Gotō Shinpei munkássága és élete
Írta: Vadász Fruzsina, 2021. 08. 24.
Habár a Monty Python színtársulat életművét nagyon kedvelem, a Brian Élete c. film, habár ugyancsak kedvelem, nem tartozik a kedvenceim közé, most ezt a cikket mégis a film egyik híres jelenetével, és egyik híressé vált szállóigéjével kezdem – „Mit adtak nekünk a rómaiak?” – ami, az 1995-ös Bandungi Konferencia, és a 2004-es Pekingi Konszenzus megállapításai és politikai állásfoglalásai óta egy szatirikus vita-provokációs forrássá vált a korábbi gyarmatosító és a korábbi gyarmati országok vitái és nézeteltérései között. A jelen cikk nem kívánja az említett politikai terület vitás kérdéseit feszegetni, se igazat adni egyik félnek sem, csupán egy cikksorozat első része, amely sorozat Japán Taiwan feletti gyarmati uralmába, és a sziget fejlődéstörténetéhez való hozzájárulásába szeretne betekintést nyújtani.
Taiwan szigetről és a japán gyarmatosításról
Taiwan szuverenitását és nemzetközi elismertségét tekintve az egyik legvitatottabb nemzetközi entitás a Földön, 2018-ban 23,78 mill. fő lakosságával, 36.197 km2 területével, 2020-ban 1350 mrd USD (PPP) GDP-jével és 2017-ben 57.000 USD (PPP) egy főre számított GDP-jével a világ egyik vezető gazdasága, Ázsia hetedik legnagyobb gazdasága, vásárlóerő-paritásosan, összességében a világ 22. legnagyobb gazdasága, egy főre tekintve, vásárlóerő-paritásban mérve viszont a 18. legnagyobb a világon. A „Taiwani Gazdasági Csodát” tekintve, még a gyarmatosítást ellenzők körében sem vitatható az a tény, hogy a jelenlegi mutatók eléréshez, és a mai gazdasági struktúra megalapozáshoz jelentős részt járult hozzá az ötven éves japán gyarmati uralom, mely 1895-től 1945-ig tartott.
Taiwan az eredeti japán szándékokkal ellentétesen, kárpótlásként került az országhoz az 1895. ápr. 17-én, a Shunparno Palotában aláírt Shimonoseki Békeszerződésnek megfelelően, mivel a Japán által áhított Liaotung-félsziget megszerzéséhez a többi nagyhatalom nem járult hozzá. Mindettől eltekintve azonban, ahogy Salát Gergely Tanár Úr is megemlíti, a taiwani japán gyarmatosítás a japán gyarmatosítások sorában egy pozitív kivételnek számít, mivel a taiwaniak a japán gyarmatosításra nem mint valami rosszra tekintenek, hanem nosztalgiával, barátsággal gondolnak vissza az említett ötven évre. A kettő fél között szoros emberi kapcsolatok is megfigyelhetőek, nincs olyan japán-ellenesség, japán-utálat, mint más korábbi, Japánhoz tartozó gyarmat esetén. Mindennek az oka az, hogy Taiwan volt Japán első gyarmata, és mint „elsőszülött gyermeket”, mintagyarmattá szerette volna tenni, demonstrálva ezzel azt, hogy japán gyarmatnak lenni jó.
Taiwannak a japán uralom ideje alatt 19 kormányzója volt, akikből az első hét és az utolsó három katonai kormányzónak, a nyolcadiktól a tizenhatodikig pedig civil kormányzónak, vagyis polgári hivatalnoknak számítottak. A Kabayama Sukenori által igényelt, sokszor támadott 1896./LXIII. Törvény biztosította a teljhatalmat a kormányzóknak a sziget felett, ugyanis a törvény megengedte a kormányzók számára, hogy csak a szigetre vonatkozó törvényeket hozzanak. Választott törvényhozás, vagyis parlament, nem létezett ebben az időszakban Taiwanon, az adott hatalomkör a mindenkori japán kormányzó kezében összpontosult, gyakorlatilag egészen a II. világháború végéig.
A Negyedik Főkormányzó – Kodama Gentarō
Taiwan negyedik kormányzója, Kodama Gentarō [兒玉 源太郎] Főkormányzó 1898. febr. 26. – 1906. ápr. 14. tevékenykedett a jelölt pozícióban a szigeten, akinek a neve a konszolidációs politikája, és az ún. „korbács és mézesmadzag” gyarmatpolitika miatt kiemelendő.
Kodama alapvetően katonai kormányzó volt, azonban az első a kormányzók között, aki az igazgatási-polgári ügyekre is kiterjesztette az intézkedéseit, ez a kettősség meglátszott a kormányzói tevékenységén is. Egy korabeli francia lap állítása szerint Kodama Gentarō Tábornok vázolt fel egy részletes tervet arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne ugródeszkaként felhasználni Taiwant egy gyors támadásra a délkelet-ázsiai francia birtokok, főleg Hanoi és Saigon ellen. A katonai vonatkozások mellett azonban a közigazgatási aspektusok is vitathatatlanul jelentősek a Kodama-kormányzást tekintve. Ahogy a híres szerző, Jordán Gyula is megemlíti, Taiwan japán uralom alatt álló, Kodama előtti első három évében katonai igazgatás érvényesült és csak ezután, vagyis Kodama idején épült ki a polgárinak nevezhető igazgatás a szigeten. Az ő ideje alatt szakított a gyarmat a korábbi katonai, katonai rendőrségi és katonai-rendőri vegyes ellenőrzéseken alapuló „háromszoros éberség” rendszerével, amely az őslakos bennszülöttek által lakott, nyugtalan nyugati hegyi körzeteket szigorúbb ellenőrzés (katonaság és katonai rendőrség) alá vonta. Helyette megerősítette a rendőrség szerepét, bennszülött rezervátumokat hozott létre az őslakosok számára, és kínai-japán minták nyomán megerősítette és kiterjesztette a (kínaiul) baojia [保甲], vagyis a (japánul) hoko [保甲制度] rendszert. Ennek az ősi kínai intézményrendszeren alapuló rendszernek az alapjai azon kölcsönös megfigyelésre épülő kölcsönös felelősségi csoportok voltak, amelyek kollektívan viselték a büntetések és egy-egy milícia-tag kiállításának a terhét. Egy-egy ilyen csoport tíz családi háztartásból állt.
A Negyedik Főkormányzó jobb keze – Gotō Shinpei
Mivel Kodama Gentarō a taiwani ügyek helyett sokkal inkább a japán belügyekkel foglakozott szívesen, a taiwani ügyek tényleges kezelését és irányítását Gotō Shinpeire, [後藤 新平] személyes és szakmai barátjára bízta. Gotō Shinpei volt a taiwani gyarmati közigazgatás tényleges kiépítője, és az első olyan japán személyiség a japán gyarmatpolitika történetében, aki az etnográfia módszereit is alkalmazta a meghódított területeken a helyi népesség megértése érdekében.
Gotō Shinpei (1857. júl. 24. – 1929. ápr. 13.) életműve a taiwani ügyeken felül is legendás. Eredeti foglalkozása szerint orvos volt, azonban volt ő a Takushoku Egyemen a Rektor, volt ő Tokyō Polgármestere is, és szintén ő volt a Japán Cserkészmozgalom Főcserkésze. A Taiwani Kormányzatban ő felelt a polgári ügyekért.
Tudományos munkásságának egyik legfőbb műve a „Biológiai Elvek”, vagyis a „Seibutsugaku No Gensoku” [生物学の原則]. Az írása szerint a taiwani ügyek kezelésekor a taiwani lakosok természetéből kellett kiindulni annak a megválaszolására, hogy hogyan érdemes jól kormányozni a szigetet. Tehát ennek érdekében meg kellett ismerni az ő szokásaikat, és mivel nem lehetett őket „japánokká tenni”, emiatt sajátos szabályokat kellett hozni a taiwaniakra vonatkozólag, és azokat az ő természetük és szokásaik alapján kellett meghozni. Mindennek érdekében egy tudományos alapokon működő tanácsot is felállított „A Taiwaniak Régi Szokásait Vizsgáló Tanács” néven.
Portré – egy legendás orvos és egy legendás politikus életútja
Gotō Shinpei Iwate Prefektúrában született 1857. júl. 25-én, [forrás-eltérés a korábbiakhoz képest] a Mizusawa Klán egyik samurai harcosának fiaként. Az akkori szülőfaluja, Shiogama-mura, ma már város, és Oshu névre hallgat. A kortárs, nemzetközi politikában is ismert politikusok közül a karrierje leginkább a német vegyészmérnök Angela Merkel Kancellár Asszonyéra[1] hasonlít, ugyanis Gotō Shinpei is a természettudományok terén vált naggyá a tudományos pályafutását tekintve.
A Sukagawa Orvosi Iskola elvégzése után 1881-ben az Aiichi Prefekturális Kórház munkavállalója lett, amelynek aztán 24 évesen igazgatójává, és ugyanekkor vált az Aiichi Orvosi Iskolának a vezetőjévé is. 1883-ban pedig megvetette a lábát a közigazgatásban is, a Naimu-shōnak, [内務省] vagyis az akkori Belügyminisztériumnak a Tisztaságügyi Hivatalának az egyik munkatársaként. Ennek az irodának lett az igazgatója 1892-ben, németországi tanulmányai után. Németországban a nyugati pszichológia és fiziológia ismereteivel gazdagodott. Az 1883-as év nemcsak karrierszempontok miatt volt kiemelkedő Gotō életében, hanem magánéleti okokból is, ugyanis ekkor házasodott össze feleségével, Kazukoval is Minato városban. Később a Minato városhoz tartozó Shibakoenben alapította meg egy kollégájával a Fertőző Betegségek Intézetét.
Amikor 1882-ben, az akkori Miniszterelnököt, Itagaki Taisuket [板垣退助] egy merénylő majdnem halálos módon megsebesítette Gifu városban, Gotō Shinpeit kérték fel egy telegramos távirat formájában arra, hogy látogassa meg a sebesült miniszterelnököt és adjon róla orvosi diagnózist. Azonban az utazásra csak hosszas huzavona után kerülhetett sor, ugyanis nem kapott rá azonnal prefekturális engedélyt. A későbbi sikeres utazás és orvosi diagnózis után Gotō azt állapította meg, hogy a miniszterelnök szervezete kellően ellenálló és erős volt ahhoz, hogy a sérülésből felgyógyuljon – „Uram, Önnek büszkének kellene lennie erre a sérülésre!”.
1898-ban nevezte ki őt a Polgári Igazgatás Hivatal Igazgatójának a már kormányzóságot betöltő Kodama Gentarō. 1903-ban egy császári rendelkezés nyomán beválasztották az akkori Felső-Ház, vagyis a Kizoku-in [貴族院] tagjai közé. A későbbiekben Katsura Tarō [桂太郎] Miniszterelnök kormányaiban (második és harmadik Katsura-kormány) a Kommunikációs Miniszter és a Vasúti Osztály Igazgatója pozíciókat is betölthette. A későbbi miniszterelnök, Terauchi Masatake [寺内正毅] kormányában a Belügyminiszter és a Külügyminiszter pozícióját is ő töltötte be. A személyisége nemcsak a taiwani gyarmatosítás során vált meghatározóvá, hanem Mandzsúria gyarmatosítása során is, ugyanis az itt létrehozott japán vasúti vállalat, a Dél-Mandzsúria Vasút Kft. első elnökévé is őt választották meg 1906-ban. 1920-ban Tokyō Város Polgármestere lett, amit később egy elég elfoglalt időszak követett az életében, ugyanis az 1923-as Nagy Kantói Földrengés után Belügyminiszterként és a Császári Város Újjáépítési Osztályának Elnökeként neki lett a feladata Tokyō város újjáépítési tervének kidolgozása. Mindez Yamamoto Gonbee [山本権兵衛] Miniszterelnök második kormányának idején történt. Gotō Shinpei később a Szovjetunióval való diplomáciai kapcsolatfelvétel során is kulcsszerepet töltött be.
Tartalmas, alkotó és elfoglalt élete nemcsak az előbb említettek miatt legendás, hanem amiatt is, mert a mai NHK, vagyis a mai Japán Hírügynökség elődjéül szolgáló Tokyo Hoso-kyoku enkaku shi [東京放送局遠隔し] elnökeként ő adta le az első rádióadást a japán rádiózás történetében, 1925-ben, az Atago-hegyről.
1929-ben távozott el az élők sorából, felesége mellé temették el Aoyama Reienben. Gotō Shinpeire nem csak a temetkezési helyén lehet emlékezni, amely ma síremlék, hanem az életéről szóló emlékmúzeumban is, a Gotō Shinpei Emlék Múzeumban, amely Iwate Prefektúra Oshu városában található, vagyis Gotō Shinpei szülővárosában.
A Főorvos Úr taiwani munkássága
Gotō 1898 – 1906 időszakban, vagyis Kodama teljes kormányzói ideje alatt felelt a taiwani gyarmat polgári igazgatásáért, amelynek a feje is ő volt, ráadásul az egyéb ügyekben, főként a katonaiakban, Kodama helyetteseként is szolgált. Sok forrás nem is a kormányzó Kodama Gentarōhoz, hanem Gotō Shinpeihez köti a már említett baojia, vagyis hoko rendszer intézményesítését. Az ő munkássága során a gyarmat földbirtoklási és adózási rendszerét is újjászervezték, és egy sor közegészségügyi intézkedést is hoztak. Támogatta a vasutak, utak, kikötők kiépítését, segítette a könnyűipari fejlesztéseket, különös tekintettel a cukorfinomító üzemekre, valamint egységes valuta-, és mértékegységrendszert vezetett be. Gotō bátorította azokat a japán intézkedéseket a szigeten, amelyek a japán társadalmi és nyelvi dominanciához járultak hozzá. Tehát a Kodama – Gotō páros a közös hatéves gyarmati együttműködésük során teljes egészében átszervezte a taiwani közigazgatást, gazdaságot és társadalmi életet, amely alól egyetlen taiwani család sem képezett kivételt. Jelentős intézkedésnek számított a taiwani bankrendszert tekintve az 1899-ben felállított Bank of Taiwan, ami a gyarmatosítás utáni időszakban nagy segítséget jelentett a Kuomintang Párt (Guomindang) [国民党] által vezetett Kínai Köztársaság gazdaságának a helyretételéhez a II. világháborút követően.
Gotō még érkezése előtt 1898-ban átfogó felterjesztést intézett a kormány felé összegezve a taiwani egészségügyi helyzetet, ami hozzájárult ahhoz, hogy a sziget Főorvosának a tisztségét elnyerte. Taiwanra érkezése után igyekezett a sziget lakóinak életkörülményeit, hagyományos szokásait, egyéb viszonyait is megismerni, egyfajta „orvosi diagnózist” felállítani. A Németországban szerzett pszichológiai ismeretei nagy segítségére voltak, hogy megállapítsa a taiwani lakosságról, hogy az itt élő emberek gyengék a kényszerítő, fenyegető intézkedésekkel szemben, félnek a haláltól, szeretik a pénzt, könnyen kísértésbe esnek, és a hiúságukat tápláló pozíciók csábításának is könnyen engednek. Emiatt gyakran rendezett ünnepségeket; voltak évente csak egyszer megtartott nagyobb ünnepségek, illetve bankettek is, ez utóbbiak közül jelentős volt a 80 éven felüliek tiszteletére rendezett esemény, melyen 1900-ig Kodama Kormányzó is megjelent. Ugyanennek az évnek a márciusában egy nyolcnapos konferencia keretén belül a taiwani lakosság meghívott képviselőivel tárgyalva egy olyan együttműködésre hívta a sziget lakosságát, aminek a lényege egy újfajta oktatási rendszer bevezetése volt, amely ötvözte a neokonfucianizmust a Meiji-Rendszer saját oktatási rendszerével. Gotō tehát nem kívánta teljes mértékben ráerőszakolni a lakosságra a japán szokásokat és ismereteket, hanem azokat ötvözve a helyi sajátosságokkal, fokozatosan igyekezett megismertetni a lakossággal. Vagyis Gotō nem asszimilálni, hanem integrálni akart. Meglátása szerint Taiwanon egy olyan helyi elitre kellett támaszkodnia a gyarmatosító Japánnak, ami japán nevelést kapva nőtt fel.
Gotō egyik legfőbb feladatának egy centralizált bürokratikus szervezet kiépítését tartotta, amely kiépítése során személyesen vállalt szerepet a legfelsőbb szintű vezetők kiválasztásában: Japánból jól képzett, fiatal, becsületes szakértőket toborzott. Rövid távú döntések helyett a hosszú távú politikát helyezte a középpontba. A legfelsőbb döntéshozó szerv, a Minsebu [民せ部] mellett kettő tucat hivatal működött, és maga az igazgatás három szinten valósult meg, ahol a központi szint alatt helyezkedtek el a prefektúrák, és azok alatt a kisvárosok és a falvak. A hatalom külső megjelenítésével igyekezett hatni a taiwaniak pszichéjére is: a hivatalnokok egyenruhát viseltek és elkülönített elit-lakóhelyeken éltek, amelyek saját egészségügyi ellátással rendelkeztek Egy tekintélyes kormányzati palota építése mellett széles körutak, parkok kiépítését rendelte el. A helyi és regionális igazgatás feladata lett az adók begyűjtésének ellenőrzése, az egészségügyi, tisztaságügyi intézkedések kikényszerítése, a bennszülött őslakosok mozgatása.
A baojia, vagyis hoko rendszer alkalmazása 1902-re a bennszülött őslakos körzeteket leszámítva általánossá vált a szigeten. A rendszer megfelelt a korábbi kínai konfuciánus társadalom felfogásának, ahol a család feje a rend, a tekintély és a morál megtestesítője volt, a rendszer a kollektív felelősség elvén működött, vagyis egy-egy jia-n belül a tagok bűn elkövetése esetén minden háztartásfőt megbüntettek. Ezen a rendszeren belül valósult meg háztartások felmérése, az érkezés és a távozás megfigyelése, a természeti katasztrófák és a bűnözők veszélyére való figyelmeztetés, az ópiumfogyasztók leszoktatása, a jótékonysági segélyek nyújtása, az adók begyűjtése, és minden más hasonló tevékenység. A baojia rendszer keretein belül valósult meg a milíciatagok toborzása is, aminek alapvető funkciója a bűnözők és a természeti katasztrófák elleni védekezés volt. Négy bao, együttesen hozott létre egy-egy milíciacsoportot, amely általában 40 főből állt, 17 és 40 év közötti férfiakból. A milíciatagok a szolgálati idejükben csak a japánok által jóváhagyott egyenruhát viselhették, a szolgálatuk azonban nem maradt jutalmazás nélkül, az üzleti életben, az oktatásban, a kormányzati posztokra való kinevezésekben kedvezményes lehetőségekben és előnyökben részesültek. A meggyökeresített rendszernek hála, 1902-ben helyreállt a sziget társadalmi rendje, amelyre a japán gyarmatosítás előtti időszakokban a békétlenség volt jellemző. Mindez később, a II. világháborút követően nagy segítséget jelentett a Kuomintang-rezsim számára, hogy a Kínai Köztársaság rendjét egy már korábban, a japánok által megszilárdított rendre alapozza.
A baojia rendszert egészítette ki azon társadalmi mozgalom, amely Gotō Shinpeire, Japán Cserkészmozgalom Főcserkészére tipikusan jellemző volt, és aminek a szellemi atyja is Gotō volt. Az Ifjúsági Alakulat 16 év feletti fiatalok szervezete volt, ami rendőri felügyelet mellett tevékenykedett. A kiválasztott fiatalokba igyekezett egyfajta elittudatot nevelni, fegyelmezett, fegyvertelen cserkészcsapatokként a patkányirtást és a kötelező háztartási nagytakarításokat bátorító kampányokban jelentős szereplőkként vettek részt. Mindemellett segítettek a népszámlálásokban, a gazdasági adatgyűjtésben, az erdősítési akciókban, utak, hidak, gátak javításában, a szokatlan tevékenységek felderítésében és jelentésében.
A baojia, vagyis hoko rendszer kiépítése mellett nagy kérdést jelentett a fejvadász bennszülött, vagyis őslakos törzsek pacifikálása, amelyre egy különlegesen képzett hegyi rendőrséget szerveztek japánok és taiwaniak bevonásával: 5000 fő rendőr a vidéken, és 3000 fő különlegesen kiképzett rendőr az erdős határon és a bennszülöttek, vagyis az őslakosok által lakott területeken. 1901-ben Gotō amnesztiát adott a megmaradt bennszülött gerilláknak annak fejében, hogy leteszik a fegyvert. Az amnesztia sikeres volt, 1903-ban az utolsó csoport is megadta magát, habár a küzdelem áldozatainak a száma az őslakosok irányából 12.000 fő volt, a japánok irányából 2124 fő, 1898, ill. 1985 és 1902 között.
Gotō Shinpei munkássága nem csak a közigazgatási és az etnográfiai területeken ért el magas sikereket, hanem a taiwani közegészségügy alapjainak lefektetésében is, orvosként erre nagy hangsúlyt fektetett. Minderre a korábbi történelmi tapasztalatok miatt is szükség volt, ugyanis egy korábbi, 1874-es japán expedíció során, melynek leplezett szándéka volt a gyarmatosítás, az expedíciós hadtest 3600 fő résztvevőjéből 500 fő, vagyis a hadtest egynyolcada meg is halt a bennszülöttek támadásaiban és olyan járványokban, amelyek Taiwanra a japán gyarmatosítás előtt jellemzőek voltak: pestisben, kolerában és maláriában. Ráadásul a sziget lakosságának 20-50%-a volt ópiumfogyasztó. Alapvetően a kötelező oltások és egészségügyi szűrések bevezetése, a taiwani kórház-hálózat kiépítése és az egészségügyi oktatás meghonosítása Gotō Shinpei kezdeti törekvéseinek és intézkedéseinek későbbi eredményei lettek. 1936-ra 270 kórház épült fel, és míg 1895 előtt az 1000 főre vetített halálozási ráta 40 fő volt, addig 1941-1943-ra ez a szám 18,5 főre csökkent, a várható élettartam is a férfiak esetében 13,4 évvel, a nők esetében 16,7 évvel nőtt. A japán intézkedések nem csak az említettekben merültek ki, hanem többek között olyan kampányokban, amelyek a családi háztartásokban a takarítást félévenként kötelezővé tették, elrendelték a patkányirtást, artézi kutakat ástak, hogy a fertőzött helyett friss vizet fogyasszanak az emberek, igyekeztek a hagyományos kínai halottkultuszt, vagyis a holttest több hónapos családotthoni kiállítását és tárolását felszámolni, mindemellett szennyvíztisztító telepeket is létrehoztak. Az ópium-előállítást és forgalmazását állami monopóliumba vették, aminek következtében az említett ópiumfogyasztás csupán néhány százalékra esett vissza, 1921-ben 1,3%-ról beszélhetünk csak. Ópiumot csak az államilag ellenőrzött ópiumbarlangokban lehetett fogyasztani, és az előállítás pedig a Taipei-i Állami Ópiumgyárban történt.
A kínai lányokat érintő szokást, a lábelkötés szokását sem kímélte a Kodama – Gotō páros, ők kezdeményeztek egy olyan hatásos kampányt az említett szokás ellen, aminek az eredménye a későbbi kormányzói időszakban, pontosan 1915-ben, a lábelkötés szokásának a teljes betiltásához vezetett. Ugyancsak Gotō Shinpei nevéhez kötődik a Taipei-i Orvosi Iskola felállítása, mely az első ilyen jellegű intézmény volt a szigeten. Az orvostudományok egyetemi szintű oktatása is Gotō Shinpei hatására valósult meg 1934-ben, amit már 1898-ban megelőzött egy orvosi szaklap megjelentetése Taiwanon, ami később egy folyamatosan megjelenő szakfolyóirattá terebélyesedett. Az intézkedések következtében valamivel több, mint egy évtized alatt majdnem teljesen kiirtották a pestist, megakadályozták a kolera terjedését, és a malária kezelése érdekében egy maláriakutató központot is létrehoztak. Gotō Shinpei hatására az 1930-as évek végén évente már több mint 3 millió vérvizsgálatot végeztek, aminek eredményeképpen a járványok további kitörését sikerült megakadályozni.
Gotō Shinpei intézkedéseinek a hatékonyságát és eredményességét mutatta az a későbbi epizód is, amikor a Népszövetség Kábítószer-ellenőrző Bizottsága 1930 február-márciusában vizsgálóbizottságot küldött Taiwanra a kábítószer gyártásának, elosztásának, illegális használatának a helyzetét kivizsgálni. A Bizottság a jelentésében kiemelte a taiwani ópiumellenes intézkedések hatékonyságát, amit az is mutatott, hogy a kábítószerfüggők száma 50.000 fő alá esett, ami a japán gyarmati korszak előtti időszak ópium-fogyasztásának az egyharmadát jelentette a jelentés szerint.
„Mit is adott nekünk Gotō Shinpei?” – az intézkedések hosszú távú jótékony hatásai
Taiwan egy olyan hely volt még a XVIII. századi kínai Qing fennhatóság alatt, amire egy korabeli kínai mondás szerint „Egy kis zavargás minden harmadik évben, egy nagy felfordulás minden ötödik évben” [„三年一小反, 五年一大亂”] volt a jellemző, vagyis nagy volt a társadalmi békétlenség és sok volt a fegyveres felkelés, vagyis a polgárháború.
Gotō Shinpei intézkedéseinek a jótékony hatásai pont ezeket a társadalmi tendenciákat ellensúlyozták, tehát elsősorban a társadalom olyan alszektorainak a területén érhetőek tetten, mint a stabil igazgatási struktúra, a stabil társadalmi rend, a stabil közegészségügy. Taiwan „Főcserkész Apukája”, vagyis a Főorvos Úr különleges odafigyelésével, a „Biológiai Elvek” alapján történő tudatos kezelési módokkal egy olyan szemléletet hozott be a japán gyarmatosítási elméletekbe és gyakorlatokba, amit a taiwaniak a mai napig megköszönnek Japánnak. A taiwani sajátosságokra alapozott közigazgatási struktúrával a korábbi békétlenség helyett a taiwaniak tekintélytiszteletet, felelősségtudatot, ezáltal öntiszteletet tudtak tanulni, ami mellett a sziget rengeteg egészségügyi rákfene-problémáját is a Gotō Shinpei-hagyaték oldotta meg. Ennek a szellemiségnek a következtében, és a létrejött társadalmi-igazgatási-egészségügyi stabilitásnak köszönhetően Taiwan lett az egyetlen olyan gyarmata Japánnak, amely a gyarmatosításra nem keserűséggel, hanem egyfajta pozitív nosztalgiával tekint vissza. Ugyancsak ennek a társadalmi stabilitásnak köszönhette később a kínai Kuomintang Párt azt is, hogy nem egy képlékeny, instabil alapon kellett újjászerveznie a Kínai Köztársaság [中華民國] rendjét és önmaga pártstruktúráját.
Taiwan történetében korábban nem valósult meg ilyen mély társadalompolitika megtervezése és megvalósítása, sem nem a holland gyarmatosítás (1624-1662) időszakában, sem nem a kínai Qing-Dinasztia (1644-1911) reformhivatalnokainak, vagyis Shen Baozhen [沈葆禎], Ding Richang [丁日昌] és Liu Mingchuan [刘铭传] időszakaiban.
A Gotō Shinpei-örökség már említett társadalom-politikájának, vagyis demográfia-politikájának a „képzeletbeli i-betűjére az tette fel a pontot”, hogy Taiwan történetében teljes és modern eszközöket is bevető népszámlálást a Kodama – Gotō páros időszakában, pontosan 1905-ben hajtottak végre, az akkori han taiwaniak lakosság-főszámát 2.890.485 főben adva meg.
Akit egy kis korabeli japán nyelvű animációs némafilm érdekelne Gotō Shinpei etnicitás-politikájáról, az alábbi filmarchívumban tudja megtekinteni:
Film Address „Ethicization of Politics” by Shinpei Goto, 1926
Junichi Kouchi 1926
Szerzői Megjegyzés:
A jelen sorok szerzője tiszteletben kívánja tartani az 1992-es Konszenzus [九二 共识 / 九二 共識] politikai és jogi eredményeit, a későbbi vonatkozó megállapítások vívmányait.
A jelen sorok írója a jelen sorok írása és publikálása után vette észre azt, hogy Rácz Gábor Tanár Úr is írt hasonló témában egy hasonló című tanulmányt, habár a jelen publikáció és az adott tanulmány tartalmilag nem fedik egymást. Az említett tanulmány és elérhetősége: Rácz Gábor: Mit adtak nekünk a japánok? Taiwan és Korea fejlődése a Japán uralom időszakában. In.: Salát Gergely – Szilágyi Zsolt: Traumák és Tanulságok. A II. világháború öröksége a Távol-Keleten. Typotex-Panta Kiadó, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 2017
Felhasznált irodalom:
Bandung Conference Asia-Africa [1955]. In.: Encyclopӕdia Britannica – https://www.britannica.com/event/Bandung-Conference
Dustin R. Turin: The Beijing Concensus: China’s Alternative Development Model. In.: INQUIRIES, 2010, VOL. 2 NO. 01. – http://www.inquiriesjournal.com/articles/134/the-beijing-consensus-chinas-alternative-development-model
Salát Gergely: Taiwan története – Bevezetés. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.
Salát Gergely: Taiwan története – Alapvető adatok. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.
Salát Gergely: Taiwan története – A japán gyarmati uralom kezdetei. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.
Jordán Gyula: Tajvan Története. Kossuth Kiadó Budapest, 2005.
Portaits of Modern Japanese Historical Figures: Goto, Shinpei 後藤新平 (1857-1929). In.: National Diet Library, Japan, 2013. – https://www.ndl.go.jp/portrait/e/datas/79.html?c=5
1876 GOTO Shinpei. In.: Nagoya University School / Graduate School of Medicine Main Portal. – https://www.med.nagoya-u.ac.jp/medlib/history_en/archive/print/1876gotousinpei.html
1940 Statue of GOTO Shinpei on the hilltop in Hoshigaura. In.: Nagoya University School / Graduate School of Medicine Main Portal. – https://www.med.nagoya-u.ac.jp/medlib/history_en/archive/print/1940dairen.html
Prominent People of Minato City. Shimpei Goto. In.: Minato City Library. – https://www.lib.city.minato.tokyo.jp/yukari/e/man-detail.cgi?id=40
Gotō Shimpei. Japanese political leader. In.: Encyclopӕdia Britannica. – https://www.britannica.com/biography/Goto-Shimpei
Warrick L. Barrett: Shinpei Goto. In.: Find a Grave. – https://www.findagrave.com/memorial/6135010/shinpei-goto
Oshu City Tourist Guide Map – https://www.city.oshu.iwate.jp/uploaded/attachment/16592.pdf
Salát Gergely: Taiwan története – Egészségügy a japán időszakban. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.
Salát Gergely: TAIWAN A 18. SZÁZADBAN – 2/2: Elégedetlenség és konszolidáció. PPT. In.: Salát Gergely – Rácz Gábor: Taiwan és a kelet-ázsiai régió, BMNKT2000M. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar.
[1] Azok számára, akik a Kancellár Asszony életútjára kíváncsiak, ajánlom a következő kettő életrajzi könyvet: Stefan Kornelius: Angela Merkel – Az Életrajz. TranzPress Könyvek Kiadó, Budapest, 2014.; Pietsch Lajos: Angela Merkel, az első. Kossuth Kiadó 2014.
