祇園祭 [gion matsuri] Gion Fesztivál

A kiotói Jaszaka templom legnagyobb ünnepe. Egész júliusban tart a fesztivál, mely során egy hónapon keresztül számos rendezvényt tartanak. Az első fesztivált 869-ben tartották, majd 970-től évente megrendezték és csak az Ónin háborúval (1467-77) szakadt meg ez a hagyomány 33 évre, azóta viszont megint csak évről évre ünneplik.

Az egyik leghíresebb a július 17-i Jamaboko Dzsunko 山鉾巡行 [yamaboko junkō] felvonulás, ahol 32 hatalmas szentélyt húznak végig Kiotó utcáin. Egy ilyen óriási, díszes szentély súlya 9-12 tonna közt van, 25 méter magas, és ember nagyságú kerekeken gurul. A hagyomány még 869-ből származik – vallási ceremónia volt járványok idején, az istenek kiengesztelésére. A mai napig tartják azt a szokást is, hogy kiválasztanak egy fiút (csigo 稚児 [chigo]), aki az istenek hírvivőjét szimbolizálja – a kiválasztott gyermek júl. 13-tól nem teheti le a lábát a földre, egész addig, míg 17-én végig nem vitték a városon (azaz a felvonulás végéig).

Forrás: https://www.discoverkyoto.com/event-calendar/july/gion-festival-yasaka-shrine-downtown/

„Hacuhana (初花) a vízesés alatt imádkozik” – Utagava KUNIJOSI festménye, 1842, ukiyo-e

Hacuhana története:
Iinuma Kacugoro bosszút fogadott a testvére gyilkosán, Szato Goszukén. Azonban mivel Kacugoro elveszítette a lábát, nem tudta tovább keresni a gyilkost. Felesége, Hacuhana azért imádkozott a Hakone isteneihez, hogy segítsék meg férjét, és Kacugoro bevégezhesse bosszúját. Egy történet szerint Goszuke megtalálja Hacuhanát és lefejezi a nőt, akinek szelleme azonban a halálban is a férjéért imádkozik.

A festményen látható Hacuhanát VI. Ivai Hansiro kabuki színész formálta meg.

A kép Kunijosi, a „Tókaido 53 állomása” c. sorozat részét képezi.

Forrás:
https://www.miwajapaneseart.com/product/hatsuhana-praying-under-a-waterfall-utagawa-kunisada/

般若 [hannya]

Démonnő, akit emberi életében őrült féltékenység és düh gyötört. A nó játékokban a hannja maszk jeleníti meg ezt a karaktert.
Három típusa van: namanari, csúnari, honnari.
A namanari még őrzi emberi formáját, de némiképp már deformálódott figura, melynek kis szarva van. Fekete mágiát használ, hogy megtámadja ellenségeit, de még nem süllyedt teljes gonoszságba, van rá esély, hogy visszaszerezzék emberségüket.
A csúnari egy közepesen erős démon, hosszú, éles szarva és agyara van, és a varázslata is erősebb a namanarinál, azonban a buddhista imákra még érzékenyek.
A honnari a legerősebb démonnő, ő már teljesen elvesztette emberségét, kígyó teste van, tüzet okád, és már teljes mértékben démonná alakult (ld. Kijo hime).

Forrás:
http://yokai.com/hannya/

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
                                      The Hour of Meeting Evil Spirits
                                      The Book of Hakutaku

橋姫 [hashihime], „a híd hölgye”

A leghíresebb Hasihime-történet a Heike monogatariból származik (14. szd.), a Curugi no Maki, melyet Kanava (Vaskorona) címmel vittek nó színpadra.
A történet szerint élt egyszer egy asszony, akit mérhetetlen düh, harag és féltékenyég gyötört, amiért férje elhagyta őt egy másik nőért. Az elhagyott asszony minden éjjel, hajnali kettőkor meglátogatta a Kifune-szentélyt Kiotóban, és hevesen imádkozott az istenekhez, változtassák őt erős démonná, hogy elpusztíthassa volt férjét, és mindent, ami kedves a férfi számára. Hét éjszakán keresztül zarándokolt el a szentélybe, és könyörgött minden éjjel – végül a hetedik éj után az istenek válaszoltak imáira; azt mondták az asszonynak, hogyha 21 napon át minden éjszaka lemerül az Udzsi folyóba, akkor élő démonná fog változni.

Az asszony úgy is tett, ahogy az istenek mondták neki – 21 éjjelen merült le az Udzsi folyó mélyére, és szította gyűlöletét a férfi ellen. Arcát fehér, a testét vörös festékkel vonta be, hófehér ruhát öltött magára és egy háromágú, gyertyákkal díszített vaskoronát viselt. A 21. nap leteltével pedig rettenetes démonná, kidzsó-vá változott, és az Udzsi folyó Hasihiméje lett.

A nő átváltozásakor a volt férj rettenetes álomból ébredt. Még azon az éjjelen felkereste a híres onmjódzsit (a mágia, jóslás szakemberét) Abe no Szeimei-t, és a segítségét kérte. Szeimei megértette az álomból, hogy a kidzsóvá változott asszony eljön megbosszulni a férfi árulását. Megígérte hát, hogy segít a bajba jutott férjnek és az újdonsült feleségnek. A házukban Szeimei védő imákat mondott, és a házaspár mintájára katasiro-t készített, tisztítási rítusokon használatos mágikus papírbabát, mely most a démon megtévesztésére szolgált, hogy a férj helyett, a bábut átkozza majd el a kidzsóvá változott asszony.
Ahogy Szeimei megjósolta, még aznap éjjel eljött a kidzsó, hogy bosszút álljon. Azonban az onmjódzsi varázslata működött; az igazi pár helyett a démon a katasirót támadta meg, és végül a saját átka lett a veszte. A kidzsó felismerve, hogy nem tudja legyőzni Szeimeit, eltűnt, azonban megígérte, hogy vissza fog térni, beteljesíteni a bosszúját.

 

Forrás:
http://yokai.com/hashihime/
https://www.the-noh.com/en/plays/data/program_026.html

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
The Hour of Meeting Evil Spirits
The Book of Hakutaku

Sicsi fukudzsin 七福神 [shichi fukujin]

A jó szerencse hét istene, név szerint: Ebiszu 恵比須, Daikokuten 大黒天, Bisamonten 毘沙門天, Benzaiten 弁財天, Fukurokudzsu 福禄寿, Dzsuródzsin 寿老人, és Hotei 布袋.

Festményeken gyakorta láthatjuk őket együtt, amint „kincses-hajójukon”, a takarabune-n 宝船 utaznak. A hét isten eredete változatos, a buddhizmushoz, taoizmushoz és sintóhoz ugyancsak köthető. Először valószínűleg a Muromacsi-korban (1336-1573) „hozták össze” őket, és kapták közösen a sicsi fukudzsin nevet. A 15. században a városi kereskedők és kézművesek körében igencsak népszerűek lettek, és a jólét és hosszú élettartam szimbólumaként úgy kezdték tartani, hogy szerencsét hoznak, ezért számos festmény, apró használati- és dísztárgy készült a mintájukra.

Jellemző ábrázolásuk, melyről felismerhetjük őket:
Ebiszu horgászbotot, és vörös keszeget tart a kezében, fején hajtogatott, hegyes fekete sapkát visel. Daikokuten vállán átvetve nagy zsákot cipel, mási kezében kalapácsot tart. Bisamonten ősi kínai stílusú ruhát visel, jobb kezében lándzsát, baljában sztúpát (ősi pagodát) tart. Benzaitent gyönyörű istennőként szokták ábrázolni, udvari ruhában, biva lanttal a kezében. Fukurokudzsu magas homlokú, kúpszerű, kopasz fejéről és hosszú szakálláról ismerhető fel, botot tart a kezében, gyakran daru kíséri. Dzsuródzsin kínai bölcs öltözékében, szintét botot tart az egyik kezében, a másikban tekercset, és sok estben szarvassal ábrázolják. Hotei vaskos, pocakos figura, aki egy hosszú botra kötött, nagy zsákot cipel.

Forrás: http://www.aisf.or.jp/~jaanus/deta/s/shichifukujin.htm
Necuke forrása: https://www.metmuseum.org/art/collection/search/60213

1581-ben, Tojotomi Hidejosi kezdte el építtetni, majd a szekigaharai ütközet (1600.) után Tokugava Iejaszu veje, Ikeda Terumasza kapta meg és fejezte is be, megadva a ma ismert végleges formáját, 1601-1609-ben.
A fehér vakolatnak köszönhetően könnyednek tetsző építményt Siragaszi-dzsó-nak, azaz Fehér Kócsag-várnak is hívják.
Az impozáns, fehér épület valójában egy főtorony. (Az 1596-1616-ig tartó várépítési láz alatt lett jellemző, hogy az egyik őrtorony főtoronnyá vált, és ez a terület urának hatalmi jelképe lett.) A főtorony az épületkomplexum magja, körülötte három további terület található, melyek labirintus-szerű falakkal alkotnak védelmi rendszert.

Forrás:
Itó-Maeda-Miyagawa-Yoshizawa, Japán művészet, Corvina, 1980.

[Hiroyasu Kondo],  „Mr. Audio Silversmith„.

Kondo mester volt az Audio Note Ongaku erősítő atyja. Ő volt az első, aki a hangminőség tökéletesítése érdekében, teljesen ezüstből készült kábeleket használt. Innen is a Silversmith elnevezés. A mester halála után a céget tanítványa, Maszaki Asizava vette át, és a fejlesztések az ezüstfelhasználás irányába mozdultak tovább. Ahogy a kezdetekben, úgy napjainkban is csupán 6-8 főt alkalmaz a cég, a darabokat teljes mértékben kézzel készítik. Valóságos luxuscikk, a 2013-ban piacra dobott Overture el34-es modell 25.000 euróért, akkori árfolyam szerint 7,5 millió forintért volt elérhető. Maszaki szerint, Kondo 20-30 évig tartó kísérletezésének célja az volt, hogy az audioszerkezet hangszerré váljon.

Forrás:
https://www.audionote.co.jp/en/philosophy.html
audiolife, Mr. Silverman – A Kondo sztori

Hiroko Otake (1980-), kortárs nihonga festő. Festészetét figuratív és nonfiguratív ábrázolás egyaránt jellemzi, ennek köszönhetően pedig, habár képei leginkább pillangó és virág motívumokkal dolgoznak, rendkívül sokszínűek maradnak. A Psziché szimbólumként működő pillangó tematikájú képeken figyelhető meg a metamorfózisábrázolás különböző aspektusokból, mely a színek és formák szintjén is tetten érhető.

Bővebben olvashatsz róla Tudástér rovatunkban:
„A szépség, ragyogás és szellemi reneszánsz képviselője, Hiroko Otake”

Hiroko Otake hivatalos oldala:
https://www.hiroko-otake.com/

Hiruko Izanami és Izanagi, a japán mitológia két teremtő istenének első gyermeke, aki csontok (vagy karok és lábak) nélkül született. A Kodzsiki leírása szerint a gyermek nevének eredete ehhez köthető; Hiru-ko 蛭子 – „pióca-gyermek” jelentésében. Hiruko születése házasságuk elhálásának kudarca volt, mely állítólag azért történt, mert Izanami kezdeményezve az együttlétet, előbb szólította meg Izanagit, mint a férfi őt. A két isten a gyermeket egy csónakban a tengerre tette, amit a hullámok tovasodortak. Egy mítosz szerint a csónak a tengerben élő Sárkánykirály palotájánál kötött ki, ahonnan Hiruko felnőve halász képében tért vissza, és azóta Ebiszu néven ismerik.

Nevének másik értelmezéséből fakad egy másik mítosz is. Ez esetben a Hiru-ko, „nap-gyermeket” jelent. E történet szerint a végtagok nélkül született gyermek, mint rendszeres időközönként visszatérő jelenség a napból a földre lép, vándor-szellem, marebito képében, és áldást hoz az embereknek.

Forrás:
Yoshiko Okuyama, Semiotics of Otherness in Japanese Mythology, University of Hawaii at Hilo, 2017. URL: https://dsq-sds.org/article/view/5380/4544
Michael Ashkenazi, Handbook of Japanese Mythology, Oxford University Press Inc, New York, United States, 2008.

百鬼夜行 [Hyakki Yagyou emaki], Száz démon éjszakai felvonulása

A Hjakki-Jagjó, a „száz démon rettegett felvonulása”, amikor is az összes jókai, szellem, oni, cukumogami és számos természetfeletti lény elhagyja otthonát, és zűrzavaros látványosság keretein belül végigvonul Japán utcáin. Hasonlóan egy fesztiválhoz, tánccal, zenével, énekekkel kísérik a felvonulást a démoni teremtmények.

A fesztivált egyes források szerint a Jagjódódzsi 夜行童子 [yagyoudouji] vezeti, aki egy háromszemű gyermekjókai, és Henge Daimjodzsin hírnökének tartják, aki állítólag képes a régi tárgyakat jókaiá változtatni.

Természetesen megvan a maga veszélye is a felvonulásnak. Aki elég merész ahhoz, hogy meg akarja lesni ezt a díszes társaságot, a jókaiok az illetőt elragadják vagy megölik. Ezeket az eseteket  isteni büntetésnek tulajdonították, mert az ember olyasmi után kíváncsiskodott, ami után nem lett volna szabad, vagy úgy vélték, a látvány olyannyira sokkolta a leselkedőt, hogy rögvest szörnyethalt.

A Súgaiso (egy 14-15. századi enciklópédia) szerint az egyetlen módja, hogy az ember megóvja magát a Hjakki-Jagjó alatt, ha bezárkózik a házába és amikor meghallja az ablaka előtt elvonuló népes sereglet mulatozását, az alábbi varázsigét kántálja:

KA-TA-SHI-HA-YA, E-KA-SE-NI-KU-RI-NI, TA-ME-RU-SA-KE, TE-E-HI, A-SHI-E-HI, WA-RE-SHI-KO-NI-KE-RI

Az Edo-kor (1603-1868) második felében készült képtekercs, a Hjakki-Jagjó emaki 99 különböző formájú és fajtájú szörnyet ábrázol, akik a felvonuló tömeget alkotják;

Számos legenda született a jókaiok felvonulásáról, azonban a legjelentősebb a Heian-korban lejegyzett Cukumogami Krónika c. tekercs, mely egy kiotói szellemfelvonulást ábrázol. A krónika szerint a Koho-korszakban (964-968) Kiotóban nagyszabású tisztogatás történt, mely folyamán minden régi tárgyat, melyre nem volt szüksége a lakosoknak, kidobtak – a tisztogatás áldozata lett így számos régi szerszám, csorba eszköz, repedt edény, régi esernyők, lantok, lábbelik… a kihajított tárgyak, akik évekig  hűséggel szolgálták gazdáikat, feldühödtek ezen a méltatlan bánásmódon, és mérgükben cukumogamivá váltak. Az így életre kelt tárgyak összegyűltek és keletről nyugati irányban végigvonultak Kiotó legészakibb, az óváros első utcáján és bosszúból hatalmas pusztítást végeztek.

Ez a bizonyos utca, régi nevén Icsidzso, a Taisogun bevásárló utca területén volt. E régi legenda okán korunkban is nagy hangsúlyt kap itt a jókai-kultúra, és ennek köszönhetően virágzik a jókai-turizmus Kiotóban – a látogató pl. részt vehet jókai-felvonuláson, vagy ellátogathat jókaiművészeti-piacra.

Forrás:
http://www.kyotohyakki.com/yagyoudouji/yagyoudouji1.html
https://www.yokaistreet.com/yokai-parade/

Hyakki yagyō

Képek:
https://www.britishmuseum.org/collection/object/A_1881-1210-0-262