Vadász Fruzsina
2020. 07. 16.
Egy olyan cikkíró számára, aki szakmailag Japánt kutatja és elemzi, kamaszkorában azonban hobbiként a kelta kultúrába is belekóstolt (ír szteppet tanultam Michael Flatley egyik tanítványától, Ronan Morgan-tól), nagy örömet szerez egy olyan történet, ahol a japán főhős beleszeret egy skót lányba és egy skót-kelta italba, hogy utána Skóciából mindkettőt haza víve Japánba, egy olyan gazdaságtörténeti újítást hozzon létre, ami az adott iparcikket a gyártóországok élvonalába repíti. Az adott történet főhőse Taketsuru Masataka, a főhősnő Jessie Roberta Cowan, vagyis Taketsuru Rita, a skót-kelta ital, vagyis az említett iparcikk pedig a whisky, avagy a whiskey, ugyanis nem mindegy, hogy melyik írásmódot melyik országban és melyik országra vonatkozólag alkalmazzuk. Az ital meghonosításának a történetét maguk a japánok és a skótok is „kettős szerelmi történetként” szokták mesélni odahaza, a japánok szemében a whisky története elválaszthatatlan a főhős és a főhősnő élettörténetétől.
Hogyan is kezdett el a japán rizsbor országa, vagyis a „sake hazája” vonzódni egy kelta származású alkoholos ital, és annak is a skót fajtája felé? A történet 1853-ban kezdődött, amikor is Matthew C. Perry sorhajókapitány a Tokugawa Időszak „zárt ország” politikája végén Japánt „kinyitotta”, aminek következtében a japánokban tudatosult a technológiai lemaradásuk a világ többi országával szemben. Az egyik olyan dolog, amit felettébb kedveltnek láttak a nyugati világban, a whiskey volt, aminek az amerikaiak körében különösen nagy divatja dívott. A japánok megpróbálták lemásolni, azonban nem sok sikerrel. Ez adta az alapmotivációt arra, hogy az ital termelésének technológiáját onnan hozzák haza, ahol maga az ital készítése is született, ahonnan a hagyományos termelési eljárást a legautentikusabb módokon sajátíthatják el.
Taketsuru Masataka (1894-1979)
Ő hozta el Japánba a whisky készítésének tudományát, ennek okán pedig „A Japán Whisky Apja”-ként is szoktak rá emlékezni.
Takeharában született, ami egy Hiroshimához tartozó kisváros, és a családi származása az egész életét meghatározta. A családjának már 1733 óta volt sake készítő üzeme, és habár Masataka csak a harmadik fiúgyermek volt, mivel bátyjai nem érdeklődtek a családi vállalkozás iránt, ő örökölte volna az apja sake készítő üzemét – márha nem válik időközben a skót whisky szerelmesévé, ami egy „egész életen át tartó szerelmi viszonnyá”[1] vált.
1918 decemberében érkezett Skóciába, ahol a Glasgow-i Egyetemen (University of Glasgow) kezdte el a szerves kémiai tanulmányait, a tanszékvezetője Thomas Stewart Patterson volt. 1919 áprilisában kezdte meg gyakornokságát a Longmorn Lepárló Üzemben, Strathspey-ben, Skóciában, és utána júliusban a James Calder & Co. Bo’ness Lepárló Üzemben gyakornokoskodott, Skócia alföldi régiójában.
Jessie Roberta „Rita” Cowan-t úgy ismerte meg, hogy a hölgy Masataka egyik diáktársnőjének volt a lánytestvére, ennek köszönhetően ismerkedtek meg egymással, madj össze is házasodtak. Rita egy Kirikintilloch nevű faluból származott. A házasságot azonban egyikük családja sem támogatta, hőseink mindezek ellenére is megtartották a szűk körű esküvőjüket 1920. jan. 8-án. Ez a történet később egy „tűzön-vízen át tartó szerelmi történetté” vált, Skóciában kiállítást is szerveztek az emléküknek. Campbeltown-ban éltek együtt Taketsuru Masataka utolsó gyakornoki szolgálata végéig, amit a Hazelburn Lepárló Üzemben teljesített.
Főhősünk 1920 novemberében utazott vissza a feleségével Japánba, New York-on és Seattle-n keresztül. Az életük azonban nem volt zökkenőmentes, Masataka nem foglalkozhatott azzal, amivel szeretett volna, ami miatt Skóciában is tanult. Hazatérte után ugyanis, a japán kezdet nem volt felhőtlenül boldog, mivel Taketsuru Masataka kénytelen volt gimnáziumi tanárként dolgozni, mivel a skóciai tanulmányait támogató cég, a Settsu Shuzo, az I. világháborút követő visszaesés miatt feladta tervét, hogy valódi whiskyt termeljen. Pár évvel később, 1923-ban talált rá a Kotobukiya cég, ami a híres Suntory cég elődje volt. A Kotobukiya épp whiskyt készíteni tudó szakembert keresett, Masataka pedig az egyetlen ilyen ember volt Japánban.
Yamazaki-ban, Osaka-ban alapította meg Japán első whiskylepárló üzemét, amiben nagy segítséget és szövetséges barátságot a Kotobukiya cég alapítóvezetője, Torii Shinjiro nyújtott neki, a kapcsolatuk azonban később rivalizálássá fajult. Az első legyártott whisky a Suntory Shirofuda volt, ami sajnos nem számított sikertörténetnek, mivel az akkori japán whiskyfogyasztók nem a tiszta, hanem a kevert whiskyhez voltak szokva, amit különböző gyógynövényekkel vegyítettek. A sikertelenség miatt főhősünket átirányították a cég sörkészítő üzeméhez Yokohamába, és mivel Masataka 10 éves szolgálatra tett ígéretet a cégnek, a sörkészítő üzemben maradt –azonban ez nem tette boldoggá.
A 10 év lejárta után, 1934-ben Masataka megalapította a saját lepárló üzemét és cégét, a Dai Nippon Kaju K.K.-t Yoichi-ben, Hokkaidō szigetén, északon. Úgy gondolta, hogy Japánnak ez a területe az, ami a leginkább hasonlít Skóciára. Később átnevezte a cégét Nikka-ra. A cég elnevezése magyarul Nagy Japán Gyümölcslé Vállalat volt, és Masataka tulajdonképpen hazudott a befektetőinek, akik úgy tudták, hogy a cég almalevet fog gyártani. Az üzem helyszínére vonatkozó választás indoka a hűs éghajlat, az éles levegő, és a megfelelő páratartalom volt – Masataka még a Kotobukiya céget is arra kérte annak idején, hogy a szeszfőző üzemet Hokkaidō-ra telepítsék, amit a cég, és legfőként a cégvezető Torii Shinjiro anno elutasított. Masataka 1936-ban tervezte meg és öntette ki az első saját szeszfőző üstjét, amit még ugyanabban az évben be is építettek, és szolgálatba is állítottak az üzemben. A „Nikka Whisky” névre keresztelt whiskyt 1940 októberében árusítottak először.
A II. világháború idején Masataka lepárló üzemét a Birodalmi Haditengerészet saját irányítása alá vonta, mivel a honvédelem a whiskyt „kritikus fogyasztási cikké” minősítette. Olcsóbban árusították a whiskyt a katonáknak, viszont ennek fejében nem záratták be az üzemet, és a whiskylepárlás így túlélhette a háborút.
A háború után is folytatnia kellett az olcsó whisky árusítását és készítését, habár a befektetők szava ellenére az olcsó mellett a magas minőségű lepárlást is folytatta – azonban ennek a termékét nem tudta eladni. 1964-ben mutatták be a nagyközönség számára is a Nikka Whisky három első osztályú whiskyjét, amire válaszul a Suntory is elkezdett magasabb minőségű whiskyt gyártani. Ez a rivalizálás szülte meg később a minőségi whiskygyártás kultúráját a háború utáni Japánban, ami világviszonylatban is magas minőséget produkált.
Masataka életművét még fiatalabb korában becsületmedállal jutalmazta a Japán Császár, és attól fogva Mastaka és Rita lovagi cím birtokában élték további életüket.
Jessie Roberta Cowan, vagyis Taketsuru Rita (1896-1961)
Ahogy a férjét „A Japán Whisky Apja” becenévvel szokták emlegetni a mai napig, őrá ugyanúgy „A Japán Whisky Anyja”-ként szoktak nagy szeretetettel emlékezni a japánok.
Főhősnőnk élete sem volt könnyű, habár minden rosszban és jóban, hullámvölgyben és hullámhegyen támogatta a férjét. Japánban angoltanárnőként dolgozott, és a II. világháború ideje alatt el kellett viselnie azokat az atrocitásokat, amelyeket a skót származása miatt szenvedett el. „Ellenséggé” kiáltották ki, annak ellenére, hogy a férjét és a japán whiskytermelést támogatta egész élete során Japánban.
Sosem tért vissza Skóciába, és annak ellenére, hogy nagyon szerették egymást, sajnos Masatakával nem született közös gyerekük, ezért örökbe fogadták Masataka unokaöccsét, aki a Nikka Whisky Második Szeszfőző Mestere lett örökbe fogadó apja után.
Rita sokat segített Masatakának a közös életterük berendezésében Hokkaidō-n, és a birtokukat is skót építészeti és berendezési stílusban építették meg. Rita annyira meghatározó volt a Nikka cég életében és történetében, hogy a márka és a cég arculatául szolgáló logóban Rita skót családjának a jelvényei szerepeltek.
Ugyan a birtokot és az üzemet skót stílusban építették fel, illetve rendezték be Japánban, Rita szeretett japán ruhákban, japán sminkkel, kiegészítőkkel és frizurával járni, nagy szeretettel igyekezett beintegrálódni a helyi közösségbe, annak szokásait is igyekezett átvenni.
2015 januárjában adták ki az életrajzi regényét, amit Kotaro, Rita unokája írt.
Rita élete, a Masataka felé irányuló szeretete, és ezáltal a Japánnak tett szolgálatai nem maradtak közömbösek a japánok szemében, ami abban is megnyilvánult, hogy róla neveztek el egy kicsi utat Yoichi-ben, ahol a lepárló üzemet létesítették.
Rita 1961 januárjában halt meg a máját megtámadó betegségben. Masataka 18 évvel később, 1979-ben követte a feleségét, akivel közös sírban temették el.
A Suntory-ról röviden
1899-ben alapította a céget a már említett Torii Shinjiro, „Torii Shoten” néven, és eredetileg bortermeléssel és boreladással foglalkozott a cég. Shinjiro célja az volt, hogy olyan nyugati stílusú italokat alkosson meg, amik a japán fogyasztók számára is szerethetőek és fogyaszthatóak.
1907-ben jelent meg a japán piacokon az első jelentős boruk, az Akadama Port Wine.
A vállalat 1923-ban nyitott a whisky felé is, megalapították a már említett Yamazaki Szeszfőző Üzemet, ami Japán első ilyen üzeme is volt. 1937-ben dobták piacra az első jelentősebb nevű whisky terméküket „Kakubin” néven, ez lett az a whisky, amivel már Shinjiro is teljes szívvel elégedett tudott lenni.
1961-ben, a vállalati társadalmi felelősségvállalás keretén belül megnyitották a vállalat kulturális múzeumát, a „Suntory Museum of Arts”-t. 1963-ban nyitott a cég a minőségi sörgyártás irányába, ekkor dobták piacra a mai napig is kedvelt Suntory Sört („Suntory Beer”).
1973-ban alapították meg a Hakushu Lepárló Üzemet a Kaikomagatake hegyen, a „Déli Japán Alpok” területén, ami a Masataka által korábban kívánt feltételeknek is megfelelt, az ő korábbi elvárásaival is egyezett. Valószínűleg a helyválasztásban közre játszott Masataka és a Nikka Whisky, mint rivális sikere is. Ugyanebben az évben hirdette meg a cég a madárvédelmi programját, a „Save the Birds” kampányt.
1983-ban a Suntory franciaországi tevékenységeit is megkezdte, megjelent a bordeaux-i régióban, és részt vett a Château Lagrange kastély felújításában is. 1986-ban nyílt meg a Suntory Előadó- és Koncertterem, amivel a cég a Japán zenei-kulturális életéhez is hozzájárult.
Az 1990-es években lépett be a cég a „soft drink” üzletágba, és a gyógyszerek, étrend-kiegészítők területére is.
A 2000-es években, tehát napjainkban, fokozottabb környezetvédelmi és vízvédelmi tevékenységeivel a cég olyan programokat és projekteket valósít meg, mint a „Natural Water Sanctuary Project”, vagy a „Mizuiku”, ami a Suntory oktatási programja a természet- és vízvédelem területén. 2018-tól a cég a „Mizu To Ikiru” jelmondatán keresztül tesz ígéretet a víz összes formájának a védelmére.
A japán whisky
A japán whiskygyártás története a mai napig is a Suntory és a Nikka rivalizálásnak a története, és a köztudatban a kettő vezető, Torii Shinjiro és Taketsuru Masataka összekülönbözése az – amiről minden japán whiskykedvelő megemlékezik –, hogy Shinjiro a gyártás központjául Osaka-t választotta, míg Masataka Hokkaidō-t.
Az 1980-as években, amikor Japán elérte a „japán gazdasági csoda” csúcsát, lakosságarányosan évente 3 liter whiskyt fogyasztott minden alkoholt fogyasztható korú japán.
A japán whisky világviszonylatban csak a 2000-es évektől kezdett nemzetközi díjakat és elismeréseket szerezni, ezekből is csak a Suntory és a Nikka részesül. A Nikka-tól a Taketsuru Pure Malt és a Yoichi Single Malt tartozik a legmagasabb kategóriák közé, a Suntory a saját márkájú whiskyjei közül a Yamazaki-t, a Hakushu-t, a Hibiki-t és a Tori-t emeli ki, amelyeket otthon és nem külföldön termel.
A 2000-es években történt meg a japán whiskytörténetben a „kettő murray esete”; mikor is a 2003-as „Lost in Transition” című filmben Bill Murray Suntory Whisky-t fogyasztott, később pedig Jim Murray whiskyszakértő a Suntory „Yamazaki Sherry Cask” whiskyjét a 2015-ös év legjobb whiskyjének nyilvánította. Ezzel életre hívta a skót whisky és a japán whisky egyenrangú rivalizálását a nemzetközi porondon, mely verseny a mai napig tart. A japán whiskygyártás tehát „felnőtt a legnagyobbak közé”.
A japán whisky „titkos fegyvere” a mizunara tölgy, amit magas minőségű bútorok készítésére is használnak, azonban ízében és aromájában megvannak a szantálfa és a kókusz ízének, aromájának az elemei is. Ebből a fából készítik a whisky tárolására szolgáló hordókat, melyek készítésének feltétele a készítésük előtt, hogy a mizunara tölgyfa legalább 200 éves legyen. Egy ilyen fajta hordóban érlelt whiskyt kevesebb ideig kell a hordóban érlelni, mint egy európai tölgyből készült hordóban érlelt whiskyt.
Érdekessége még a japán whiskykultúrának, hogy a latin betűs átírásban a japánok ragaszkodnak a „whisky” elnevezéshez az eredeti „whiskey” helyett, tehát az „e” hiányzik. Ennek az indoka Masatakához kötődik, aki a skótok italát nem egy az egyben szerette volna lemásolni, hanem az alapján valami hagyományosan újat, japánt szeretett volna létrehozni.
2002-ben alapította Taketsuru Takeshi, apja emlékére a Taketsuru Díjat, amivel Japánon belül díjazzák a legjobb whiskyket és whiskykészítőket.
Amikor a cikk forrásául szolgáló anyagokat olvastam, azok három emberi erényt emeltek ki, amire Masataka és Rita, illetve a japán whisky története megtanít mindenkit. Ezek az alázat, a türelem, és az önuralom, mely erények nélkül Masataka és Rita nem tudták volna felépíteni Japánban, amit felépítettek, és melyek nélkül nem tudták volna arra motiválni Torii Shinjiro-t, amire végül is motiválták. A végeredmény nemcsak egy romantikus „kettős szerelmi történet”, hanem egy világviszonylatban is versenyképes gazdasági ágazat felépítése, a japán whisky iparának magas szintű fejlődése lett.
A szerelmi történet utóélete
Idén, 2020. febr. 22. – márc. 14. között nyílt egy kiállítás „Love & Whisky – The Story of Rita Cowan and Masataka Taketsuru” címmel, Rita Cowan szülőfalujában, Kirikintilloch-ban, ami Rita és Masataka szerelmi történetét, a japán whiskygyártást, és a japán kultúrát hivatott bemutatni a Tokiói Olimpia tervezett évében (az Olimpia a koronavírus miatt idén elmarad). Erről a kiállításról egy videót is készítettek: „Love & Whisky – The Story of Rita Cowan and Masataka Taketsuru” címmel.
Ha további érdekességre vágyik a Kedves Olvasó a témában, örömmel ajánlom a következő videókat:
JAPAN Tribute to Madame & Sir Masataka Taketsuru a Nikka Whisky:
A Brief History of Japanese Whisky
Ha maguk a whiskyk, vagy a cégek keltették fel az érdeklődést, a következő helyeken lehet tovább böngészni:
Suntory – https://www.suntory.com
Beam Suntory – https://www.beamsuntory.com/ (a cég szeszgyártó üzletágának a honlapja) & https://www.drinksmart.com/ (a cég szeszgyártó üzletágának a vállalati társadalmi felelősségvállalásáról szóló honlapja)
Nikka Whisky – https://www.nikka.com
Mivel a jelen írás első sorban a japán alkohol-kultúrának és a japán gazdaságnak egy kis szeletét kívánta bemutatni, és nem „reklám-anyagként” kívánt szerepelni, ezért itt most nem szerepeltetjük azokat a csatornákat, ahol az említett nedűk itthonról is beszerezhetők, fogyaszthatók, ízlelhetők. Ezt a témát egy következő tervezett cikkben tervezzük feldolgozni, hogy ne csak olvasva, hanem ízlelve is megismerhessék a Kedves Olvasók a japán kultúrának eme vonatkozását.
Felhasznált Irodalom:
Yukata Yazawa, HOGYAN ÉLJÜNK JAPÁNUL – 日本人の生き方, SCOLAR Kiadó
The University of Glasgow Story: Masataka Taketsuru, University of Glasgow
Nikka Whisky: The Founder. Masakata Taketsuru, the founder of Nikka and father of Japanese whisky
Just Hungry: Masataka Taketsuru, the Father of Japanese Whisky And His Two Loves
Suntory: History: Digest
A Brief History of Japanese Whisky
[1] idézet: Just Hungry: Masataka Taketsuru, the Father of Japanese Whisky And His Two Loves
