Vadász Fruzsina, 2020. 06. 17.
Érdekes dolog egy olyan kiállítás – Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum – Made in Asia – virtuális tárlatvezetéséről írni, amin hús-vér fizikai valómban én is részt vettem látogatóként tavaly nyáron, és a múzeumigazgató, Dr. Fajcsák Györgyi tárlatvezetése rengeteg tanulsággal szolgált annak ellenére is, hogy már láttam a kiállítást. Az egyik legfőbb tanulság az volt, hogy már két évszázaddal korábban is voltak olyan „Japán-rajongó magyarok”, akik képesek voltak hajóra szállni azokért a felbecsülhetetlen értékű műkincsekért, amik megtekintésével a „hétköznapi magyar” idehaza először találkozhatott a japán kultúra tárgyi világával…
De azért még ne lovagoljunk olyan sebesen előre!
A Múzeumról és a Kiállításról
A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum 1919-ben, Hopp Ferenc végrendelete alapján jött létre, amely több mint 4000 kelet-ázsiai műtárgy sorsáról gondoskodott. A végrendelet alapján; „A műtárgyak az egyéb kelet-ázsiai műtárgyakkal külön múzeumot alkosson, mely az ő [Hopp Ferenc] nevét viselje.” Maga Hopp Ferenc 50 éves kora után ötször utazta körbe a Földet, és a Múzeum épületét 1885-ben, első körútja után vásárolta meg, ami később az otthonául szolgált. A kertben ritka növényeket, keleti műtárgyakat, japán kőlámpásokat, kínai holdkaput, indiai vallások istenségeit ábrázoló szobrokat is emeltetett, a villa szobáin belül pedig Ázsiára emlékeztető, Ázsiából hazahozott tárgyi környezettel rendezte be az épületet. Személyes élményként a kertben megtalálható ginkō-fát jegyezném meg. A családom kertjében is nő egy, azonban ilyen magas és dús koronájú ginkō-fát, mint ami a Múzeum kertjében él és nő, még nem láttam a szabad szememmel. A ginkō Japánból ered, és a népi gyógyászat szerint a hosszú élet, és a tiszta elme titka. Amikor meglátogattam a Múzeumot, elmesélték, hogy ha nem megfelelő módon és irányból lépünk át a Holdkapun, az szerencse helyett szerencsétlenséget hoz, és ez sajnos nekem bejött, ugyanis még aznap este betörött az egyik okostelefonom kamerája. Maga Hopp Ferenc nevezte el a villát kertestül „Buitenzor Laknak”, vagyis „Gond Nélküli Helynek”.
A Made in Asia kiállítás 2019-ben nyílt meg, a Múzeum fennállásának 100. évfordulója alkalmából, és a Múzeum legfontosabb állandó műkincsgyűjteményének a bemutatását tűzte ki céljául, ami azért is különleges, mivel a Múzeum az utóbbi időkben csak időszaki kiállításoknak adott otthont. A kiállítás négy termen keresztül vezeti a látogatókat, és rögtön az elején tiszteleg annak az öt neves személynek az emléke előtt, akiknek munkája az ázsiai műgyűjtés kezdeteit jelentette hazánkban. Mindegyikük más-más célból utazott Ázsiába, és más-más történettel a háta mögött hozta haza kincseit; Hopp Ferenc, Xántus János, Gróf Zichy Jenő, Gróf Vay Péter (Katolikus Püspök) és Dr. Bozóki Dezső.
Az Első Terem a két világháború közötti időszak kincseit mutatja be, amikor is a Múzeum első igazgatója Felvinczi-Takács Zoltán volt (japán, kínai, indiai, délkelet-ázsiai tárgyak), a Második Teremben pedig a második világháború utáni időszak tárgyai tekinthetőek meg, amikor az igazgató a régész-japanista Horváth Tibor volt (1972-ben bekövetkezett haláláig). A Harmadik Terem az 1950-es, 1960-as évek ázsiai állami (diplomáciai) ajándékokat mutatja be, ahol markáns különbség figyelhető meg a kínaiak és a koreaiak-vietnamiak önreprezentációs szándékai között. Míg az előző a Kulturális Forradalom ideológiájának megfelelő szépérzetet, addig az utóbbiak a hagyományos viseleteken, kerámiatárgyakon keresztül a történelmi folytonosságot kívánták kifejezni. A Negyedik Terem a Múzeum buddhista gyűjteményét állítja ki, aminek gyűjtését és rendszerezését még Felvinczi-Takács Zoltán kezdte el.
Az ős „Japán-rajongók”, vagyis a Három Legjelentősebb Japán Alapgyűjtemény
Xántus János az Osztrák-Magyar Monarchia első kereskedelmi expedíciójának volt a tagja 1869-1870 között, ami az első ázsiai közgyűjtemény alapjait tette lehetővé. Megbízását Eötvös József Vallás- és Közoktatásügyi Minisztertől, a Nemzeti Múzeumtól, a Magyar Tudományos Akadémiától és a Magyar Királyi Tudományegyetemtől kapta, hogy természetrajzi, népismei és könyvészeti gyűjteményének gyarapításához járuljon hozzá gyűjtés, vétel és csere útján. A célja az volt, hogy a világkiállításokhoz hasonló módon hozza közelebb a japán és az ázsiai kultúrát a magyar közönséghez. 1969-ben érte el az expedíció Japánt, és hét várost bejárva 663 tételnyi japán anyaggal gazdagította a magyar műkincs-gyűjteményt, amelyek között voltak: lakk-, kerámia-, fém-, bambusz-tárgyak, gyapotszövet, selyemszövet, papírmustra, legyező, hangszer. Elsősorban nem kiállítási tárgyakat szeretett volna hazahozni, hanem mintákat a hazai kézműipar számára a technika és anyaghasználat terén, hogy ösztönző hatást érjen el velük a hazai kézműipar világában. Emellett arra is odafigyelt, hogy a mindennapi élet szokásait bemutató könyveket, tárgyakat is elhozzon kedves hazánkba: hazakerültek a japán élet-, állat-, növényvilágot bemutató könyvek is, nád-, és rattan-fonatok, kosarak, tálcák, tatamit borító gyékénytakarók, asztalosszerszámok, és a hitvilághoz tartozó szertartási tárgyak is. Ezek közül a leghíresebb az a négyszögletes lapos lótuszos tálca, aminek a mintája látható a Múzeum honlap-design hátterében is a jelen cikk írása idején.
Hopp Ferenc, öt világkerülő-útja közül három során látogatta meg a Felkelő Nap Országát, 1883-ban, 1903-ban és 1914-ben. Elsősorban a japán kézműipar remekei iránt tanúsított érdeklődést, megragadta a japán iparművészetben a „technikai tökélye”, amit ő a japán lakktárgyakban, fésűkben, fafaragványokban, szobrokban, elefántcsont-tárgyakban talált meg. Japán iránti rajongását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy halálakor a hagyatékában talált 1600-1700 japán tárgy, a teljes ázsiai műgyűjtemény-hagyatéknak több mint a felét tette ki.
Gróf Vay Péter japán műgyűjtését az 1907-es évhez köthetjük, és a legnagyobb számú japán anyagot teszi ki az egész gyűjteményben. Pápai Megbízottként, Római Katolikus Vizitálások „diplomatájaként” járta a világot, azonban Japán iránti szeretetét már kamaszkorában meghatározta az a 16 éves korában vásárolt japán lakkdoboz, amit elsőként vásárolt a japán műkincsei közül. 1902-ben járt Japánban először, és hat várost látogatott meg összesen három hónap alatt. Második Japánban tett látogatása történt az említett 1907-es évben. Áprilisban utazott át Kanadából Japánba, ahol több mint egy hónapot töltött el. Mindezt 1905-ben az „április 15-i levél” előzte meg, amiben ajánlatot tett a Szépművészeti Múzeumnak japán vízfestmények, rajzok, metszetek gyűjteményének az összeállítására. Apponyi Albert Vallási és Közoktatási Miniszter 20.000 Koronát (akkor ez volt itthon a pénznem) biztosított a gyűjtemény létrehozására, a vásárlásra. Ez az expedíció az akkori időszakban a legteljesebb áttekintést nyújtó japán metszetanyag felkutatását és gyűjtését jelentette, amit a szintén jelentős bronzszobor-gyűjtemény egészített még ki. Vay igyekezetét mutatja, hogy nemcsak a Tokiói Iparművészeti Kiállításon, hanem kisebb-nagyobb régiségkereskedésben is egyaránt megfordult, 1907 májusában négy várost utazott körbe, és jún. 23-ig vásárolta meg azt a gyűjteményt, ami 2337-2678 tárgyból állt, és három ládára volt szükség a szállításához. A gyűjtemény része volt: 1093 fametszet, 338 festmény, 719 kisplasztika, 176 fametszetes könyv, 11 buddhista faszobor, ezeken felül kardmarkolatvédők, tustartók, necckép [1], dohánytartók, lakkdobozok, fésűk. Ezek a tárgyak 1919-ben kerültek át a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményébe. Vay Péter munkássága azonban nemcsak a műkincsgyűjtése miatt lényeges, hanem az orientalisztikai és japanisztikai szakirodalmi munkássága miatt is. Két könyve kiemelkedően lényeges, az egyik a Kelet Császárai és Császárságai (Japán-Kína-Korea) címmel az egyik első Ázsiáról szóló összehasonlító történelemkönyv volt itthon, a másik pedig az 1908-ban megjelent Kelet Művészete és Műízlése – a japán művészet főbb korszakai, ami az első japán művészettörténeti kézikönyv volt, ami magyar nyelven megjelent. A Vay-hagyatékból kettő fametszet még kiemelendő: Hiroshige: Úszó Vadkacsa Hóesésben (1832) és Toyokuni: Tartományúri felvonulást utánzó, vidám gésák menete a Fuji előtt (2870-es évek).
Ugyan az okostelefonom még a múzeum-látogatás napjának estéjén eltörött (melegen ajánlom a Holdkapu szabályainak a betartását), a készített képek épen maradtak. A cikk hátralévő részében egy-egy olyan képet szeretnék megosztani, melyeket a látogatás során magam készítettem, és vagy a kiállítás japán gyűjteményének egy-egy darabját ábrázolják, vagy a múzeum-kert szépségét hivatottak bemutatni. Ezeket a képeket a Múzeum engedélyével publikálom.
A cikk anyagát a Japán Alapítvány szervezésében megrendezésre kerülő Dr. Fajcsák Györgyi, Made in Asia. A százéves Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és japán alapgyűjteményei c. előadása szolgálta, mely ITT megtekinthető.
2020. jún. 2.
[1] Fogalommagyarázat: „A necc készítés egy régi, munkaigényes kézimunka. Alapja valószínűleg a halászháló készítése volt. Nevezhető hímzésnek, de csipkének is.” (Forrás: Javaslat. Necc kézimunka települési és tájegységi értéktárba történő felvételéhez)
