島原の乱 [shimabara no ran], 1637-1638

A kjúsúi Simabara és Amakusza környékén parasztfelkelés robbant ki, mivel a helyi uralkodó (Macukura klán) súlyos adóterhekkel nehezítette meg az ott lakók életét. A felkelők közt számos keresztény volt, akik a keresztény hit védelmében is fegyvert fogtak, valamint róninok és a területet előzőleg uraló család, az Arimák volt szamurájai is csatlakoztak a felkelőkhöz. A felkelés vezetői, a kereszténységük miatt jogfosztottá vált daimjókból kerültek ki. A felkelők egy tengerre néző régi várban (Harai vár) sáncolták el magukat, végül azonban a sóguni erők négyhónapnyi ostrom után, holland segítséggel felülkerekedtek. Mintegy 37.000 embert mészároltak le. A felkelés, mivel számos keresztény vett részt rajta, jó indokként szolgált a Tokugava sógunátusnak, hogy megszakítsa a kapcsolatot Nyugattal, valamint drasztikus keresztényüldözést hirdessen (ld. vallásigazolás, danka-rendszer).

A vezérek közül sokat emlegetett történelmi alak Amakusza Siró (1621?-1638), akinek valós személyét több szempontból homály fedi. Legendák szólnak például különleges képességeiről, állítólag (többek közt) kézrátétellel gyógyított. A szabadság és egyenlőség eszméjét hirdette és képviselte, kiemelkedő szépségével és bölcsességével vonzotta az embereket. (Olyan teória is van, hogy valójában nő volt.) A simabarai ostrom végén, társaival együtt lefejezték. Mai napig hősként tisztelik, és megkapta a hóganbiiki címet, mely jelentése: „részvét a parancsnok iránt”. Ezt a kifejezés eredetileg Minamoto Josicunére használták először, akit saját bátyja öletett meg (lásd kapcsolódó cikkünk: „Puskaporos hordó, de melyik csald pincéjében?„). Azóta tágabb értelmezést nyert: „együttérzést jelent a vesztessel”, az olyan történelmi alakokat illeti, akik vagy valami eleve vesztes ügyért harcoltak, vagy hirtelen emelkedtek fel, hogy aztán tragikus véget érjen a történetük.

Forrás:
Gy. Horváth László, Japán kulturális szótár, Corvina, 2018.
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Shimabara_Rebellion

心中 [shinjū], „szerelmi öngyilkosság”

A sindzsú egymáshoz kötődő személyek öngyilkosságát jelenti – legelterjedtebb aspektusa a kettős szerelmi öngyilkosság, de a sindzsúnak több fajtája is van; olyan személyek együttes halálát jelenti, akiket valamilyen jellegű szeretet köt össze, így szerelmesek mellett például a szülők és gyermekek közös öngyilkosságára is használják a kifejezést.

A sindzsú, a 17-18. századtól gyakori témája lett az irodalmi, színpadi műveknek.

„Mondjunk búcsút a földnek…
Ó, éjszaka s te, kedvesem, bocsáss meg!
Midőn a halál ösvényére léptünk:
dér lett belőlünk, mely a temetőkert
útját lepi – s elolvad, hogyha rálépsz…
Ó, súlyos álom! A világ az élet:
súlyos, szomorú álom!”

/Csikamacu Monzaemon, Kettős szerelmi öngyilkosság Szonezakiban, ford. Baranyai Ferenc/

„Ki képes azonban utólag őszinte lélekkel megmondani, igazságos volt-e, hogy a szenvedés útjára lépett?
De még a fénylő telihold sem láthatja előre azt a sötétséget, amely most a szívében van a tizedik hónap tizenötödik éjszakáján. Oly múlandó minden, mint az imént lehullott dér, amely reggelre elolvad. De még ennél is múlandóbb a szerelmesek élete. Mily könnyen elillant a forró ölelések édes íze a hálószobában!”

/Csikamacu Monzaemon, Kettős szerelmi öngyilkosság Amidzsima szigetén, ford. Vihar Judit/

Kapcsolódó fogalmak: dzsunsi, dzsiszei

Forrás:

Gy. Horváth László, Japán kulturális szótár, Corvinva, 2018.

https://ja.wikipedia.org/wiki/%E5%BF%83%E4%B8%AD?oldid=42216345#%E6%9C%89%E5%90%8D%E3%81%AA%E5%BF%83%E4%B8%AD%E4%BA%8B%E4%BB%B6

https://www.britannica.com/place/Japan/Political-reform-in-the-bakufu-and-the-han

Vihar Judit, Csikamacu Monzaemon, a japán Shakespeare, URL:  http://seas3.elte.hu/nadasdy70/vihar.html

https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/chikamatsu.html

賤ヶ岳の戦い
Sizugatake-i csata, 1583.

賤 [shizu] – magányosság, 岳 [take] – hegycsúcs

A Sizugatake-i csatát 1583-ban, Oda Nobunaga halála után egy évvel vívtak.

Nobunaga megdöntve a Muromacsi sógunátus (1336-1568) hatalmát, bevonult Kiotóba, és már csupán egy lépésre volt attól, hogy országegyesítő törekvései sikerrel járjanak, amikor is 1582-ben egyik lázadó embere, Akecsi Micuhide meggyilkolta őt és legidősebb fiát is (Honnodzsi incidens). Nobunaga és fia, Nobutada halála után a hatalmi játszmában űr támadt, örökösödési viták keletkeztek, mivel Nobutada gyermeke, aki következő volt az Oda családi vérvonalban, még csak 3 éves volt.

Nobunaga egyik tábornoka, Tojotomi Hidejosi legyőzte az áruló Akecsi Micuhide-t, és Nobunaga embereit nagyrészt maga mellé állította. Az egyik volt tábornok, Sibata Kacuie azonban ellene fordult. Az ő harcuk zajlott le Sizugatake erődjeinél, melyet Hidejosi védett a támadó Kacuie ellen. A csatát Hidejosi nyerte meg, és tábornokai [Shizugatake no shichi hon yari] 賤ヶ岳の七本槍 – „Sizugatake hét lándzsája” néven váltak ismertté. A „hét lándzsa”: Kató Kijomasza, Fukusima Maszanori, Katagiri Kacumoto, Vakizaka Jaszuharu, Kató Josiaki, Hirano Nagajaszu, Kaszuja Takenori.

Forrás:
Seven Spears of Shizugatake: http://www.7yari.co.jp/en/busho/index.html
Jamadzsi Maszanori, Japán Történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
George Sansom, A history of Japan 1334-1615, Standford University Press, 1961.

朱印船 [shuinsen], „vörös pecsétes” hajók

„Vörös pecsétes” hajóknak hívták azokat a kereskedőhajókat, melyek vörös pecséttel ellátott hajózási engedéllyel rendelkeztek. Ezek az engedélyek azt is igazolták, hogy a hajó nem kalózoké (vakóké). „Vörös pecsétes” papírokat a Tokugava Iejaszu által vezetett sóguni kormány adott ki először. (1604-1635 közt több mint 350 ilyen engedélyt bocsátottak ki.)
Leginkább városi kereskedők, és kjúsúi daimjók indítottak kereskedőhajókat, de mivel a hajóztatók nagy hasznot húztak, Iejaszu több nagy kereskedőt sajátjaként alkalmazott, így akarván monopolizálni a külkereskedelemből befolyó hasznot. A külföldről behozott áruk felett a bakufunak elővásárlási joga volt, a kereskedők és daimjók a maradékon osztozkodhattak. Iejaszu megtörte a portugál kereskedők egyeduralmát is a selyemkereskedelemben – több kereskedő bevonásával céhet alapított, így fel tudták vásárolni a portugál hajók által szállított teljes selyemkészletet, melyet aztán a céh által szabott áron adtak tovább a kiskereskedőknek.

Forrás: Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.

撞木娘  [shumoku musume]

A sumoku, „fából készült harangütő, buddhista templomoknál”[1] . A sumoku muszume jókai tehát valószínűleg a fejformájáról kapta nevét, mivel annak alakja a harangütőhöz hasonlít.
Nagy szemei,  megnyúlt fejének két szélén helyezkednek el. Furiszode kimonót hord, amit általában a hajadon lányok szoktak viselni.
Nem tartozik a nagyobb jelentőséggel bíró jókaiok közé, mégis szinte mindenki ismeri. Ez annak köszönhető, hogy egy nagyon népszerű jókai-kártyajátékban szerepelt. A játékban nincs hozzá eredettörténet fűzva, de a kártya szerint az Uszui hágónál jelenik meg. Ez nem véletlen – ismert élőhelyei ugyanis a hegyek közti hágók.

Forrás: http://yokai.com/shumokumusume/

További információk a japán hiedelemvilágról és teremtményeiről az alábbi művekben:

Matthew Meyer: The Night Parade of One Hundred Demons
                                      The Hour of Meeting Evil Spirits
                                      The Book of Hakutaku

[1] Japán-magyar nagyszótár, főszerk. Varrók Ilona, Japán Stúdiumok Alapítvány, Bp., 2015.

青海波 [seigaiha] „kék tenger hullámai”

Tradícionális japán minta. A hullám alakú, ismétlődő díszítőmintát számos területen használják. Megjelenik templomok, csarnokok, kapuk díszítő elemeként, agyagfigurákon, lakkfestményken, bugaku és nó jelmezeken, vagy a zen kő-kertek homokba rajzolt szamon 砂紋 [samon] mintájában.

Egy jellegzetes udvari tánc, a Szeigaiha tánc folyamán viseltek hullám mintázattal díszített ruhát, innen ered a minta elnevezése. Gendzsi például Szeigaiha, azaz „Kék tenger hullámai” táncot ad elő a „vörös levelek ünnepén”. (ld. gagaku, bugaku)

Idézet a jelenetből:

„Gendzsi herceg „A kék tenger hullámait” táncolta. To no Csudzso volt a partnere. Bár ügyesség és szépség dolgában mindketten túltettek az átlagos szereplőkön, Csudzso csak olyan volt Gendzsi mellett, mint törpefenyő a virágzó cseresznyefa mellett. Csodálatos pillanat volt, amikor a lenyugvó nap sugarai Gendzsit érték, a zene pedig hirtelen felerősödött. A nézők még sosem láttak olyat, hogy valaki ilyen finoman lépkedjen, ilyen kecsesen tartsa a fejét (…). Olyan megindítóan szép volt a tánc, hogy a császár szeme könnybe lábadt, a hercegek és nagyurak pedig hangosan sírtak. Amint a dal elhallgatott, és Gendzsi, táncruhájának hosszú ujját lesimítva ott állt és várta, hogy felhangozzék a zene következő tétele, majd meg is szólalt az élénkebb ütemű második rész, a herceg – felhevült, égő arcával – soha még ennyire nem szolgált rá a nevére: Gendzsi, a Ragyogó.”

Forrás:

Muraszaki Sikibu, Gendzsi regénye, ford. Hamvas Béla, Európa, 1963, 185.

Seigaiha 青海波, JAANUS, URL: http://www.aisf.or.jp/~jaanus/deta/s/seigaiha.htm

Traditional Japanese Patterns, https://www.nippon.com/en/japan-data/h00478/traditional-japanese-patterns.html?fbclid=IwAR0RBlM54QmxBpkIonsc7sfUdan21LDnIPrktDxSX9-vU2fdSD-zMhjs3Kw

Kép: 住吉広行　源氏物語紅葉賀図 URL: http://www5f.biglobe.ne.jp/~bunkazai/kinsei-works/hiroyuki1-2.html

瀬戸 [seto]

Szetóban (Minó tartomány) már a 13. századtól meghatározó volt a porcelángyártás. A kínai Szung-kerámiák hatására először a zöld, barna, sárga és fekete zománccal bevont cserépedényeknek volt divatja, azonban a kor előrehaladtával természetesen egyre gazdagabbá vált a porcelánipar. (A Muromacsi korban (1333-1568) például a máz nélküli, rusztikus formájú edények kerültek előtérbe.)

Szetóból származnak a híres SINO- és az ORIBE-kerámiák.

Az ORIBE-jaki  (織部焼) – Furuta Oribe (1544-1615) teamesterről elnevezett – kerámia jellemzője, hogy kissé túlzsúfolt, féktelen, egyediségre törekvő a mintázata.

A SINO-jaki (志野釉) kerámiák az Azucsi-Momojama korszak (1573-1615) egyik legdrágábbjai. Jellemzőjük, hogy tojáshéj színű agyagot vastagon vonnak be áttetsző fehér mázzal, durva, egyenetlen felületet hozva létre. Kevés vonallal, absztrakt jellegű tájképekkel díszítették, melyhez vasoxidot használtak a máz alatt, emiatt vöröses színezetű lett az edény.

SZETO olyan nagy jelentőséggel bírt a kerámiakészítésben, hogy a SZETOMONO (mono – tárgy, dolog) általánosságba véve „PORCELÁNt” jelent.

Forrás:
Itó-Maeda-Miyagawa-Yoshizawa, Japán művészet, Corvina, 1980.
Gy. Horváth László, Japán kulturális szótár, Corvina, 2018.

Hivatalos oldal:
https://www.setoyakishinkokyokai.jp/en/setoware.html

Ajánló, ha tovább kutakodnál a témában:
Oribe Múzeum hivatalos oldala: http://www.oribe.gr.jp/cgi-bin/oribe/siteup.cgi?category=1&page=1

平敦盛 [Taira no Atsumori]

Nó és kabuki darab is megörökítette Taira no Acumori tragikus sorsát. A 16 éves ifjú híres szépségét a Heike Monogatari is elbeszéli.

A Tairák és Minamotók harcában (1180-1185) végül az utóbbiak győzedelmeskedtek. Taira no Acumori inkább volt nemes, művész (mesterien értett állítólag a japán furulyához, birtokában volt az a hangszer, melyet még nagyapja, Taira no Tadamori kapott Toba tennótól), mint harcos, mégis részt vett az Icsi-no-tani csatában (1184.). Kumagai no Dzsiro Naozane, aki a Minamotók oldalán tört lándzsát, ezen a csatatéren találkozott az ifjúval. Egy elbeszélés szerint Acumori nagyon hasonlított a harcos fiára, aki ezért meg akarta kímélni az életét, azonban Kumagai bajtársai meg akarták ölni a Taira nemest. Kumagai ezért úgy döntött, inkább ő legyen az, aki megöli az ifjút. A Heike Monogatari harcukat úgy írja le, hogy az utolsó csapás előtt, mielőtt elvágta volna Acumori torkát, Kumagai egy pillanatra megtorpant; elbizonytalanodott, azt gondolván, egy ilyen szép testet, hogy is pusztíthatna el…

A nó darabban Kumagai, Acumori halála után elfordult a világi élettől, szerzetesnek állt, és felvette a Rensó nevet. Egy éjszaka, Acumori lelke meglátogatta a már szerzetes Kumagait – Rensót. Acumarit mély öröm töltötte el, mert látta, hogy Rensó az ő lelkéért imádkozik. Így aztán Acumori megvallja Rensónak élettörténetét.
A darabban itt először kuszemai-ban előadja, miként menekült el a Heike (Taira) klán Kiotóból 1183-ban, majd kétségbeesett sorsukról mesél a Szuma öbölben, a klán teljes pusztulásáról.
Ezután Acumori eltáncolta életének utolsó éjszakáját az Icsi-no-tani táborban. Eljátszotta, miként szálltak partra, és minként hívta ki egy-egy elleni küzdelemre őt Kumagai (Rensó).
Végül aztán, mikor szomorú történetének végére ér, megkéri Rensót, hogy továbbra is imádkozzon lelkéért, mert ő nem ellenségként, hanem barátként gondol a férfira.

Forrás:
https://www.the-noh.com/en/plays/data/program_008.html
https://www.britishmuseum.org/collection/object/A_1921-0614-0-10

宝船 [takarabune] „kincses hajó”

Takarabune, azaz „Kincses hajó” az elnevezése azoknak a hatalmas méretű, fából készült hajóknak, melyek a 15. században (Ming dinasztia), Zheng He (Cseng Ho) császári főeunuch vezetésével indultak felfedező útjaikra a kínai földrajzi felfedezések során. A „Kincses flotta” 307 ilyen hajóból állt, melyek 1403-1430 közt Kelet-Afrika, az Antarktisz, Ausztrália és Amerika partjaira is eljutottak.
Zheng He, és a kínai földrajzi felfedezésekről lásd bővebben: https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/zhenghe.html

A japán Hét Szerencseisten (Sicsi fukudzsin) is egy ilyen „kincses hajón”, takarabune-n utazik.  A hajó vitorlájára gyakran a 獏 [baku] kandzsiját, a rémálmokat megevő mitikus lény írásjelét írják. Szokás, hogy ábrázolásakor darvakat és teknősöket festenek az égre és a vízre, melyek mindketten a hosszú élet szimbólumai.
Hagyomány, hogy aki az új évben január 1. és 2. közt éjjel a takarabune-ról készült képet tesz a párnája alá, annak jó szerencséje és kedvező álmai lesznek az évben. Rossz álom esetén a festményt a folyóba vagy a tengerbe dobják, hogy megelőzzék a balszerencsét.

Forrás:
http://www.aisf.or.jp/~jaanus/deta/t/takarabune.htm
https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/zhenghe.html