べか太郎 [bekatarō]
A bekataró mellett számos névvariánsa létezik: bekuvataró, bekuvabó, beroritaró, peroritaró, akanbei.
Az alacsony, kövérkés, zsíros hajú jókai főleg az utcákon, sikátorokban szeret tartózkodni, a lényeg, hogy legyen egy kis étel a környéken. Ha valaki ilyen éhenkórász, vajon mit is ehet? Hát mindent. A minden alatt pedig az embereket is értjük. Jellemző vonásai közé tartozik, hogy alsó szemhéját lehúzza és nyelvét kinyújtva gúnyolódó arcot vág.
Számos jókai-képtekercsen megjelenik, azonban eredetéről konkrét információkat nem tudunk. A hiányt azonban megoldotta Mizuki Sigeru (karikaturista és jókaikutató), aki létrehozott egy eredettörténetet bekataró számára:
Réges-régen volt egy kisfiú, akit Tarónak hívtak. Tarónak óriási étvágya volt. Olyan óriási, hogy akár 10 vagy 20 felnőtt helyett is tudott enni, ám a szülei sajnos nem tudták megengedni maguknak, hogy kielégítsék fiúk étvágyát, így egy nap elhagyták őt. Tarónak így az utcán kellett élnie, ahol idegenektől kéregetett ételt. Ám bármennyi ételt is adtak neki, sosem volt elégedett, így egy nap azon kezdett tűnődni, vajon milyen íze lehet az embernek. Lassan a kíváncsiság győzedelmeskedett felette és elkezdett elkapni embereket, akiket megevett. Így lett Taróból jókai, és attól a naptól kezdve, ha valaki meglátja az utcán, félelemtől remegve fut el előle.
Forrás: http://yokai.com/bekatarou/
További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:
Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
The Hour of Meeting Evil Spirits
The Book of Hakutaku