とちおとめ 苺 [tochiotome ichigo]

Kapcsolódó:
https://japan-brand.jnto.go.jp/foods/fruits/3242/

nipponia nippon, japanese crested ibis, nipponíbisz, japán íbisz
鴇,トキ, 朱鷺, 鵇, 鴾 [1]

Japán számos részén megtalálható volt ez a 70-80 cm magas, 130 cm szárnyfesztávolsággal bíró hófehér, vörös fejű madár, mely tollazata csak a párzási időszakban változtat színt – evezőtollai ilyenkor halvány rózsaszín árnyalatot öltenek. Ezt a színt toki-ironak hívják, a madár után.

A japán toki-populáció azonban a 19. sz. közepétől túlvadászat miatt rohamosan csökkenni kezdett, a II. világháborút követően pedig a mezőgazdaságban használt rovarirtó szerek súlyosan károsították az élőhelyét. Ennek okán a toki végül felkerült a veszélyeztetett fajok listájára.

Annak érdekében, hogy megóvják a fajt a kihalástól, 1967-ben Niigata prefektúra létrehozott egy védelmi központot a tokik számára, Szado szigetén. 1999 óta történő sikeres mesterséges tenyésztésnek köszönhetően lassan nőni kezdett a fogságban tartott tokik száma, ezzel párhuzamosan pedig a szigeten tudatos élőhely-kialakításba kezdtek, és a lakosságot külön trenírozták a tokik megóvásának érdekében. Például megfékezték a káros növényvédő szerek alkalmazását, és olyan rizstermesztési módszereket vezettek be, melyek segítik a tokik megélhetését a természetben. 2008-ban először engedtek szabadon tokikat, majd 2012-ben megszülettek az első vadonszületett példányok.

Napjainkra a Szado-szigeten élő vad-toki állomány 400 körülire nőtt. A Toki Erdei Parkban, mely egy látogatóközpont a turisták számára, meg lehet figyelni a madarakat, valamint kiállításokon lehet megismerni a madár történetét és megmentésének állomásait.

Forrás:
Sasaki Takashi, Toki in the Skies of Sado: https://www.gov-online.go.jp/eng/publicity/book/hlj/html/202004/202004_03_en.html

Toki Erdei Parkról további infó:
https://www.japan-guide.com/e/e7684.html

[1] https://jisho.org/word/%E9%B4%87

ウチ – ソト [uchi – soto] – „belső-külső” társadalomtér-felfogás

Az úgynevezett ucsi-szoto, vagyis a „belső és a külső tér” társadalom-felfogás egy, a Dzsōmon-kortól, az egész japán társadalmat meghatározó kommunikációs és identitás-képző, a társadalmi kapcsolatokat is meghatározó felfogás. A felfogás által magával hozott különleges kommunikációs rendszer szerint elkülönülnek a különböző tiszteleti nyelvek a köznyelvtől, ami a honne – tatemae 本音 [honne] – 建前 [tatamae] viselkedésben, tehát a „valódi vélemény – kifelé kommunikált vélemény”-ben is megnyilvánul.
Eszerint a kommunikációs metódus szerint a világ egy belső és egy külső részre bomlik, amelyben a belső, vagyis az ucsi körben helyezkedek el én, és a hozzám közelebb álló családi és baráti kör, amelyen kívül helyezkedik el a szoto, vagyis a külső kör, akikkel én alkalmi, vagy folyamatos nem-személyes kommunikációt folytatok.

Az ucsi körön belül az „én” világa nem képez zárt egységet, hanem kiegészül a közeli családtagokkal, a közeli és bizalmas barátokkal, a legbizalmasabb kollégákkal. A kettő közötti határvonal egy erősen zárt vonalat alkot, nagyon nehéz a szoto körből bekerülni az ucsi körbe. Az ucsi és a szoto körökön kívül helyezkedik el az „ismeretlenek” köre, akikkel egy japán abszolút nem kommunikál, emiatt, ha egy japán véletlenül meglök egy ismeretlen embert az utcán, nem kér tőle elnézést.

Mindez, vagyis az ucsi-szoto társadalomfelfogás megnyilvánul nemcsak a kommunikációban, hanem abban is, ahogy a személy a társadalmi helyzetét közvetíti, amilyen megjelenéssel és öltözékkel bír az illető. A szoto kommunikáció emellett még megjelenik abban is, ahogy egy vevő és egy eladó a boltban egymással kommunikál, amikor is az eladótól a maximális figyelem és udvariasság az elvárt a vevővel szemben – Japánban az eladó köszönti a vevőt, és nem fordítva. Ugyanez a viszony az, ami meghatározza egy munkavállaló lojalitását a munkaadójával szemben, mert a munkaadó is valamilyen mértékben az ucsi része.

Forrás:
Mohr Richárd – Osváth Gábor – Sato Noriko – Székács Anna: Japán, kínai és koreai üzleti kultúra. Távol-keleti menedzsment interkulturális és gyakorlati szempontból. Budapesti Gazdasági Egyetem, Keleti Üzleti Akadémiai Központ, Budapest, 2019.

A grafikát Csoma Orsolya és Hernádi-Székács (2003) nyomán a jelen szócikk szerzője, Vadász Fruzsina készítette.

Hagyományőrzés.

Az Ukiyo-e Project célja, hogy megőrizze a műfajt, az ukiyo-e technikát.
Ennek érdekében művészei a modern világból merítenek témát, megtartva a klasszikus ukiyo-e formát és eszmeiséget, miszerint a műfaj mindig is a „jelen világ tükre”.

Forrás:
A project hivatalos oldala.

Ajánló, ha tovább kutakodnál a témában:
Ukiyo-e technikáról bővebben: https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/uki.html

海坊主 [Umibōzu], „tengeri szörny”

A tengeri szörny teljes alakját homály fedi, ugyanis csak válltól felfelé mutatja magát – azt is csak nagyon-nagyon ritkán. Tinta fekete bőre, és hatalmas kerek szemei vannak. Feje nagy, sima és kerek – mint az ónjúdóknál (az órás-jókaioknál) szokott. Szemtanúk szerint minimum hajóméretű a szörny, és van, hogy csupán izzó, óriási arca fekszik a vízre.

Nyugodt, szélcsendes éjszakákon jelenik meg, figyelmeztetés, vagy bármilyen előjel nélkül, óriási hullámokat és vihart okozva bukkan elő a tengerből, miközben minden igyekezetével próbálja elpusztítani a hajót.

Van olyan feljegyzés, miszerint az umi bózu tengeri örvénybe ragadja a hajót, mások szerint hasonlóképp, mint a funajúrei (bosszúálló tengeri szellem), hordókat követel a legénységtől. Abban az esetben, ha nem kapja meg, amit akar, vízzel árasztja el a hajót, ami gyorsan elsüllyed, a legénység pedig megfullad. Ha azonban a kért hordókat bedobálják a tengerbe az umi bózunak, az hiába árasztja el a hajót, a víz csak tehetetlenül kavarog, míg a legénység szerencsésen elmenekül.

Eredetét tekintve van olyan teória, miszerint az umi bózu megfulladt papok – akiket a falusiak dobtak a tengerbe – dühös szellemeiből kelt életre, más elmélet szerint pedig egy ősi vízi jókai a Szeto-beltengerből, és tőle származik az összes vízi szörny.

Forrás: http://yokai.com/umibouzu/

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
                                      The Hour of Meeting Evil Spirits
                                      The Book of Hakutaku

若衆 [wakashū]

Jelentése fiatalember. A kora gyermekkort már maguk mögött hagyó, de még a felnőtté avatási ceremónia (元服 genpuku) előtt álló ifjakat nevezték így.

Az Edo-korban a vakasú fogalma árnyaltabb lett, és a kor szexuális kultúrájának fontos részét képezte.
A vakasú egyéni hajviseletéről és ruházatáról volt felismerhető. Egy kis háromszögben borotválták le csak a hajukat elől, és feltűnő mintázatú furiszode jellegű ruhát (vakiake 脇明け [wakiake]) viseltek (a furiszode egy hosszú ujjú kimonó-típus, melyet a történelem folyamán eleinte gyermekek (fiúk és lányok egyaránt), majd hajadon lányok hordtak).
A vakasú átmenetet képezett a gyermekkor és felnőttkor közt, szexualitását tekintve nő és férfi közt. Szabadon folytathatott nemi életet nővel és férfival egyaránt.

A vakasudó 若衆道 [wakashudō], a fiatal férfiak kultusza, az „ifjak útja”. A vakasudó azon szokáshoz társult (18. szd.) például, miszerint egy tapasztalt férfi tanítványául fogadott egy hozzá jelentkező vakasút, akinek okítását (harcászat, etika, illemtan) elvállalta. E mentor-tanítvány kapcsolatban, amennyiben mindkét részről kialakult az igény, az intellektuális kontaktus testi szerelemmel is párosult. Ennek a köteléknek, melynek megvolt a maga formális kerete – egy fajta „testvériségi szerződés”, szexuális része csak a vakasú felnőtté avatásáig tarthatott (ált. 18-20 év).
Legitimen tehát csak vakasúk, felnőtt kor előtt álló ifjak élhettek szexuális életet egy másik férfival, ez azonban természetesen nem zárta ki a nőkkel való szexuális kapcsolatot.

Később, mikor a színházi élet felvirágzott, és megjelent a kabuki műfaja, a vakasú fogalma további árnyalatokat kapott.

Miután nők már nem játszhattak a kabuki színpadán – mivel a műfaj erotikus előadássá kezdett avanzsálni, és prostituálódásától kellett tartani, betiltották (1629) a „női kabukit” (onna kabuki, júdzso kabuki), és a nők szerepét vakasúk kezdték játszani (vakasú kabuki). A színpadon kívül gyakorta előfordult, hogy vakasúk is erotikus szolgáltatásokat nyújtottak. A „gyönyörű ifjak kultusza” pedig olyan elterjedt volt a korban, hogy női prostituáltak is beöltöztek vakasúnak, vagy voltak ifjak, akik kitolták a felnőtté avatás ceremóniáját, hogy tovább kínálhassák szolgáltatásaikat. Végül hasonló okok miatt, mint a nőket, 1652-től a vakasúkat is kitiltották a színpadról, és csak a felnőtté avatás ceremóniáján már átesett férfiak játszhattak a kabukiban.
A női szerepek eljátszásáért innentől az erre specializálódott férfi színészek, az onnagaták (ld. Bandó Tamaszaburo, V.) feleltek. A vakasú szerepeket vagy onnagaták, vagy az erre a szerepkörre specializálódott vakasúgaták játszották. Előfordult azonban, hogy az onnagaták is nyújtottak erotikus szolgáltatást a színpadon kívül – idézve Tanizaki Dzsunicsiró, Egy hibbant vénember naplóját:

„Fiatalkoromban volt egy furcsa élményem, noha csak egyszer. Volt akkoriban egy női szerepeket játszó jóképű fiatal színész, úgy hívták, hogy Vakajama Csidori. (…) Bár azt mondtam, „idősebb korában”, pedig harminc ha lehetett, s még mindig nagyon szép: az ember úgy érezte, egy érett nőt lát, s eszébe se jutott, hogy az férfi. Kójó Nyári köntös-ének lányszerepében hallatlanul megnyerőnek találtam. Egy este tréfásan megjegyeztem egy teaház tulajdonosnőjének, hogy ha lehet, szívesen meghívnám, ugyanabban az öltözékben, amit a színpadon viselt, s talán még azt is megtapasztalnám, hogy az ágyban milyen. – El tudom intézni – mondta a főnöknő, és el is intézte! Simán ment minden. Pontosan olyan volt vele hálni, mintha egy gésával háltam volna, a szokásos módon. (…) Igazán különös élmény volt, hallatlanul értette a dolgát. Pedig nem is volt hermafrodita, hanem minden ízében pompás férfi.” (Tanizaki 1980: 6-7.)

A „fiatal férfi szépségkultusza”, valamint a vakasú sajátos szexualitása, melynek eszmei gyökerét a férfivá még nem érett, törékeny szépségben kell keresni, már a 11. század elején írodott (ca. 1001-1020) Gendzsi regényében is jelen van.

„- Jól van! – hagyta rá Gendzsi. – Csak legalább te ne hagyj el – mondta, s azzal maga mellé fektette a fiút. Az nagyon meg volt hatva, hogy ott fekhet a szép, ifjú herceg oldalán, és meg kell vallanunk, Gendzsinek sem volt olyan érzése, hogy a fiú rosszul helyettesíti kőszívű nénjét.” (Muraszaki 1963: 64.)

Előszeretettel ábrázoltak vakasúkat ukijo-e metszeteken is, azonban sok esetben nehéz beazonosítani figurájukat, mivel gyakran ábrázoltak vakasúnak öltözött nőket is, valamint női ruhába öltözött vakasúkat, és sokszor csak apró részletekeben található meg a különbség (általában hajviseletük és kardjuk árulkodó). Erotikus ábrázolást tekintve is rendkívül sokféle képpel találkozhatunk, nőkkel és férfiakkal háló vakasú ugyancsak jelen van a művészetben. Taruho Inagaki, híres művében, A férfi szerelem esztétikájában a vakasúk múlandó, rövid életű, de különleges, esszenciális szépségét a cseresznyevirágzáshoz hasonlítja

Forrás:

Wakashudo, World Heritage Encyclopedia, URL: http://www.gutenberg.us/articles/wakashudo

Vihar Judit, Csikamacu Monzaemon, a japán Shakespeare, URL:  http://seas3.elte.hu/nadasdy70/vihar.html

Kazuta Sawada, Furisode and teenage boys, Bimonthly Magazine “REKIHAKU”, URL: https://archive.ph/20140509012219/http://www.rekihaku.ac.jp/english/publication/rekihaku/137witness.html

Melissa Sartore, So Apparently Ancient Samurai Hired A Secret Group Of Third-Gender Sex Partners, Ranker, 2019. URL: https://www.ranker.com/list/history-of-wakashu-in-japan/melissa-sartore

Ian Buruma, The ‘Indescribable Fragrance’ of Youths, The New York Review, 2017. URL: https://www.nybooks.com/articles/2017/05/11/japanese-edo-indescribable-fragrance-youths/ 

Tanizaki Dzsunicsiro, Egy hibbant vénember naplója, ford. Göncz Árpád, Európa, 1980.

Muraszaki Sikibu, Gendzsi regénye, ford. Hamvas Béla, Európa, 1963.

Terauke 寺請 és Súmon aratame 宗門改

Edo kor (1603-1868): A holland és angol kereskedők megjelenésével csökkent a szerepe a portugáloknak és spanyoloknak a kereskedelemben. Ez a Tokugava kormánynak „jól jött”, mivel az új kereskedelmi erő nem kötötte össze az üzletet, vallási tevékenységgel. Tokugava Iejaszu nem akarta, hogy még egy vallás (amely a későbbiekben politikai szempontból is kockázatot jelenthet), komolyabban megvesse a lábát Japánban, ezért 1613-ban az egész országra kiterjesztve betiltotta a keresztény vallás gyakorlását. Iejaszu halála után még inkább megszigorodtak a kereszténységet tiltó intézkedések. Megszületett az a rendelet, miszerint mindenki köteles egy buddhista templom felügyelete alá tartozni, erről pedig igazolással kell rendelkeznie, ezáltal is bizonyítva, hogy az illető nem keresztény. Ez a buddhista templom által kiadott igazolás volt a terauke „vallásigazolás”, az igazolásokról készített nyilvántartás pedig a súmon aratame. A kereszténység elleni tilalomnak egyik bevett gyakorlata volt a fumie, a „szentkép taposás” is.

(Ld. még: Danka-rendszer)

Forrás:
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
Gwendolyn Laurel Gillson, The Buddhist ties of Japanese women: crafting relationships between nuns and laywomen, Graduate College The University of Iowa, Iowa City, Iowa, 2018, Iowa Research Online: https://ir.uiowa.edu/etd/6113

和室 [washitsu]

„Klasszikus Japán stílusú szoba” más néven nihonma 日本間. (A „nyugati stílusú szoba” a jósicu 洋室 [youshitsu], vagy más néven jóma 洋間 [youma].)

A vasicu-t tatamiborítása miatt tatami-szobának is nevezik. A templomok tanulószobáinak stílusából ered, mely később, a Muromacsi-korban (1333-1568) terjedt el a lakóházakban is, ahol funkcióját kibővítették fogadó- és lakószobává. Napjainkban, ha valaki Japánban jár, és vasicu-ban szeretne éjszakázni, akkor pl. rjokan-ban 旅館 [ryokan] – klasszikus japán fogadóban, vagy templomi szálláshelyen megszállva teheti ezt meg.

Jellemző elemei:

Tolóajtó:
fuszuma 襖 [fusuma]: A fuszuma fakerete vastag papírborítást kap, melyet sok esetben festmények, vagy egyszerűbb minták díszítenek. Mivel mozgatható, egy nagy helyiség felosztására szolgál.
sódzsi 障子 [shouji]: A tolóajtók másik típusa a sódzsi, mely egy vékony papírral borított farács. Jellemzően a szobák kültérrel határos oldalán vannak, így beszűrődik rajtuk a fény. Egyes sódzsi elemek tömör fa panelekkel is rendelkeznek, melyek fel-le ereszthetők.

Tatamival borított padló 畳 [tatami]: A tatami alapja rizsszalmából készül, melyet kákából készült gyékénnyel fednek be. A tatamival határozzák meg a szobák méretét is. Egy tatami nagysága vidékenként eltér, de általános szabály, hogy a hosszanti oldala kétszerese a rövidebbnek. (A teaszoba, csasicu 茶室 [chasitsu] például hagyományosan 4 és fél tatami nagyságú.) Kiválóan szigetel, így télen tartja a meleget, míg nyáros kellemesen hűvös. A tatamit eredetileg csak a nemesek engedhették meg maguknak, azonban a Muromacsi-kortól terjedni kezdett a használata, míg lassan általánosan megjelent a háztartásokban.

Tokonoma 床の間: Magasított fali fülke, ahol dísztárgyak kapnak helyet – ez lehet többek közt ikebana, kalligráfia, vagy okimono.

Zabuton 座布団: Ülőpárna. Többféle színben és méretben megtalálhatóak, magas színvonalú rjokanban például gyakran cserélik évszaknak megfelelően.

Futon 布団: Könnyű pamutmatrac, melyet használaton kívül összehajtva, szekrényben tárolnak.

Forrás:
https://matcha-jp.com/en/4579
https://www.japan-guide.com/e/e2007.html
https://www.tofugu.com/japan/washitsu/

Képek:
https://www.kyoto-seibidoinn.com/room_premium.html

山葵 [wasabi]

Kapcsolódó:
https://sudy.co.hu/wasabi-a-zold-csoda/

Orvosi tankönyv az Edo-korszakból.

„A teljes test új elmélete”, Benjamin Hobson és Hankecu Kijomoto munkája 1851-ből. Eredetileg két külön kötetből állt, az első az általános anatómiáról, a második a szülésről és az anyaméhről.

Hobson (1816-1873) egy angol orvos volt, aki 20 évet töltött Kínában misszionáriusként és orvosként. Arról lett híres, hogy megismertette Kínával az orvoslás nyugati megközelítését, különös tekintettel a szülésre. Könyvei nagyon hamar megjelent japánul is a szigetországban.

Forrás: https://rarebooksinjapan.com/OLDERJAPANESEBOOKS.htm