A 16. századot a felemelkedni vágyó hadurak folyamatos háborúskodása jellemezte, ennek okán pedig a fegyverekkel, páncélzatokkal kapcsolatos fémművesség is aranykorát élte. A kavari-kabuto jellegű sisakok rendkívül feltűnő jellege azt a célt szolgálta, hogy viselője kitűnjön a tömegből, és felismerhető legyen. A magas rangú szamurájok körében népszerű volt, mert így tetteiket a többi katona rögtön a személyükhöz is tudta kötni.
A kavari-kabuto sisakok mintázatát természeti formák és figurák, mitológiai elemek, és legendák után formálták. A harcos által választott motívum és forma jelentéssel is szolgált az ellenfelei számára.
A Csikubusima című nó dráma és a „nyulas sisak” története
A nó dráma története röviden a következő; Daigo császár küldötte a Biva tóhoz ment, a Csikubu-sima szigetre, hogy Benzaiten (Benten) szentélyében imádkozzon. A küldöttet, és egy fiatal nőt, akivel a férfi a parton találkozott, egy öreg halász vitte be a szigethez egy apró csónakon. Miközben a csónak halkan surrant a vízen, a két utas élvezhette a tavaszi táj csöndes szépségét. A küldött, egy gyönyörű verset mondott a hölgynek;
„A zöld fák visszatükröződnek a tó tükrén, hogy apró halak játszhassanak a lombok közt; a hold a tó alá merül, a holdon lakó nyúl pedig a hullámok közt cikáz.”
Idézet: Tyler, Royall. „Buddhism in Noh.” Japanese Journal of Religious Studies, vol. 14, no. 1, 1987, pp. 19–52. JSTOR, www.jstor/stable/30234528, URL: https://www.metmuseum.org/art/collection/search/22098, ford. Varga Lilla
Az öreg halász a szentélyhez vezette a küldöttet, a hölgy pedig követte őket. A küldött nagyon elcsodálkozott ezen, mivel úgy tudta, hogy a szigetre nő nem léphet, azonban a másik kettő megcáfolta őt. Elmesélték a küldöttnek a sziget történetét, és mivel hogy Benzaiten, a szentély istensége a nőiesség megtestesítője is, a nőknek bizony nem tilos a szigetre lépniük. A történet végén aztán kiderül, hogy a hölgy valójában egy hajadon az égi világból, az öreg halász pedig a Biva tó szelleme.
A kavari-kabuto ezt a történetet őrzi; a sisakot díszítő nyúl és a hullám motívumok kettőse a versre utal, a Biva tó hullámai közt cikázó nyúl jelképezi a Csikubu-sima történetét. A sisakot viselő szamuráj művelt ellenfele, mikor meglátta ezt a kavari-kabutót, felismerte a jelképet, és tudta, hogy a harc folyamán, viselőjének ereje mellett, éles eszével is számolnia kell.
Sanjõ Munechika [Szandzsó Munecsika], korának egyik leghíresebb kardkovácsa volt. Az ő keze munkája volt többek között az Ima no Tsurugi, az Iwatooshi és nem utolsósorban a Mikazuki Munechika, ám talán a legtöbb rejtély által övezett kardjának a története egy Nõ színdarabban, a Kokajiban [Kokadzsi], maradt fenn, ami így szól:
A 66. uralkodó, Ichijō [Icsidzsó] császár egy álmot látott, amelyben a nevezetes kardkovács, Sanjô Munechika, egy kardot készít neki. Elküldte hát hozzá a szolgáját, Tachibana no Michinarit a megbízással. Miután megtalálta, közölte vele, hogy a császár személyesen választotta ki őt, hogy egy különleges kardot készítsen neki. Munechika nagy gondban volt, mivel éppen nem volt megfelelő segédje, akivel vállalkozhatott volna erre a megtisztelő, ugyanakkor kényes feladatra, ám a küldöttet ez nem érdekelte. – Ha nincs, akkor keress! – közölte és távozott. Munechika nem szállhatott szembe a császár akaratával, ezért kétségbeesésében elment a Fushimi Inari szentélybe, hogy isteni segítségért imádkozzon Inari Ōkamihoz, aki többek között a kovácsok védelmezője is.
Fushimi Inari szentély, toriik útja
A nap már lenyugvóban volt, mikor elérkezett az ezer toriik útjához, ami a szentélyhez vezet. A cinóber kapuk alagútját vérszínűre festették a hanyatló napsugarak, s ekkor a vörös fényben egy fiút látott feltűnni.
– Te vagy Sanjô Kokaji Munechika? – kérdezte a férfit. – Ki vagy és honnan tudod a nevem? – Nem fontos – válaszolt a fiú. – Tudom, hogy aggódsz, mert a császár egy kardot kért tőled és neked nincs megfelelő segéded. Nos, nyugodj meg, miután elvégezted a szükséges megtisztulási szertartásokat, ott leszek és segítek neked – azzal eltűnt a lebukó sugarakkal.
Másnap Munechika elvégezte a rituális mosakodást, fehérbe öltözött, mint a szertartást végző sintó pap, majd nekiláttak a szent kötelekkel megtisztítani az eszközöket. Mialatt a kovács imádkozott, felbukkant egy fehér róka, és Munechika rádöbbent, hogy maga Inari istenség küldött neki segítséget.
Munechika és a kitsune, Ogata Gekko, 1873.
A róka átváltozott a fiúvá, és nekiálltak a munkának. Isteni segédje egyetlen szó nélkül is tudta, miként dolgozzon legjobban a mester keze alá, milyen erővel üssön a kalapáccsal, és mikor a penge elkészült, Munechika tudta, hogy remekművet alkottak. Az előlapjára a Kokaji Munechika nevet véste, vagyis, hogy ő kovácsolta, a hátlapjára pedig azt, hogy Kogitsune, ami a fiút jelentette, azaz a kitsunét, a rókát, Inari istenség küldöttét, aki segített neki. Alig fejezte be a vésést, segédje eltűnt, ő pedig másnap büszkén adta át a császári követnek a Kogitsune-marunak elnevezett tachit [tacsi].[1]
Sajnálatos módon semmilyen történeti feljegyzés nem maradt fenn erről a legendáról a színdarabon kívül, viszont az tény, hogy a kard készítését az Eien-korszakra[2] datálják, ami 987-988-ig tartott és beleesett Ichijō császár uralkodási idejébe (986-1011). A legkorábbi írásos emlék, ami említi a Kogitsu-marut, a késő Heian-korból való (1100-as évek), és a tachit a nemes Kujō [Kudzsó] család kincseként nevezi.
Tachi
Van egy legenda, miszerint 909-ben Kyoto még mindig szenvedett Sugawara no Michizane [Szugavara no Micsizane] átkától. Néha heves viharok zúdultak a városra áradásokat okozva, de a legfélelmetesebbek és legveszélyesebbek a váratlanul lecsapó villámok voltak. Ebben az évben egy fehér róka bukkant fel a semmiből, és egy kardot adott át a Kujō klánnak, akik nagyra becsült kincsként őrizték a csodás tachit, melynek neve Kogitsune-maru volt, és bűvös ereje képes volt elűzni a vihart.
Az elkövetkező néhány évszázadban elég zavaros kijelentések voltak a kard birtokosairól, és az sem világos, hogy öröklés útján került-e a Fujiwarák birtokába, illetve utána miként kerül újra vissza a Kujō családba. Mindenesetre a családi krónikában van egy érdekes feljegyzés. 1370-ben történt, hogy a klán egyik tagja, Kujō Tsunenori [Kudzsó Cunenori], az akkori kormányzó, egyik sétája közben hirtelen vihar támadt és az égen villámok kezdtek cikázni.
Kujó család címere
Tsunemori előrántotta a Kogitsune-marut a hüvelyéből és az ég felé vágott vele, majd hadonászni kezdett, hogy elűzze a fellegeket. Ekkor egy villám lecsapott, egyenesen a kardba. Hogy igaz-e, ma már lehetetlen eldönteni, mindenesetre a régens életben maradt, viszont elképzelhető, hogy a kard nem élte túl a kalandot és megsemmisült.
Ezután az eset után sokáig nem hallani erről a nagyszerű pengéről, ám mikor Tokugawa Yoshimune [Tokugava Josimune] shōgun lesz (1716 – 1745), egy kard bukkan fel a Kasuga-szentélyben, amiről azt hiszik, hogy a Kogitsune-maru, ám nagy valószínűséggel egy Kage-kard, azaz Árnyékkard. A régi időkben gyakran előfordult, hogy a kovácsmester bizonyos megbízások esetében nem egy, hanem kettő kardot kovácsolt, esetleg többet is. Ennek az ún. árnyékkardnak a kovácsolását kageuchi-nak nevezték. A legtökéletesebbet kapta a megrendelő, ezt látta el aztán a mester a kézjegyével, a másikat soha nem írta alá.
Kuze Shigeyuki [Kuze Sigejuki], aki hivatalnok volt a Tokugawa shogunátus idejében, vizsgálatot indított a karddal kapcsolatosan. A vizsgálatból az derült ki, hogy 2 shaku és 2 bu hosszú (kb. 61,2 cm), és két véset van benne, az egyik Munechika neve, a másik furcsa módon „Kogitsune-maru kage”, ami miatt erősen megkérdőjelezhető, hogy a Kogitsune-maru lenne, ugyanakkor szokatlan a „kage” jelölés ellenére az aláírás. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy több szentélynek is a birtokában van az állítólagos Kogitsune-maru, de ezeknek a mérete kizárja a hitelességet. Van még az öreg Isonokami-szentélyben [Iszonokami], Narában is egy tachi, amit lezárva tartanak egy szekrényben, de sajnálatos módon nem engedélyezik a kard vizsgálatát, így a hír ellenőrizhetetlen.
Isonokami szentély, Nara
Gyakorlatilag semmilyen adat nincs, hogy a kard létezik-e még és hol őrzik, de talán éppen ettől maradt meg a titokzatosság, ami születését övezi.
[1] A katana mellett egy kicsit más stílusú, de hasonlóan fontos kard volt. A katanával ellentétben a tachi vágó éle lefelé van.
[2] A „nengo” egy japán időszámítási rendszer, a korszakok nevei szerint, a korszak kezdete óta eltelt évek számát jelenti. Az egyik ilyen korszak az Eien, 987-988.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
