Funajúrei

船幽霊 [funayûrei], „tengeri szellemek”

A tengerbe veszett lelkekből születik meg a funajúrei, a tengeri bosszúálló szellem.

A mítosz szerint halott matrózok árnyai vadásznak ilyen formában életben maradt társaikra, hogy magukkal ragadják őket. Fehér temetési kimonóban jelennek meg, leggyakrabban egy szellemhajó fedélzetén. Teli- vagy újhold ilyen jönnek elő, valamint különösen viharos és ködös éjszakákon, és az Obon fesztivál idején.
A funajúrei kísérteties, foszforeszkáló köddel jelenik meg, mely egyre közeledik és közeledik, míg ki nem bontakozik a szellemhajó, a kísértet legénységgel.

A szellemhajó különféleképp támadhat; néha bevág a kiszemelt hajó elé, mely kénytelen élesen elkanyarodni, ennek köszönhetően pedig felborul. Más esetben a hajó mellé húzódik, és a szellemek megpróbálják lehúzni a védtelen hajót a víz alá – a kísérteteknél nagy merőkanalak és vödrök vannak, amik segítségével vízzel töltik fel a kiszemelt hajót, hogy az elsüllyedjen, és ezáltal újabb lelkekkel bővüljön funajúrei-legénység.

Esetenként a funajúrei nem emberméretű, hanem sok lélekből összetevődött óriás, aki vödröket követel a legénységtől, hogy aztán azzal süllyessze el őket. (Ezt az óriást gyakran összetévesztik az umi bózu-val.) Az okos legénység azonban átverheti ezt a szellemet, ha lyukas vödröt ad neki, mert akkor hiába próbálja az óriás elsüllyeszteni a hajót, nem jár majd sikerrel.
A szellemhajóval való ütközést pedig egy bátor lépés előzheti meg, mégpedig ha ahelyett, hogy az „emberi” hajó elkanyarodna, merészen nekimegy és áthalad a szellemhajón. A menekülés harmadik módja, ha a legénység ételt rak ki a fedélzetre a szellemeknek felajánlásként, hogy azt egyék meg az emberek helyett.

„Funajúrei” az Ehon Hjaku Monogatariból, Takehara Sunszen munkája

 

Forrás: http://yokai.com/funayuurei/

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
                                      The Hour of Meeting Evil Spirits
                                      The Book of Hakutaku

fb-share-icon