A B C D E F G H I J K M N O R S T U V Z

Szeigaiha

青海波 [seigaiha] „kék tenger hullámai”

Tradícionális japán minta. A hullám alakú, ismétlődő díszítőmintát számos területen használják. Megjelenik templomok, csarnokok, kapuk díszítő elemeként, agyagfigurákon, lakkfestményken, bugaku és nó jelmezeken, vagy a zen kő-kertek homokba rajzolt szamon 砂紋 [samon] mintájában.

Egy jellegzetes udvari tánc, a Szeigaiha tánc folyamán viseltek hullám mintázattal díszített ruhát, innen ered a minta elnevezése. Gendzsi például Szeigaiha, azaz „Kék tenger hullámai” táncot ad elő a „vörös levelek ünnepén”. (ld. gagaku, bugaku)

Idézet a jelenetből:

„Gendzsi herceg „A kék tenger hullámait” táncolta. To no Csudzso volt a partnere. Bár ügyesség és szépség dolgában mindketten túltettek az átlagos szereplőkön, Csudzso csak olyan volt Gendzsi mellett, mint törpefenyő a virágzó cseresznyefa mellett. Csodálatos pillanat volt, amikor a lenyugvó nap sugarai Gendzsit érték, a zene pedig hirtelen felerősödött. A nézők még sosem láttak olyat, hogy valaki ilyen finoman lépkedjen, ilyen kecsesen tartsa a fejét (…). Olyan megindítóan szép volt a tánc, hogy a császár szeme könnybe lábadt, a hercegek és nagyurak pedig hangosan sírtak. Amint a dal elhallgatott, és Gendzsi, táncruhájának hosszú ujját lesimítva ott állt és várta, hogy felhangozzék a zene következő tétele, majd meg is szólalt az élénkebb ütemű második rész, a herceg – felhevült, égő arcával – soha még ennyire nem szolgált rá a nevére: Gendzsi, a Ragyogó.”

 

Forrás:

Muraszaki Sikibu, Gendzsi regénye, ford. Hamvas Béla, Európa, 1963, 185.

Seigaiha 青海波, JAANUS, URL: http://www.aisf.or.jp/~jaanus/deta/s/seigaiha.htm

Traditional Japanese Patterns, https://www.nippon.com/en/japan-data/h00478/traditional-japanese-patterns.html?fbclid=IwAR0RBlM54QmxBpkIonsc7sfUdan21LDnIPrktDxSX9-vU2fdSD-zMhjs3Kw

Kép: 住吉広行 源氏物語紅葉賀図 URL: http://www5f.biglobe.ne.jp/~bunkazai/kinsei-works/hiroyuki1-2.html

 

Szekkan politika

摂関 [sekkan], „régensi hatalom”

A Heian kor (794-1192) meghatározó irányítója a Fudzsivara család (藤原) volt, annak köszönhetően, hogy a 9. század közepétől kezdve, a Fudzsivara lányokat a császári családba házasították. Végül 858-ban, a gyermek Szeiva császár mellé nem a tennó-család valamelyik férfi tagját, hanem a gyermek anyai nagyapját, Fudzsivara no Josifusza-t nevezték ki régensnek, azaz SZESSÓnak.
Mikor Josifusza meghalt 872-ben, unokaöccse, Fudzsivara no Motocune örökölte meg a régensi címet, mivel azonban szessót csak gyermek-császár mellé nevezhettek ki, új címet hoztak létre; a KANPAKUt, azaz a felnőtt császár melletti tanácsadó-régensi címet. A Fudzsivara család, a „beházasító stratégiából” eredő befolyásának köszönhetően kisajátította magának ezt a régensi/főtanácsadói posztot, mellyel ők irányították az állami politikát – pl. ők nevezték ki vagy épp cserélték le a tartományfőnököket.
Ezt a politikát – a Fudzsivarák régensi irányító szerepét – nevezzük SZEKKAN POLITIKÁNAK, mely elnevezés a SZEssó + KANpaku összeolvadásából jött létre.

Daigo tennó (897-930) próbálta megtörni a Fudzsivarák irányító szerepét. A kanpaku címet újra leválasztotta, és Szugavara no Micsizane-nak adta. Azonban 901-ben Fudzsivara intrikáknak köszönhetően végül Micsizane-t Kjúsúra száműzték, ahol 903-ban meghalt. (Ezután nagy vihar pusztított Kiotóban, amiben többen is meghaltak – Micsizane haragvó, bosszúszomjas szellemének (onrjó) tudták be a dolgot, így posztumusz visszakapta tisztségeit, és később a tudósok és tanítók kamija lett, Tendzsin néven.)
A Fudzsivara család földbirtokokat (sóeneket) kezdett felhalmozni (ez a folyamat a szekkan-ke), megváltoztatva ezzel a teljes gazdasági rendszert.
A szekkan politika Fudzsivara no Micsinaga (966-1028) alatt élte fénykorát, aki mintegy 30 évig irányította az országot és akinek 4 lányából lett császárné. Micsinaga uralmát tartják a Heian kultúra és udvari élet tetőpontjának. (Szerepel pl. a Gendzsi Monogatariban is, és fontos szereplője az Eiga Monogatarinak.)

Forrás:
Jamadzsi Maszanori, Japán történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
Gy. Horváth László, Japán kulturális szótár, Corvina, 2018.
Collcutt-Jansen-Kumakura, A japán világ atlasza, Helikon, 1997.
https://www.britannica.com/topic/Fujiwara-family

Szeto

瀬戸 [seto]

Szetóban (Minó tartomány) már a 13. századtól meghatározó volt a porcelángyártás. A kínai Szung-kerámiák hatására először a zöld, barna, sárga és fekete zománccal bevont cserépedényeknek volt divatja, azonban a kor előrehaladtával természetesen egyre gazdagabbá vált a porcelánipar. (A Muromacsi korban (1333-1568) például a máz nélküli, rusztikus formájú edények kerültek előtérbe.)

Szetóból származnak a híres SINO- és az ORIBE-kerámiák.

Az ORIBE-jaki  (織部焼) – Furuta Oribe (1544-1615) teamesterről elnevezett – kerámia jellemzője, hogy kissé túlzsúfolt, féktelen, egyediségre törekvő a mintázata.

A SINO-jaki (志野釉) kerámiák az Azucsi-Momojama korszak (1573-1615) egyik legdrágábbjai. Jellemzőjük, hogy tojáshéj színű agyagot vastagon vonnak be áttetsző fehér mázzal, durva, egyenetlen felületet hozva létre. Kevés vonallal, absztrakt jellegű tájképekkel díszítették, melyhez vasoxidot használtak a máz alatt, emiatt vöröses színezetű lett az edény.

SZETO olyan nagy jelentőséggel bírt a kerámiakészítésben, hogy a SZETOMONO (mono – tárgy, dolog) általánosságba véve „PORCELÁNt” jelent.

Forrás:
Itó-Maeda-Miyagawa-Yoshizawa, Japán művészet, Corvina, 1980.
Gy. Horváth László, Japán kulturális szótár, Corvina, 2018.

Hivatalos oldal:
https://www.setoyakishinkokyokai.jp/en/setoware.html

sino csavan, 16. szd., Momoyama korszak, Oribe Múzeum gyűjteményéből

 

Ajánló, ha tovább kutakodnál a témában:
Oribe Múzeum hivatalos oldala: http://www.oribe.gr.jp/cgi-bin/oribe/siteup.cgi?category=1&page=1