歌仙 [kasen], „halhatatlan költők”

A 13. szd. előtt a kaszen-e a híres vaka költők portréját jelentette. Gyakran a portré mellett egy kis életrajz, és reprezentatív vers is kapott helyett a képen, tehát a kaszen-e a költészet, a kalligráfia és a festészet kompozíciója volt.
A kaszen-e eredete feltételezések szerint a költészet istenének, Kakinomoto no Hitomaro idealizált ábrázolásához vezethető vissza (7. szd.). Az istenről készült portrék a neki szentelt költészeti rendezvényeken voltak felfüggesztve. Később, a 11. század egyik legfontosabb költője Fudzsivara no Kintou gyűjtötte össze a vaka költőket egy illusztrált tekercsen a „Harminchat halhatatlan költő” (三十六歌仙絵巻 [Sanjuurokkasen emaki]) c. műben. A legrégebbről fennmaradt példánya a 13. szd-ból való Szatake (佐竹) család tulajdonában lévő Szatake tekercs . Habár ezek a portrék nem valósak, és csak a művész elképzelése szerinti ábrázolások, rendkívül élethűen adják vissza az adott költő vélt személyiségét.
A Kamakura-korban (1185-1333) a kaszen-e a naturalisztikus, tradicionális japán festészeti stílus, a nisze-e műfaján belül fejlődött tovább, és egyre kevésbé csak a Kintou hagyományt jelentette. Az Edo korban például rendkívül népszerű volt a „Hjakunin Issu” (小倉百人一首 [Ogura Hyakunin Isshu]) költőinek portréja.

—-

Forrás: http://www.aisf.or.jp/~jaanus/deta/k/kasene.htm