“A halál árnyékának völgyében járva…”

A kiszolgáltatottság esztétikája Jamamoto Takato művészetében

Írta: Varga Lilla, 2021. 03. 30.

Jamamoto Takato 山本タカト [Yamamoto Takato]

1960-ban született Akita prefektúrában (Honsú északi része). Tizenéves korában magával ragadták a vámpírkultusz jellegzetességei, ez lett később egyéni stílusának gyökere. Tanulmányai folyamán olyan századvégi művészek foglalkoztatták leginkább, mint Gustav Klimt vagy Aubrey Beardsley, és magával ragadta a szimbolizmus, az esztétizmus, a dekadens művészet, írók közül Poe és Baudelaire állt hozzá közel. A Tokiói Zokei Egyetemre járt, tanulmányai folyamán absztrakt festészetet tanult, hatással voltak rá a kortárs művészetek, a pop-art jelentősen inspirálta pl. Jasper Johns vagy Andy Warhol. Miután befejezte egyetemi tanulmányait, nem tudott elhelyezkedni, így egy curry-boltban dolgozott részmunkaidősként, mellette pedig másodállásban illusztrációs munkákat vállalt. Voltak kisebb önálló kiállításai, de ekkor még a szakma nem reagált rá feltűnően. Végül teljes állású reklámillusztrátor lett (Fujitsu reklámfilmek). Később, a 90’-es években, mikor a japán gazdasági buborék kipukkadt, a reklámszakma is hanyatlásnak indult, illetve ekkorra már megcsömörlött a reklámillusztráció határaitól is. Ekkoriban kezdett irodalmi műveket és folyóiratokat illusztrálni, valamint felelevenítette (pl. Tacuhiko Sibuszava hatására) fiatalkori érdeklődési körének szereplőit, irányzatait és kísérletezni kezdett, mely munka gyümölcse lett az általa Heiszei-esztétizmusnak aposztrofált művészeti stílus.

A kiszolgáltatottság gondolatisága a Heiszei-esztétizmusban

Heiszei-esztétizmus, Heiszei tanbisuki 平成耽美主義 [heisei tanbishuki]

A festmények kompozíciójára általánosságban jellemző a szimbolikus ellentét. A fiatalság és szépség jegyében ábrázolt alakok szoros kontaktusba kerülnek a halál különböző motívumaival. Számos festményen a megjelenő belső szervek kaotikus és groteszk csapdájába esett babaszerűen szép testek egyszerre vizualizálják az életerőt és az elmúlást.

A stílusára jelentősen ható vámpírkultusz, mely tizenéves korában kezdett hatni rá, és mely művészetének érlelődése közben, folyamatában alakult, ugyancsak az élet és halál ellentétének és összefonódásának szimbolikáját erősíti.  A képek gótikus hangulata, illetve a vámpírkultusz rajtuk megjelenő különböző attribútumai mellett, a kultusz egyik alapvető lélektani jegye általánosságban határozza meg Jamamoto művészetét, ez pedig a kiszolgáltatottság élménye. A vámpírkultusz szimbolikus kiszolgáltatottságának  alapját képezi, hogy az ember kiszolgáltatott a halál és élet mezsgyéjén létező, változatlanul egy adott állapotban megragadt lénynek, amely nem evilági létezése azonban függ az emberi áldozattól, az életből kell táplálkoznia, hogy ő maga újra és újra életre keljen. A vámpírkultusz továbbá magában hordozza a gyönyör és erőszak keveredését, a vágyak szabad, tekintet és gátlás nélküli áramlását, mely ugyancsak egyik alapvető jellemzője Jamamoto festészetének.

A szemlélő a vonzás, taszítás, szépség relativitásának, az erőszak és gyengédség ambivalens keveredésének kavalkádjába kerül. A dekadencia és szimbolizmus stílusjegyei a szexualitás ábrázolásmódján érhetőek tetten talán leglátványosabban. Miként jellemzik stílusának ezen aspektusát, festényein a „szexualitás, mint az életen és halálon, a téridőn túli jelenik meg”.

Az ember kiszolgáltatott önnön vágyainak és lényének, tehetetlen nézője, cselekvője és áldozata saját és mások belső feszültségeinek. A tehetetlenség és kiszolgáltatottság szimbolikus jelenléte a képeken szereplő formákban is tetten érhető. Jamamoto elmondása szerint a fák gyökérzetének játéka szerepet kap a képek megkomponálásakor, a gyökerek absztrakt mozdulatlanságba merevedő, szemmel érzékelhetetlen, de folyton jelenlevő mozgásának és életerejének ambivalenciája ihleti meg.

Több európai valamint japán, tragikus történelmi és/vagy irodalmi alak is megjelenik képein. Ilyen például Salome, akiről készült festményét Oscar Wilde azonos című drámája is ihlette, vagy Amakusza Siró, a japán keresztényüldözések híres áldozata, a Simabarai felkelés egyik legendás harcosa, vagy Szent Sebestyén, akit egy oszlophoz kötöztek és halálra nyilaztak, így szenvedett vértanúhalált.

Szent Sebestyén, Misima Jukio, Egy maszk vallomásai című énregényének is meghatározó, szimbolikus alakja. A főszerepelő vonzalma saját neméhez, a tragikumhoz, az erőszakhoz először Szent Sebestyén vértanúhalálát ábrázoló festménnyel kapcsolatban tör felszínre és bontakozik ki egészében (Guido Reni, „Szent Sebestyén”, Palazzo Rosso, Genova). Az ember legbensőbb vágyainak, gondolatainak és érzelmeinek ütközése a társadalmi konvenciókkal és normákkal a regény egyik lényeges kérdésköre. Azonban ez az ütközés elsősorban a főszereplőben megy végbe. Neki kell szembesülnie azzal, hogy amit elvárnak tőle, és amit elvárna saját magától, az messze áll attól, ami az igazi valója. Ez a belső konfliktus, az öngyűlölet és önelfogadás közti harc mutatja meg különböző arcait a regény folyamán. Szent Sebestyén festménye a főszereplő szemében visszatükrözi a szenvedés és mártíromság általi megdicsőülést, a megtisztulás extázisát. A főszereplő vívódása, kiszolgáltatottsága saját természetének, ösztöneinek és vágyainak különös párhuzamban áll Jamamoto festményeinek témájával, hangulatával és gondolatiságával.
Tisztaság és tisztátalanság, vonzalom és taszítás, halál és feltámadás, extázis és szenvedés, megfelelni akarás és a szabadság utáni vágy tapasztalata tükröződik Szent Sebestyén szimbólumában.

Hirtelen azt kérdeztem a szívemben: „Nem ugyanaz a fa ez, amelyhez az ifjú szentet béklyózták hátrakötött kézzel, amelynek törzsén eső utáni erecskeként patakzott végig szent vére? Nem az a római fa, amelyen ő vonaglott, tündökletesen a halál végső agóniájában, amelynek kérgén felhorzsolódott ifjú teste, mintegy a földi gyönyörök és fájdalmak végső bizonyítékaként?” (…) Az ő sorsa nem szánalmat érdemelt. Semmiképpen nem szánandó sors volt. Inkább büszke, tragikus; olyan sors, amely ragyogónak mondható. Ha meggondoljuk, valószínű, hogy sokszor, még egy édes csók pillanatában is ráncba vonhatta homlokát a fájdalom röpke árnyával a halál agóniájának előérzete.” (Misima 2018: 43-44. ford. Gy. Horváth László)

Szintén a kiszolgáltatottság egy direktebb szimbóluma a kinbaku 緊縛 és sibari kultúra jelenléte számos festményén. A kinbaku jelentése szó szerint „erős, szoros megkötözés”. A japán BDSM (kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség, szadizmus-mazochizmus) egyik válfaja ez, mely során a kötözés, a művészi szintre emelt csomózási technika kapja a főszerepet. A kinbaku gyökerei az Edo-korig (1603-1868) nyúlnak vissza, amikor is egy kínzási módszer volt. A kínzások és büntetések ábrázolása a korban mind nagyobb szerepet kapott, és a szenvedés maga, egy fajta művészi élvezettel ambivalens módon találkozott. Ennek a találkozásnak a hagyományát idézi meg több modern kori művész is, mint például Nobujosi Araki.

A Heiszei-korszaka 平成 (1989-2019) a „béke” elnevezést kapta. A második világháborút, az utána következő bűntudat és vereség pszichológiájával fémjelzett esztétikai irányvonalat és az ezzel párhuzamosan épülő „gazdasági csodát” magába foglaló Sóva kort (1926–1989) követte a Heiszei. A Heiszei-kort az „Elveszett Évtized” jelentősen meghatározta, a „gazdasági csoda” nem bizonyult fenntarthatónak, a klasszikus foglalkoztatási modell megroppant. A médiának és az információs törvényeknek köszönhetően felszínre kerültek a kormányzati szinteken folyó visszaélések, és közéleti vita tárgyát kezdte képezni a kakusza sakai 格差社会 [kakusa shakai] (egyenlőtlenségek társadalma), ami azt jelentette, hogy nyíltabban problémaként merült fel a családon belüli erőszak, az öngyilkosságok magas aránya, a gyermekbántalmazás, korrupciós ügyek, a munkások elszegényedése (Kingston 2018: 50).

Az egyén kiszolgáltatottsága az adott társadalmi működésnek, a technológiai környezetnek, a természetrombolás következtében beálló környezeti változásoknak, már a 20. századtól kezdve, globálisan a művészetek egyik lényegi témája. A fent említett okok miatt a Heiszei-korban különösen előtérbe került ez a jellegű kiszolgáltatottság-érzés, többek közt innen is eredhet Jamamoto stílusának elnevezése, a Heiszei-esztétizmus.

A Heiszei-esztétizmus a kiszolgáltatottság különböző aspektusaira épít, több oldalról közelítve meg annak gondolatiságát, az egyén belső és külső erőkkel szembeni tehetetlenségének és küzdelmének tapasztalatát tárja elénk.

 

Képek forrásai, ahol további festmények megtekinthetőek:

Takato Yamamoto

https://dangerousminds.net/comments/death_is_my_lover_the_decadent_erotic_art_of_takato_yamamoto
https://www.juxtapoz.com/news/news/takato-yamamotos-heisei-estheticism/
https://www.juxtapoz.com/news/the-work-of-takato-yamamoto/

Források:
https://www.artpedia.asia/takatoyamamoto/
http://www.gei-shin.co.jp/comunity/07/01.html
Jeff Kingston, A modern Japán kihívásai, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2018.
Misima Jukio, Egy maszk vallomásai, ford. Gy. Horváth László, Jelenkor, Budapest, 2018.
https://maimanohaz.blog.hu/2020/01/14/a_kotozes_muveszete_egy_japan_fotos_meghokkento_kepei

fb-share-icon
close

Merülj el velünk Te is a japán kultúrában!

MINDEN HÓ UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN
HÍRÉT VISSZÜK A FRISS TARTALOMNAK!


Elolvastam és elfogadom a felhasználási feltételeket