土偶 [dogū] – Dogú figurák
土 – (on)do (kun)cucsi – föld
偶 – (kun)tama – alkalmi, ritka
A Dzsómon kor (i.e. 10.000 – i. u. 300) egyik legjelentősebb alkotásai közt tartják számon a dogú figurákat. Ember alakú agyagfigurák, melyek a kor előrehaladtával változtak; vannak köztük kisebbek, nagyobbak, gazdagon díszítettek, vagy épp sima felülettel rendelkezők. Hokkaidótól Kjúsúig, mintegy 18.000 darabot találtak, a legidősebbek majdnem 10.000 évesek, de akadnak köztük „csupán” 2300 évesek is.
A megformálásuk rendkívül sokszínű, akad, amelyik macskás arcú láb nélküli, szív-arcú, háromszög formájú maszkot, vagy épp szarvat viselő, és talán a leghíresebb a Kamegaoka-i nagyszemű.
A Meiji korban, 1882-ben nevezték el a régészek a talált figurákat – dogúnak.
Funkciójukkal kapcsolatban több elmélet is létezik. Egyes kutatók szerint, a dogú (föld) termékenység-szobor volt, azonban olyan teória is akad, mely szerint egyszerű gyerekjátékként funkcionált.
Mivel vannak olyan dogú szobrok, melyeknek különös figyelmet szenteltek – sírokba helyezték, vagy külön eltemették őket, és vannak olyanok, melyek törötten kerülnek elő, gyakori használat nyomait mutatva – ez alapján olyan teória is létezik, miszerint a dogú-kultúrán belül voltak tiszteleti, illetve használati funkcióval rendelkező szobrok is.
Forrás:
Victoria James, The Dogu have something tell us, The Japan Times, 2009. 10. 02.