若衆 [wakashū]
Jelentése fiatalember. A kora gyermekkort már maguk mögött hagyó, de még a felnőtté avatási ceremónia (元服 genpuku) előtt álló ifjakat nevezték így.
Az Edo-korban a vakasú fogalma árnyaltabb lett, és a kor szexuális kultúrájának fontos részét képezte.
A vakasú egyéni hajviseletéről és ruházatáról volt felismerhető. Egy kis háromszögben borotválták le csak a hajukat elől, és feltűnő mintázatú furiszode jellegű ruhát (vakiake 脇明け [wakiake]) viseltek (a furiszode egy hosszú ujjú kimonó-típus, melyet a történelem folyamán eleinte gyermekek (fiúk és lányok egyaránt), majd hajadon lányok hordtak).
A vakasú átmenetet képezett a gyermekkor és felnőttkor közt, szexualitását tekintve nő és férfi közt. Szabadon folytathatott nemi életet nővel és férfival egyaránt.
A vakasudó 若衆道 [wakashudō], a fiatal férfiak kultusza, az „ifjak útja”. A vakasudó azon szokáshoz társult (18. szd.) például, miszerint egy tapasztalt férfi tanítványául fogadott egy hozzá jelentkező vakasút, akinek okítását (harcászat, etika, illemtan) elvállalta. E mentor-tanítvány kapcsolatban, amennyiben mindkét részről kialakult az igény, az intellektuális kontaktus testi szerelemmel is párosult. Ennek a köteléknek, melynek megvolt a maga formális kerete – egy fajta „testvériségi szerződés”, szexuális része csak a vakasú felnőtté avatásáig tarthatott (ált. 18-20 év).
Legitimen tehát csak vakasúk, felnőtt kor előtt álló ifjak élhettek szexuális életet egy másik férfival, ez azonban természetesen nem zárta ki a nőkkel való szexuális kapcsolatot.
Később, mikor a színházi élet felvirágzott, és megjelent a kabuki műfaja, a vakasú fogalma további árnyalatokat kapott.
Miután nők már nem játszhattak a kabuki színpadán – mivel a műfaj erotikus előadássá kezdett avanzsálni, és prostituálódásától kellett tartani, betiltották (1629) a „női kabukit” (onna kabuki, júdzso kabuki), és a nők szerepét vakasúk kezdték játszani (vakasú kabuki). A színpadon kívül gyakorta előfordult, hogy vakasúk is erotikus szolgáltatásokat nyújtottak. A „gyönyörű ifjak kultusza” pedig olyan elterjedt volt a korban, hogy női prostituáltak is beöltöztek vakasúnak, vagy voltak ifjak, akik kitolták a felnőtté avatás ceremóniáját, hogy tovább kínálhassák szolgáltatásaikat. Végül hasonló okok miatt, mint a nőket, 1652-től a vakasúkat is kitiltották a színpadról, és csak a felnőtté avatás ceremóniáján már átesett férfiak játszhattak a kabukiban.
A női szerepek eljátszásáért innentől az erre specializálódott férfi színészek, az onnagaták (ld. Bandó Tamaszaburo, V.) feleltek. A vakasú szerepeket vagy onnagaták, vagy az erre a szerepkörre specializálódott vakasúgaták játszották. Előfordult azonban, hogy az onnagaták is nyújtottak erotikus szolgáltatást a színpadon kívül – idézve Tanizaki Dzsunicsiró, Egy hibbant vénember naplóját:
„Fiatalkoromban volt egy furcsa élményem, noha csak egyszer. Volt akkoriban egy női szerepeket játszó jóképű fiatal színész, úgy hívták, hogy Vakajama Csidori. (…) Bár azt mondtam, „idősebb korában”, pedig harminc ha lehetett, s még mindig nagyon szép: az ember úgy érezte, egy érett nőt lát, s eszébe se jutott, hogy az férfi. Kójó Nyári köntös-ének lányszerepében hallatlanul megnyerőnek találtam. Egy este tréfásan megjegyeztem egy teaház tulajdonosnőjének, hogy ha lehet, szívesen meghívnám, ugyanabban az öltözékben, amit a színpadon viselt, s talán még azt is megtapasztalnám, hogy az ágyban milyen. – El tudom intézni – mondta a főnöknő, és el is intézte! Simán ment minden. Pontosan olyan volt vele hálni, mintha egy gésával háltam volna, a szokásos módon. (…) Igazán különös élmény volt, hallatlanul értette a dolgát. Pedig nem is volt hermafrodita, hanem minden ízében pompás férfi.” (Tanizaki 1980: 6-7.)
A „fiatal férfi szépségkultusza”, valamint a vakasú sajátos szexualitása, melynek eszmei gyökerét a férfivá még nem érett, törékeny szépségben kell keresni, már a 11. század elején írodott (ca. 1001-1020) Gendzsi regényében is jelen van.
„- Jól van! – hagyta rá Gendzsi. – Csak legalább te ne hagyj el – mondta, s azzal maga mellé fektette a fiút. Az nagyon meg volt hatva, hogy ott fekhet a szép, ifjú herceg oldalán, és meg kell vallanunk, Gendzsinek sem volt olyan érzése, hogy a fiú rosszul helyettesíti kőszívű nénjét.” (Muraszaki 1963: 64.)
Előszeretettel ábrázoltak vakasúkat ukijo-e metszeteken is, azonban sok esetben nehéz beazonosítani figurájukat, mivel gyakran ábrázoltak vakasúnak öltözött nőket is, valamint női ruhába öltözött vakasúkat, és sokszor csak apró részletekeben található meg a különbség (általában hajviseletük és kardjuk árulkodó). Erotikus ábrázolást tekintve is rendkívül sokféle képpel találkozhatunk, nőkkel és férfiakkal háló vakasú ugyancsak jelen van a művészetben. Taruho Inagaki, híres művében, A férfi szerelem esztétikájában a vakasúk múlandó, rövid életű, de különleges, esszenciális szépségét a cseresznyevirágzáshoz hasonlítja
Forrás:
Wakashudo, World Heritage Encyclopedia, URL: http://www.gutenberg.us/articles/wakashudo
Vihar Judit, Csikamacu Monzaemon, a japán Shakespeare, URL: http://seas3.elte.hu/nadasdy70/vihar.html
Kazuta Sawada, Furisode and teenage boys, Bimonthly Magazine “REKIHAKU”, URL: https://archive.ph/20140509012219/http://www.rekihaku.ac.jp/english/publication/rekihaku/137witness.html
Melissa Sartore, So Apparently Ancient Samurai Hired A Secret Group Of Third-Gender Sex Partners, Ranker, 2019. URL: https://www.ranker.com/list/history-of-wakashu-in-japan/melissa-sartore
Ian Buruma, The ‘Indescribable Fragrance’ of Youths, The New York Review, 2017. URL: https://www.nybooks.com/articles/2017/05/11/japanese-edo-indescribable-fragrance-youths/
Tanizaki Dzsunicsiro, Egy hibbant vénember naplója, ford. Göncz Árpád, Európa, 1980.
Muraszaki Sikibu, Gendzsi regénye, ford. Hamvas Béla, Európa, 1963.
