Kazu Tabi, 2020. 02. 27.
Sanjõ Munechika [Szandzsó Munecsika], korának egyik leghíresebb kardkovácsa volt. Az ő keze munkája volt többek között az Ima no Tsurugi, az Iwatooshi és nem utolsósorban a Mikazuki Munechika, ám talán a legtöbb rejtély által övezett kardjának a története egy Nõ színdarabban, a Kokajiban [Kokadzsi], maradt fenn, ami így szól:
A 66. uralkodó, Ichijō [Icsidzsó] császár egy álmot látott, amelyben a nevezetes kardkovács, Sanjô Munechika, egy kardot készít neki. Elküldte hát hozzá a szolgáját, Tachibana no Michinarit a megbízással. Miután megtalálta, közölte vele, hogy a császár személyesen választotta ki őt, hogy egy különleges kardot készítsen neki. Munechika nagy gondban volt, mivel éppen nem volt megfelelő segédje, akivel vállalkozhatott volna erre a megtisztelő, ugyanakkor kényes feladatra, ám a küldöttet ez nem érdekelte.
– Ha nincs, akkor keress! – közölte és távozott.
Munechika nem szállhatott szembe a császár akaratával, ezért kétségbeesésében elment a Fushimi Inari szentélybe, hogy isteni segítségért imádkozzon Inari Ōkamihoz, aki többek között a kovácsok védelmezője is.
A nap már lenyugvóban volt, mikor elérkezett az ezer toriik útjához, ami a szentélyhez vezet. A cinóber kapuk alagútját vérszínűre festették a hanyatló napsugarak, s ekkor a vörös fényben egy fiút látott feltűnni.
– Te vagy Sanjô Kokaji Munechika? – kérdezte a férfit.
– Ki vagy és honnan tudod a nevem?
– Nem fontos – válaszolt a fiú. – Tudom, hogy aggódsz, mert a császár egy kardot kért tőled és neked nincs megfelelő segéded. Nos, nyugodj meg, miután elvégezted a szükséges megtisztulási szertartásokat, ott leszek és segítek neked – azzal eltűnt a lebukó sugarakkal.
Másnap Munechika elvégezte a rituális mosakodást, fehérbe öltözött, mint a szertartást végző sintó pap, majd nekiláttak a szent kötelekkel megtisztítani az eszközöket. Mialatt a kovács imádkozott, felbukkant egy fehér róka, és Munechika rádöbbent, hogy maga Inari istenség küldött neki segítséget.
A róka átváltozott a fiúvá, és nekiálltak a munkának. Isteni segédje egyetlen szó nélkül is tudta, miként dolgozzon legjobban a mester keze alá, milyen erővel üssön a kalapáccsal, és mikor a penge elkészült, Munechika tudta, hogy remekművet alkottak. Az előlapjára a Kokaji Munechika nevet véste, vagyis, hogy ő kovácsolta, a hátlapjára pedig azt, hogy Kogitsune, ami a fiút jelentette, azaz a kitsunét, a rókát, Inari istenség küldöttét, aki segített neki. Alig fejezte be a vésést, segédje eltűnt, ő pedig másnap büszkén adta át a császári követnek a Kogitsune-marunak elnevezett tachit [tacsi].[1]
Sajnálatos módon semmilyen történeti feljegyzés nem maradt fenn erről a legendáról a színdarabon kívül, viszont az tény, hogy a kard készítését az Eien-korszakra[2] datálják, ami 987-988-ig tartott és beleesett Ichijō császár uralkodási idejébe (986-1011). A legkorábbi írásos emlék, ami említi a Kogitsu-marut, a késő Heian-korból való (1100-as évek), és a tachit a nemes Kujō [Kudzsó] család kincseként nevezi.
Van egy legenda, miszerint 909-ben Kyoto még mindig szenvedett Sugawara no Michizane [Szugavara no Micsizane] átkától. Néha heves viharok zúdultak a városra áradásokat okozva, de a legfélelmetesebbek és legveszélyesebbek a váratlanul lecsapó villámok voltak. Ebben az évben egy fehér róka bukkant fel a semmiből, és egy kardot adott át a Kujō klánnak, akik nagyra becsült kincsként őrizték a csodás tachit, melynek neve Kogitsune-maru volt, és bűvös ereje képes volt elűzni a vihart.
Az elkövetkező néhány évszázadban elég zavaros kijelentések voltak a kard birtokosairól, és az sem világos, hogy öröklés útján került-e a Fujiwarák birtokába, illetve utána miként kerül újra vissza a Kujō családba. Mindenesetre a családi krónikában van egy érdekes feljegyzés. 1370-ben történt, hogy a klán egyik tagja, Kujō Tsunenori [Kudzsó Cunenori], az akkori kormányzó, egyik sétája közben hirtelen vihar támadt és az égen villámok kezdtek cikázni.
Tsunemori előrántotta a Kogitsune-marut a hüvelyéből és az ég felé vágott vele, majd hadonászni kezdett, hogy elűzze a fellegeket. Ekkor egy villám lecsapott, egyenesen a kardba. Hogy igaz-e, ma már lehetetlen eldönteni, mindenesetre a régens életben maradt, viszont elképzelhető, hogy a kard nem élte túl a kalandot és megsemmisült.
Ezután az eset után sokáig nem hallani erről a nagyszerű pengéről, ám mikor Tokugawa Yoshimune [Tokugava Josimune] shōgun lesz (1716 – 1745), egy kard bukkan fel a Kasuga-szentélyben, amiről azt hiszik, hogy a Kogitsune-maru, ám nagy valószínűséggel egy Kage-kard, azaz Árnyékkard. A régi időkben gyakran előfordult, hogy a kovácsmester bizonyos megbízások esetében nem egy, hanem kettő kardot kovácsolt, esetleg többet is. Ennek az ún. árnyékkardnak a kovácsolását kageuchi-nak nevezték. A legtökéletesebbet kapta a megrendelő, ezt látta el aztán a mester a kézjegyével, a másikat soha nem írta alá.
Kuze Shigeyuki [Kuze Sigejuki], aki hivatalnok volt a Tokugawa shogunátus idejében, vizsgálatot indított a karddal kapcsolatosan. A vizsgálatból az derült ki, hogy 2 shaku és 2 bu hosszú (kb. 61,2 cm), és két véset van benne, az egyik Munechika neve, a másik furcsa módon „Kogitsune-maru kage”, ami miatt erősen megkérdőjelezhető, hogy a Kogitsune-maru lenne, ugyanakkor szokatlan a „kage” jelölés ellenére az aláírás. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy több szentélynek is a birtokában van az állítólagos Kogitsune-maru, de ezeknek a mérete kizárja a hitelességet. Van még az öreg Isonokami-szentélyben [Iszonokami], Narában is egy tachi, amit lezárva tartanak egy szekrényben, de sajnálatos módon nem engedélyezik a kard vizsgálatát, így a hír ellenőrizhetetlen.
Gyakorlatilag semmilyen adat nincs, hogy a kard létezik-e még és hol őrzik, de talán éppen ettől maradt meg a titokzatosság, ami születését övezi.
[1] A katana mellett egy kicsit más stílusú, de hasonlóan fontos kard volt. A katanával ellentétben a tachi vágó éle lefelé van.
[2] A „nengo” egy japán időszámítási rendszer, a korszakok nevei szerint, a korszak kezdete óta eltelt évek számát jelenti. Az egyik ilyen korszak az Eien, 987-988.
Felhasznált irodalom:
Kokaji (The Swordsmith): http://www.the-noh.com/en/plays/data/program_037.html
Kogitsunemaru
Inari Ókami
Képek:
Fushimi Inari szentély
Munechika és a kitsune
Tachi
Kujó család címere
Isonokami szentély