Hadakozó fejedelmek

Varga Lilla, 2020. 06. 08.

 

Történelmi háttér

Az általánosságban vett „japán középkort” a 12. és 16. század közötti időszakra datálják – magába foglalja a késő Heian-, a Kamakura- és Muromacsi-kort. Ebben az időszakban a politikai folyamatokat figyelembe véve három szakaszt különböztet meg a történelemírás;

1.  „egy új elit fokozatos felülemelkedését a politikai vezetésben”
2.  „a szilárd központi hatalom lebomlásával párhuzamosan kialakuló decentralizáció, polgárháborúk”
3.  „egy erős vezetés felülkerekedése, mely katonai fölényét latba vetve újraegyesíti az országot”[1]

A „japán középkort” legfőképp az irányító szerepért folyó harc jellemezte, melyben a császár és az udvari nemesség (kuge), a templomok, és a busi családok (buke) voltak a főszereplők. Hol valamelyik „nagycsalád” (pl. a Fudzsivarák a szekkan politikával régensként, vagy a Heisi család Rokuhara-hatalma) tudta magáénak az irányító szerepet, hol pedig a császári udvarnak sikerült visszaragadnia azt (pl. „visszavonult császárok” irányítása az in-szei politikával).

Minamoto no Joritomo volt végül, aki legyőzve a Heisiket, Kamakurában létesített támaszpontot, és maga köré szervezve a Kantó környéki helyi urakat, busi-uradalmat hozott létre, új korszakot nyitva meg ezzel. Habár a visszavonult császár; Gosirakava dzsókó megpróbálta megállítani Joritomo növekvő befolyását, nem járt sikerrel, és Gosirakava halála után Joritomot kinevezték taii-sógunnak. Ezzel végeredményben megkezdődött az a sóguni politika, ami 700 éven át, 1867-ig tartott.

A Kamakura sógunátus azonban idővel Minamoto kézből átkerült a Hódzsó család irányítása alá. A Hódzsó nemzettség politikai túlkapásai miatt azonban, fokozatosan elvesztette a gokenninek – a sógunt támogató nagycsaládok bizalmát, és az agilis Go-Daigo császár maga mellé állítva számos busi családot, 1333-ban (pl. az Asikaga család segítségével) megtörte a Hódzsó uralmat, és visszaszerezte a tényleges irányítást.

Azonban ez a nemesség, a kuge hatalmi pozícióba kerülését jelentette, így a sógunátussal szemben a császár oldalára álló buke, most a császár ellen fordult.

1338-ban Go-Daigo császár végül menekülni kényszerült, és Asikaga Takaudzsi új császárt ültetett a trónra, Kómjó-tennót, akitől megkapta a sóguni kinevezést. Eközben Go-Daigo tennó délen, a Josino-hegyek közt (Nara prefektúra) fenntartotta uralmát, így alakult ki az Északi és Déli udvarok kora (1336-1392).

A két udvar megosztotta a daimjókat is, így az egész ország hadiállapotba került, mintegy 60 évre. Végül a déli udvar meggyengült, és 1392-ben összeolvadt az északi udvarral – melyet azonban az Asikaga sógunátus irányított. Így az összeolvadás után, az Asikaga hatalom szigorú ellenőrzése alatt tartotta a tennói udvart is – ezáltal a buke kezébe került a végrehajtó hatalom, és a kuge elvesztette politikai szerepét. A harmadik Asikaga sógun; Asikaga Josimicu a kiotói Muromacsiban építetett rezidenciát – így ezt az időszakot, Muromacsi kornak (1392-1573) nevezzük.

A „hadakozó fejedelemségek kora” valójában a Muromacsi kor utolsó ca. száz évét teszi ki (1467-1573).

A Muromacsi korban a védnök, azaz sugo feladatköre kibővült. Míg a Kamakura korban az őrség-toborzás, a lázadók és gyilkosok elfogása volt a feladatuk, ekkor már a tartományfőnöki feladatokat is ők látták el – ez azt jelentette, hogy magánkézben lévő nagybirtokokat tudtak megszerezni és a busikat fokozatosan hűbéreseikké tették. Így szinte helyi kis uralkodóvá váltak – ezért a Muromacsi kor védnökeit sugo-daimjónak, azaz „védnök nagyúrnak” hívták. Hatalmuknak köszönhetően aktívan beleszólhattak a sóguni politikába, és ahogy a sógunátus egyre inkább udvari életet kezdett élni Kiotóban, a sugo-daimjók egymással versengve terjesztették ki hatalmukat. Végül két nagy hatalmú sugo-daimjó család – Hoszokava és Jamana egymással szembe került a hatalomért vívott harcban, és számos sugo-daimjó, ki-kinek az oldalán csatlakozott harcukhoz. Ennek az összetűzésnek országos szintű kiterjedése lett az Ónin háború, 1467-től. Az Ónin háborúban Kiotó nagy része elpusztult, és a sóguni hatalomnak vége lett, névlegessé vált. A sugo-daimjók visszatértek területeikre, a nemesek és szerzetesek is szétszéledtek a városból… a központi hatalom meggyengülésével, mindenki önállósodásra törekedett.

A háborúnak köszönhetően azonban az egymással harcoló sugo-daimjók ereje is meggyengült, ez pedig lehetőséget adott az alattuk szolgáló, hűbéressé tett busiknak, hogy fellázadva, saját kis uradalmakat hozzanak létre, melynek az élére maguk álltak daimjóként. Az így kialakult újfajta daimjó réteget szengoku daimjónak, azaz „hadakozó fejedelemnek” hívtak. A kis uradalmak vezérei folyamatos területi harcokat vívtak egymással, azonban nem csupán a terület megnövelése volt valójában a tét, hanem hogy kinek sikerül felülemelkedi a többieken, és kialakítani egy (ekkoriban hiányzó) irányító, központi hatalmat.

A szengoku-daimjók saját területükön teljhatalommal bírtak, a földeket sajátjukként kezelték, és bár embereiknek osztottak földet, azt engedély nélkül sem továbbörökíteni, sem elidegeníteni nem lehetett. A daimjók szigorúan ellenőrzésük alatt tartották az alájuk tartozó busikat és parasztokat, például más daimjó területére szigorúan tilos volt az átjárás mindenkinek.

Az évtizedeken át tartó hadakozásban csak a nagyon erős szengoku-daimjók maradtak fenn. Ilyen jelentős erővel rendelkező „hadakozó fejedelem” volt Takeda Singen és Ueszugi Kensin…

 

Ecsigo sárkánya, Ueszugi Kensin, 上杉 謙信 (1530-1578)

Ecsigo tartomány ura bátorságáról és taktikai képességeiről volt híres. Fiatal korában a tanulásnak szentelte magát, őszintén vallásos volt, buddhista fogadalmat tett és sosem nősült meg. Mélyen tisztelte Bisamont (a hét szerencse-istenség közül a háború istenét), és követői úgy hitték, hogy Kensin, Bisamon földi megtestesülése, ezért a „háború istenének” is hívták.

Születési neve Nagao Kagetora, és csak miután az Ueszugi család adoptálta, vette fel az Ueszugi Kensin nevet. (Apja, Nagao Tamekage nagy hírű harcos volt, és az Ueszugi-klánnak szolgált.)

1576-tól az akkor már jelentős haderővel rendelkező Oda Nobunaga ellen fordult, és habár csellel sikerült fontosabb csatákat is megnyernie, mivel az „Oda sereget” nem Nobunaga vezette, hanem egy tábornoka, Kacuie,  komolyabb eredményt Kensinnek nem sikerült elérnie. 1577-ben szövetkezett Takeda Singen fiával, Kacujorival, azonban mielőtt sor kerülhetett volna a Nobunaga elleni nagy hadjáratra, Ueszugi Kensin meghalt gégerákban (egyes feltételezések szerint egy Nobunaga által felbérelt nindzsa végzett vele).

Ueszugi Kensin halotti verse:
„Egy életen át tartó jólét is pusztán egy csésze szaké; negyvenkilenc életév álomként telt el; nem tudom, mi az élet vagy a halál. Évről évre csak egy álmot láttam. Menny és Pokol hátramaradt; a holdfényű hajnalban állok, szabadon a felhők kötelékéből.”

Kai tigrise, Takeda Singen, 武田信玄 (1521-1573)

Sinano és Kai tartományok ura volt, kitűnő stratéga, és agresszív harcos hírében állt. Azonban nem csupán a csatamezőn ért el sikereket – innovatív adóügyi törvényeket és közigazgatási rendszert hozott létre saját területén, mely újításokat Tokugava Iejaszu átvett és alkalmazott a később kialakuló Tokugava sógunátusban. Emellett pedig Takedához köthető még a Fudzsi-folyón épített gát projektje is.

Ő volt az a daimjó, aki Oda Nobunaga területeit szövetségesekkel körbefogva, komolyan veszélyeztette Nobunaga hatalmát, valamint az egyetlen, aki (1573 januárjában) győzedelmeskedett egy csatában, Tokugava Iejaszuval szemben – többen úgy tartják, ha 1573 májusában bekövetkezett hirtelen halála nem akadályozza meg, talán teljesülhettek volna ambíciói, és ő lehetett volna az, aki egyesíti Japánt.

A hadúr, katonai tehetsége mellett, rajongott a klasszikus japán festészetért, irodalomért és színházért.

Születési neve Takeda Kacucsijo, majd felnőtté avatásakor (genpuku szertartás) kapta a Takeda Harunobu nevet. Később ezt változtatta meg Singenre; a sin, a nobu kínai kiejtése volt, jelentését tekintve – „hinni”. A gen pedig – „fekete”, mely szín a buddhizmusban az intelligenciát és igazságot szimbolizálja. A Takeda-ház valójában Kai tartomány sugo-daimjója volt, azonban egy sikertelen lázadásba keveredtek 1416-ban, melynek következményeképp száműzték őket, és csak 1465-ben szerezték vissza hatalmukat a térségben.

Takeda Singen hatalomátvétele apjától, máig tisztázatlan. A számos teória közül az egyik, hogy 1541-ben segítette az apja elleni lázadást, akit végül Szurugába, az Imagava-klán erődjébe száműztek, Singen pedig hivatalosan átvette a Takeda-klán vezetését.

(Lásd még: Cukioka Jositosi, Cuki Hjakusi c. sorozata)

 

A tigris és a sárkány harca

A tigirs és a sárkány, a kínai mitológiában örök harcban állnak egymással – innen ered a két hadúr elnevezése.
Takeda Singen és Ueszugi Kensin, legendás alakjai a japán történelemnek. Katonai kiválóságok, becsületes, szilárd hadurak, akik nem csak a csatatéren állták meg a helyüket, de „alattvalóikról” is gondoskodtak, az általuk irányított területek gazdasági kérdéseivel is foglalkoztak. Nem véletlenül örökítette meg kettejük alakját és csatáit számos alkotás, írásmű, ráadásul egymáshoz való viszonyuk is a „nagy ellenfelek testvériességének” irodalmi példája. (Például állítólag egy alkalommal, mikor a Hódzsók akadályozzák a Kaiba tartó só-szállítmányt, Ueszugi a saját só-készletéből küldött ellátmányt Takedának, mondván, hogy ő „nem sóval, hanem karddal harcol”.)

Takeda, mikor 21 évesen átvette a klán irányítását, első dolga volt az új hadúr fiatalságán és tapasztalatlanságán felbátorodott szomszédos urak támadásit visszaverni. Miután sikeresen megvédte magát, nekikezdett meghódítani a szomszédos Sinano tartományt, melynek utolsó állomása 1553-ban, a Murakami Josijikoval való szembenállás volt. Végül Takeda győzött, elfoglalta Sinanot és megfutamította Murakami Josikijot, aki Ueszugi Kensinhez menekült, hogy a segítségét kérje Takedával szemben – itt kezdődött a két hadúr szembenállása.

Harcaik színtere Kavanakadzsima volt, egy hatalmas síkság, melyet két folyó ölelt körbe. Itt vívták csatáikat – szám szerint ötöt; 1554-ben, 1555-ben, 1557-ben, 1561-ben és 1564-ben.

Takeda motivációja az volt, hogy megőrizze Sinano határait az Ueszugi támadásokkal szemben, míg Ueszugi állítólag azért harcolt, hogy megküzdjön a rendkívüli hadúr hírében álló Takedával. Csatáik közül azonban a negyedik volt igazán kiemelkedő. Kójó Gunkan jegyezte le az 1561-es Kavanakadzsimai csatát, mely a korszak egyik legvéresebb csatája volt; az Ueszugi sereg 72%-a, míg a Takeda sereg 62%-a veszett oda, és Takeda elveszítette a csatában tanácsadóját, Jamamoto Kanszukét és öccsét, Takeda Nobusigét. A harc a síkságon folyt, ahol előzőleg Takeda Singen egy támaszpontot építtetett, a Kaizu-erődöt. Takeda tehát az erődöt védte, míg Ueszugi a Szaidzso hegyről támadott. Habár a csata elején, mivel hajnalban meg tudta lepni Takeda seregét, Ueszugi állt győzelemre,  később azonban Takeda seregének egy része, szintén a hegyről oldalba támadta az Ueszugi csapatot. Végül mindkét sereg visszavonult, és mindkét vezér a sajátjaként könyvelte el a győzelmet. Valójában azonban a mai napig vita tárgya, hogy ki győzedelmeskedett. Legtöbben döntetlennek ítélik, de bizonyos nézetek szerint Takedáé volt a valódi győzelem, mivel a csata végén földadományokat is osztott a katonái közt, míg Ueszugi csupán dicsérő oklevelet adott embereinek.

Számos festmény is megörökítette a IV. Kavanakadzsimai csatát, leggyakrabban azzal a jelenettel találkozhatunk, ahol a két hadúr megküzd egymással. Takeda Singen egy tesszennel, azaz harci legyezővel védekezik, az őt megtámadó Ueszugivel szemben. (Egyébként, ha alaposan megnézzük a Takedáról készült festményeket, szinte mindig tesszennel a kezében ábrázolják.) Takeda egyik embere a hadúr védelmére siet, Takeda így vissza tud támadni, Ueszugi pedig kénytelen visszavonulni.

Mikor Takeda Singen 1573-ban meghalt, Ueszugi megsiratta ellenfelét, és azt mondta:
“Elveszítettem jó riválisomat. Soha többé nem lesz ilyen hősünk.”

Zárójelesen
Ha alaposan megnézzük a Takeda Singenről készült ábrázolásokat (pl. a fentit) láthatjuk, hogy a legtöbb esetben Takeda egy nagy, fehér, díszes sisakot visel, melyen két szarv ékeskedik… Ez a sisak az, mely a Jaegaki hime történetét elmesélő ábrázolásokon is szerepel. A legenda szerint ez egy „varázs sisak” volt, amellyel száz róka szellemét tudta a viselője megidézni. Ezt a sisakot lopta el Ueszugi, és szerezte aztán vissza Ueszagi lánya Jaegaki hime, Takeda fiának, Takeda Kacujorinak.

 

Végszó

A mai napig is nagy népszerűségnek örvendő két daimjó, Takeda Singen és Ueszugi Kensin, talán annak is köszönheti hírnevét, hogy sikeresen helytálltak olyan történelmi legendákkal szemben, mint Oda Nobunaga és Tokugawa Iejaszu. A klasszikus szamuráj romantika képviselői, mítoszukkal a szengoku dzsidai, a hadakozó fejedelmek korának eszenciáját képviselik a mai napig.

Takeda és Ueszugi célja csakúgy, mint a többi hadúrnak az volt, hogy katonai és területi fölényt szerezve, behódolásra kényszerítsék a többi daimjót és magukhoz ragadják a tényleges hatalmat. Az egész ország uralma volt tehát a tét.
Oda Nobunaga lett aztán az a hadúr, akinek sikerült először egyesíteni Japán nagy részét. (A térképen jól látható, hogy 1560-1572 közt milyen területi növekedést sikerült elérnie.) Ő vonult be Kiotóba, és űzte el az utolsó Asikaga sógunt, véget vetve ezzel a Muromacsi kornak, és megnyitva az Azucsi-Momoyama kort, mely Oda Nobunaga és utódja, Tojotomi Hidejosi országegyesítő-törekvéseit ölelte fel. Végül azonban Tokugava Iejaszu lett az, aki ténylegesen egyesítette Japánt, és több mint 200 éves békét hozott, 1603-1868 közt – az Edo-korral.

+++

Fuefuki városában (Yamanashi pref.), évente egyszer újrajátsszák a Kavanakadzsimai csatát, regisztrációval bárkinek lehetősége van csatlakozni, és részt venni a történelmi játékban.

Ueszugi és Takeda vezérek beszéde után megkezdődik a harc. Az önkéntes katonák mellett fizetett színészek is játszanak a csatában, hogy még élethűbbé tegyék a játékot. Ha az ember „normál katonaként” szeretne részt venni a rendezvényen, 5000 yent kell fizetnie (info. 2018.) a regisztrációkor, ezért kap egy szamuráj öltözéket, ebédet és emlékfotót. Általában a szervezőknek 600-800 jelentkezőre van szükségük, de a helyek hamar be is szoktak telni, mivel nagy népszerűségnek örvend az esemény.

Takeda Singen életéről készített filmet Kuroszava Akira, Kagemusa címmel (1980). (Az árnyéklovas magyarul)

Könyvajánló
Hiroaki Szato, Szamurájlegendák

 

Felhasznált Irodalom:
Collcutt-Jansen-Kamakura, A Japán Világ Atlasza, Helikon, 1997.
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
https://www.samurai-archives.com/kvs.html

Takeda Singen:
https://www.britannica.com/biography/Takeda-Shingen
https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Takeda_Shingen
https://hu.wikipedia.org/wiki/Takeda_Singen

Ueszugi Kensin:
https://www.britannica.com/biography/Uesugi-Kenshin
https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Uesugi_Kenshin
https://joetsukankonavi.jp/theme-en.php?id=1
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ueszugi_Kensin#cite_note-39

Modern Kavanakadzsimai csata: https://tokyocheapo.com/entertainment/samurai-fuefuki-battle-kawanakajima-reenactment/

Kagemusa:
https://www.imdb.com/title/tt0080979/mediaindex?ref_=tt_ov_mi_sm

[1] A Japán Világ Atlasza, 104.