Varga Lilla, 2020. 02. 03.
Az aimai(na) melléknév jelentése; bizonytalan, kétértelmű, homályos. Az aimai, azt a homályos kifejezési módot jelöli, mely a japán beszédmód egyik sajátja.
Mint rengeteg szokás, közvetetten ez is Japán földrajzi és éghajlati jellegzetességeiből adódik. A hegyes-völgyes terep miatt a falvak gyakran egymástól elzárva épültek, és az életben maradáshoz a falu lakói kénytelenek voltak nagymértékben egymásra támaszkodni. A rizstermesztés ugyancsak a csoport precíz összefogását igényelte.
A csoporton belüli harmónia (wa) megőrzésének céljából a közösség tagjai közti hierarchia árnyalt, verbálisan és nonverbálisan is jól körülhatárolható udvariassági norma kialakulását eredményezte. Ennek az udvariassági normának egyik szegmense az a kommunikációs mód, melyben a beszélők óvakodnak a határozott véleménynyilvánítástól. A homályos kifejezésmód kompromisszumkészséget feltételez, valamint a bizonytalanság védi az egyént az „utolsó szó” felelősségétől is.
A homályos beszédmódból adódóan a tényleges információ elsősorban nem verbális jelekben, hanem a nonverbális kommunikációban keresendő. A kérdésre például, „Hogy sikerült a dolgozatod?” az eredménytől függetlenül, mindenképp tartózkodó választ kapunk. Hogy a kérdezett dolgozata jól sikerült-e vagy kevésbé, a hangsúlyból, a mimikából, vagy épp a testbeszédből lesz világos.
Az aimaina kotoba nyelvi formái megjelenhetnek töltelékszavak, illetve félbehagyott, elliptikus (hiányos) mondatok képében. Például a maa-maa kifejezés a fent említett „miként sikerült a dolgozat” kérdésre tipikus válasz lehet, jelentését pedig a beszélő nonverbális jelei árnyalják, tehát pl. a hangsúlyból vagy mimikából következtethetünk arra, hogy a dolgozat sikeres volt-e vagy sem… maga a maa-maa kifejezés bármelyiket fedheti. Másik tipikus példa; visszautasításkor szintén ne számítsunk határozott nemre, sokkal jellemzőbb a félbehagyott mondat. Ha a kérdésre például, hogy „Elmegyünk vacsorázni?” azt a választ kapjuk „Watashi wa chotto.”, akkor az nem azt jelenti, hogy talán kicsit később, hanem hogy az illető nem kíván velünk vacsorázni.
Az aimai használata a japánok szemében erény, alapvető udvariasság, pozitívan értékelt gesztus, mely gyökeresen beépült a japán nyelvhasználók szokásmechanizmusába, azonban gyakran félreértésekhez is vezethet, főleg más kultúrájú emberekkel való kommunikáció során.
Felhasznált irodalom:
Roger J. Davies, Osamu Ikeno – A japán észjárás, Ismerkedés a kortárs japán kultúrával, Pallas Athéné kiadó, Bp., 2019.
Kiss Sándorné Székely Ilona – Japán nyelvtani összefoglaló, Tárogató kiadó, Bp., 2008.
