舞楽 [bugaku]

A bugaku színpadi műfaj, álarcos tánc, melyet eredetileg ünnepi alkalmakkor felállított színpadon adtak elő.

A táncot kísérő zenét önmagában gagakunak (雅楽) hívjuk. A gagaku hangszerei:
SÓ (笙 [shō]) – 17 bambuszsípból álló szájorgona
HICSIRIKI (篳篥 [hichiriki]) – rövid oboa
BIVA (琵琶 [biwa]) – négyhúros basszuslant
VAGON (和琴 [wagon/yamatogoto])- hathúros citera
CURI-DAIKO (釣太鼓 [tsuri-daiko])- állvanyon függő dob
KAGURABUE (神楽笛 [kagurabue]), RJÚTEKI (竜笛 [ryūteki]), KOMABUE (高麗笛 [komabue]) – fuvolák
KOTO (琴 [koto]) – 13 húros citera.

A gagaku lehet önálló zene, viszont mikor a táncot kíséri, akkor nem használják a kotót és a bivát. Kínából származik, eredetileg világi zene volt, lakomák alkalmával játszották. A Heian-kor közepén alakították át japán ízlés szerint, és ekkor a bugakunak is meghatározott előadásmenetet írtak – ekkortól lett a bugaku az arisztokrácia színpadi művészete.
A bugaku-előadás menete az enbuval, azaz megtisztító tánccal kezdődik, majd ezt táncpárok sorozata követi, melyeknek meghatározó eleme a szimmetria. A táncpárok egy szabu és ubu táncból állnak, melyek a mozgásból adódóan bal- ill. jobb oldali táncot jelentenek. A szabu táncok Kínából, Indiából, Vietnámból származnak, míg az ubu táncok a három koreai királyságból és Bokkaiból. A viselt álarcok és jelmezek jellemzően egzotikusak, színesek.

Forrás: Kokubu Tamocu, A japán színház, Gondolat, 1984.

Ajánló, ha tovább kutakodnál a témában:
Arlene Yu, Bugaku: Japanese Imperial Court Dance, New York Public Library, 2017.

武家諸法度 [buke shohatto], „A busik szabályzata”

Először 1615-ben adták ki, és később rendszeresen bővítették. A daimjók 大名 [daimyó] tevékenységét szabályozó rendeletek összessége volt, mely összességében a Tokugava sógunátus hatalmának biztosítását segítette elő.

Például a buke sohatto szerint:

– A daimjónak csupán egy, a székhelyül használt vára lehetett, a többit le kellett bontania.
– A daimjó-családok közt történő házasságokat a bakufunak (a Tokugava kormányzatnak) engedélyeznie kellett.
– Tiltotta a daimjók tömörülését.
– A daimjóknak mint szamurájoknak fejleszteniük kellett a műveltségüket, harcképességüket.
– A daimjóknak kötelességük volt templomokat, szentélyeket, utakat javítani saját költségükön.

– 1635-ben, a harmadik sógun, Tokugava Iemicu idejében lett a buke sohatto része a szankin kótai 参勤交代  [sankin kōtai], az „edói fogság”, mely kimondta, hogy minden daimjó köteles kétévente Edóba költözni, feleségüknek és gyermekeiknek pedig állandó jelleggel Edóban kell élniük. Az utazás hadi menetben történt, kész látványosságnak minősült és sok pénzt emésztett fel (ide kötődik Tókaidó híres útja, mely Edóba vezetett, és melyen a daimjók a fővárosba vonultak).

– 1663-ban belekerült a dzsunsi „hűség-szeppuku” és adaucsi „vérbosszú” tilalma.

A szabályzatban foglaltak azt a célt szolgálták, hogy a daimjók ereje és anyagi helyzete gyengüljön, így ne legyen lehetőségük fellázadni.

A daimjók mellett a sógunátus szabályozta a császári udvart és a nemességet, ez volt a kincsú narabini kuge sohatto, valamint a templomokat, ez utóbbi a dzsiin sohatto.

Forrás:

Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, Bp., 1989.
Dr. Szabó Balázs, ELTE Távol-keleti Intézet, Japán Tanszék, Japán Történelem előadás, 2018.

部落民 [burakumin]

A burakumin kifejezés az Edo kori (1603-1868) társadalom peremén élő eták穢多 [eta] és hininek 非人 [hinin] gyűjtőneve. A Meidzsi restauráció (19. század második fele) során eltörölték a társadalmi kasztokat, így az eták és hininek csoportja is megszűnt, azok, akik e csoportokhoz tartoztak, kapták a burakumin elnevezést.

Az eták a sintó és buddhizmus által tisztátalannak (kegare 穢れ) tekintett szakmákat űzték, melyek az állattetem feldolgozásának különböző területeivel kapcsolatos munkák voltak. A hinin rétegbe tartoztak a csavargók, koldusok, utcai mutatványosok, alacsony osztályú prostituáltak, utcai takarítók, a fertőző betegségekben, mint a Hansen-kórban szenvedők.

Habár a Meidzsiben eltörölték az egyes csoportokat korlátok közé szorító diszkriminatív szabályokat, és 1871-ben hoztak egy felszabadítási törvényt, mely megtiltotta a burakumin kifejezés használatát is, ennek ellenére sokáig nyilvántartották őket. A burakuminok gettókban éltek, csak nagyon lassan homályosult el a társadalomban velük szemben beidegződött megkülönböztető hozzáállás. 1975-ben például nyilvánosságra került kilenc különböző „Buraku lista”, melyekben titokban a burakumin közösségek lakhelyéről, foglalkozásáról jegyeztek fel információkat, ez alapján pedig könnyen ki tudták deríteni, ki tartozik a burakuminok közé, és egyes nagyvállalatok ez alapján kívánták elkerülni burakumin származású alkalmazott felvételét.

A 20. században több szakszervezet is alakult a burakumin diszkriminációval szemben, melyek tevékenységét meghatározta adott politikai vagy ideológiai hovatartozásuk; ezek a szervezetek a Suiheisha (1922-1941), a Buraku Kaihō Zenkoku (1946-1955) – később Buraku Kaihō Dōmei (1955- ) néven, a Dōwakai (1960- ) és a Zenkoku Buraku Kaihō Undō (1976- ).[1]

Ajánló, ha bővebben elmerülnél a témában:
Csendom Andrea, A japán buraku társadalmi réteg kialakulása és gyökerei: A kegare félelem, in.: Közel, s Távol IV. Az Eötvös Collegium Orientalisztika Műhely éves konferenciájának előadásaiból 2014., Eötvös Collegium Budapest, 2016, 403-425. URL: http://honlap.eotvos.elte.hu/wp-content/uploads/2016/08/Kozel_s_Tavol_IV.pdf

Forrás:

James Miura, Not Even Human: The Birth of the Outcaste in Tokugawa Japan, University of Hawai‘i at Hilo HOHONU 2019 Vol. 17 URL: https://hilo.hawaii.edu/campuscenter/hohonu/volumes/documents/NotEvenHumanTheBirthoftheOutcasteinTokugawaJapan.pdf

Nicholas D. Kristof, Japan’s Invisible Minority: Better Off Than in Past, but Still Outcasts, New York Times, Nov. 30, 1995, URL: https://www.nytimes.com/1995/11/30/world/japan-s-invisible-minority-better-off-than-in-past-but-stilloutcasts.html?pagewanted=all

Yasumasa Hiresawa, Yoshiro Nabeshima, Minoru Mori, Ichiro Akashi, Dowa education: Educational challange toward adiscrimination-free Japan, Buraku Liberation and Human Rights Research Institute, 1995. URL: https://blhrri.org/old/blhrri_e/dowaeducation/dowa_education.pdf

[1] https://www.britannica.com/topic/burakumin