval Japan: The influence of Otogizōshi “Tsuchigumo Sōshi” on noh play Tsuchigumo, 学習院女子大学紀要第19号, URL: https://core.ac.uk/download/pdf/292915996.pdf
– Doma Petra, Európai drámák „japán” színpadon – Ninagawa Yukio Médeia, Macbeth és A vihar rendezése, megjelent: Farkas György (szerk.): Kelet/Nyugat, Doktoranduszok Országos Szövetsége, Budapest, 2015, 27–41. URL: https://www.academia.edu/31108866/Eur%C3%B3pai_dr%C3%A1m%C3%A1k_jap%C3%A1n_sz%C3%ADnpadon_DomaP_pdf
– Vihar Judit, A japán irodalom rövid története, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.
– Kokubu Tamocu, A japán színház, Gondolat, Bp., 1984.
– Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, Bp., 1989.
– https://www.unesco.emb-japan.go.jp/htm/nogaku.htm

[1] Kokubu Tamocu, A japán színház, Gondolat, Bp., 1984.
[2] Keiko Kimura, A Female Monster in Medieval Japan: The influence of Otogizōshi “Tsuchigumo Sōshi” on noh play Tsuchigumo, 学習院女子大学紀要第19号, URL: https://core.ac.uk/download/pdf/292915996.pdf

2020.12.26.2020.12.26.

Kuzunoha (葛の葉)

A róka-szellem, és az Abe család története

Írta: Varga Lilla, 2020. 12. 26.

葛 -くず [kuzu] – Kudzu nyílgyökér (Pueraria montana). A pillangósvirágúak családjába tartozó faj, futó/terülő növény. Erős napfényben és árnyékos helyen is könnyedén megél, a szárazságot és a fagyot is jól bírja. Még ha a fagy el is pusztítja a növény nagy részét, mélyen a föld alatt az akár 1 méteres tárológyökérből újból képes kihajtani.

葉 -は [ha] – levél

Kuzunoha a japán mítosz-kultúra egy igen fontos alakja, ő volt ugyanis a híres onmjódzsi (jós, mágia-értő, szelleműző), Abe no Szeimei édesanyja.

Utagava Hirosige: „Kuzunoha és az Abe gyermek”, 1845-48.

Történetét eredetileg 1734-ben I. Takeda Izumo írta bunraku (bábszínház) színpadra Asija Dóman Óucsi Kagami címen, és mivel a darab hatalmas sikert aratott, már egy évvel később, 1735-ben bemutatták kabuki darabként is.

A hadakozó fejedelmek korszakának végével, hosszú idő után béke köszöntött Japánra. Tokugava Iejaszu országegyesítése véget vetett a kisebb uradalmak közti állandó harcoknak, viszonylagos nyugalmat nyújtva a népnek. Ennek következményeképp volt idő, energia és pénz arra, hogy a művészet és kultúra kibontakozhasson, az urbanizációs folyamatok pedig kiváló hátteret nyújtottak a színházi, képzőművészeti és irodalmi élet fellendülésére. Természetesen a korszak-kritikának ugyancsak teret engedett a hosszú, nyugalmasabb időszak, melyet az Edo-kor fémjelez, és 1603-tól 1868-ig, a Tokugava sógunátus bukásáig, a Meidzsi restauráció kezdetéig szokás datálni.

Az ukijo-e 浮世絵 (fanyomat) festészeti stílus virágzása is az Edo-korhoz köthető. Az ukijo-e képek témájukat tekintve is reprezentálják a művészeti fellendülést – a „lebegő világ” múlékony, törékeny, titokzatos csodáit elevenítik meg, és a legendák a kabuki színpad mellett az fametszeteken is életre keltek.

浮く [uku] – lebegni, vidámmá, bizonytalanná válni
世 [yo] – világ, élet, korszak, időszak, társadalom
絵 [e] – festmény, kép

Kuzunoha története ebben a korban terjedt el, és vált rendkívül népszerűvé. A róka-szellem fájdalmasan végződő szerelme az ördögűzővel, harmonikus életük, sorsban rejlő múlékonysága nem véletlenül vált a színpad, és a festészet kedvelt témájává.

Kuzunoha szerepében: Kodzsiro Nakamura, 2004. Kabukiza

Az Abe-család

Az Abe, egy nagyon régi klán, már a Nihonsoki-ban (720) is említésre kerül az eredetük. A Heian korban (794-1185) jutottak először jelentős politikai szerephez, mely a kor elején felfelé, majd a közepe táján lefelé ívelt. Az Abe család Észak-Honsún telepedett le, és fokozatos erősödésével idővel függetlenségre törekedett. A 11. század közepére nyíltan szembeszegültek az udvarral, és megtagadták az adófizetési kötelezettséget Kiotó felé. 1051-ben végül a császári udvar a Minamotókat küldte az Abe lázadás elfojtására, ezt nevezték később a „korai kilenc éves háborúnak”, mely során fontos fordulat volt 1057-ben Abe no Joritoki halála, akivel Minamoto no Jorojosi végzett. A „kései hároméves háborúban” újfent felütötte fejét a lázadás az Abe család részéről, Joritoki fiai, Munetó és Szadató próbálták visszaszerezni a család dicsőségét, azonban ez is vereségükkel végződött 1062-ben, és Észak-Honsú felett a Fudzsivara család vette át az uralmat.
Innentől kezdve a történelem további sodrásában számos más család is Abe névvel rendelkezett, így nehéz megmondani, kik azok, akik ennek a főágnak a leszármazottai. Az Abe név az Edo korban merült fel ismét fontos politikai szerepben, mivel a Tokugava sógunátus egyik központi tisztségét, a ródzsú-t azaz „vének tisztségét” viselte a család több tagja is.

Abe no Szeimei, az egyik leghíresebb tagja volt a családnak, és a Heian kor elején tevékenykedett, amikor is még az Abe család karrierje felfelé ívelt. A korszak egyik hivatalának, az onmjórjó-nak a vezetője volt, mely hivatal adott teret a jóslást, okkultizmust, természettudományokat keverő kozmológia, az onmjódó számára. Alakját számtalan legenda övezi, melynek oka részben az is lehet, hogy a kor jellemzőivel ellentétben, ő elég sokáig, több mint hatvan évet élt; 921-1005 között.[1] Személyét övező legendák egyike az is, ami születéséről szól, mégpedig, hogy nem emberi anya szülte, hanem egy hófehér rókaszellem, azaz kicune adott neki életet.

Felmerülhet a kérdés, volt-e szándékoltság, vagy politikai utalás abban, hogy Kuzunoha és Abe no Szeimei története olyan sikert futott be a 18. században – abban a korban, mikor az Abe család újra politikai szerepet töltött be a sógunátusi rendszerben, mely a császársággal szemben a valódi hatalmat gyakorolta.

Kuzunoha története

Az „Asija Dóman Óucsi Kagami” a következőképp meséli el a rókaszellem és Abe no Szeimei születésének történetét:

Abe no Jaszuna, Kamo no Jaszunari onmjódzsi tanítványa volt, és szándékában állt feleségül venni mestere örökbefogadott lányát, Szakaki no Mae-t. Azonban valaki (Szeimei későbbi nagy ellenfele Asija Dóman) ellopta Jaszunari értékes varázstekercseit, melyek Szakaki no Mae gondjaira voltak bízva. A lány azért, hogy tisztára mossa becsületét a lopás miatt, öngyilkosságot követett el. Abe no Jaszuna-t megőrjítette a bánat, hogy elvesztette kedvesét, és magányosan vándorútnak indult, mely útja során az elméje fokozatosan kitisztult. A Sinoda erdőben aztán Jaszuna megmentett egy hófehér rókát, akit vadászok üldöztek. A róka hálából Szakaki no Mae húgának, Kuzu no Ha-nak alakját magára öltve kereste fel Jaszuna-t, aki végül beleszeretett és feleségül vette a lányt. (Más feldolgozásokban ez a rész úgy is szerepel, hogy Jaszuna sebet kapott, mikor megmentette a rókát a vadásztól, és hálából, hogy megmentette, a róka asszony-alakot felöltve ápolta a férfit. Jaszuna ezen időszak alatt szeretett bele a róka-asszonyba, majd miután felgyógyult, feleségül vette.)

A házaspárnak később fia született, Dódzsi (Szeimei gyermekkori neve). A fiú eleven volt és akaratos, örömét lelte a vadászatban, egyre-másra apró rovarokat és állatokat kapott el és evett meg. Kuzunoha szomorúan látta be, hogy ez annak a jele, fia megörökölte tőle a róka ösztöneit. Egy nap aztán a sors bekopogott az ajtón – az igazi Kuzu no Ha és szülei meglátogatták Jaszuna-t, ezáltal pedig lelepleződött a róka-asszony titka. Kuzunoha búcsúlevelében azt írta; „Ha keresni akarsz, gyere el a Sinoda erdőbe” – írás közben az asszony keze már manccsá alakult, szájába vette az ecsetet és úgy fejezte be az írást. (Más feldolgozás szerint a róka-asszony titka úgy lepleződik le, hogy fia megpillantja egyszer, mikor átalakul.)

Utagava Kuniszada, „Kuzunoha”, ukiyo-e, 1856.

Utagava Kunijosi: Abe no Jaszuna és Kuzunoha, a „A Kiszokaidó 69 állomása”(Kisokaidô rokujûkyû tsugi no uchi) sorozatból, 1852.

Jaszuna és a fiúk felkeresték az asszonyt, és könyörögtek neki, hogy térjen vissza, azonban a róka, aki istenek hírnöke, nem maradhatott tovább az emberek világában. Megígérte viszont fiának, hogy mindig figyelni, ügyelni fogja a lépéseit. A darab végül Szeimei és fő ellensége, Asija Dóman közti csatával zárul.

Utagava Kuniszada, Kuzunoha a Sinoda erdőben, 1852.

A teljes színdarabot ritkán játsszák le egészében, leggyakrabban kultikussá vált jeleneteket mutatnak be, mint mikor Kuzunoha elválik fiától, vagy Jaszuna őrületét, mely külön tánccá alakult az idők során, és a kijomoto-stílus egyik jellegzetes példája.

Az oszakai Kuzunoha szentélyt, melyet a rókaszellemnek ajánlottak, a mai napig látogatják, és gyakran imádkoznak itt a gyermekekért.

Kuzunoha Inori szentély, Sinoda no Mori, Izumi prefektúra

Felhasznált irodalom:
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
Shigeta Shin’ichi, A Portrait of Abe no Seimei, Japanese Journal of Religious Studies 40/1: 77–97, © 2013 Nanzan Institute for Religion and Culture, https://nirc.nanzan-u.ac.jp/nfile/4240
Louis Frédéric, Japan encyclopedia, The Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, London, England, 2002.
George Sansom, A history of Japan to 1334, Stanford University Press, Stanford, California, 1958.
http://www.kabuki21.com/adok.php
Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons, The Hour of Meeting Evil Spirits, The Book of Hakutaku, http://yokai.com/kuzunoha/
https://osaka-info.jp/en/page/kuzunohainarijinja

2020.09.07.2021.02.19.

Egy kavari-kabuto sisak és a Csikubu-sima története

Varga Lilla, 2020. 09. 07.

A 16. századot a felemelkedni vágyó hadurak folyamatos háborúskodása jellemezte, ennek okán pedig a fegyverekkel, páncélzatokkal kapcsolatos fémművesség is aranykorát élte. A kavari-kabuto jellegű sisakok rendkívül feltűnő jellege azt a célt szolgálta, hogy viselője kitűnjön a tömegből, és felismerhető legyen. A magas rangú szamurájok körében népszerű volt, mert így tetteiket a többi katona rögtön a személyükhöz is tudta kötni.

A kavari-kabuto sisakok mintázatát természeti formák és figurák, mitológiai elemek, és legendák után formálták. A harcos által választott motívum és forma jelentéssel is szolgált az ellenfelei számára.

A Csikubusima című nó dráma és a „nyulas sisak” története

A nó dráma története röviden a következő; Daigo császár küldötte a Biva tóhoz ment, a Csikubu-sima szigetre, hogy Benzaiten (Benten) szentélyében imádkozzon. A küldöttet, és egy fiatal nőt, akivel a férfi a parton találkozott, egy öreg halász vitte be a szigethez egy apró csónakon. Miközben a csónak halkan surrant a vízen, a két utas élvezhette a tavaszi táj csöndes szépségét. A küldött, egy gyönyörű verset mondott a hölgynek;

„A zöld fák visszatükröződnek a tó tükrén, hogy apró halak játszhassanak a lombok közt; a hold a tó alá merül, a holdon lakó nyúl pedig a hullámok közt cikáz.”

Idézet: Tyler, Royall. „Buddhism in Noh.” Japanese Journal of Religious Studies, vol. 14, no. 1, 1987, pp. 19–52. JSTOR, www.jstor/stable/30234528, URL: https://www.metmuseum.org/art/collection/search/22098, ford. Varga Lilla

Az öreg halász a szentélyhez vezette a küldöttet, a hölgy pedig követte őket. A küldött nagyon elcsodálkozott ezen, mivel úgy tudta, hogy a szigetre nő nem léphet, azonban a másik kettő megcáfolta őt. Elmesélték a küldöttnek a sziget történetét, és mivel hogy Benzaiten, a szentély istensége a nőiesség megtestesítője is, a nőknek bizony nem tilos a szigetre lépniük. A történet végén aztán kiderül, hogy a hölgy valójában egy hajadon az égi világból, az öreg halász pedig a Biva tó szelleme.

A kavari-kabuto ezt a történetet őrzi; a sisakot díszítő nyúl és a hullám motívumok kettőse a versre utal, a Biva tó hullámai közt cikázó nyúl jelképezi a Csikubu-sima történetét. A sisakot viselő szamuráj művelt ellenfele, mikor meglátta ezt a kavari-kabutót, felismerte a jelképet, és tudta, hogy a harc folyamán, viselőjének ereje mellett, éles eszével is számolnia kell.

A nyúl és a hullám díszítette kavari-kabuto.

Forrás:
https://www.the-noh.com/en/plays/data/program_027.html
https://www.metmuseum.org/art/collection/search/22098
http://en.biwako-visitors.jp/gobiwako/explore/chikubu-island-chikubushima/

2020.03.07.2020.07.16.

Japán legendás lényei – Bakeneko, Nekomata

Kazu Tabi, 2020. 03. 07.

A japán népi hiedelmek egyike azt tartja, hogy bizonyos macskák természetfeletti erőkkel rendelkeznek. A két legismertebb közülük a bakeneko és a nekomata. Mindkettő a házi macskából alakul ki és mindkettő a magasabb szintű démonok családjába tartozik, a jókai-ok közé.

Bakeneko, 化け猫

Akkor kell gyanút fogni a gazdának, ha közönségesnek tartott cicusa lassan eléri a 13. életévét és mégsem akar öregedni. Másik gyanúra okot adó dolog, ha a macska egyre kövérebb lesz, és a súlya eléri, majd meghaladja a 4 kg-ot. Illetve ha mindezek mellett rajtakapják, hogy két lábon állva lámpaolajat iszik, akkor semmi kétség.
Másik lehetőség, amikor biztosan átalakul a macska, ha éppen meggyilkolt gazdája véréből iszik. Ezután a megtermett kutyaméretűre növő cicaszörny étrendje megváltozik. Előnyben részesíti az emberhúst. Az elbeszélések szerint a bakeneko sötét hatalommal rendelkezik, és elsősorban a halottidézés területén aktív. Képesek a halottakat „életre kelteni” és a szolgálatukba állítani, némelyek hitodamákat (tűzgömböket, amelyek valójában látható emberi lelkek) idéznek meg, és ha átugranak egy ember felett éppen a halála pillanatában, akkor képesek annak az alakját felvenni.

Egy ismert történetben egy Taszaku Genbei nevű férfi anyja egyik napról a másikra furcsán megváltozott. Addigi szokásával ellentétben minden nap bezárkózott a szobájába, barátaival minden kapcsolatot megszakított és a családját is kerülte, étkezni pedig csak egyedül étkezett egy zárt helyiségben. Körülbelül ebben az időben tűnt el az asszony szeretett macskája. Egy este, mikor megint egyedül evett a szobájában, a fia az ajtóhoz lopódzott és belesett egy keskeny résen. Rémülettel látta, hogy egy megtermett macskaszerű lény gubbaszt a padlón anyja ruhájában és állati maradványokat rágcsál. A fiatalember előrántotta a kardját, majd feltépte az ajtót és lefejezte a szörnyet, az pedig lassan visszaváltozott az eltűnt macskává, a padló alatt pedig megtalálták az idős asszony maradványait.

Sasakibara család szellemmacskája, Buson ‘Kabmura Yokai Emaki’, 18. szd.

Egy másik elbeszélés egy hűséges macskáról szól, amely egy oszakai kereskedő féltve őrzött szépséges leányának volt a kedvence. Olyannyira szerette, hogy folyton vele volt, még éjszaka is ott aludhatott a szobájában. Eleinte nem zavarta a kereskedőt, ám idővel furcsa gondolatok kaptak szárnyra a fejében. Mi van, ha ez nem is egy közönséges macska, hanem egy gonosz szellem macska alakjában, és azért férkőzött be a családba, hogy elrabolhassa a szépséges leányt. Elhatározta, hogy megöli az állatot, ám éjszaka, álmában megjelent a macska és szomorúan közölte vele, hogy igaztalanul vélekedik róla. Nagy igazságtalanságot követne el, ha megölné és talán még nagyobb szerencsétlenséget zúdítana a lányára. Elmondta, hogy a kamrában egy szokatlanul nagy patkány rejtőzik. Nem közönséges rágcsáló, hanem egy gonosz démon. Miatta őrizte minden pillanatban a lányt, ám ahhoz nem elég erős, hogy egymaga legyőzze a patkányt, ezért azt tanácsolta a kereskedőnek, hogy menjen el egy barátjához és kérje kölcsön annak Butcsi nevű macskáját, majd hagyja őket éjszakára a kamrában. A férfi úgy is tett. Másnap reggel, mikor kinyitotta az ajtót, a három állat ott feküdt egymásba akaszkodva, karmokkal, fogakkal és alig pihegtek a kimerültségtől. A kereskedő döbbenten látta, hogy a patkány nagyobb a macskáknál. Felkapott egy hosszú kést és elvágta a kapálódzó szörnyeteg torkát. A két hős macska súlyos sérüléseket szerzett a kétségbeesett harcban, és minden odaadó ápolás ellenére kimúltak. Tiszteletre méltó temetést kaptak bátorságukért és hűségükért hálából.

A közismert és szerencsét hozó figura, a maneki-neko eredetije szintén bakeneko volt, de a ritka, jóindulatú fajtából való… ha pedig valóban csak mosakodott, mint az egyik meseváltozatban olvasható, akkor később lett belőle jókai.

Nekomata, 猫又

A nekomatát a bakeneko rokonaként tartják számon. Mind a buddhizmusban, mind a sintóban fellelhető. Ugyanúgy természetfeletti ereje van, képes alakot változtatni és szereti az emberhúst. A két jókai közti különbség sokáig összemosódott, ezért a fennmaradt írásművekben néha nehéz volt eldönteni, hogy melyikükről is van szó, de idővel segített a nekomatákra jellemző kettévált farok. A feltételezések itt is megoszlanak abban, hogy a nekomata egy különösen erős bakenekóból alakul-e ki, vagy szintén egy nagyra növő házi macskából, de a helyzeten nem változtat. A nekomaták kivétel nélkül kegyetlenek és rosszindulatúak.

Japán és Kína bizonyos hegyeiben élnek, ugyanakkor a japán néphit különbséget tesz a vad, hegyi nekomata és a házi macskából kialakult, emberek között élő változata között. Ez utóbbinál megfigyelhető, hogy az idő múlásával az állat mérete extrém módon növekszik, meghaladva a közönséges házi macska nagyságát.
A nekomaták szintén sötét mágiával gyakorolnak hatalmat. Ők is képesek halottakat kontrollálni és hitodamákat idézni, emellett több emberi nyelven beszélhetnek, gyakran járnak két lábon, ha senki sem figyeli őket, valamint előszeretettel veszik fel idősebb asszonyok alakját. Sokszor táplálkoznak gazdáik vérével, miközben megigézik őket.
Kínai eredetű, hogy a nekomaták farka kígyóvá válhat, japán változatában a farkukat fáklyaként használják arra, hogy felgyújtsanak házakat. Ennek következtében a 11. században divatba jött, hogy levágták a macskák farkát. A csonkítást 1602-ben, császári rendelet tiltotta meg.

Érdekes jelenség, hogy az idő múltával a nekomata mérete növekszik a leírásokban.
1685-ben ad hírt a Sincsomonsū (17. századi japán szövegek gyűjteménye) egy nekomatáról, amit Kii provincia (mai Kisú) hegyeiben sikerült csapdába csalni. A leírás szerint a szörny akkora volt, mint egy vaddisznó.
A Wakun no siori (kézirat, 18. szd.) 1775-ben a hegyekből hallatszó nekomata ordításáról tudósít, s amely ordításból arra következtettek, hogy a démon akkora lehet, mint egy oroszlán.
A Gūisō (寓意草) 1809-ben egy 2,8 m magas nekomatáról ír, ami egy megölt kutyát vitt a szájában.
A legkorábbi ismert irodalmi mű, amiben a „nekomata” elnevezés megjelenik, az 1334-1339-ből származó zuihicu műfajú (japán esszé) Curezuregusza (Ráérő időben) című gyűjtemény, Josida Kenkó buddhista szerzetes tollából.

Az egyik történet egy jámbor és buzgó papról, Amedabucuról szól, aki a Gjógan templom közelében élt, és amellett, hogy pap, író is volt. A szomszédjai egyszer azt mesélték, hogy a közeli hegyekben él egy nekomata nevű szörny, ami embereket eszik, aztán hozzátették: „Bár mi nem hegyek között élünk, mégis gyakran hallani nekomatává változó macskákról, amik embereket ragadnak el”. Amedabucu megjegyezte, hogy ezután óvatosnak kell lennie, ha egyedül van úton. Egy este éppen egy felolvasásról jött hazafelé, mikor a háza közelében a pataknál egy furcsa, leírhatatlan külsejű lényt pillantott meg a sötétben. Annyira megijedt, hogy megbotlott és beleesett a patakba. Segélykiáltására megjelentek a falusiak, és kihúzták a vízből. A fáklyafényben felismerte, hogy az általa látott ijesztő lény, csupán a kutyája volt, aki kijött elé, hogy üdvözölje. Bár értékes ecsetjei és írása a vízbe veszett, mégis örömmel sietett haza és az sem zavarta, hogy a falusiak kinevették.

1685-ből fennmaradt egy ún. kavaraban, azaz egy hirdetmény, ami egy óneko-ról, avagy óriásmacskáról ad hírt, ami Azabuban (Tokió része) garázdálkodott. Kutyákat, embereket és néha rókákat sebesített, vagy ölt meg, míg végül sikerült nehezen elfogni. 3 láb magas macska volt, kb. 91 cm, kettéágazó farokkal.

A Jamato Kaiiki-ben (大和怪異記 „Japán titokzatos történetei”), 1709 körül egy ismeretlen szerző arról ír, hogy „egy szamuráj házában újra és újra megmagyarázhatatlan hitodama-jelenések tűntek fel. A kísérteties tűzgolyók közvetlenül a padló felett lebegtek mind a házban és a ház körül. Hiába próbálták őket elkapni, nem sikerült. Egyik este a lakónegyedben egy egész rajnyi hitodamát figyeltek meg, amik egy fa csúcsán lebegtek, eközben a szamuráj szolgálóit poltergeist (dobálózó szellem) rémisztgette, maguktól pörgő párnákkal. Az egyiküknél ide-oda repkedtek, mielőtt a szolgáló nyomtalanul eltűnt volna. A szamuráj papokat, ördögűzőket hívott, hogy találják meg a jelenségek forrását, de hiába, az imák és megkötő varázslatok hatástalanok maradtak. Aztán egy este a szamuráj egy két lábon járó, vén macskát látott meg, amely a tetőn sétált, fején egy kendővel, amin az eltűnt szolgáló neve látszott. Miután a ház ura nyíllal lelőtte a lényt, akkor fedezték fel, hogy a farka kettéágazik. A démonmacska pusztulásával a nyugtalanító jelenségek megszűntek.”

Érdekességként megemlíteném még a Kasha (火車) nevű jókait, amit még óneko –nak is neveznek. A barátságos maneki-neko ellentéte. Mivel hasonlít a bakenekora és a nekomatára, ezért gyakran keverik velük is. Szerencsétlenül járt emberek holttestét lopják el, mielőtt elhamvasztanák őket. Tüzes óriásmacskának is nevezik, mert állítólag tüzes szekéren viszi az elátkozott lelkeket a Pokolba.

Nem démon és nem is jókai a Nekogami (猫神), hanem sintó eredetű szellemi lény, amit később az Edo-korban kamivá emeltek hálából azért, hogy megvédték az élelmiszerraktárakat, valamint a selyemhernyó-állományt az egerektől és patkányoktól. Napjainkban ezeket a macskaistenségeket nagy tisztelet övezi és ők védelmezik a házi macskákat. Az ő jóindulatukat kell megnyerni, hogy egy macska sokáig éljen, vagy meggyógyuljon. Mijagi prefektúrában tíz sintó szentély van, amelyeket valamelyik macskaistenségnek szenteltek.

Nekojinja, Macskaszentély, Tashirojima, Miyagi prefektúra

A bakeneko kedvelt alakja a mai horrorfilmeknek, melyek főszereplője többnyire a modern ízlésnek tetsző bosszúvágyó, fiatal és csábítóan szép nő képében megjelenő macskanő, aki valódi alakját akkor veszi fel, mikor férfiáldozata megjelenik a színen (pl. Kuroneko, Az Otama-tó szellem macskája).

The Ghost Cat of Otama Pond (Kaibyô Otama-ga-ike, 1960)

A tanukihoz hasonlóan a nekomata és a bakeneko is kedvelt alakjai a kabuki és a bunraku színháznak. Ott hagyományosan női alakban szerepelnek, és a spirituális kapcsolatot képviselik a nőiesség, alakváltás és halál között.
Miként lettek a hízelgő bundásokból kegyetlen szörnyek, arra sokféle elmélet van. A macskák személyisége mindig is elbűvölte, vagy irritálta az embereket. Az egyetlen „házi”állat, ami nem függ az embertől és az egyetlen, amely megtartotta a szabadságát, vad személyiségét.

Csupán érdekességként, felsorolásszerűen megemlítenék néhány érdekes hasonlóságot más kultúrákból:

Egyiptom; Bastet, a Macskaistennő és Sachmet.
Skandinávia; Freya istennő, akit sokszor macskaként, vagy macskával ábrázolnak, a kocsiját pedig két macska húzza.
Malajzia; egy bajang nevű vámpírmacska, ami halvaszületettekből fejlődik ki…
Bengál dravidák; egy chordeva nevű mágikus lény, ami fekete macska alakjában jelenik meg, s a gyengék és betegek életenergiáját szívja ki.
Görögország; Ailuranthrop, vagy macskaember, ami alakváltó és varázserejű. (19.sz)
Románia; régi elbeszélések szerint a macska egy Kata nevű nőből lett.
Magyarország; még sosem hallottam ezt a történetet, de állítólag régi mondák szerint Évát az Úr egy macska farkából teremtette. Mikor kivette Ádám bordáját, a macska ellopta a csontot és szökni próbált vele, de az Úr utánakapott és a farka leszakadt. Így történt az eset…
Van még egy magyar vonatkozású hiedelem, miszerint a 7 – 12 év közötti macskák boszorkánnyá változhatnak, hacsak nem karcolnak a hátukba egy keresztet.

Csizmás kandúr meséje is jó példa, a két lábon járó, beszélő macska bizony tipikus bakeneko.
A fekete macska szerencsétlenséggel való állítólagos kapcsolata jellemző hiedelem Európában, ami talán összefügg azzal, hogy a boszorkányokat csak fekete macskával írják le. Itt említem a Constantine c. filmből azt a a részletet, ahol a főszerepló démonvadász (Keanu Reeves) egy fekete macska segítségével jut át a Pokolba.
Minden földrésznek vannak macskalegendái és legendás macskái, legyenek házi macska, oroszlán, leopárd, vagy jaguár formájú. Oldalakon keresztül lehetne róluk írni… Ami viszont figyelemreméltó, hogy távoli kontinenseken egymáshoz mennyire hasonló legendák élnek, ám ez már egy új történet…

Felhasznált irodalom:

http://www.welt-der-katzen.de/hexen/mythen/mythen.html
https://de.wikipedia.org/wiki/Nekomata
https://de.wikipedia.org/wiki/Bakeneko
http://yokai.com/bakeneko/
https://origamijapan.net/origami/2018/10/11/neko-kaii/
https://kknews.cc/zh-my/history/3ek9y8g.html

Képek:

Bakeneko, Kuniyoshi Utagawa, 1835
Sasakibara család szellemmacskája, Buson ‘Kabmura Yokai Emaki’, 18. szd.
Maneki-neko
Nekomata, Kazuaki Horitomo Kitamura
Óneko, az Edo-korból
Nekojinja, Macskaszentély, Tashirojima, Miyagi prefektúra
The Ghost Cat of Otama Pond (Kaibyô Otama-ga-ike, 1960)