Szinkretizmus és alkotmányosság: Shōtoku Taishi Tizenhét Cikkelyes Alkotmánya

Vadász Fruzsina, 2020. 06. 29.

 

Egy jogot tanult ember számára (az egyik diplomám európai és nemzetközi igazgatásszervező) sok tanulsággal és érdekességgel szolgál egy olyan előadás meghallgatása, amely egy jogi művet tárgyal, azonban bölcsész és eszmetörténeti szempontokat követ, és jogszociológiai szempontból is érdekesnek mondható. Az előadó, Dr. Takó Ferenc az ELTE BTK Japán Tanszék oktatója, a Japán Alapítvánnyal karöltve kezdeményezett egy eszmetörténeti előadás-sorozatot, amely első része a Hagyományok a japán eszmetörténetben 1. – Shōtoku taishi Tizenhét cikkelyes alkotmánya címet viseli, és a jelen írás egyik forrásául, és ihletőjeként is szolgál.

Dr. Takó Ferenc, Hagyományok a japán eszmetörténetben 1. – Shōtoku taishi Tizenhét cikkelyes alkotmánya

Maga az Alkotmány a japán jog-, és eszmetörténetben azért is egy jelentős alkotás, mivel az első írott alkotmánynak tekinthető a japán történelemben. Arra a személyesen feltett kérdésemre, hogy „Ugye jól tudom, hogy a Shōtoku Taishi-féle Alkotmány az első írott alkotmánya volt Japánnak?”, az előadó válasza alapján „Abban a sajátos értelemben, ahogyan ez alkotmány, igen.” – magának a Tizenhét Cikkelyes Alkotmánynak a történeti jelentősége, hogy ez az első japán alkotmány, az első hivatalos törvényszöveg, amelyet Suiko Uralkodónő unokaöccse, a Régens Shōtoku Taishi a hagyomány szerint saját kezével írt le Kr.u. 604-ben, ami azonban a hivatalos keletkezésétől több mint 100 évvel később, Kr.u. 720-ból maradt ránk, a Nihonshoki részeként. Saját véleményem szerint ez jogtörténeti-kodifikációs kérdéseket is felvet, azonban ezeket a kérdéseket a mostani írás nem tárgyalja.

Hogy megértsük, miért is olyan jelentős a mű, és miért is jelentős az, hogy pont Shōtoku Taishi-hoz kötődik, a tárgyalt Alkotmány X. Cikkelyét emelném ki:

„Tartózkodjunk a haragtól és a dühös gondolatoktól, ne bőszítsen fel, ha mások különböznek tőlünk. Minden embernek megvan a maga szíve-elméje, és mindenkié más-más irányba húzza. Ami neki jó, nekem rossz, ami nekem jó, neki rossz. Nem vagyok szükségképp bölcs, ő nem szükségképp ostoba. Mindketten egyszerűen emberek vagyunk. Ki határozná meg a szabályt, mely dönt jóról és rosszról? A másikkal, akár bölcs, akár ostoba, olyanok vagyunk, úgy működünk, mint a vég nélküli gyűrű. Így ha ő dühöng is, mi a saját hibáinktól tartsunk, és ha csak magunknak van igazunk, akkor is kövessük a sokaságot és eszerint cselekedjünk.”

Ez a felfogás egy abszolút megengedő, toleráns társadalomfelfogást takar, és ha meglessük magának az Alkotmánynak a szerkezetét, világossá válik, hogy mi is a jelentősége mindennek. Ugyanis a japán vallásosságot meghatározó három legfontosabb vallás, vagy filozófia, a Shintō, a Buddhizmus, és a Konfucianizmus is megjelenik benne, az említett sorrendben. Maga a sorrend is lényeges. Bizonyos értelemben a japán vallási szinkretizmus első írott jogforrásaként lehet a Shōtoku Taishi-féle Tizenhét Cikkelyes Alkotmányára tekinteni.

Mit is jelent a „szinkretizmus”? A Magyar Etimológiai Szótár szerint a szó jelentése „különböző vallási, filozófiai, műveltségi irányok, elemek elegyítése, összehangolása”, és a szóból képzett melléknév („szinkretikus”) jelentése „a szinrézisre jellemző, annak jegyeit viselő”, amely szóból ered a „szinkretikus vallás” is.[1]

Mi az indoka annak, hogy egy jogi alapdokumentumban ennyire hangsúlyosan jelenik meg a vallások összebékítése, és miért is jelentős, hogy mindez pont Shōtoku Herceghez köthető?

A Mason-Caiger könyv azon fejezete, amely az Alkotmány időszakát tárgyalja, a fejezet címeként „Az egységes állam megteremtése” időszakának írja le a korszakot. A korszakot megelőző legfontosabb történés a Soga-Mononobe rivalizálás volt, ami összefoglalva a régi idők Shintōjának és az akkoriban újdonságként számító Buddhizmusnak, vagyis a kamiknak és a bódhiszatháknak a rivalizálása volt, amiből végül a buddhista Soga család került ki nyertesként 587-ben, és a shintōista Mononobe család maradt alul. Shōtoku Herceg származását tekintve a Császári Ház és a Soga család leszármazottja is volt, rendkívüli tiszteletnek örvendett, halálakor sokakban hagyott űrt maga után: „A nap és a hold elvesztette ragyogását; ég és föld romba dőlt: ezután kiben legyen bizalmunk?” Shōtoku Herceg létesítette a ma is legrégebbi buddhista templomot Japánban, a Hōryū-ji-t, a kormányzósága idején pedig kínai mintára, az udvari tisztviselők rangok szerinti rendszerét vezették be, ami megváltoztatta az öröklődő tisztség régi, hazai japán rendszerét. Az első hivatalos követet ő küldte a kínai udvarba, és az ő érdeme az is, hogy szorosabb békés érintkezés épült ki Kínával, és hogy több civilizált kínai gyakorlat is átvételre került.

The Japanese history (Blog): Shotoku Taishi Anecdote I., 2015. 06. 01.

A már említett szinkretizmus miatt is jelentős, hogy egy buddhista családhoz tartozó herceg, a legfőbb jogi munkájában megtalálható három hagyomány, a Shintō, a Buddhizmus és Konfucianizmus közül nem a saját magáét, hanem a rivális család vallását említi és emeli ki sorrendileg először. Alapvetően a shintō egy olyan rendszer, ami a japánok életének egy keretet biztosít, meghatározóan az evilági élet vonatkozásában. Az istenek, a kamik körülveszik az embereket, jó és rossz tulajdonságaik vannak, eredendő tulajdonságuk a természethez való szoros kötődés. Maga a természettel való harmónia, összhang, a japánok életének egyik központi, belső szervezőeleme is, a természettel való összhang adja a példát a társadalmi összhang számára is, ami meghatározza az ember és ember közötti harmóniát, és a társadalom belső működését is. Maga a „harmónia” rögtön a szöveg legelején jelenik meg:

„Tartsuk értékesnek a harmóniát és a szembenállást kerüljük el. Az emberek hajlamosak a szétszakadásra és kevesen képesek belátásra. Ezért sokan nem követik uruk és apjuk szavát, és ellenségeskednek a szomszédos falvakkal, ha azonban a Fenti harmóniában van, a Lenti pedig nyugodt, és mindent egyetértésben vitatnak meg, a dolgok természetes menetükben folynak.”

Saját magam a magam írásaiban, az előadó természetközpontú harmónia-koncepciójától kicsit eltérően, gyakorlatiasabban és szemantikailag szoktam értelmezni a „társadalmi harmónia”, vagyis az itt is megjelenő „wa” értékét, azonban ez az értelmezés is összecseng a fenti idézettel. A „wa” írásjel egy, a hajlékonyságáról híres rizspalántából, és egy szájból áll, aminek logikai tartalma a rugalmas, egymásnak kölcsönösen engedményeket tevő beszédmodort jelenti, aminek a kiterjesztett vonatkozása az egymásnak kölcsönösen engedményeket tevő magaviselet és vitakultúra is. Magának a Shōtoku Taishi-féle Alkotmánynak az is a jogtörténeti jelentősége, hogy a társadalmi harmónia japán jogi normájának az egyik első írott jogforrásának számít.

“WA” írásjel, V.Fru szerk.

Shōtoku Herceg tehát az I. Cikkelyben fektette le a shintōista értékeket, a II. Cikkelyben pedig a saját vallásának, a Buddhizmusnak az értékeit. Ez utóbbi az előzővel ellentétben nem az evilági vonatkozása miatt fontos, hanem az evilági lét utánról szól. Az emberi szenvedésektől való megszabadulás pedig az evilági lét után, a Nirvana állapotában érhető el. Maga az Alkotmány a „három buddhista kincs”, vagyis Buddha, a Dharma (az öröktől létező tan, amely meghatározza a sors folyásának a menetét), és a szerzetesi közösségek (vagyis a Sangha, ami nem más, mint a buddhista emberek közössége, vallási gyülekezete) tiszteletére szólít fel. Fontos megjegyezni, hogy a Buddhizmus nem, mint önmagáért való vallás, hanem mint a shintōista „harmónia” fenntartójának az eszköze jelenik meg.

Japan experience, HORYUJI (法隆寺), 2015. 08. 01.

A három említett hagyomány közül az első (Shintō) már kezdetektől fogva jelen volt Japánban, a második (Buddhizmus) a Kr.u. VI.-VII. században került át Kínából, ahogy a harmadik, a Konfucianizmus is Kínából került át, bizonyos szakértők szerint már a IV. században, azonban igazán fontossá a második hagyomány, a Buddhizmus megérkezésének az idején, a VI. században vált. Ennek az oka egyrészt a már említett rivalizálás volt az első kettő hagyomány között, másrészt pedig, hogy az uralkodó és a nép közötti viszonyrendszert is rendezni kellett az említett ellentétektől terhes, ambivalens időszakban. A katonai erő és az istenekkel való kapcsolat mellett az uralkodói kiválóságnak, az uralkodói erényeknek, az uralkodói rátermettségnek is elérkezett a relevanciája Japánba, és a kérdésekre a választ a Konfucianizmus adta meg. A befogadás azonban nem gátlástalanul, a kínai világképet egy az egyben való átvétellel ment végbe, mert a kínai hierarchia-szemlélet nemcsak társadalmi, hanem földrajzi sajátosságú, és mindez érthető okokból nem alkalmazható egy olyan ország számára, ami a saját államiságát, társadalmát, uralkodóját kívánja meghatározni. A Konfucianizmus sokkal inkább a polgárok, a társadalom egymás közti viszonyrendszerének meghatározásában nyújtott támaszt, az alá-fölé rendeltségi viszonyokban, kölcsönös tiszteleti viszonyokban, amit azonban nem olyan szigorú hierarchiával vettek át, mint ami a „küldő országra”, vagyis Kínára volt jellemző. A konfuciánus „Az Égi Elrendelésről Szóló Tanítás”, mely szerint az Uralkodó, mint az Ég Gyermeke, az Égtől kapja meg a kormányzásra való felszólítást, Japánban inkább csak névleges marad, mivel az Uralkodói Családnak az istenektől, vagyis a kamiktól való leszármazása gyakorlatilag szükségtelenné teszi azt. Az Alkotmány konfuciánus rendelkezései szerint:

„Ha uralkodói utasítást kapunk, feltétlenül hajtsuk azt végre. Az Uralkodó az Ég, a Szolgáló a Föld. Az Ég takar, a Szolgáló, vagyis a Föld, tart. Így az évszakok megfelelően váltakoznak és a minden dolgot fenntartó erőkben áramlanak. Ha a Föld akarná az Eget takarni, az hanyatláshoz vezetne.”

Lényeges jellemzője a Shōtoku Taishi-féle Alkotmánynak, hogy annak ellenére, hogy három különböző eszmetörténeti hagyományt kíván egy rendszer részévé igazítani, nem található benne jogkollízió, vagyis az előírások közötti ellentét, vagy lyuk. Lényeges az is, hogy a Shintō és a Buddhizmus közötti ellentétet, illetve a kettő által nem szabályozott „lyukakat” az Alkotmány a Konfucianizmus bevezetésével kívánta áthidalni és „betömni”, egy olyan jogszerzőtől, aki a saját vallásának rivális vallását engedte előre a sajátjával szemben.

 

[1] A Magyar Etimológiai Szótár megfelelő szócikke az Arcanum Adatbázisban.

 

Felhasznált irodalom:
Dr. Takó Ferenc, Hagyományok a japán eszmetörténetben 1. – Shōtoku taishi Tizenhét cikkelyes alkotmánya, 2020. 06. 19.
Magyar Etimológiai Szótár, „szinkretizmus” szócikk. Arcanum Adatbázis
R.H.P. Mason – J.G. Caiger, Japán Története,  Püski Könyvesház Kiadó, Bp., 2004. [Fordította: Kazár Lajos]
Skilton, A Buddhizmus Rövid Története, Corvina, Bp., 1997. [Fordította: Agócs Tamás]
Raymond Dawson, A kínai civilizáció világa, 2002. [Második rész: A filozófia világa]

fb-share-icon
close

Merülj el velünk Te is a japán kultúrában!

MINDEN HÓ UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN
HÍRÉT VISSZÜK A FRISS TARTALOMNAK!


Elolvastam és elfogadom a felhasználási feltételeket

Egy hozzászólás “Szinkretizmus és alkotmányosság: Shōtoku Taishi Tizenhét Cikkelyes Alkotmánya” bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.