恵比寿 [ebisu]

Halászok és kereskedők védelmezője, az anyagi jólét és gyarapodás kami-ja, a Hét Szerencseisten (Sicsi Fukudzsin 七福神) egyike. Joviális, kövérkés, szakállas halászként szokták ábrázolni, sok esetben egyik kezében horgászbotot, a másikban (vagy vállán átvetve) nagy, vörös tengeri keszeget (tai 鯛) tart, mely a jó szerencse jelképe. Klasszikus Heian-kori (794-1185) viseletben, fekete fejfedőben (kazaori ebosi 風折烏帽子)  látható sok ábrázoláson, és ún. marebito-nak (客人, まれびと), vándor-szellemnek tartják, aki ha tisztelettel vannak felé és megvendégelik, akkor cserébe jót cselekszik, szerencsét hoz a házhoz. A mitológiában alakja összefonódik Hiruko kami-val.

A vörös tengeri keszeg, tai, amivel előszeretettel ábrázolják, egy igen kedvelt hal a japán konyhában, és mivel hangalakja fellelhető a medetai kifejezésben, mely „örvendetes, örömteli, szerencsés (esemény, kimenetel)” jelentéssel bír, ezért gyakori fogás ünnepeken, pl. esküvőkön.

Arcképével üzletekben, kereskedelmi helyeken is találkozhatunk, üzlettulajdonosok, vállalkozók körében igen népszerű istenség. Ebiszu istenhez köthető egyik legnagyobb fesztivál a Toka-Ebiszu (Ebesszan, Ebiszu Fesztivál), január 9-10. közt, a Hjogo-i Nisinomija szentélyben, ahová hatalmas tömeg látogat el évente, hogy az új évre is a szerencseisten támogatását kérjék.

Forrás:
Michael Ashkenazi, Handbook of Japanese Mythology, Oxford University Press Inc, New York, United States, 2008.
Ian Reader, A sintoizmus, Kossuth kiadó, Budapest, 2000.
https://kansaiguide.jp/rt/eng/event/detail/?item_id=ENT0000015
https://www.britannica.com/topic/Ebisu

絵本太閤記 [ehon taikōki]

Az Ehon Taikóki képes olvasókönyv, mely Tojotomi Hidejosi életét dolgozza fel. Első kötetét 1797-ben adták ki, írta Takeucsi Kakuszai, illusztrálta Okada Gjokuzan.

A könyv fogadtatása olyan pozitív volt, hogy 1802-ig további hét kötetet adtak ki, bennük 84 történettel. Csikamacu Janagi, Csikamacu Koszuiken és Csikamacu Szen’jóken 1799-ben ningjó dzsóruri 人形浄瑠璃 (bunraku) színpadra vitte Ehon Taikóki címmel. A darab 13 napot ölel fel, mely időszak Oda Nobunaga halálától – az áruló Micuhide által elkövetett gyilkosságtól, Tojotomi Hidejosi bosszújáig – Micuhide felett aratott győzelméig tart. Nem sokkal később 1800-ban a darab kabuki változata is megjelent I. Tokuszuke Nagava jóvoltából, Ehó Taikóki címmel. A szigorú cenzúra miatt megváltoztatták a szereplők neveit, így lett Oda Nobunagából Oda Harunaga, vagy Akecsi Micuhidéből Takecsi Micuhide.
A könyv népszerűsége rendkívül nagy volt, így végül a kormány 1804-ben kivonta a nyomdákból.

A Taikóki 太閤記 elnevezés magába foglalja az összes, Tojotomi Hidejosi életéről szóló művet. Több Taikóki is született, ezek egyike a fent röviden bemutatott Ehon Taikóki. Talán az egyik leghíresebb Taikóki Hoan Oze nevéhez köthető, és 1626-ban adták ki 20 tekercses művét. Általánosságban véve ezt tekintik Hidejosi életrajzának alapjául, azonban rámutatnak arra is, hogy a szerző saját történelem-szemlélete erősen befolyásolta a művet. Másik híres Taikóki a Kavaszumi Taikóki 川角太閤記, mely öt kötetben tartalmazza a Hidejosival kapcsolatos anekdotákat.

Ehon Taikóki – ningjó dzsóruri, Amagaszaki felvonás (10. nap), Takecsi Micuhide: Josida Tamame, 2013. jú., National Bunraku Theatre, forrás

Forrás:
https://www.kabuki21.com/ehon_taikoki.php
https://collections.mfa.org/objects/453517
絵本太閤記

emaki 絵巻 vagy emakimono 絵巻物 „Horizontális tekercskép”

Illusztrált, narratív, horizontális olvasásra készített tekercskép, mely a 11. században jelent meg és a 13. században érte el tetőpontját (hatása azonban még a 19. századi fametszeteken is érezhető). Az emaki szöveg és kép kombinációja, az illusztráció és a történet egyazon tekercsen, egymással kiegészülve jelenik meg. Találunk köztük történelmi (Heidzsi monogatari emaki (kapcs. cikk), vallási (Kegon engi emaki), irodalmi (Makura no szósi emaki) témájú, illetve szokásokat, hiedelmeket, legendákat feldolgozó (Sigiszan engi emaki) alkotásokat is.

Az egyik legismertebb és legrégebbi gyöngyszeme a jamato-e 大和絵 [yamato e], azaz „japán stílusú festészet”-nek a Gendzsi monogatari jeleneteit ábrázoló emaki, melynek keletkezését a 12. század elejére datálják. A Gendzsi monogatari Muraszaki Sikibu klasszikusnak számító regénye, mely Gendzsi herceg szerelmi kalandjain keresztül a Heian-kor udvari életét tárja elénk – az eredeti tízből fennmaradt három, töredékes tekercs a regény 13 fejezetének egy-egy kiemelkedő jelenetét ábrázolja, inkább az illusztrációra helyezve a hangsúlyt, kevés szöveggel kiegészítve.

Az emaki kapcsán érdemes megemlíteni a jellegzetes „tető nélküli ház” fukinuki jatai 吹抜屋台 [fukinuki yatai] ábrázolási módot, mely a belső terekben történő jeleneteket olyan perspektívából ábrázolja, mintha az épületbe fentről pillantanánk be.

Forrás: Itó – Maeda – Miyagawa – Yoshizawa, Japán művészet, Corvina, 1980.

福禄寿 [Fukurokuju] (v. Fukurokudzsin)

Neve a „fuku” – boldogság, „roku” – gazdagság és „ju” – hosszú élet szavakból tevődik össze. A Sicsifukudzsin azaz a Hét Szerencseisten egyike, a hosszú élet és a bölcsesség istene. Dzsuródzsinhez hasonlóan a taoizmushoz kötik eredetét. Öregemberként, nagyon magas homlokkal szokták ábrázolni, kínai tudós-viseletben, bottal a kezében. Kísérője gyakran valamely hosszú életet szimbolizáló állat, mint a daru vagy a teknős.

Szeret sakkozni és a mondás, miszerint „nagy ember az, aki megjegyzés nélkül tud végignézni egy sakkjátszmát” hozzá köthető. Ehhez kapcsolódó történet; egyszer egy földműves, hazafelé tartó útján két idős férfi mellett haladt el, akik sakkoztak. A gazda megállt, és csendben figyelni kezdte játszmájukat. Egyik lépés követte a másikat, mígnem a földműves azt vette észre, hogy az egyik játékos szakálla hosszabb lett. A hosszú mérkőzés alatt a szakállas játékos valami furcsa ízű ételt adott neki, hogy elűzze éhségét. Jóval később a gazda észrevette, hogy már jócskán eltelt a nap, így búcsút vett a sakkozóktól. Hazasietett, de az otthonát már hiába kereste. Miután körbeérdeklődött derült ki számára, hogy mialatt a sakkjátszmát nézte, 200 év telt el.

Forrás:

Reiko Chiba, The Seven Lucky Gods of Japan, Charles E. Tuttle Company, 1987.
Fukurokuju 福禄寿 URL: https://www.onmarkproductions.com/html/fukurokuju.shtml
https://www.britannica.com/topic/Fukurokuju

踏み絵 [fumi-e], „taposó-kép”

Az Edo-korban (1603-1868), a Tokugava sógunátus betiltotta a kereszténység gyakorlását a szigetországban (1613). A kereszténység terjedésének megfékezéséért, valamint a már megtértek „visszatérítéséért” különböző intézkedéseket vezettek be, pl. vallásigazolás rendszerét (ld. danka-rendszer, simabarai felkelés), vagy a fumie szokását, mely során egy sárgarézből készült, Jézust vagy Szűz Máriát ábrázoló képet, vagy feszületet kellett szertartás-jelleggel megtaposni, ezzel bizonyítandó, hogy az illető nem keresztény. A fumie gyakorlatát először Kjúsún, Nagaszakiban vezették be, mivel itt jelentős keresztény közösség élt.

Forrás:
Gy. Horváth László, Japán kulturális szótár, Corvina, 2018.
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
https://www.bbc.com/news/world-asia-50414472

船幽霊 [funayûrei], „tengeri szellemek”

A tengerbe veszett lelkekből születik meg a funajúrei, a tengeri bosszúálló szellem.

A mítosz szerint halott matrózok árnyai vadásznak ilyen formában életben maradt társaikra, hogy magukkal ragadják őket. Fehér temetési kimonóban jelennek meg, leggyakrabban egy szellemhajó fedélzetén. Teli- vagy újhold ilyen jönnek elő, valamint különösen viharos és ködös éjszakákon, és az Obon fesztivál idején.
A funajúrei kísérteties, foszforeszkáló köddel jelenik meg, mely egyre közeledik és közeledik, míg ki nem bontakozik a szellemhajó, a kísértet legénységgel.

A szellemhajó különféleképp támadhat; néha bevág a kiszemelt hajó elé, mely kénytelen élesen elkanyarodni, ennek köszönhetően pedig felborul. Más esetben a hajó mellé húzódik, és a szellemek megpróbálják lehúzni a védtelen hajót a víz alá – a kísérteteknél nagy merőkanalak és vödrök vannak, amik segítségével vízzel töltik fel a kiszemelt hajót, hogy az elsüllyedjen, és ezáltal újabb lelkekkel bővüljön funajúrei-legénység.

Esetenként a funajúrei nem emberméretű, hanem sok lélekből összetevődött óriás, aki vödröket követel a legénységtől, hogy aztán azzal süllyessze el őket. (Ezt az óriást gyakran összetévesztik az umi bózu-val.) Az okos legénység azonban átverheti ezt a szellemet, ha lyukas vödröt ad neki, mert akkor hiába próbálja az óriás elsüllyeszteni a hajót, nem jár majd sikerrel.
A szellemhajóval való ütközést pedig egy bátor lépés előzheti meg, mégpedig ha ahelyett, hogy az „emberi” hajó elkanyarodna, merészen nekimegy és áthalad a szellemhajón. A menekülés harmadik módja, ha a legénység ételt rak ki a fedélzetre a szellemeknek felajánlásként, hogy azt egyék meg az emberek helyett.

Forrás: http://yokai.com/funayuurei/

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
                                      The Hour of Meeting Evil Spirits
                                      The Book of Hakutaku

ふらり火 [furaribi]

ふらり(+と) – [furari (+ to)] – céltalanul, váratlanul
火 [hi] – tűz

Ez a kis, madártestű, kutyafejű jókai, a hi-no-tama, azaz „tűzgolyó jókai” típusba tartozik – apró lángnyelvekkel koszorúzva, váratlanul tűnik fel és bóklászik késő éjjel céltalanul a folyópartokon. (Innen is ered a neve.)
A furaribi olyan lélekmaradványból születik, mely nem kapott megfelelő végtisztességet, vagy a japán szokás szerint, a halott tiszteletére meghatározott időnként tartandó ceremóniákat nem végezték el. A furaribi ezeknek az elveszett lelkeknek a kivetülése.

Eredetének legendája szerint, a 16. században, Tojamában élt egyszer egy Szassza Narimasza nevű hadúr, aki egy napon egy gyönyörű ágyast vitt a házába, Szajurit. A lányt azonban nem fogadták be a ház női lakói, sem a szolgák, sem a szamuráj többi szeretője – féltékenyek voltak szépségére, és Narimasza szerelmére a lány iránt, ezért összeesküvést szőttek Szajuri ellen a ház asszonyai. Álnokul, hazug pletykát kezdtek terjeszteni, miszerint Szajuri megcsalta Narimaszát egy másik férfival. Narimaszán a pletyka hallatán őrült féltékenység lett úrrá, és fellángoló dühében meggyilkolta Szajurit, a lány testét pedig a Dzsinzú folyóba vetette. Ez azonban nem volt elég a feldühödött férfinak, és Szajuri egész családját kiirtotta (18 embert ölt meg). A szerelmi düh, féltékenység és hazugságok áldozatául esett, megkínzott lelkek pedig ezután a folyóparton, furaribiként kezdtek bolyongani céltalanul.

Úgy tartják, ha az ember lemegy a folyópartra, és az éjszakába kiáltja háromszor Szajuri nevét, a nő levágott feje sikoltva, haját tépve megjelenik. Narimaszát a későbbiekben Tojotomi Hidejosi győzte le, a hadakozó fejedelmek korának vége felé (1574-1600) – állítólag Szajuri bosszúálló szellemének segítségével.

Forrás: http://yokai.com/furaribi/

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
                                      The Hour of Meeting Evil Spirits
                                      The Book of Hakutaku

雅楽 [gagaku]

Lásd: Bugaku

„csontváz-képek”

A japán karikatúra egy fajtája, melyben csontvázakat ábrázolnak hétköznapi szerepekben.
A gaikocu-e morbid humorával az ember múlandó mivoltát hangsúlyozza, mely tükrében a gondok és örömök egyaránt más megvilágításba kerülnek.

Lásd még: Ikkjú

Forrás:
Dr. Kiss Mónika, Õtsu-e, toba-e és társaik – a karikatúra sokfélesége Japánban (előadás), in: Kutatók Éjszakája, szervező: ELTE, 2020. 11. 27.

戯画 [giga] – karikatúra, „bolondos, játékos képek”

A giga asszociatív játékossággal, eltúlzásokkal figuráz ki kulturális alkotásokat és társadalmi jelenségeket. Ezért humoruk akkor értékelhető igazán, ha a képeken megjelenő különböző utalások háttérismerete adott a néző számára.

Például a fenti giga humora abban áll, hogy a Sakkjó 石橋 [shakkyou] című nó darabban, az oroszlántáncnál viselt hosszú, fehér parókat a kukoricahajhoz hasonlítja. A kukorica itt épp az egyik jellegzetes táncmozdulatot mutatja be, mely során a hosszú sörényt egyébként a színész előre és hátradobja. A dinamikus oroszlántánc később a kabukiban is megjelent.

Forrás:
https://toyokeizai.net/articles/-/22416
Dr. Kiss Mónika, Õtsu-e, toba-e és társaik – a karikatúra sokfélesége Japánban (előadás), in: Kutatók Éjszakája, szervező: ELTE, 2020. 11. 27.