Kazu Tabi, 2020. 02. 20.
Japán első istenpárjának, Izanaginak és Izanaminak sokadik gyermekei, Ama Teraszu Opo Mi Kami (továbbiakban Amateraszu) a Mennyei Napistennő, Cuku Jomi no Mikoto a Holdisten, és a Viharisten, Take Paja Szusza no wo no Mikoto (továbbiakban Szuszano), aki rosszindulatú és erőszakos természetű volt. Egyszer, egy versengés közepette úgy érezte, végre legyőzte nővérét, és e felett érzett mámoros jókedvében először tönkretette Amateraszu rizsföldjeinek árkait, majd pedig bemocskolta a termet is, ahol az istennő az első termést elfogyasztotta. Amateraszu megpróbálta szelíden lecsillapítani öccsét, ám az egyre féktelenebbé vált, és mikor nővére bement a szent szövőházba – ahol az istenek ruháit szőtték –, a megvadult Viharisten egy nagy lyukat ütött a tetőn, és azon keresztül egy megnyúzott pónit dobott be a házba. Az égi szövőnő rémülten ugrott fel, de olyan szerencsétlenül, hogy a vetélő belefúródott a testébe és meghalt. A napistennő bemenekült az Égi sziklabarlangba, és amint annak ajtaját magára zárta, a világ sötétbe borult.
Az istenek összegyűltek, hogy megoldást találjanak, ám még az sem segített, hogy isteni kakasokat kukorékoltattak a barlang előtt. Amateraszu nem jött elő. Ezért aztán, megbízták az Égi kovácsot egy fémtükör elkészítésével, egy istennőtől pedig rendkívül hosszú füzért kértek drága, görbe ékkövekből (feltételezhetően jáde). Miután elkészültek a tárgyak, az Égi tüzes hegyről hoztak egy szép fát, aminek az ágaira akasztották a láncot és a tükröt, egyéb áldozati tárgyakkal együtt. A felékesített faágat felállították a barlang kijáratának közelében, a hajnal istennője pedig táncolni kezdett. Révületbe esett, a tánca egyre inkább elfajult, ami a többi istenből nevetést váltott ki. Amateraszu meglepődött, mikor meghallotta a kintről beszűrődő dobolást és hangokat. Kíváncsian kilesett, hogy megtudja a nagy örvendezés okát. Amikor meglátta a tükröt, nem tudta megállni, hogy ne lépjen ki a barlangból. A ravasz istenek csak erre vártak! Egyikük megragadta a kezét, nehogy visszameneküljön, egy másik pedig kifeszített mögötte egy varázserejű szalmakötelet, ami lezárta a barlang felé az utat, a világ pedig újra világossá vált. A Viharisten ezúttal kénytelen volt elviselni a rá kirótt szigorú büntetést, ami többek közt az égből való száműzetést jelentette számára.
Az ékszer és a tükör, a császári jelvények közül kettő, ebben a történetben bukkan fel először az írott japán történelemben, míg a kard, az alábbi legendához fűződik.
Szuszano, száműzetése alatt, egyre távolabb vándorolt a Földön. Mikor egy folyóhoz ért, észrevett néhány evőpálcikát úszni a hullámok tetején, amiből arra következtetett, hogy feljebb emberek élnek. Elindult hát megkeresni őket. Hamarosan rájuk is talált – egy öregemberre, a feleségére és a lányukra. Mindhárman hangosan zokogtak. A Viharisten megtudta, hogy már nyolc éve, minden évben eljön egy nyolcfejű sárkány, és elragadja az öregember egyik lányát. Hamarosan pedig újra megérkezik, hogy az utolsó lányt is elvigye magával és megegye. Szuszanót nem ijesztette meg a bestia szörnyű külseje, hanem felajánlotta, hogy a lányért cserébe végez a sárkánnyal. Az öregek megtisztelve érezték magukat, hogy a napistennő fivére elveszi a lányukat, így örömmel beleegyeztek. Ezután Szuszano egy tervet eszelt ki. Nyolc jókora dézsát készítetett, a ház körül egy hosszú és erős kerítést építetett nyolc nyílással, és nyolcszoros párlatú szakét főzetett, amit az elkészült dézsákba öntött. Hamarosan megjelent a sárkány, és megérezte a szaké illatát. Átdugta mind a nyolc fejét a kerítés nyílásain és mohón szürcsölni kezdte az erős italt, ami gyorsan a fejébe szállt. Teste elnehezedett és hamarosan hangosan hortyogni kezdett. A Viharisten csak erre várt. Vadul vágni kezdte a nyakakat, majd nekiesett a nyolcágú sárkányfaroknak. Mikor a középsőt szabdalta, kardja pengéje hirtelen valamin kicsorbult, és a következő pillanatban meglátta a sárkány testében egy kard hegyét. Felhasította hát a farkat, és egy csodálatos kardot talált benne. Mivel nagyon különösnek találta az esetet, később beszámolt róla a nővérének és bocsánatkérésképp nekiajándékozta a kardot.
Később, mikor Amateraszu leküldi a Földre az unokáját, Ninigit, hogy uralkodjon Japán népe fölött, nekiadja a császári hatalom jelképeit: a tükröt, az ékszert és a kardot.
E három tárgy Japán császári jelvényei, szent kincsei. A bátorság, bölcsesség és jóakarat szimbólumai.
A kardot Kuszanagi no Curugi-nak, az ékszert Jaszakani no Magatama-nak (magatama – meggörbült, „komma” formájú drágakövek elnevezése), Jata no Kagami-nak nevezik.
E három szent tárgy csakis és kizárólag a Tennó, azaz a császár és az általa személyesen felhatalmazott személyek részére megközelíthető. Egyes források szerint az ékszer Kókjo-ban van, a császári palotában Tokióban; a Kuszanagi no Curugi az Acuta szentélyben, Aicsi-ben, míg a tükör, Jata no Kagami az Isze szentélyben, bár vannak, akik úgy vélik, hogy az eredeti elpusztult egy tűzvészben.
Egyetlen tudós, vagy egyéb személy sem láthatta ezeket az ősrégi és misztikus tárgyakat a császáron és az ő meghatalmazottain kívül. A császári udvar soha nem bocsátott ki semmiféle információt ezekről az ereklyékről semmilyen formában. Ezen kevés személyen kívül senki sem tud ezekről a tárgyakról adatot szolgáltatni, valójában azt sem tudni, hogy ezek a tárgyak egyáltalán léteznek-e (még).
Érdekesség, hogy néha előhozzák őket, mint például Akihito császár koronázási ünnepén 1993-ban, illetve legutóbb az új császár, Naruhito első fogadásán, de jól letakarva, vagyis a titok, titok marad…
Felhasznált irodalom:
Kojiki
Die mythologische Entstehungsgeschichte
Miranda Aldersley, The dawn of a new era…
Képek:
Amaterasu a barlang előtt, Utagawa Kuniyoshi, Amaterasu Cave (1857)
A három ereklye
Naruhito első fogadása
