アリエ [arie]
Ez a vízben élő pufók, fénylő pikkelyekkel borított jókai a tengeri csikóra hasonlít a leginkább. Az arie azonban négy lábon jár és vékony, hosszú farka van. Felfelé nyúló nyaka, teste közepéből indul ki, amin hosszú sörény húzódik végig.
A segítő szellemek közé tartozik és óriási erőkkel bír – csupán a látványa elég ahhoz, hogy az összes gonosz szellemet és betegséget elűzze. Próféciákat mond azoknak, akik meghallgatják szavaikat. Sajnálatos módon azonban egyetlen egy feljegyzett alkalom van csupán arról, hogy ariét látott – 1876-ban. Egy élő legenda szerint, az emberek megrettentek amikor meglátták, majd mikor felsőbb körökből valaki kivonult megnézni, miről is van szó, a jókai megszólította őt. 6 évnyi jó termést és kolerajárványt jósolt meg, de védelmet biztosított mindenkinek, aki imádkozik hozzá egy, a házban róla kihelyezett kép segítségével.
A 19. század második felében megjelenő profetikus vízi jókaiok mind szisztematikus alapokra épültek, ahogy az arie is. Főbb jellemzőik, hogy a vízből bukkannak elő, próféciákat mondanak, a róluk készült festményhez kell imádkozni, és mind épp olyan hirtelen tűnnek el, miként felbukkantak.

Forrás: http://yokai.com/arie/
További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:
Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
The Hour of Meeting Evil Spirits
The Book of Hakutaku