盛田 昭夫 [Morita Akio] (1921-1999)
„… ahelyett, hogy piackutatást végeznénk, egy-egy termék és használata köré összpontosítjuk a gondolkodásunkat, és megpróbálunk piacot teremteni a közönséggel való kommunikáció és a közönség nevelése révén.”
/Morita Akio/
1945-ben Morita Akio és Ibuka Maszaru megalapították a Tokyo Tsushin Kogyo K.K.-t más néven a Tokyo Telecommunication Engineering Corporation-t. A cég 1957-ben piacra dobta a világ első hordozható tranzisztor rádióját, a TR-63-ast. 1958-ban a vállalat új nevet kapott, így lett SONY.
Morita Akio „Made in Japan” c. könyvében számol be a vállalat felemelkedéséről, cégvezetői stratégiájáról, mellyel irányadóvá vált a telekommunikációs piacon a ’60-70es években. Egyik legismertebb példa innovatív és merész cégpolitikájára, talán a Walkman története. Mikor felmerült Ibukában, hogy utazás közben is jó lenne zenét hallgatni, Morita rögtön az ötlet alá nyúlt, és kifejlesztették az első „sétáló magnót”. Morita függetlenül attól, hogy egy teljesen új, a közönség számra ismeretlen termékről volt szó, illetve annak ellenére, hogy a körülötte lévők alapvetően bukásra számítottak, nem sajnálta a fejlesztési és bekerülési költséget, sőt, az eladási árat a fiatalok fizetőképességéhez is igazította, mert bízott a leendő eladási számokban, a még nem létező, de majd kialakuló keresletben. Igaza lett. A Walkman kezdettől fogva sikert aratott.
Forrás:
Morita Akio, Made in Japan, Árkádia, Bp., 1989. (idézet innen)
Akio Morita Library

Ajánló, ha tovább kutakodnál a témában:
Morita Akio, Made in Japan, Árkádia, Bp., 1989.
https://presscentre.sony.eu/news/company-history-85946