színház Archives

2021.02.12.2021.02.25.

Puskaporos hordó, de melyik család pincéjében?

A Heian végnapjai – Tairák és Minamotók a 12. században

Írta: Varga Lilla, 2021. 02. 12.

Kulcsszavak:

Hógen háború 保元の乱 [hōgen no ran]
Heidzsi háború 平治の乱 [heiji no ran]
Taira no Kijomori 平清盛
Heisi hatalom (Heike/Taira/Heisi család 平家)
Genpei háború 源平合戦 [genpei kassen]
Minamoto no Joritomo 源頼朝 és Josicune 源義経
Kamakura sógunátus 鎌倉幕府 [kamakura bakufu]

Az in-szei (院政 [insei]) politika lehetővé tette a visszavonult császár (dzsókó, 上皇 [jōkō]) számára, hogy magánfölddel (sóen, 荘園 / 庄園 [shōen]) rendelkezzen, valamint övé volt a jog, hogy tartományfőnököket nevezzen ki, akiknek ellenőrzési és haszonélvezeti joga volt az adott terület fölött, és mely pozícióra a dzsókó saját köréből választott embereket. Ennek köszönhetően viszont elmélyült a konfliktus a dzsókó, a Fudzsivarák, a nemesek és nagyobb templomok közt, akik saját védelmükre különböző „busi csoportokat fogadtak fel, mint szamurájokat” (Jamadzsi 1989: 115) (szamurai 侍 [samurai] – „közelében szolgáló”, az elnevezés onnan ered, hogy ezeknek a busi武士 [bushi] csapatoknak a tagjait a családfő köré csoportosult férfi rokonok, szolgák, parasztok tették ki). Ezáltal a busi csoportok megerősödtek, és befolyásosabb pozícióba kerülhettek – így volt a Taira 平家 (Kanmu Heisi) és a Minamoto 源家 (Szeiva Gendzsi) családoknál is.

Miért találkozhatunk egy-egy család többféle elnevezésével (Taira/Heisi)?

„A Heian-korszakban a tennó-család gazdasági terheinek csökkentésére szükségessé vált, hogy korlátozzák a tennó-nemzetség tagjainak számát. Ugyanis, ha egy herceg vagy hercegnő megszületett, járt neki a személyre szóló földbirtok. A hercegség megszüntetésével sok herceg és hercegnő udvari méltóságot kapott (…), és családja új nemzettséget, udzsit alkotott. (…) A Minamoto-udzsi és Taira-udzsi viselte közülük a legjellegzetesebb udzsi-neveket. Mivel több tennó is adományozta ezeket, a Minamotónak és Tairának több ága is volt. A Minamotók közül később a Szeiva tennó unokájától (…) származó Minamoto-család (Szeiva Gendzsi) emelkedett ki mint erős szamuráj család. A Tairák közül a Kanmu tennó fiaitól és unokáitól származó Taira-családok lettek kiemelkedő szamuráj családok. (megj. pl. Kanmu Heisi)” (Jamadzsi 1989: 92-93)

**Családok harca a Hógen háborúban** 保元の乱 [hōgen no ran]

Szép lassan kiélesedett az ellentét, mely a fent említett társadalmi csoportok közt feszült. A régensi családon belül, a Fudzsivarák közt széthúzás keletkezett a régensi cím öröklése miatt, a Kantó vidékén a megerősödött busi csoportok közt rivalizálás lépett fel, végül pedig 1156-ban Toba dzsókó halálával Szutoku dzsókó a visszavonult császár, és Go-Sirakava tennó (後白河天皇, 1127-1192) a császár, örökösödési vitába kerültek egymással, hogy melyikük fia legyen a következő uralkodó – és ez utóbbi fejlemény volt az a bizonyos utolsó csepp.

Szutoku dzsókó oldalán Fudzsivara no Jorinaga, Minamoto no Tamejosi és Taira no Tadamasza állt, míg Go-Sirakava tennó mellett Fudzsivara no Tadamicsi, Minamoto no Jositomo és Taira no Kijomori harcolt.

A harcban végül Go-Sirakava tennó csapata győzedelmeskedett – Szutoku dzsókót elűzték, Jorinaga meghalt a csatában, Tamejosit saját fia (Jositomo) ölte meg, míg Tadamaszával az unokaöccse (Kijomori) végzett. A Hógen háború fontos következménye volt, hogy a végrehajtó hatalom, a birtokkiosztás a szamurájok kezébe került.

„Hogen Heidzsi monogatari Ikuhómon [Júhómon] no zu”, Utagava Jositora, Edo kor (1603-1868), forrás

Taira no Kijomori 平清盛 és a Heisi hatalom

Habár Taira no Kijomori (平清盛 1118-1181) és Minamoto no Jositomo a Hógen háborúban egyazon oldalon, Go-Sirakava tennó mellett harcolt, a háború után a tennó Kijomorit támogatta jobban, így a két harcos kapcsolata igencsak megromlott, míg végül Jositomo, Go-Sirakava és Kijomori ellen fordult – ez volt a Heidzsi háború 平治の乱 [heiji no ran]. Jositomo államcsínyt kísérelt meg, ami azonban nem járt sikerrel, és 1159-ben kivégezték. Fia, az akkor 12 éves Minamoto no Joritomo (源頼朝 1147-1199) csak a szerencsének köszönhette életben maradását, ugyanis nagyon hasonlított Kijomori mostohaanyjának fiatalon elhunyt gyermekére, így az asszony kérésére életben hagyták a fiút, és Izu-ra száműzték, ahol a Hódzsó család nevelte fel. (Később Joritomo felesége a híres „apácasógun”, Hódzsó Maszako lett.)

1167-ben Taira no Kijomori legfőbb személynök lett (daidzsó-daidzsin 太政大臣 [daijō-daijin] – ez volt akkoriban a legmagasabb udvari rang). Kijomori volt az első szamuráj származású, aki birtokolhatta ezt a címet, és ez volt az első eset, hogy egy, az akkoriban még a nemesek által aljanépnek tekintett vidéki busi-főnökből, udvari méltóság vált. Ezzel pedig a Kiotói udvarban az irányító szerepet a Taira család 平家 (más néven Heike/Heisi) vette át. A Heisi hatalmat Rokuhara hatalomnak is hívják, mivel a család Rokuharában (Kiotó keleti részén) telepedett le. A Rokuhara hatalom az első busi hatalom, de mivel gazdasági alapjaiban nem hozott nagy mértékű változást, átmenetnek tekintik az ókori tennó állam és a középkori bakufu-rendszer (sógunátus) között (Jamadzsi 1989: 119). A Taira család felemelkedését és bukását a Heike monogatari 平家物語 beszéli el.

„Taira no Kijomori kísérteties látomása”, Utagava Hirosige, 1845.

**A Minamoto család és a Taira család harca** 源平合戦 [genpei kassen]

Mint fentebb említésre került, Taira no Kijomori megkímélte Minamoto no Jositomo fia, a fiatal Joritomo életét, akit Izu szigetére száműztek, ahol is a Hódzsó 北条氏 család vette gondozásába.

Bal oldalt a Taira, jobb oldalt a Minamoto család címere

Kijomori ezek után mind nagyobb hatalomra tett szert. Az általa vezetett új hatalmi rendszer, a Rokuhara/Heisi hatalom azonban előbb-utóbb kivívta mind a nemesség, a templomok de még a busik ellenszenvét is. Mikor Kijomori 1179-ben fellépett az akkor már visszavonult császárként működő Go-Sirakava ellen és házi őrizetbe kényszerítette a dzsókót, valamint 1180-ban lemondatta Takakura tennót, hogy saját unokája, a 2 éves Antoku tennó lépjen a helyébe, Go-Sirakava egyik fia, Mocsihito herceg levelet küldött szét azoknak a földbirtokosoknak, akik nem voltak Kijomori hívei, és lázadásra szólította fel őket. Ezt a megmozdulást azonban Kijomori könnyedén leverte, és a Tairák támadást indítottak a levél címzettjei ellen – azok ellen is, akik nem vettek részt a lázadásban. Ez volt a Genpei háború kezdete 1180-ban. Az így a Tairákkal szembe került busi családokat a Kantó vidékén Minamoto no Joritomo fogta össze, a lázadás egyik fő vezetője azonban 1183-ig még Joritomo nagybátyja, Josinaka volt. 1181-ben Kijomori betegségben elhunyt, 1183-ban pedig Josinaka kiűzte Kiotóból a Heisiket. 1184-ben, az Icsi-no-tani ütközetben 一ノ谷の戦い [ichi-no-tani] Josicune és Norijori, Joritomo két öccse győzelmet aratott a Taira sereg felett (Ld. Taira no Acumori), majd a nyugati tartományok felé menekülő, megmaradt Taira csapatok után eredtek, mely üldözésnek a Dannoura tengeri csata (1185) vetett véget, mely a Tairák vereségével zárult. (Ld. Taira no Kijocune) Ezen ütközetben a gyermek Antoku tennó, édesanyja valamint nagyanyja (Hódzsó Maszako) is öngyilkosságot követtek el, a Minamotók győzelmekor a tengerbe vetették magukat.

Szaito Muszasibo Benkei 西塔武蔵坊弁慶 (1155-1189)

Minamoto no Josicune (源義経 1159-1189) harcos szerzetese volt, azaz egy szóhei 僧兵 [sōhei]. Hatalmas termetű, legendás harcos, aki 999 kardot gyűjtött össze, legyőzött ellenfeleitől. Josicune azonban (a legenda szerint a tenguktól tanult tudásával) győzedelmeskedett fölötte egy párbajban, így Benkei meghajolt előtte, és a szolgálatába állt. A Tairák elleni háborúban számos csatát nyert meg Josicune és Benkei – egyik leghíresebb, sorsdöntő ütközetük a Dannoura tengeri csata volt 1185-ben, ahol megsemmisítették a Taira erőket. Számos legenda maradt fenn a két, páratlan harcos kalandjairól.
A lenti kép Benkeit ábrázolja, ahogy a Taira katonák szellemével küzd a tengeren.

Forrás: https://www.britannica.com/topic/Benkei

„Hold a tenger felett – Benkei”, Cukioka Jositosi, „A százarcú hold” c. sorozatból, 1886.

Joritomo 源頼朝 és Josicune 源義経**, a Minamoto testvérek ellentéte**

A Tairák felett aratott győzelem után, Joritomo mindent, amit Go-Sirakava dzsókó jutalom gyanánt felajánlott neki visszautasított, és visszatért Kamakurába, ahonnan építeni kezdte hosszabb távú tervei alapjait a hatalom tényleges átvételére. Josicune azonban elfogadta a dzsókótól a kebiisi 検非違使 [kebiishi] tisztségét (rendőri és igazságügyi vezető), melynek köszönhetően megromlott a két testvér viszonya. Go-Sirakava dzsókó meg akarta állítani Joritomo hatalmi törekvéseit, ezért Josicune császári parancsot kapott bátyja elfogására. Mivel azonban Joritomo mellett számos busi család állt, Josicune küldetése kudarcba fulladt, és a dzsókó visszavonta Joritomo elfogatására kiadott parancsát, sőt legitimálta Joritomo számára a Heisik megmaradt csapataival egy kalap alá véve öccse üldözését is, mely során Joritomo engedélyt szerzett arra is, hogy saját embereiből kinevezett felügyeleti erőt is elhelyezzen a tartományokban és magánbirtokokon (védnököket sugo守護 [shugo] és intézőket dzsitó 地頭 [jitō] nevezett így ki). (Jamadzsi 1989: 124)

Josicune végül Mucu-ba menekült, ahol Fudzsivara no Hidehira fogadta be és bújtatta el, majd 1187-ben, mikor Hidehira meghalt, Josicunéra hagyta Mucu kormányzását. Ez utóbbi intézkedés Hidehira örökösének, Fudzsivara no Jaszuhirának kevésbé nyerte el a tetszését, aki így felfedte Josicune rejtekhelyét Joritomo és a kamakurai hatóságok előtt.
1189 júniusában Fuzsivara no Jaszuhira és emberei megtámadták Josicune otthonát (koromogava no tacsi). Benkei a ház előtt harcba szállt a támadókkal, és feltartotta őket, mely idő alatt Josicune megölte feleségét, gyermekét, majd szeppukut 切腹 [seppuku] követett el. Josicune fejét elvitték és közszemlére tették Kamakurában.

Inró, melyen Benkei (bal) és Josicune (jobb) látható, 19. szd.

Josicune kapta meg először a hóganbiiki 判官贔屓 [hōganbiiki] címet, mely jelentése: „részvét a parancsnok iránt”. Olyanok kapják azóta ezt a címet, akik egy eleve vesztes ügyért harcoltak, vagy fényes karrierjük hirtelen, tragikusan ért véget. (Ld. Amakusza Siró)

Josicune kegyeleti helye a Kanagava-i Sirahata Dzsindzsa

Josicune életét a Heike monogatari meséli el, mely történet később nó (Ataka 安宅 c.) és kabuki (Kandzsincsó 勧進帳 [Kanjinchō] c.) színpadra is került.

Cukioka Kogjo, „100 nó dráma – Ataka” 1922-1926.

A Kamakura bakufu 鎌倉幕府 kezdete

Joritomo a maga köré gyűjtött busikat „családi embereknek” azaz gokenin-nek 御家人 [gokenin] nevezte, és ellenőrzésükre megalapította a szamurai-dokoro 侍所 [samurai-dokoro] hivatalt. Új intézői posztokat hozott létre, melyek a katonai-rendőrségi ügyeket, az adószedést és a földek ellenőrzését látták el. Ezeknek a posztoknak a vezetői a gokeninek közül kerültek ki, így Kamakura-úr 鎌倉殿 [kamakura-dono], azaz Joritomo valójában az egész ország fölött kormányzói hatalommal bírt – így kezdődött el a Kamakura-kor (1192-1333).
Az ekkor irányító hatalmat Kamakura bakufu-nak nevezik, habár a „bakufu” eredetileg a „hadjáratban lévő hadvezér táborát” jelentette, azonban Joritomo felemelkedésével a kamakurai Joritomo-rezidenciát kezdték el bakufunak hívni, majd ezután nyerte el jelentését a „busik vezére által kialakított hatalom” értelmében (a „bakufu” mint a „sóguni kormányzat” elnevezése a 17. században alakult ki).

Utagava Kunijosi, „Minamoto no Joritomo”, 1843-1844.

Joritomo Go-Sirakava dzsókó halálának évében, 1192-ben megkapta a szeii-taisógun 征夷大将軍 [seii-taisōgun], „barbárhódító nagy generális” címet – ezzel pedig kezdetét vette az a sóguni politika, mely aztán 700 évig meghatározó volt.

A Heian-kor végét, három időponttal is szokás datálni;

1156: a Heian-kor végét a Hógen háború jelenti, mely végkimenetele alapvetően rendítette meg az in-szei poltikát, mely a Heian-kor meghatározó politikai rendszere volt.
1180: a Heian-kor végét a Genpei háború kezdete jelenti, Go-Sirakava őrizetbe vételével, Takakura tennó lemondásával, Antoku trónralépésével. Antoku tennó, Taira no Kijomori lányának és Go-Sirakava fiának (Takakura tennó) gyermeke, ekkor 2 éves. Kijomori ezen irányú hatalomátvétele volt a Minamoto lázadás egyik fő mozgatórugója.
1185: a Heian-kor végét a Dannoura tengeri csata jelenti, melyben Antoku tennó az életét veszti, és a Heisi erők felett végleges győzelmet aratnak.

A dátumok arra is rámutatnak, hogy Kijomori hatalomátvételi törekvéseivel fémjelzett Heisi uralom (ca. 1167-1185), mely átmenetet képez a tennó-állam és a bakufu-rendszer között, kérdéses, hogy a Heian-korszakhoz tartozó időszaknak tekinthető-e.

A japán középkorról rövid összefoglaló (melyben átfogóan kerül bemutatásra, miként alakult az egyes korszakok változása a Kamakura-kortól, a hadakozó fejedelmek korának végéig) egy előző cikkünk bevezetőjében olvasható: https://www.hibiki.hu/2020/06/08/hadakozo-fejedelmek/.

Forrás:

-Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
– Dr. Szabó Balázs, Japán történelem, előadás, ELTE Japán szak, 2017.
– Hornos Dániel, Jog a középkori Japánban – a Kamakura-kori bukehō, Távol-keleti Tanulmányok, 2016/2: 45-85. URL: http://www.konfuciuszintezet.hu/letoltesek/tkt/tkt_2016_2/tkt_2016_2.pdf
– Gy. Horváth László, Japán kulturális szótár, Corvina, 2018.
– New World Encyclopedia: Minamoto no Yoritomo, URL: https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Minamoto_no_Yoritomo
– New World Encyclopedia: Minamoto no Yoshitsune, URL: https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Minamoto_no_Yoshitsune
– https://www.kabuki21.com/kanjincho.php

2021.02.03.2021.02.05.

Bepillantás egy démon típusú nó mögé – Cucsigumo

Írta: Varga Lilla, 2021. 02. 01.

Gondolatok a nóról

A Kamakura kor (1185-1333) vége felé az addig elsősorban szórakoztató funkcióval rendelkező szarugaku és dengaku zenés-táncos műfajok lassan kiforrtak, majd miután tartalmuk is irodalmi szintre emelkedett, ún. „nemes művészetekké lettek”. Az így kialakult szarugaku no nó és dengaku no nó összeolvadásával pedig létrejött a ma is ismert nó színház.[1]
A nó főszereplője a site. Attól függően, hogy a site milyen szerepet játszik, beszélhetünk isten, harcos, asszony, őrült és démon típusú nó darabokról. A klasszikus nó előadás során mind az öt típus színpadra került egymás után, egyszer megszakítva egy szórakoztató, könnyed hangvételű ai kjógen (azaz ’köztes’ kjógen) előadással, melyben egy mesélő közérthető módon összefoglalta, mi történt eddig a darabban. Ez alatt a nem valós – de lényegében szünetnek tekinthető idő alatt (nakairi) van ideje átöltözni a sitének a jelenet előtt, melyben előadja utolsó táncát, a szatorit (melynek eredete a kagurához köthető), ami a darab megvilágosodást rejtő katartikus pontja.

A tánc rendkívüli erővel hat a nóban, mivel a színész „a maszk segítségével a testbe szorítja le a gondolatot” (Vihar 1994: 54.), tehát míg az arc adott jelentéstartalommal bír, az érzelmi és gondolati sokféleséget, változást és dinamikát a test fejezi ki. A kettő együtt transzcendens hatást kelt, és a néző aktív figyelmét követeli, aki a tömör és monoton szöveg mellett a site és vaki (mellékszereplő) non-verbális jelrendszerét értelmezve nem csak a cselekménysort vizualizálja, hanem már eleve a cselekmény, érzelem és morál hármasa a maga komplexitásával egyszerre aktivizálja az értelmet. A minimalizmus a nóban azt is jelenti, hogy mindennek jelentése van. A színészek legapróbb mozdulataitól, a maszkon és jelmezeken – azok felvételével, levételével, viselésével kapcsolatos szokásokon át, a színpad kialakításáig, mindenben megtaláljuk a szertartásossággal karöltött szimbolikusságot.

2001 óta a Nógaku 能楽, az ének és tánc alapú nó, valamint a párbeszéden alapuló, humoros kjógen párosa az UNESCO Kulturális Világörökség része.

Maharoba Karamatsu Nó Színház, Daisen-shi, Akita pref., forrás

A Cucsigumo eredete

A „cucsigumo” 土蜘蛛 [tsuchigumo] eredetét ha tekintjük, a Jamato-korig (i.sz. 3-4. szd. – 7. szd.), a japán ókorig kell visszamennünk. Azon lakosok elnevezése volt ugyanis a cucsigumo, akik nem tartoztak a Jamato-udvarhoz. A Kodzsiki és a Nihonsoki leírása szerint (mely két forrás, tartsuk szem előtt, a Jamato-udvar szemszögéből szemléli a helyzetet), a cucsigumók különböztek a Jamato-udvarbeliektől, hosszabb karjuk és lábuk volt, szívesen éltek barlangokban – ezért is hívták őket „földi póknak” –, és kevésbé művelt, barbár bennszülötteknek tartották őket. A cucsigumo törzs egyébként békében élt, mígnem azonban a Jamato-udvar felszámolta őket. A Hizen no kuni Fudoki ír arról a történetről, miszerint Keikó császár hosszú üldöztetés után végül megölte Jaszome hercegnőt, a törzs vezetőjét az Omina hegyekben – ezek az információ-töredékek valószínűleg mind hozzájárultak a Cucsigumo, az alakváltó, és gyönyörű nő képét is felöltő szellem-pók történetének kialakulásához.

A Cucsigumo szósi emaki 土蜘蛛草紙絵巻 [Tsuchigumo sōshi emaki] egy, a 14. században született képtekercs, mely a „földi pók” történetét meséli el. A lenti képen az a jelenet látható, melyben Minamoto no Raikó (Jorimicu 948-1021) és Vatanabe no Cuna (953-1025) legyőzvén a pók-szellemet felvágják azt, és a Cucsigumóból számtalan koponya ömlik ki.

A képtekercsen olvasható történet eredetileg otogibanasi, おとぎ話 [otogibanashi], majd miután illusztrálva lejegyezték otogizósi お伽草子[otogizōshi] volt. Az otogizósi rövid japán prózai művek gyűjteménye (mintegy 400 darab), melyeket elsősorban a Muromacsi korszakban (1392-1573), de a 14. század elejétől a 17. század elejéig bezárólag jegyeztek le. Az eredetileg szájhagyomány útján terjedő szórakoztató történeteket (otogibanasi), illusztrációval együtt vetették papírra. Az otogizósi történetek közt változatos témákat találunk; a nemességhez, a papokhoz és valláshoz, harcosokhoz, a hétköznapokhoz, idegen világokhoz, vagy természetfeletti lényekhez kapcsolódó történeteket meséltek el. A Cucsigumo szósi a harcos és a természetfeletti kategóriához köthető.

A 15. században aztán megszületett a Cucsigumo c. nó darab is, mely forrásainak a Nihonsokit és a Heike monogatariban olvasható Curugi no makit, a „Kard fejezetét” tekintik. A nó darab, az alakváltó gonosz „földi pók” története a későbbiekben számos műre lett hatással.

Cukioka Kogjo, „Noh-gaku Hyaku Ban – Tsuchigumo”, ukijo-e, 1922-25.

Cucsigumo szósi képtekercs története:

„Egy napon, két bátor harcos, Minamoto no Raikó és Vatanabe no Cuna egy levegőben lebegő koponyát láttak. Követve a különleges jelenséget egy ősi, lepusztult kúriába jutottak, ahová először Raikó egymaga lépett be. Különös teremtményekkel találta szemben magát; egy 290 éves öregasszonnyal, egy három láb (kb. 1 m) magas, feltűnően nagyfejű nővel, és számos állatnak tetsző teremtménnyel. De ezen nőneműnek tűnő lények közt volt egy igazán gyönyörű asszony, akinek szépsége Raikó-t rögtön elkápráztatta. Az asszony viszont egy fehér, felhő-szerű gömbölyded labdád dobott a férfi felé. Raikó válaszul előrántotta kardját, és megsebezte az asszonyt, mire az köddé vált. Cuna, Raikó segítségére sietett, és meglepetten vették észre az asszony hűlt helyén a padlón csillanó hófehér, hatalmas vértócsát. Követve a vérnyomokat végül Raikó és Cuna eljutottak messze a nyugati hegyekbe, ahol egy hatalmas, 200 láb (kb. 61 m) magas teremtménnyel találkoztak. A szörnynek mintha nem lett volna nyaka, és számos láb meredt elő a testéből. „Szörnyű fájdalom ég a testemben kardod nyomán.” Mondta a teremtmény, majd a nekitámadó két férfi támadásait kivédve, harcba elegyedtek egymással. A harc a teremtmény halálával végződött, akit Raikó egy csapással lefejezett. Amikor felnyitották a teremtmény lágyékát, számtalan kisebb, hat-nyolc éves korú gyermek méretével egyező nagyságú pók ömlött ki a húsból. A lény hasából pedig számos koponya került elő. A harcosok sírt ástak, melyben tisztelettel eltemették a koponyákat, végezetül pedig felgyújtották a lény fészkét.” (Reider 2013: 57-58.)

**A Cucsigumo c. nó darab története:**

A nó darab kiinduló pontja Raikó ismeretlen eredetű betegsége. Egy Kocsó nevezetű szolgáló, aki valójában maga a Cucsigumo, [2] Raikónak nap-nap után gyógyszert hoz, ami azonban nemhogy segítene, de tovább ront a harcos állapotán, mindeközben pedig a férfit megbabonázza a szolgáló szépsége. Egy éjjel aztán egy érdekes pap tűnik fel Raikó ágya mellett, és selyemszállal igyekszik betekerni Raikó testét, aki viszont híres kardjával, a démonölő Hizamaruval (melyet a szörny halála után Kumokirinek (pók-vágónak) nevez át) megsebzi a papot. Kiderül, hogy Raikó betegségét ez a furcsa lény okozta, akinek valós alakja egy pók-szellem, melyet Kacuraki hegyeiben ölt meg a császár serege még réges-rég. Raikó harcosa követi a sérült pók nyomát, és megöli a pók szellemét.

A pókot bosszúszándék vezérli, azért betegíti meg és próbálja megölni a híres harcost, hogy ezzel meggyengítse a császár erejét. Minamoto no Raikó legendás harcosként maradt fenn az irodalomban, állítólag démonűző és szörnyvadász is volt, számos történet őrizte meg hőstetteit, ezeknek egyike a Cucsigumo legyőzése.

A cucsigumo, ez a pókszerű, alakváltó jókai jelképezi a helyi törzset, Minamoto no Raikó és harcosai, a császár emberei, pedig a jamato-udvart képviselik. A két – érdekeiben és valószínűleg szokásaiban eltérő – oldal harca elevenedik meg és válik időtlenné a nó darabban, mely időtlenségnek köszönhetően más-más korokban ugyanúgy aktualitást nyerhet a történet. A régi feljegyzések, mint a Nihonsoki, Kodzsiki, vagy Heike monogatari történeteinek egyike tehát ekképp, a művészet vadregényes útján a mai napig elevenen él.

Ajánló:
A japán színház Magyarországon, bibliográfia, összeállította: Koósz István
Nó, kjógen, rakugo, bunraku, kabuki… Japán színi előadásokról nyújt bőségesen adatot az alábbi mű, melyben megtalálható a japán színházhoz köthető hazai recenziók, valamint az itthon szerepelt japán tematikájú darabok előadásainak listája.
A könyv az alábbi linken érhető el:
A japán színház Magyarországon_Koósz István

Felhasznált Irodalom:
– Noriko T. Reider, Tsuchigumo sōshi The Emergence of a Shape-Shifting Killer Female Spider, Asian Ethnology Volume 72, Number 1, 2013, 55–83, ©Nanzan Institute for Religion and Culture, URL: https://asianethnology.org/downloads/ae/pdf/AE%20Reider.pdf
– Keiko Kimura, A Female Monster in Medieval Japan: The influence of Otogizōshi “Tsuchigumo Sōshi” on noh play Tsuchigumo, 学習院女子大学紀要第19号, URL: https://core.ac.uk/download/pdf/292915996.pdf
– Doma Petra, Európai drámák „japán” színpadon – Ninagawa Yukio Médeia, Macbeth és A vihar rendezése, megjelent: Farkas György (szerk.): Kelet/Nyugat, Doktoranduszok Országos Szövetsége, Budapest, 2015, 27–41. URL: https://www.academia.edu/31108866/Eur%C3%B3pai_dr%C3%A1m%C3%A1k_jap%C3%A1n_sz%C3%ADnpadon_DomaP_pdf
– Vihar Judit, A japán irodalom rövid története, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.
– Kokubu Tamocu, A japán színház, Gondolat, Bp., 1984.
– Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, Bp., 1989.
– https://www.unesco.emb-japan.go.jp/htm/nogaku.htm

[1] Kokubu Tamocu, A japán színház, Gondolat, Bp., 1984.
[2] Keiko Kimura, A Female Monster in Medieval Japan: The influence of Otogizōshi “Tsuchigumo Sōshi” on noh play Tsuchigumo, 学習院女子大学紀要第19号, URL: https://core.ac.uk/download/pdf/292915996.pdf

2020.12.26.2020.12.26.

Kuzunoha (葛の葉)

A róka-szellem, és az Abe család története

Írta: Varga Lilla, 2020. 12. 26.

葛 -くず [kuzu] – Kudzu nyílgyökér (Pueraria montana). A pillangósvirágúak családjába tartozó faj, futó/terülő növény. Erős napfényben és árnyékos helyen is könnyedén megél, a szárazságot és a fagyot is jól bírja. Még ha a fagy el is pusztítja a növény nagy részét, mélyen a föld alatt az akár 1 méteres tárológyökérből újból képes kihajtani.

葉 -は [ha] – levél

Kuzunoha a japán mítosz-kultúra egy igen fontos alakja, ő volt ugyanis a híres onmjódzsi (jós, mágia-értő, szelleműző), Abe no Szeimei édesanyja.

Utagava Hirosige: „Kuzunoha és az Abe gyermek”, 1845-48.

Történetét eredetileg 1734-ben I. Takeda Izumo írta bunraku (bábszínház) színpadra Asija Dóman Óucsi Kagami címen, és mivel a darab hatalmas sikert aratott, már egy évvel később, 1735-ben bemutatták kabuki darabként is.

A hadakozó fejedelmek korszakának végével, hosszú idő után béke köszöntött Japánra. Tokugava Iejaszu országegyesítése véget vetett a kisebb uradalmak közti állandó harcoknak, viszonylagos nyugalmat nyújtva a népnek. Ennek következményeképp volt idő, energia és pénz arra, hogy a művészet és kultúra kibontakozhasson, az urbanizációs folyamatok pedig kiváló hátteret nyújtottak a színházi, képzőművészeti és irodalmi élet fellendülésére. Természetesen a korszak-kritikának ugyancsak teret engedett a hosszú, nyugalmasabb időszak, melyet az Edo-kor fémjelez, és 1603-tól 1868-ig, a Tokugava sógunátus bukásáig, a Meidzsi restauráció kezdetéig szokás datálni.

Az ukijo-e 浮世絵 (fanyomat) festészeti stílus virágzása is az Edo-korhoz köthető. Az ukijo-e képek témájukat tekintve is reprezentálják a művészeti fellendülést – a „lebegő világ” múlékony, törékeny, titokzatos csodáit elevenítik meg, és a legendák a kabuki színpad mellett az fametszeteken is életre keltek.

浮く [uku] – lebegni, vidámmá, bizonytalanná válni
世 [yo] – világ, élet, korszak, időszak, társadalom
絵 [e] – festmény, kép

Kuzunoha története ebben a korban terjedt el, és vált rendkívül népszerűvé. A róka-szellem fájdalmasan végződő szerelme az ördögűzővel, harmonikus életük, sorsban rejlő múlékonysága nem véletlenül vált a színpad, és a festészet kedvelt témájává.

Kuzunoha szerepében: Kodzsiro Nakamura, 2004. Kabukiza

Az Abe-család

Az Abe, egy nagyon régi klán, már a Nihonsoki-ban (720) is említésre kerül az eredetük. A Heian korban (794-1185) jutottak először jelentős politikai szerephez, mely a kor elején felfelé, majd a közepe táján lefelé ívelt. Az Abe család Észak-Honsún telepedett le, és fokozatos erősödésével idővel függetlenségre törekedett. A 11. század közepére nyíltan szembeszegültek az udvarral, és megtagadták az adófizetési kötelezettséget Kiotó felé. 1051-ben végül a császári udvar a Minamotókat küldte az Abe lázadás elfojtására, ezt nevezték később a „korai kilenc éves háborúnak”, mely során fontos fordulat volt 1057-ben Abe no Joritoki halála, akivel Minamoto no Jorojosi végzett. A „kései hároméves háborúban” újfent felütötte fejét a lázadás az Abe család részéről, Joritoki fiai, Munetó és Szadató próbálták visszaszerezni a család dicsőségét, azonban ez is vereségükkel végződött 1062-ben, és Észak-Honsú felett a Fudzsivara család vette át az uralmat.
Innentől kezdve a történelem további sodrásában számos más család is Abe névvel rendelkezett, így nehéz megmondani, kik azok, akik ennek a főágnak a leszármazottai. Az Abe név az Edo korban merült fel ismét fontos politikai szerepben, mivel a Tokugava sógunátus egyik központi tisztségét, a ródzsú-t azaz „vének tisztségét” viselte a család több tagja is.

Abe no Szeimei, az egyik leghíresebb tagja volt a családnak, és a Heian kor elején tevékenykedett, amikor is még az Abe család karrierje felfelé ívelt. A korszak egyik hivatalának, az onmjórjó-nak a vezetője volt, mely hivatal adott teret a jóslást, okkultizmust, természettudományokat keverő kozmológia, az onmjódó számára. Alakját számtalan legenda övezi, melynek oka részben az is lehet, hogy a kor jellemzőivel ellentétben, ő elég sokáig, több mint hatvan évet élt; 921-1005 között.[1] Személyét övező legendák egyike az is, ami születéséről szól, mégpedig, hogy nem emberi anya szülte, hanem egy hófehér rókaszellem, azaz kicune adott neki életet.

Felmerülhet a kérdés, volt-e szándékoltság, vagy politikai utalás abban, hogy Kuzunoha és Abe no Szeimei története olyan sikert futott be a 18. században – abban a korban, mikor az Abe család újra politikai szerepet töltött be a sógunátusi rendszerben, mely a császársággal szemben a valódi hatalmat gyakorolta.

Kuzunoha története

Az „Asija Dóman Óucsi Kagami” a következőképp meséli el a rókaszellem és Abe no Szeimei születésének történetét:

Abe no Jaszuna, Kamo no Jaszunari onmjódzsi tanítványa volt, és szándékában állt feleségül venni mestere örökbefogadott lányát, Szakaki no Mae-t. Azonban valaki (Szeimei későbbi nagy ellenfele Asija Dóman) ellopta Jaszunari értékes varázstekercseit, melyek Szakaki no Mae gondjaira voltak bízva. A lány azért, hogy tisztára mossa becsületét a lopás miatt, öngyilkosságot követett el. Abe no Jaszuna-t megőrjítette a bánat, hogy elvesztette kedvesét, és magányosan vándorútnak indult, mely útja során az elméje fokozatosan kitisztult. A Sinoda erdőben aztán Jaszuna megmentett egy hófehér rókát, akit vadászok üldöztek. A róka hálából Szakaki no Mae húgának, Kuzu no Ha-nak alakját magára öltve kereste fel Jaszuna-t, aki végül beleszeretett és feleségül vette a lányt. (Más feldolgozásokban ez a rész úgy is szerepel, hogy Jaszuna sebet kapott, mikor megmentette a rókát a vadásztól, és hálából, hogy megmentette, a róka asszony-alakot felöltve ápolta a férfit. Jaszuna ezen időszak alatt szeretett bele a róka-asszonyba, majd miután felgyógyult, feleségül vette.)

A házaspárnak később fia született, Dódzsi (Szeimei gyermekkori neve). A fiú eleven volt és akaratos, örömét lelte a vadászatban, egyre-másra apró rovarokat és állatokat kapott el és evett meg. Kuzunoha szomorúan látta be, hogy ez annak a jele, fia megörökölte tőle a róka ösztöneit. Egy nap aztán a sors bekopogott az ajtón – az igazi Kuzu no Ha és szülei meglátogatták Jaszuna-t, ezáltal pedig lelepleződött a róka-asszony titka. Kuzunoha búcsúlevelében azt írta; „Ha keresni akarsz, gyere el a Sinoda erdőbe” – írás közben az asszony keze már manccsá alakult, szájába vette az ecsetet és úgy fejezte be az írást. (Más feldolgozás szerint a róka-asszony titka úgy lepleződik le, hogy fia megpillantja egyszer, mikor átalakul.)

Utagava Kuniszada, „Kuzunoha”, ukiyo-e, 1856.

Utagava Kunijosi: Abe no Jaszuna és Kuzunoha, a „A Kiszokaidó 69 állomása”(Kisokaidô rokujûkyû tsugi no uchi) sorozatból, 1852.

Jaszuna és a fiúk felkeresték az asszonyt, és könyörögtek neki, hogy térjen vissza, azonban a róka, aki istenek hírnöke, nem maradhatott tovább az emberek világában. Megígérte viszont fiának, hogy mindig figyelni, ügyelni fogja a lépéseit. A darab végül Szeimei és fő ellensége, Asija Dóman közti csatával zárul.

Utagava Kuniszada, Kuzunoha a Sinoda erdőben, 1852.

A teljes színdarabot ritkán játsszák le egészében, leggyakrabban kultikussá vált jeleneteket mutatnak be, mint mikor Kuzunoha elválik fiától, vagy Jaszuna őrületét, mely külön tánccá alakult az idők során, és a kijomoto-stílus egyik jellegzetes példája.

Az oszakai Kuzunoha szentélyt, melyet a rókaszellemnek ajánlottak, a mai napig látogatják, és gyakran imádkoznak itt a gyermekekért.

Kuzunoha Inori szentély, Sinoda no Mori, Izumi prefektúra

Felhasznált irodalom:
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
Shigeta Shin’ichi, A Portrait of Abe no Seimei, Japanese Journal of Religious Studies 40/1: 77–97, © 2013 Nanzan Institute for Religion and Culture, https://nirc.nanzan-u.ac.jp/nfile/4240
Louis Frédéric, Japan encyclopedia, The Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, London, England, 2002.
George Sansom, A history of Japan to 1334, Stanford University Press, Stanford, California, 1958.
http://www.kabuki21.com/adok.php
Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons, The Hour of Meeting Evil Spirits, The Book of Hakutaku, http://yokai.com/kuzunoha/
https://osaka-info.jp/en/page/kuzunohainarijinja

2020.10.13.2020.12.26.

A Dódzsódzsi templom legendája – Kijo hime története

Varga Lilla, 2020. 10. 13.

Vakan Hjaku Monogatari, Kijo-hime, Cukioka Jositosi munkája, 1865.

Kijo hime (清姫 [Kiyo-hime]) az egyik leghíresebb negatív figura a japán irodalomban. A japán folklór e hölgye egy hannja [hannya], azaz olyan démonnő, akit emberi életében őrült féltékenység és düh gyötört. Több típusú hannja is létezik, beszédünk tárgya egy honnari, aki a legfélelmetesebb és legerősebb démonnő a hannják közül, akinek kígyó teste van, és tüzet okád.

Figurája megjelenik több helyen, mint például a Vakajama prefektúra ősi legendájában, Kijo hercegnő tragédiáját elmesélő történetben is;

Réges rég, Go-Daigo császár uralkodása (1318-1339) alatt történt az eset. Egy Ancsin [Anchin] nevezetű pap, Mucuból Kumanóba utazott. Minden évben megtette ezt az utat, és minden évben Maszago no Sódzsi uradalmában szállt meg. A jó vágású fiatalember egyszer aztán, egy ilyen vendégeskedés alkalmával, megpillantotta az uradalom hercegnőjét, Kijo himét. A fiatal lány cserfes és engedetlen volt, ezért Ancsin azzal viccelődöt, hogyha jól viselkedik, elveszi majd feleségül, és magával viszi Mucuba. A lánynak nagyon megtetszett a pap, ezért szótfogadott neki. Kijo aztán minden évben várta Ancsin érkezését, majd mikor nagykorú lett, emlékeztette a férfit ígéretére. Ancsin zavarba jött, hogy a lány komolyan vette akkori szavait, és azt hazudta neki, hogy majd ha befejezte zarándoklatát, érte jön és magával viszi. Visszafele úton azonban messzire elkerülte a Maszago kastélyt, és így vette az utat Mucu felé.
A lány azonban hamar tudomást szerzett a kerülőről, és bánatában mezítláb Ancsin után eredt, elhatározva, hogy mindenképp eléri, hogy a férfi feleségül vegye.

Ancsin hiába menekült, a lány utolérte őt a Dódzsódzsi templom felé vezető úton. Ott azonban Ancsin megint hazudott. Úgy tett, mintha nem ismerné a lányt, és azt mondta, hogy le fog késni egy rendkívül fontos találkozót, ha nem engedi útjára. Kijo hime szomorúsága dühöngésbe csapott át. Megtámadta a papot, aki Kumano Gongenhez imádkozott, hogy megmeneküljön. Az imára válaszul isteni fény vakította el Kijo himét, elég időt hagyva így a papnak, hogy elmenekülhessen.
Kijo hime gyűlölete azonban ekkor már olyan erős volt, hogy nem állíthatta meg semmi. Óriási kígyóvá alakult át, és így vette üldözőbe a menekülő papot, aki átkelve a Hidaka folyón, a Dódzsódzsi templomba menekült. Kijo hime Ancsin nyomába eredt. A szörnyű kígyót látva, a Dódzsódzsi templom szerzetesei elrejtették Ancsint egy nagy bronz templomharang alá, azonban a kígyó megérezte a férfi szagát.

Dühödten körbefonta testével a harangot, és tüzet lehelt rá, míg a bronz harang fel nem forrósodott. A forró harangban ragadt Ancsin élve elégett. A férfi halála után Kijo hime a folyóba vetette magát és megfulladt.

Kijo hime történetét némiképp máshogy, de a Dódzsódzsi című híres nó darab is elmeséli. A darabban a hercegnő ugyancsak beleszeret a jóképű férfiba, aki mivel pap, elutasítja a lány szerelmét. A lány ezért megdühödik, démonná változik, és a Dódzsódzsi harangjába bújt férfit hasonlóképp a fent leírtakhoz, megégeti, majd magával is végez. A darabban itt viszont nincs vége a történetnek; ettől az esettől kezdve, a Dódzsódzsiba tilos volt nőknek belépni. Mégis egy napon, mikor új harangot avattak fel a templomban, egy gyönyörű fiatal lány jött el, hogy megkérje a papokat, táncolhasson az új harang tiszteletére. Először vonakodtak, majd engedtek a lány kérésének, aki gyönyörű táncával elkápráztatta őket. A papok felidézték Ancsin és Kijo hime történetét, és el akarták űzni a lányt, aki azonban csak mosolygott rajtuk, és mikor felmászott a harang tetejére, derült ki a papok számára, hogy a lány valójában Kijo hime szelleme.

A Dódzsódzsi templom, Vakajama prefektúra

Forrás:
http://yokai.com/kiyohime/
https://www.kabuki21.com/musume_dojoji.php
Dódzsódzsi Engi Emaki, Muromacsi kor (1336-1573); https://www.hyogo-c.ed.jp/~rekihaku-bo/historystation/digital-exhibitions/ebanashi/ka0004_en.html

2020.05.26.2020.12.26.

„Honcso Nidzsusiko” – Jaegaki hime története

Varga Lilla, 2020. 05. 26.

Tojohara Csikanobu ukiyo-e képe a Honcso Nidzsusikóból

Honcso Nidzsusiko (本朝廿四孝) c. dráma főhősnője Jaegaki-hime. Történetét először BUNRAKU (tradicionális japán bábszínház) darabként dolgozták fel 1766-ban, majd később KABUKI színpadra is vitték, és azóta Jaegaki-hime a három legfontosabb „hercegnő karakter” (szanhime) egyike, az egyik legnehezebb onnagata szerep.

Bunraku előadás, Jaegaki-hime bábmestere: III. Kiritake Kandzsuro

Jaegaki-himét ábrázoló bunraku bábu egy japán bélyegen

A hercegnő története a következő:

A szengoku-dzsidaiban, azaz a „hadakozó fejedelemségek korában” járunk (1467-1573). Takeda Singen, Kai tartomány ura és Nagao (Ueszugi) Kensin, a szomszédos Ecsigo tartomány ura ádáz ellenségek.
A sógun, Asikaga Josiharu elrendeli, hogy a két hadakozó család megbékélésének érdekében, Takeda fia Kacujori és Nagao lánya Jaegaki, ha elérik a megfelelő kort, összeházasodjanak.

Azonban rendelkezése után nem sokkal a sógunt meggyilkolják. A sógun emberei arra gyanakszanak, hogy a két viszálykodó család ölette meg Asikaga Josiharut, mert nem akarják megtartani a „békét hozó házasságot”. Ezért azt parancsolják, hogy Takeda és Nagao 3 éven belül találja meg a sógun gyilkosát. Ha nem járnak sikerrel, kötelesek legidősebb fiaikat feláldozni.
Takeda és Nagao esküt tesznek, mivel azonban a hajtóvadászat végül nem sikerül és nem találják meg a gyilkost, kénytelenek megtartani a szavukat, és gyermekeik fejét adni a sógunátusnak.
Az a hír járja tehát, hogy a Takeda család legidősebb fia, Kacujori, betartva a család ígéretét, rituális öngyilkosságot követett el. Valójában azonban Takeda egy hűséges tanácsadójának fia lett öngyilkos Kacujori nevében, míg Takeda igazi fia Minoszaku néven közemberként, álcázva él.

Minoszaku tisztában van vele, hogy valójában ő Takeda fia, és hogy visszaszerezze a Takedák legendás sisakját, melyet Nagao Kensin még régebben ellopott (és amely konfliktus miatt robbant ki állítólag a két család harca), álruhában elszegődik a Nagao családhoz. Az ott szolgáló Nureginu segítségével, aki a „hamis” Kacujori, a tanácsadó fiának szeretője volt, Kacujorinak sikerül bejutni a Nagao házba.

Takeda Kacujori, III. Szadonabu Haszegava ukiyo-e képe

Jaegaki-hime a házi-szentély előtt térdel, és illatáldozatot mutat be elhunyt(nak vélt) vőlegénye szellemének, Nureginu pedig mellette imádkozik (ténylegesen elhunyt) kedveséért, amikor megjelenik a valódi Kacujori, Minoszaku álnéven, kertésznek álcázva magát.
Jaegaki, mivel hasonlóságot vél felfedezni Minoszaku és vőlegénye portréja közt, rögtön beleszeret az idegenbe, és megkéri szolgálóját, Nuregunit, hogy hozzon össze nekik egy találkozót.
Nureguni belegyezik, hogy segít, cserébe azt kéri a hercegnőtől, hogy Jaegaki szerezze meg a sisakot Minoszakunak. Jaegaki ebből rájön, hogy Minoszaku valójában a halottnak hitt Kacujori, és Nureguni összejátszik a Takeda családdal. Habár először vívódik, hogy teljesítse-e a kérést, hiszen ha átadná Kacujorinak a sisakot, azzal elárulná apját, azonban nem tud ellenállni szerelmének, és végül megígéri, hogy megszerzi a sisakot.

Nagao Kensinnek azonban szintén gyanús lesz Minoszaku hasonlósága Kacujorival, ezért elküldi két szamuráját, hogy intézzék el a fiút. Miután Jaegaki tudomást szerez erről, kétségbeesetten figyelmeztetni akarja Kacujorit, azonban a lányt bezárják a házba.

Utagava Kunijoshi, Jaegaki-hime és a rókaszellemek, 1852.

A Takeda család legendás sisakját egy tavacska kis pavilonjában tartják. Jaegaki a pavilonba megy egyedül, gyászolni kedvesét, akinek életéért hiába könyörgött az apjának. Valamit tenni szeretne, hogy megmentse Kacujorit, ezért a kezébe véve a sisakot, imádkozik kedveséért – ha a tavacska nem lenne befagyva, egy csónakon megelőzhetné a férfi üldözőit, és időben figyelmeztethetné a veszélyre.

A tó fagyott tükrén a holdfény ekkor egy fehér róka arcát rajzolja ki a lány előtt. Jaegaki meglepetésében leteszi a sisakot, mire a róka eltűnik. Azonban amint a kezébe veszi újra, a róka nyomban feltűnik.
A róka-szellem valójában a Szuva szentély istenének familiárisa, és a sisak őrzése a feladata. Jaegaki felteszi a sisakot és azt kívánja, hogy megmenthesse szerelmét. Imájára válaszul, róka-lángok (kicunebi) gyúlnak, melyek körbeveszik őt, így védve a lányt és a sisakot. Valahonnan messziről kísérteties dobszó hallik, és a róka-lángok átvezetik Jaegakit a befagyott tavon. A hercegnő még az üldözők előtt utoléri kedvesét, és együtt elmenekülnek.

Jaegaki-hime szerepében V. Bandó Tamaszaburo

(Egy másik verzió szerint Jaegaki azt kívánja, bárcsak madár lenne, és Kacujori után repülhetne, hogy figyelmeztethesse a veszélyre. A szentély istenségét lenyűgözi, hogy a lány milyen állhatatosan szereti kedvesét, ezért segítségére küldi a szentélyt őrző rókákat, hogy segítsenek neki. A lány, a sisak birtokában és a szellem-rókák segítségével így el tud repülni Kacujori után.)

Az alábbi videóban a Honcso Nidzsusiko (本朝廿四孝) 1992-es BUNRAKU előadásának az a részlete látható, melyben az „ál” Kacujori harakirit követ el;

Forrás:
„Honcso Nidzsusiko” kabuki darab története
Kicunebi
Aubrey Halford, Giovanna M. Halford – The Kabuki Handbook: A Guide to Understanding and Appreciation, 1956.

2020.05.23.2020.12.26.

„Jocuja Kaidan” – Szerelem, bosszú és halál… a japán kísértettörténetek egyik gyöngyszeme

Varga Lilla, 2020. 05. 23.

A Jocuja Kaidan 四谷怪談, Oiva és Tamija Iemon szerelmének története, melyet azonban árulás, gyilkosság, és bosszú keserített meg, Japán leghíresebb szellemhistóriájává vált.

Iemon szerepében: Ichikawa Ebizo, Oiwa szerepében: Nakamura Kantaro

IV. Curuja Nanboku, 1825-ben kabuki színpadra vitte, Tókaidó Jocuja Kaidan (Tókaido Szellemtörténete) címen – és azóta is számos feldolgozást megélt a történet.

Történet:

Oiva és Oszode nővérek, Jocuja Szamon lányai (aki az Enja házhoz tartozott – ld. a Csúsingura, a 47 rónin történetében).
Oiva, apja barátjának, Tamija Iemonnak lett ígérve, míg Oszode, Szato Jomosicsihez ment feleségül. Miután azonban Iemon róninná és bűnözővé vált, Szamon el akart állni a házassági ígérettől, és vissza akarta venni a lányát. Iemon természetesen ebbe nem egyezett bele, így harcra kelt Szamonnal, mely összetűzés vége az lett, hogy a férfi megölte a lány apját.

Mindeközben Oszode férjének, Jomosicsinek a szolgája Naoszuke, megkívánta ura feleségét. Ezért Naoszuke úgy döntött, megöli Jomosicsit, azonban véletlenül mással végzett. Mégis, a megcsonkított testről mindenki azt hitte, hogy Jomosicsié.

A két nővérnek azonban nem volt tudomása a tettesekről, így azért cserébe, hogy a két férfi bosszút álljon nevükben az apa és a férj gyilkosán, elfogadták Iemon és Naoszuke házassági ajánlatát – nem tudván, hogy valójában azokhoz mennek hozzá, akik a tényleges gyilkosok.

Iemon és Oiva tehát férj és feleség lettek. Oivának fia születik, és a szülés után gyenge marad az egészsége – azonban minden alkalmat megragad, hogy könyörögjön férjének, keresse és bosszulja meg apja gyilkosát. Iemon azonban (természetesen) nem hallgat rá. Unja az életét, és elege van Oivából is. A szomszéd, gazdag Ito család unokájával viszonyt kezd, és megcsalja feleségét. Oiva azt hiszi, hogy gyógyszert kap a szomszéd családtól, azonban amikor megissza, kiderül, hogy méreg. Az arca groteszkül eltorzul, haja fésülködés közben csomókban kihullik, és ráébred, hogy Iemon végezni akar vele. Oiva beleőrül a szenvedéseibe, majd meghal.

Enjaku, Ichikawa Yonezô Oiwa szerepében, 1865.

Iemon hazaviszi új feleségét a szomszédból, de Oiva szelleme őrülten kísérti, és tévedésből – Iemon azt hiszi, hogy Oivát látja – a férfi megöli az új asszonyt.

Jomosicsi közben hazatér, de azt kell látnia, hogy Oszode már Naoszuke feleségeként él. A két férfi harcában Oszode meghal, mire Naoszuke öngyilkos lesz.

Iemon, anyja segítségével egy hegyi kunyhóba menekül, de éjjelente még mindig Oiva szelleme üldözi. Elrejtőzik egy bambuszerdőben, azonban Jomosicsi bandája rátalál, és megölik.
Oiva haragja Iemon halálával elcsitul, és szelleme megnyugszik.

Utagawa Kuniyoshi, Oiwa megkísérti Takuetsut (aki Iemonnak segédkezett), 1852.

Ayakashi: Japanese Classic Horror feldolgozás ITT, magyar felirattal.

Forrás:
A történet ITT olvasható angolul.

A Heian végnapjai – Tairák és Minamotók a 12. században

Családok harca a Hógen háborúban 保元の乱 [hōgen no ran]

Taira no Kijomori 平清盛 és a Heisi hatalom

A Minamoto család és a Taira család harca 源平合戦 [genpei kassen]

Joritomo 源頼朝 és Josicune 源義経, a Minamoto testvérek ellentéte

A Kamakura bakufu 鎌倉幕府 kezdete

A Heian-kor végét, három időponttal is szokás datálni;

Gondolatok a nóról

A Cucsigumo eredete

Cucsigumo szósi képtekercs története:

A Cucsigumo c. nó darab története:

A róka-szellem, és az Abe család története

**Családok harca a Hógen háborúban** 保元の乱 [hōgen no ran]

**A Minamoto család és a Taira család harca** 源平合戦 [genpei kassen]

Joritomo 源頼朝 és Josicune 源義経**, a Minamoto testvérek ellentéte**

**A Cucsigumo c. nó darab története:**